Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-29 / 74. szám

6 DELMAGYARCXRSZÁG 1912 március 28. hogy hajnalig, meggyötört lélekkel, kidülledt szemmel a szerencse szeszélyes, kegyetlen lapjai körül őrült táncot járjanak. Szeged szegényei. — A szegények háza és a hajléktalanok menhelye. — (Saját tudósítónktól.) Ha hinni lehet a hivatalos adatoknak és magának a tényeknek, akkor Szegeden arányrag nagyon köves a teljesen szegény, vagyis az olyan emiber, aki a város ellátására vagy védelmére szorulna. A szegedi szegényház csak átlag száz emberre van berendezve. Ha még oly kedvezőek lennének is a szegényügyi viszonyok, ez akkor sem lenne elegendő, mert bizonyos, hogy egy százezer lakosi számláló városnak nem egy, de sok száz keresetképtelen olyan lakosa van, aki nem .tudja magát eltartani s aki rászorul arra, hogy a város gondoskodjék az ellátásáról. Ennek igazságát a legeklatánsabban bizonyítja Nagyvárad példája, amely most nagy anyagi áldozattal olyan szegényházat készül létesíteni, amelyben háromszáz keresetképtelen szegény ellátásáról gondoskodnak. Pedig Nagyváradnak nincs annyi lakosa 'és kétségkívül'annyi szegényé se, mint Szegednek. E mellett a szegedi szegényház nem is föltétlenül a célt szolgálja, mert sokkal inkább lehetne sinylők és elmebetegeik otthona, amint szegények háza, mert a rendkívül hátrányos szegedi kórházi viszonyok folytán sok elmebeteget és más gyógyíthatatlan beteget helyeznek el benne. Sokkal inkább megbízható adatokkal szolgál Szeged szegényügyére a szegedi hajléktalanok menhelye. Ez sem elég nagy ahoz, hogy teljes mértékben megfeleljen a célnak, mégis sokkal inkább megfelel rendeltetésének. Ez az intézmény is körülbelül száz emberre van berendezve s klüönösen a téli hónapokban zsúfolásig meg is telik hálóvendégekkel. Nyáron, de már most tavasz idején is kisebb a hajléktalanok menhelyének forgalma. a paradicsom fényessége. Vágyódó kapzsiságot mutattak a barátok arcvonásai. És megszólalt a legidősebb: — Én vagyok a legboldogabb. Enyéim a legdrágább lovak, van egy fehér tevém és egy sereg rabszolgám. Testemnek egészsége olyan, mint a kovácsolt vas. Enyém az erő és a hatalom! iMondá a másik: — Enyém a város legnagyobb bazára. Az arany ugy folyik ujjaimon keresztül, mint a halak kopoltyuin a viz. Enyém az igyekezet és a munka; én vagyok a legboldogabb! Mondá a harmadik: — Én nyugodtan utazom ívig bárkámon. A hárfák és citerák zenéje édesen fülbemászó. Nyelvem a legkiválóbb ételek finom izét élvezi. Nem ismerem a küzdelmet, nem ismerem a munkát. Lelkemnek békéje olyan, mint a nyári nap. Szellő sem zavarja és a nap sugárzik. A legboldogabb én vagyok! iMöhammed el Maszru ellenben behunyta szemeit és halkan mondá: — Tizennégy éjszaka óta özvegy vagyok! — Erre Abu Baldar ben Sabu, a dervis, átnyújtotta neki a gyűrűt, amely oly csodás volt, mintha arkangyal készitette volna . . . A barátok meghajoltak a dervis bölcsessége előtt . . . És amikor eljött a'reggel, Mohammed el Maszru — a negyedik barát — elment Ali Nasnannhoz és a három dijat, a tört, a szőnyeget és a gyűrűt odaadta neki, Saidáhért, annak egyetlen leányáért. És teleségül vitte házába Saiidihat. Ilyenkor „minden bokor szállást ad" a szegénynek s a menhely lakóinak számáról öszszegyüjtött statisztika