Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-05 / 53. szám

1912 III. évfolyam, 53. szám Kedd, március 5 i> .jzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=3 Korona-utca 15. szám E=a idspesli szerkesztőség és kiadóhivatal s=3 Városház-utca 3. szám IV., ELÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre . . . R 12*— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VDEREN; egész évre R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 2'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAK: Szerkesztőset 305 c=a Kiadóhivatal 836 Interurbán 3«5 Budapesti szerkesztőset teleion-száma 128—12 Ostrom künn és benn. Nem akarunk hitelt adni a szállongó híreknek, hogy a parlamenti vad, példátlan támadás elő volt készítve gondosan. A magyar parlament jóhire érdekében szívesen koncedáljuk a kitört zenebonának azt a vékonyka mentségét, hogy az indulatok s a dühös szenvedélyek pillanatnyi felülkerekedése idézte elő. Ami a magyar képviselőházban történt, arra aligha lehetnek büszkék a „harcosok" legfanatikusabbjai is. Az épeszű, becsülettudó, higgadt közvélemény pedig csak restelkedve, mély szégyenérzettel vett róla tudomást. Ahány konok ellensége él a magyarok nemzeti államának idehaza és külföldi országokban, ahol csak a magyar nemzet vesztét forralják nyilt és sunyi összeesküvők: mindazon helyeken örömtüzeket gyújthattak a szombati nap elszomorító eseményei miatt. És a hétfői napon érezni is lehetett a parlament hangulatán, hogy keserűséggel és bánkódva gondolnak a skandalumra. Bár a hétfői napon újra a régi volt sok tekintetben a Justh-párt néhány tagja; viharos, bombasztikus közbeszólással igyekeztek vihart támasztani. Ugy látszik, a vitarendező-bizottság azt tartja, hogy: varietas delectat. Minél változatosabb és meglepetésekben gazdag lesz a többség védekezése. Mialatt Budapesten a technikai obstrukció leglármásebb fegyvereivel indult meg a harc a kormány ellen, Bécsben talán kevesebb lármával, de szintén teljes erővel folyik az ostrom Khuenék ellen. Minden igyekezet hiábavaló volt: Khuen-Héderváry Károly grófnak fel kellett jönnie Bécsbe, hogy személyesen szálljon sikra ellenfeleivel és igyekezzék a király előtt megvédeni a magyar kormány álláspontját a nyilt szinen még nem igen mutatkozó támadók ellen. A miniszterelnök a maga elhatározásából tartotta szükségesnek, hogy Bécsbe utazzék és őfelségétől kihallgatást kérjen. Féltizenegy órakor Khuen kocsiba ült, Schönbrunnba hajtatott és tizenegy órakor megjelent a király előtt. A miniszerelnök audienciáján rámutatott az uralkodó előtt ama nehézségekre, amelyeket a bécsi körök fellépése neki a magyar parlamentben okoztak. A miniszterelnök véleménye szerint a parlamenti obstrukció már szunnyadóban volt, mikor a bécsi támadások a Justh-pártot újból erős akcióra buzdították. A miniszterelnök ezért a felelősséget magáról elhárítja, de reméli, hogy valamit eddig is megkapta politikájához a király hozzájárulását, ugy ezentúl is legfelsőbb helyen olyan támogatásban fog részesülni, mely lehetővé teszi neki, hogy a magyar parlamentben erélyesen folytathassa politikáját. Mindenesetre az egész ostomban az a legszomorúbb, hogy a Justh-párt és egyes bécsi körök együtt támadtak a magyar kor_ mányra. Szomorú tünet ez. Tehát a nagyon függetlenségi, az ősmagyar és „leghazafiasabb" párt már a bécsi körökkel együtt dolgozik? Hát már az évszázados gyűlölet ilyen testvéri szeretetté változott? De szomorú a Jush-párt szereplése másként is. Hiszen akkor indítottak ostromot, amikor a kormány a parlamenti munka miatt áldozatokat is ajánlott, mikor a másik ilyen függetlenségi párt megegyezett a kormánynyal a békés együttműködésre! Pedig a függetlenségi és 48-as Kossuthpárt elvei ugyanolyanok, mint a Justhpárt elvei, — csak legföljebb nem olyan időszerint előrántott. A Justh-párt különben taktikailag is gyönge párt. Mert minden szereplése csak a féktelen düh árulója. Nem hiába a müAz olvasó-próbától a premíére-ig. Irta Hevesi Sándor. A .premiére-k utja, mint a pokol utja, csupa jó szándékkal van kikövezve, ha nem is mindig jó darabbal. Az olvasó-próbától az első előadásig sokszor rövid, de mindig fáradságos az ut, csupa gyötrelem és csupa gyönyörűség, csupa buzgóság és csupa bosszúság, csupa reménység és csupa