Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-26 / 97. szám

1912 április 26. művésze a szegedi közönségnek is, ugy hogy nálunk is ünnepi színházi estét jelent a.föl­lépése. Mint most is. A Csitri festőjét ját­szotta, iaz öregedő párisi akadémikust, az élet és a piktúra mesterét. Hegedűs Gyula játszott: — ime, ez a mondat már nem kí­ván semimi egyebet, nála ez kifejez mindent, ami nagyszerűen tökéletes s ami minden lel­ket és szivet megifogóan szép. Okos feje, szellemes arca kifejezte Imost is egy élet tar­talmát, — szavai zengésiben és különös: meleg skáláiban az indulatok és érzések mu­zsikája szólalt, — egy-egy gesztusa köte­tekre való: titkolt gondolatot takart, — az egészben pedig egy páratlan emlbersziy és hódító egyéniség nyilatkozott meg. Mit Ír­junk még? A közönség ünnepelte. — A sze­gedi szereplők közül egyedül Wirth Sárit említjük, aki a címszerepben kivált az együttesből és Hegedűs Gyulával való jele­neteiben különösen brillírozott. A Csitrit, mely az idei repertoárban szinte kizárólago­san kedvelt vígjáték volt, Wirth Sári vitte sikerre. Ma sokszor hívták rivalda elé He­gedűs Gyulával együtt és nyilt szinen is többször tapsolták. — Még egyet. Most, hogy Hegedűs Gyula eljátszotta Szegeden is a festőt, láttuk igazán, mennyire kopirozta őt — Almáisy Endre. Valósággal másoló­művész a szegedi direktor, ó nem mint igaz­gató, hanem mint szinmüvész . . . A politikai helyzet. (Lukács miniszterelnök tárgyalásai. — Miniszterek eskütétele. — A Ház össze­hívása. — A miniszterek képviselői mandátuma) (Saját tudósítónktól.) Az a látogatás, me­lyet Batthyány Tivadar gróf a Justih-párt alelnöke tegnap délután Lukács László mi­niszterelnöknél tett és amely arról tanúsko­dik, hogy a választójog körül forgó tárgya­lásokat folytatni fogják, élénken foglalkoz­tatja a politikusokat. Ezenkívül, egyelőre legalább, nincs is más érdekes mozzanata a válságnak. A kormány pénteken Bécsbe utazik s a mi­niszterek leteszik az esküt a király kezébe. Vaószinü, hogy a miniszterenök kihallgatá­son is megjelenik őfelsége előtt, hogy tár­gyalásainak eddigi eredményéről beszámol­jon. A képviselőiház hétfőn ismét ülést fog tartani, a kormány bemutatkozik a Háznak s Lukács László programnyilatkozatot tesz, amelyet minden oldalról nagy érdeklődéssel várnak. Áz ellenzéki pártok vasárnap érte­kezletet tartanak, hogy állást foglaljanak a körmánynyal szemben. Kedden már megkezdi üléseit Bécsben a delegáció s amig ez tart, a Ház ismét szü­netelni fog. Valószinü, hogy ujabb, nagyobb jelentőségű mozzanat ez alatt nem is törté­nik a politikában. Justhék most, a miniszter­elnök kívánsága szerint, kidolgozzák a ma­guk választójogi reformtervezetét s ez lesz majd alapja az újra meginduló béketárgya­lásnak. Lukács László miniszterelnök ma délelőtt hosszabb ideig tárgyalt Apponyi Albert gróffal, Désy Zoltánnal, a Kossutih-párt al­elnökével a miniszterelnök délután érteke­zett. E tanácskozások a politikai helyzetből való kibontakozásra irányuló tárgyalásokkal függnek össze. DÉLMAGYARORSZÁG A Justh-párt hivatalos laptudósitója, a Politikai Hiradó jelenti: A imai lapok közlik a miniszterelnök ama