Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-06 / 81. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 áíprilis 5. te meg a háziszolgát, hogy majd irja meg neki annak idején, vafjon valóban meg-, kapta-e az őft megillető részt? És miért mindez? A dolog vége az lett, hogy a portás titokban átnézte a könyveket és a számlákat s végeredményében ötvenezer koronával túl­becsülte a szezon bevételét. Történél a lapusnyáki malackákról s a magyarosodó oláh gyerekekről. (Saját tudósítónktól.) Egy Déván kelt táv­irat indítja meg ntjára a liirt, melyet kedves, mosolygós megilletődéssel fog elolvasni min­den magyar ember. Ott történt a környéken egy román lakosságú községben, Lapusnya­kon, liogy a községi elemi iskola igazgatójá­hoz beállított egy igen módos magyar földes­gazda, neve szerint Cs. Lázár László ós igy szólt hozzá: — Az én lelkemnek is az a vágya, de meg nekik is az az érdekük, hogy ezek az iskolás­gyerekek itt minél jobban és minél sziveseb­ben megtanulják hazájuk nyelvét. Hogy igy legyen, szeretném előmozdítani azzal, amivel tudom. Fölajánlom és odaadom minden esz­tendőben a kondám két legszebb fajmalacát, vigye haza az apjának az a hét kis oláh gyerek, aki az iskolában legszívesebben be­szél és legjobban megtanult magyarul. Ugy-e mulatságos? Lehet rajta mosolyogni, gúnyolódni, belőle elmésségeket gyártani, amit bizonyára tudott Cs. Lázár László uram is, de van hozzá elég okos szive és becsületes esze, hogy nem törődött vele. Mert az okos szive és- becsületes esze megmondotta neki, hogy azért, amit elérni akar, ott, ahol elérni akarja, ennél bölcsebbet, hatásosabbat, ered­ményesebbet nem lehet. Az angyaloknál is jobban segít neki ebben a törekvésében az a . minden esztendei két kis kövér, rózsás lapus­nyaki malac. A világért se mondunk olyat, mintha a magyarosodás szent ügye rá lenne szorulva, bogy malacokkal kellesse magát, de azt meg biztosra mondjuk, bogy igenis jobban bizik . és erősödik tőle, mint -1- egy métermázsa ak­tától. Az a szép, gömbölyded, bízott malacka a szegény lapusnyaki oláh parasztember sze­mében nagy kincs, nagy jó, nagy áldás és semmiféle dicsőséges eszmén ynek nincs semmi szégyelleni valója, hogy ennek a kivá­tos íjának a képében férkőzik a gondolatához natos jónak képében férkőzik a gondolatához Lapirsnyakon ugy tanulják, hogy magyarul megtanulni — finom, gyönge malacpecsenyét jelent és bizony nem tudjuk, hogy a Cs. Lázár László két kis malaca nem huzza-e jobban a magyarosodás szekerét, mint az a négy pari­pa, ami egyik-másik rettegett és hatalmas domnule főszolgabíró hintaja előtt rúgja a sarat! . Tavaszi újdonságok férfi* és fiu-kalapofc, nyak­kendők, harisnyák, kesz­tyűk ét férfi-fehérnemüek — mérték szerint is — a iegjutányo­sabb árban vásá­rolhatók I ezc,őtt öyéres M. Mártonnál UrU&Z !• Szeged, Tisza-szálló mellett. SZIRHAZ,_MÜ VÉSZÉT Szinházi műsor. Szombat A hűtlenség- iskolám, vígjáték. (Bemutató:, páros tó-) Vasárnap délután Az aranylakodalom, lát­ványos színmű. — Este Az ártatlan Zsuzsi, operett, (Bérletszünet.) Hétfő délután Felhő Klári, népszínműk. — Este Leányvásár, operett (Bérletszünet.) Kedd A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Pá­ratlan tó) Szerda A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Pá­ros tó-> Csütörtök Báránykák, operett. (Bemutató, páratlan tó.) Péntek Báránykák, operett. (Páros tó-) Szombat Báránykák, operett. (Páratlan tó-) Vasárnap Báránykák, operett. (Bérlet­szünet.) Shaw jogait követeli. (Saját tudósítónktól.) Bernard Shaiv pla­kátokon ráiizent, Parisra. Nagy, sárga plaká­tokon tudomására adta a világvárosnak, hogy él és jogait követeli. Tessék elmenni a Théatre de Arts-ba, ahol most „Warranné mesterségét" adják, mert ka nem, — Bernard Shaw akkor is nagy ember marad ugyan, csak a párisi közönség lesz- szegényebb egy kacagásban eltöltött estével és azzal a tudat­tal, hogy Bernard Shiaw a ma élő humoristák legnagyobbika. Aki az Írásaiból ismeri ezt a gunyoros amgolt. valóban feltételezhet róla ennyi szerénytelenséget, — mondjuk igy — ennyi üzleti ötletességet. Mert reklámnak csakugyan elsőrangú: egy iró, aki plakáto­kon követeli az elismerést ós egyházi átokkal sújtja mindazokat, akik még kéének az ő fölfedezésével. De vájjon csakugyan az üzleti érdek csik­landozza-e Shaw hiúságát? Nagyon valószí­nűtlen. hisz reája már teljesen mindegy, mennyi aranyat dönt folyton tellő kamrájába a francia főváros. Bernard Shiaw-t nem iz­gathatja többé a pénz, ő nem üzletember, aki az aranyéhség mindent fölemésztő fa­lánkságával veti rá magát uj és kiaknázat­lan területekre. Nyilván rengeteg pénzt ke­rasett már és most aranytai aiitomatioe sza­porodnak egy nyitott zsilipen. Amerika és Európa