Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-26 / 97. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁÜ 1912 április 26. aki erre, mint a kezes bárány követte Pusztai rendőrt. — A templomiba megyünk. — Jó lesz., de miért? — Ott vár a vőlegényed. — Végre — ujjongott az őrült leány. A rendőr a leányt a templom helyett a rendőrségre vezette, hol Baneth Samu dr megvizsgálta a leányt. Közveszélyes "őrültnek találta. A másik őrültet Raskó Rózáit Simon Mátyás rendőr kisérte he. Ez is közveszélyes. Most xnár nemcsak a rendőrség, hanem mi is kíváncsiak vágjunk, hogy hová fogják elhelyezni ezeket a szerencsétlen teremtéseket, ha a kórházban nem. Talan a Csillagbörtönben, mert egyszer majd a rendőrségi szuterén is szük lesz a betegeknek? sSZBZÖN. Izlés és diuat. A New-York Herald egyik legutóbbi számában Madame Bartet, hírneves párisi színésznő igen érdekesen nyilatkozik ,az ízlésről és a divatról. — Ha az ember a divatot kritizálja, — úgymond — akikor legjobban teszi, ha azokat veszi szemügyre, akik sem interpretálni, sem alkotni nem tudják. A divatot minden időben kigúnyolták és karrikirozták, mert mindig van valami tulzottság benne. De azt hiszem, voltak minden időben asszonyok is, a kik követték a divatot anélkül, hogy magukat eltorzították volna. A jelenlegi ruházatban semmi uj sincs, hanem illik rá Dumas mondása, mely szerint az asszony sorsa az, hogy egyszer ngy öltözik, mint egy harang, egyszer meg ugy, mint egy esernyő. Még a legtulzóbb divat elején, a tizennyolcadik százaid végén, amikor a kosárkalapok, a krinoJinos szoknyák, az óriási frizuráik, a púder és az ékszerek csak épen a kifestett arcot mutatták egy nőiből, épen ebben az időszakban, amikor még a királynő sem léphetett egy kocsiba anélkül, hogy drótjait le ne vette volna, Ckardin francia festő képein igen bájos és kecses arcképekben gyönyörködhetünk, anélkül, hogy a lefestett személyek viselete más lenne, mint a divat volt. Minden 'divat arra törekszik, hogy a nőnek valamilyen szépségét diadalra juttassa. A tizennyolcadik század^ amely igen-igen romlott volt, nem akarta a szépséget egészen leleplezni, mert tudta, hogy a nőnél épen annyira hat, amit elrejtett, mint amit kiemel. Kedvem volna a régi divatokat, a modern ellenéhen megvédelmezni. Az én ízlésem sokkal kevésbé hajlik a kényelmetlen diszitóshez, mint az egyszerű, simuló toiletthez, a mely a testnek a maga szabadságát, ritmusát, mondhatnám egyéniségét mutatja. És a divat ugy látszik, ebben az irányban fog haladni. De mint az inga, csak akkor fordul vissza irányában, mikor már az egész utat megtette, ugy a divatnak is előbb el kell érnie bizonyos irányiban a legmagasabb túlzásokat ós csak azután tér vissza egy másik irányban. Ez magyarázza meg a legutolsó évek bukj el szoknya és nadrágszoknya divatját. Szükséges volna külön asszonyokat teremteni, akikre ezek a túlzások és ostobaságok ráillenek. Végső következtetésem tehát az, amit Moliére mond: A bölcs ugy alkalmazkodik, ahogy tud, a bolond a divatnak teljes rabszolgája. Nem szabad megalázkodni a divat előtt, hanem arra kell törekednünk, hogy ugy alakítsuk át, ahogy az személyünknek, tulajdonságainknak megfelel. A mai divatnak ép ugy meg vannak az előnyei és jó oldalai, mint a réginek. Mikor a boldog, déli órákban a boulevardokon a gyors és mosolygó midinettekkel találkozom, akiknek a blúzán és arcán rózsák nyílnak, kiknek kócos fejét