kijelentését, hogy készséggel venné, ha a függetlenségi párt Justh Gyula pártelnök utján a választói jog tekintetében kibontakozó programját kon­krétizált formában jelölné meg, amelynek alapján további tárgyalások folytathatok len­nének. A miniszterelnök e kívánságára a leg­illetékesebb helyről nyert fölhatalmazás alapján kijelenti a Politikai Hiradó, hogy Justh Gyula, a függetlenségi és 49-as párt elnöke már ama tanácskozások folyamán, a melyeket Lukács László miniszterelnökkel két napan át folytatott, egészen konkrétizált formában megjelölte a függetlenségi és 48-as pártnak választójogi programját és amikor erről a Lukácscsal folytatott tárgyalások után a függetlenségi pártkörben jelentést tett. Justh Gyula pártelnöknek ezt az eljá­rását a párt valamennyi tagja egyhangú lel­kesedéssel, zajos helyesléssel és osztatlan el­ismeréssel vette tudomásul. Mindenesetre nagyon örvendene a függetlenségi és 48-as párt, ha Lukács László a Justh Gyula által előterjesztett és fikszirozott: választójogi program alapján keresné a kibontakozást. Mint a Budapesti Tudósító illetékes helyen értesül, Lukács László miniszterelnök a nem­zeti munkapártban a jövő hét folyamán fog bemutatkozni, ugyanazon a pártértekezleten, amelyen a párt Héderváry Károly grófot bú­csúztatni fogja. Az igazságügyiminiszterium személyzete ma délelőtt tizenegy órakor tisztelgett Szé­kely Ferenc dr igazságügyminiszternél újra történt kinevezése alkalmával. A minisztéri­um tisztikara nevében Pohonyi Gyula állam­titkár melegen üdvözölte a minisztert, aki szives szavakkal mondott köszönetet az üd­vözlésért. Nch>ay Lajos ma intézkedett hivatalosan a képviselőház összehívása iránt. Eszerint április 29-én d. e. tiz órakor tart a Ház ülést, amelyen Lukács László és kormánya bemu­tatkozik. Lukács László miniszterelnök holnap dél­után 2 óra 30 perckor utaziik Bécsbe, hogy megjelenjen a király előtt és letegye a hi­vatalos esküt. Minisztertársai is holnap te­szik le az esküt s a miniszterelnök kíséreté­ben utazott Teleszky és Serényi miniszterek. Lukács miniszterelnök eskütételénél Feste­tich Tasziló herceg, zászlósúr fog jelen lenni. Lukács László miniszterelnök ma értesí­tette Návay Lajost a képviselőház elnökét, hogy miniszterelnökké történt kinevezése miatt lemond a mandátumáról. Hasonló el­járást fognak követni az összes miniszte­rek is. MEGEGYEZÉS A JUSTH-PÁRTTAL. Jól beavatott helyről jelentik a késő éjjeli órákban, hogy Lukácis László miniszterel­nöknek sikerült megegyezésre jutni a Justh­pártíal. — A Kossuth-párt pedig Lukács László miniszterelnök .hétfői képviselőiházi bemutatkozójakor teendő nyilatkozatától teszi függővé magatartását. A Rossuth-párt ezen állásfoglalását Désy'.Zoltán Lukácscsal való péntek délutáni tárgyalása során fej­tette ki. . . ( _____ 5 Kórház a szegedi rendőrség szuterénjében. — Izgalom, fejetlenség két örült leány miatt. — (Saját tudósítónktól.) A Délrriagyarország már nem egyszer szóvá tette, hogy a szegedi közkórházban nincsen elegendő hely a bete­gek részére. Sőt már az sem első eset, hogy közveszélyes őrültet sem tudott a' hatóság elhelyezni a közkórlházba és igy kénytelen volt ideig-óráig