több mint egy évtizedje nagyszerű arányokban áldozik Shaw zsenijének ós nyil­ván két titkár is kevés lenne jövedelmeinek számontartásához. Mit akar hát Shaw Pá­ristól? Az elismerést? Ezt, ha harcok árán is, bezsebelte odahaza a britt félszigeten, megkapta a müveit Európától és még inkább Amerikától, amely különösképen élvezi Shaw groteszk humorát, nem is humorát, hanem szatírájának kegyetlen ólét, És most Parisban játszák a Warranné mesterségét és a Théatre des Arts-ban bizo­nyára elég szép közönség gyül egybe estén­kért Shaw mondanivalóinak meghallgatásá­ra. Elég szép közönség, de nem egész Páris. Holott Shaw, amikor gúnyolódni akar, az egész világnak ir. A drámaíró, aki a művé­szetért csinálja a maga művészetét, már eleve megalkudott azzal a tudattal, hogy mü­vét csak egy bizonyos közönség fogja élvezni, az, amely legközelebb áll hozzá és amelyhez darabját adresszálta. Kiválaszt magának egy szűkebb egységet és ezt akarja megnyerni a maga számára. De Shaw nem drámairó, ha­nem humorista, mi több, a szatíra müvelője. A drámai formát azért választotta, mert igy nyilvánosiabban gúnyolódhat; esténként rá­veti magát egy tömegre és azt figurázza, fricskázza, sőt meg is szabdalja. Mindenkinek jut egy-egy éles vágás, mert bárhogy karriki­roz, karrikaturáiból minden emberben van valami. Shaw-t tehát leginkább az bántja, hogy nem hánthat meg mindenkit. Aki nem megy el az előadásra, nem vesz tudomást ar­ról, hogy Shaw őt is megrúgta, azaz nem kapja meg Shaw tói a maga porcióját. Ha­sonlatos az ő hiúsága a sokszor idézett vezér­cikkíróéhoz, aki egy eldugott magyar lapban vezércikkezvén az orosz cár politikájáról, büszkén jelentette ki: „Der Zar wird sioh kratzen." Sajnos, az atyuska mind máig sem szerzett róla tudomást, hogy őt egy különben kitűnő magyar újságíró alaposan meglec­kéztette, holott az elsősorban neki szólt. Shawnak szintén ez a baja. Ö laz egész em­beriséget akarja megleckéztetni, az ő szem­pontjából tehát az a legfontosabb, hogy min­denki tartsa oda a hátát ütéseinek. Shaw jogait követeli csak, amikor öles, sárga pla­kátokon ráüzen Parisra, hogy nézzék meg a Warranné mesterségét. * Szerb színészek Szabadkán. Rá dics T. •János, a szabadkai szerb szinügyi bizottság elnöke kérvényt nynjtott he a szabadkai ta­nácshoz, hogy a színházat május 1-től május 31-ig terjedő időre engedje át a szerb színé­szeknek. A tanács a kérelemnek helyet adott. * Az orosz ballerinák fizetése. Amióta az orosz cári ballet külföldön is nagy sikerrel vendégszerepel, az orosz táncosok és táncos­nők fizetése rendkívül mértékben emelkedett. Különösen azok a primaballerinák kapnak nagy gázsit, akiket a pétervári operaház idő­ről-időre szabadságol, Ijogy külföldre mehes­senek. Közöttük a Budapesten is ismert Krzesinskaja kapja a legnagyobb fizetést: minden fellépéséért 1200 koronát. Preohra­jenskaja honoráriuma fellépésenként 720 ko­rona. Karsavina fizetése eddig egy szezonra 15.000 korona volt, de a most következő két szezonra 17,000 és 19,000 koronát biztosit szá­mára az uj szerződés. Ezeket a fizetéseket lé­nyegesen túlszárnyalja az operaénekesek fizetése, igy például Saljapin, a hires basszis­ta, aki a jövő szezonban fog énekelni, erre az egy szezonra 180,000 korona fizetést fog kapni. Leleplezés a francia katonaéletről. — Ezer emberre száz tüdővészes. — (Saját tudósítónktól) Parisból jelentik: Humbert szenátor, aki régóta arról ismere­tes, hogy a francia hadügyi vezetőség mu­lasztásaira és hibáira hívja föl a figyelmet, legújabban a katona!-élet egyes elszomorító adatainak nyilvánosságra hozásával kelt nagy föltűnést. Megdönthetetlen adatokkal bizonyítgatja, hogy a katonáknak egyre ke­vesebb ennivalót adnak. Az általános drá­gaság természetesen a katonaság ellátása terén is érezteti hatását, de a hadügyi ve­zetőség a helyett, hogy nagyobb hitelt kér­ne, néhány év óta kisebbre fogja a katonák kenyérjárandóságát. Ma már francia katon« nem is kap elég kenyeret. A rosszul alkalmazott takarékosság egy másik következményéről is szól a leleplező szenátor. Eszerint a leleplezés szerint a ka­tonák télen át fáznak, fagyoskodnak, mert nincs szenük a szoba fűtésére. Egy zászló­aljparancsnok ezt mondta a szenátornak: — A katonáink reggeltől estig fegyver­keznek. Télen naponta kilenc font szenet kapunk az államtól olyan nagy szoba fű­tésére, amelyben 24—28 ember van elhe­lyezve. Ennek az a következménye, hogy a legények, akik a hiányos kenyérszol­gáltatás miatt minden fillért arra használ­nak, hogy éhségüket csillapítsák, még arra ügyelniök is kell, hogy néha-néha valóban meleg szobájuk lehessen. Kenyeret kell vásárolniok a magukéból, hogy ne éhez­zenek és szenet, hogy melegedhessenek.

Next

/
Thumbnails
Contents