kis kalap takarja be és vékony alakjukat vékony ruhájukba bujtatják, ugy akkor meg tudnék esküdni rá, hogy a mai divat a legkedvesebb az öszszes divatok között, csak attól függ, hogy ki viseli. Borzalmak a Titanic katasztrófájánál. — Bűnös mulasztás: az egész vonalon. — (Saját tudósítónktól.) Newyorki, ujabb adatok szomorúan bizonyítják, hogy a Titanic katasztrófáját csakugyan sok mindenféle mulasztás idézte elő. Fleet, az a matróz, aki az árbóckosárban teljesített szolgálatot, azt vallotta, hogy nem volt távcsőivé. Hiába kért, nem kapott, pedig Iha van messzelátója, hamarább észre vette volna a jéghegyet. Bizonyos már az is, hogy a Titanic-al több mint száz asszony merült el a hullámokba. A legmerészebb írói fantázia sem tudna kigondolni oly réimes dolgokat, mint alminők a Titanic rettenetes katasztrófája alkalmával végbementek. A táviró úgyszólván minden nap jelent valami iszonyatos részletet, amelynek olvasásaikor szinte megfagy a vér az ember ereiben a borzalomtól. Ma délután a következő táviratot kaptuk: Washington, április 25. A szenátus vizsgáló-bizottsága előtt Lowe, a Titanic ötödik hajótisztje kijelentette, hogy a mentőcsónakban körülbelül egy óra hosszáig várt, amig a vizbefidók segitségkiáltásai elnémultak. Akkor visszatért és még több élőt fölszedett a csónakba. Előbb őrültség lett volna a vizbefulók tömegébe menni, mert azok biztosan tömegesen megrohanták volna és fölborították volna csónakját. Telhát: Lowe kapitány a mentőcsónakban hallgatta a Titanic ezernél több utasának segélykiáltását az éjszaka teljes sötétségében. De nem evezett közéjük, mert akkor biztosan elveszett volna ő is, azok is. Egy teljes óra hosszáig hallgatta a rémes jajveszékelést, — és neim mehetett a szerencsétlenek segitségére. A kiáltozás lassan-lassan szűnni kezdett, amint egyre többen eltűntek, kimerülten, az aceán fagyos vizében. Egy óra múlva már elég kevesen voltak életben aihoz, hogy a mentésre gondolni lehessen; ezek voltak a legerősebbek, — akik a tiz fokos vizben egy óra hosszáig is sikerrel tudtak védekezni a reájuk leselkedő halál: az elmerülés ellen. Ezt a néhány embert azután Lowe kapitány befogadta a csónakjába. Ily tragikus, megrendítő helyzetet igazán csak a legnagyobb drátnairó: maga az Élet tud csak kigondolni. Aranymosók véres sztrájkja. — Az orosz belügyminiszter a borzalmakról. (Saját tudósítónktól.) Pétervári jelentés szerint a birodalmi dumában csütörtökön folytatták a lenamenti aranymosók munkásainak sztrájkja ós az ott rendezett vérfürdő dolgában az interpellációt. Makarov belügyminiszter kijelentette, hogy a kormány osztozik a fájdalom érzésében, amely a nép képviselőit eltölti. Sajnos azonban, a pártatlan vizsgálat azt eredményezte, hogy a sztrájkmozgalom egyáltalában nem marad békés uton. A sztrájk politikai jellegét az a tény bizonyítja, hogy a sztrájkbizottság tagjainak többsége politikai bűnök miatt már büntetve volt. A csapatok csak akkor hivattak, amidőn a társaság tulajdonának biztonsága már komoly veszélyben forgott. A helyi hatóságoknak békéltető kísérlete a politikai vezérek féktelen agitációja miatt meghiusult. Az általuk fölizgatott tömeg megtámadta a vállalat épületeit, megakadályozta a vonatok elindulását és a dolgozni akarókat mimkájukban. Tekintettel a roppant veszélyes helyzetre, mely felmerült volna, ha a fölizgatott tömeg a csapatokat visszaszorítja és a fegyvereiket hatalmába