a rendőrségi szuterénbe csukni, oda, hol a városi zsebmetszők, csa­vargók és tolvajok vannak .befogva. Ugy látszik ez a közérdekű felszólalás eredmény nélkül hangzott el, mert a mai sokszor szóvá tett eset újra megismétlő­dött. Egy őrült leányt, Kiss Erzsébetet kel­lett volna elhelyezni a szegedi közkórházba, de nem .helyezték el, hanem becsukták a szu­terénbe, mert a közkórlházban nem tudtak helyet adui a közveszélyes őrültnek. Sőt csütörtökön olyan szerencsés napja volt a szegedi rendőrségnek, hogy Baneth Samu dr kerületi orvos még egy őrült leányt Paskó Rózáit szállította az ideiglenes kórházba, a rendőrségi szuterénbe. Ezeket a tűrhetetlen és keserves állapoto­kat senki sem igyekszik javítani, sőt a rend­őri hivatalos jelentés nyfltan némi;(kis büszke­séggel be is vallja azt. A hivatalos rendőri jelentés a következő: — Kis Srzsébet 29 évs felsővárosi leány a Gém-utca 8. szám alatt levő la­kásán tegnap délután megörült. A kerü­leti ojrvos közveszélyesnek találta a szerencsétlent, de mivel a közkórházban nincs hely, egyelőre a rendőrség fogdá­jában helyezték őrizet alá. A belügymi­niszterhez sürgöny ment a szerencsét­len tébolyodott elhelyezése iránt. Ez a hivatalos rendőri jelentés. Alig vitték le a szerencsétlen leányt a szuterénbe már is jelentette Baneth Saimu dr kerületi orvos, hogy Paskó Rozál Debreceni-utca 26. szá­mú lakósát megvizsgálta és közveszélyes őrültnek találta. Természetes, hogy ezt az őrültet sem vihették a közkórlházba, hanem elhelyezték a másik mellé, a csibészek közé a szuterénbe. A rendőrség pedig izgatottan intézkedett. Sürgönyt küldött a belügymi­niszterhez, az angyalföldi, a lipótmezői, a nagy kálói téboly dák igazgatóságához, sőt Nagyszebenbe és Békésgyulára is küldött sürgönyt. Mindez azért, hogy megkérdezze, mit lehet csinálni, hova lehet eldugni a két szegedi őrültet? Addig is, mig a válaszok megérkeznek, ápolónőt kértek a szegedi kórháztól, ki a piszkos rendőrségi szuterénbón fogja ápolni a két súlyos beteget. Igy lett a szegedi rend­őrség fogdájából kórház. A rendőrség nem hibás, hisz minden lehe­tőt elkövetett, sőt még többet is, mert a szu­terént is átalakitota kórházzá. Az őrült leá­nyok tragédiáját a rendőrség a következők­ben ismerteti. Kis Erzsébet felsővárosi leány a szerelem őrültje.. A még most is szép leány jegyben járt egy felsővárosi iparossal. Hogy-hogynem azon­ban a házasságból nem lett semmi, a vőle­gény nemrég visszaküldte a jegygyűrűt. Ez olyan hatással volt Kis Erzsébetre, hogy ias­san-lassan beleőrült. Az utóbbi időben állandóan izgatottabban viselkedett. Az lett a mániája, hogy ő meny­asszony. Fehér mirtuskoszorut vásárolt és azt a fejére tette, igy járta be sokszor éj­szakánként is a csendes Gem-utcát. Szerdán azután végkép kitört rajta a téboly. Oda­haza tört-zuzott és a szüleire támadt. A szüleire támadt. A megrémült házbeliek rend őrt hivtak a közeli Csongrádi-sugáruti lak­tanyából. Pusztai Imre rendőr ment ki a Gém-utca 8. szám alá. A rendőr, aki fiatal •házas, ismerte a leány gyengéjét, hogy min­denáron menyasszony akart lenni. Tudott is a nyelvén beszélni. Karonfogta az őrültet,

Next

/
Thumbnails
Contents