rémüldözés. Igazság- és illuziókeresés, folyton változó chance-ok között, néah csalogató kilátás mellett, kedvező széllel, dagadó vitorlával, néha meg csak nekigombolkozás, megfeszülés a szél ellen. Az olvasó-próba, mely minden nációnál mást jelent, ámbár legtöbb esetben az ilyen próbákon csakugyan elolvassák a darabot: nagyjában véve mégis mindenütt csak annyi, hogy az iró leadja a névjegyét. Az olvasópróbának ritkán van atmoszférája. Legjobb esetben sem hangulatosabb, mint egy ismerkedési estély. És itt az sem használ, ha, mint Párisban, az iró maga olvassa a darabot s nem a színészek megosztott szerepekkel. Először is a legtöbb szerző nem tud olvasni, sőt a legtöbb színész sem s ez csak mellettük szól. A színész csak azzal a szöveggel tud igazán élni, amelyet már elsajátított s amig a szavak át nem szivárogtak a vérébe s onnan nem törnek fel az ajakára, addig jóformán csak dadog. Ezért olyan kinosak az olvasópróbák. Ha sok a szereplő, a .darab fonala minduntalan elszakad, egy-egy élénkebb jelenet mint valami virágos sziget fölbukkan az unalom lomha vizeiből, egy-egy jó mondás megvillan, mint szikra a szürke felhőkből, de a legnagyobb ritkaság, hogy egy olvasópróba mély nyomokat hagyjon. A legjellemzőbb az olvasó-próbára nézve az, hogy utána minden egyes szereplő sürgősen kéri a darabot, mert otthon meg akarja ismerni. Ha az olvasó-próba legjobb esetben egy barátságos ismerkedési estély,, a rendelkező, vagyis az első színpadi próba, a darab beállítása, az első stáció: még az olvasó-próbánál is rosszabb. A színpadot ilyenkor igazán csak a boncolóasztalhoz lehet hasonlítani s a legjobb darab is csak ugy fest rajta, mint egy hulla. Egy félig bekapcsolt, árva szuffita csak éppen annyi világosságot bocsát le a nagy színpadra, hogy a színészek, akik plajbá'szokkal vanak fölvegyverkezve, beírhassák szerepükbe azokat az instrukciókat, amelyek ilyenkor még jobbára technikai természetűek s művészi jelentőségük legfölebb a rendező lelkében szunnyad. Hogy mikor álljon fel valaki, mikor üljön le, mikor menjen jobbra, mikor balra! Arthur Symons, a finom angol kritikus, egy gyönyörű könyvében (Plays, Acting and Music) egy egész fejezetet irt arról, hogy a színész átmegy jobbra. (On crossing stage to right.) Symons amiatt .panaszkodik, hogy az angol színészek nagyon sokat „mennek át jobbra", mert egy bizonyos alsórendüséget lát ebben. Mi is emlékszünk még arra az időre, amikor az a színpadi szabály volt kötelező, hogy ha a jelenet egy része a színpad baloldalán folyt le, a színész „játszsza át„ magát jobbra. „Játszsza át" magát, ez volt a terminus technikus, a hivatalos kifejezés, amely éppen olyan szigorú parancsot foglalt magában, mint az a hogarthi elv, hogy csak belső kézzel szabad gesztikulálni. Azóta már egy kissé nehézkesebbek lettünk. A mai rendező huszonnégy óráig sem tudna megélni ebből a sablonból s csak olyan helyés állásváltoztatást, elmozdulást, leülést vagy fölkelést, járáskelést vagy sétálási tűrhet meg, amely nem töltelék, hanem történés, nem cafrang az úgynevezett színpadi változatosság kedvéért, hanem maga is „akció" amelyet tehát a legpedánsabbul és legfinomabban ki kell számítani. A színpadi mozgásök, állások és elhelyezkedések összege egy darabban valóságos grafikai képe kell hogy legyen a lelki történésnek. Az érzéseknek, indulatoknak, fordulatoknak legtisztább optikai transzponálása ez s egy bizonyos fokon tul maga is művészet. A jól rendezett drámának próbája úgyszólván az, hogy bármelyik jelenetre nyitja rá valaki a nézőtérről az ajtót, szöveg nélkül is: pusztán a személyek állásából megítélhesse a szituációt. A drámának ez a grafikai képe, optikai kivetítése a rendelkező-próbán még csak vázlat, haditerv, amelynek csak a körvonalai határozottak, de az árnyalatai bizonytalanok, legalább a francia metódus szerint, amely minálunk is divatos. Reinhardt, nyilván a még szorosabb és szervesebb összjáték kedvéért, az árnyalatokat is előre megállapítja és makacsul keresztül viszi. Ez nagy erő és egyúttal a legjobb lehetőség ott, ahol nincsenek erős, fejlett szinészegyéniségek, mert valóban fényes kipótlása a színészi elégtelenségnek, még akkor is, ha valami fagyosságot és mesterkéltséget térit az előadásra. Erős színészekkel szemben nem ez a legjobb lehető-