keriti, a miniszter kénytelen a katonaság eljárását, amely a további zavargásokért a felelősséget viselte volna, teljesen helyesli. Rámutat továbbá arra, hogy Bataknof, a második duma képviselője, aki négy évi kényszermunkára van ítélve, a sztrájkolok közt volt ós most többekkel elmenekült. Ha április 17-én a fölkelés leküzdését nem a katonai parancsnokra bizták volna, akkor a csapatokat a felkelők lefegyverzik, visszaszorítják ós el is pusz-titják. Mindössze 110 katona volt együtt, amidőn 7000 főnyi tömeg közeledett feléjük rendkivül izgatott, vérszomjas hangulatban. A tömeg intése céljából három trombitajelzést adtak a katonák, de a sztrájkolok nem engedelmeskedtek, az első sortűz után földre vetették magukat. Ekkor 150 lépés távolságban voltak, fölemelkedtek és hurrákiáltások közt rá akarták magukat vetni a katonákra. Három uj sortűz következett, mely a tömeget szétszórta. Számos kő és bot maradt a helyszínén. Hivatalos megállapítás szerint tervük volt a fegyvereket hatalmukba keríteni és a bányákat kifosztani. Timasev kereskedelmi miniszter kifejti, hogy a munkások bizonyos követelései, mint a nyolc órai munkaidő és a sztrájknapok fizetése elfogadhatlanok. A kormány szükségesnek tartja, hogy haladéktalanul vizsgálatot indítson ebben a rendkivül komoly ügyben. NAPI HÍREK Bilincsben korzóznak a rabok. (Saját tudósítónktól.) A szegedi korzón sétáló publikumnak tegnap délután különös látványosságban volt része. Két feltűzött szuronyu börtönőr kisért egy darócruhás rabot, akinek bilincs szorította a kézcsuklóját. A két börtönőr között lépdelt a rab. Előtte, meg a háta mögött is szurony villogott. O maga meglehetősen furcsa kosztümben volt. A vastag, szőrös, testtől elálló darócruha etben a szines tavaszi imilieuben, a korzó platánjai alatt, legalább is kirivó. Ami azonban okot ad erre az írásra, az nem a fölemlített külsőség. Az erkölcsi érzékre, de meg a jóizlésre is fölháboritó az a bilincses korzózás, amelyet ráerőszakoltak egy legényre. Vállas, halványodó aircszinü, tömzsi legény volt, aki a szuronyok között sétált. A váci fegyházból kisérték a szegedi ügyészségre. Valami régi ügye volt, amiért néhány pillanatra szüksége volt rá az ügyésznek. És a Szeged-álloimástól a törvényszéki palotáig mutogatták a rabot, mint valami pőrére vetkőztetett asszonyt. Bilincsben hurcolták a kíváncsi töhieg százai között. Mindenkinek volt rá valami megjegyzése. A bilincsrevert meghunyászkodva pislantott a kisérő néptömegbe. Hirtelen elvadult az arca, az ajka vonaglott. Ahogy a sok sznrós tekintetet látta, mintha mindenki azt vágta volna a szemébe: „Gaz, nyomorult rablógyilkos!" Tűrnie kellett ezt az embertelen és ostoba fikszirozást — az igazságügy humanizmusa nevében. Mintha bitófa alá kisérték volna, olyan volt a kép. A jóizlésnek és az emberies érzésnek ez az arculcsapása rendkivül bántó. Majd minden héten gyönyörködhetünk ilyen durva fölvonulásban. A múltkoriban egy kilencvenéves aggastyánt kisértek az állomásról a Csillagbörtönbe. Azért van a rabkocsi, hogy ilyen esetekben azon szállítsák a börtönbe vagy az ügyészségre a rabokat. Vagy talán az ügyészségen ezt a sétakocsizást is irigylik a börtönben sinylődő páriáktól? Nem kérünk az ilyen látványosságból, amilyenben tegnap délután is részünk volt. A társadalom az elitéltekkel szemben is megköveteli a humánus elbánást. Akár tetszik ez némelyeknek, akár nem. . - • * .1 : : • 1 í J