a legjobb ismertetése a szegedi szegényviszonyoknak. E szerint hónapok szerint a következőkép oszlik meg a hajléktalanok menhelyének forgalma: Férfi lakók 1911-ben Januárban Februárban Márciusban Áprilisban Májusban Juniusban Juliusban Augusztusban Szeptemberben Októberben Novemberben Decemberben Szejcdi illetőségű 2138 1694 1999 ' 1700 1222 1123 1001 1052 1012 1423 1589 1776 Idegen 684 559 671 471 409 311 270 259 262 341 486 510 Ossza SCQ 2822 2253 2670 2171 1631 1438 1271 1311 1274 1764 2075 2286 Összesen: 17729 5237 22966 A hajléktalanok menhelyének tehát e hiteles Kimutatás szerint összesén 22966 férfi lakója volt az 1911. év folyamán, akik azonban „átutazó idegenek", vándotrok vették igénybe a humánus intézmény vendéglátását. igy is nagyobb volt a menhely forgalma, mert 1911-ben épen 767 lakóval volt nagyobb a forgalom, mint 1910-ben. Nő-lakója már sokkal kevesebb van a hajléktalanok menhelyének s bizonyosra vehető, hogv azok is, legnagyobb részt öregasszonyok. Az 1911. évben 1568 szegedi és 897 vidéki, összesen tehát 2465 nő-lakója volt a menhelynek, ami az előbbi 1910. évi forgalomhoz képest jelentékeny emelkedést mutat. Érdekes, hogy a forró nyári hónapok alatt a felényire száll alá a menhely lakóinak forgalma. Nyáron nem nagyon tolakodnak, hogy éjszakára bejussanak a menhelyre, mig télen mar egy órával a kapunyitás előtt oct tolongnak a kapuban s alig várják, hogy belülre kerülhessenek. Érdekes ilyenkor a menhely környéke. Töpörödött öreg emberek sietnek, már a mennyire tőlük telik. Hónuk alatt egy cipót, vagy egy kis batyut szorongatnak. Az minden vagyonuk, meg ami rajtuk van. Iparkodnak, hogy „időre" ott legyenek, mert nem szabad elkésni, különben kivül tágasabb. A menhelyr különben egész nap üres, csak estére telik meg szegényekkel. Sokkal derültebb is lenne az élet, ha ugyan lehet még valami derűsnek találni a nyomort és igazi ösvényén, mint a szegényházbán. A szegényeknek a nagykörúton levő házában szigorú rend, kórházi hangulat uralkodik. Szigorú, szenvtelen arcú „kedves testvérek" járnak benne, akik ügyelnek a szegényekre és a rendre. Rend, csend van is az épületben, kivéve, amikor egy-egy elmebeteg féktelenkedni kezd. És nincs bajuk az elmebetegekkel? — kérdeztük az apáca gondnokáét: — Nincs kérem, nem olyan veszedelmes örültek ezek, csak épen gyengeelméjüek és nagyon ritkán történik meg, hogy dühöngeni kezdenek. De még is, nincs rendjén, hogy önöknek gyengeelméjüek gondozásával is kell foglalkozni, holott ez szegényekháza lenne, ahol csak szegényeknek, de egészségeseknek lenne helyük. Nincs ez ellene kifogásuk? — Nincs, mert ha lerjne, hát bejelentenek. Azután kérem az a szegény, aki idejön, az úgyis legnagyobt részt mind beteg, aki nem él már soká. Ha nem lenne beteg, nem lenne olyan szegény, hogy idejöjjön, mert dolgozhatna s megkereshetné a kenyerét. Aki pedig öreg. az imsg úgyis végén jár az életének. Nekünk tehát mindenkép tudnunk kell, hogy a mi 'hivatásunk egyértelmű a betegápolással. — Különben igy sem tudunk minden jelentkezőt föl venni. Még egyszer annyian lennének a szegényeink, de nincsen helv, nem vehetjük fel őket. Megilletődve hallgattam az apáca szavait, amely nagyon szomorú jelenságékről rántqtta le a leplet s azzal a fájdalmas tudattal hagytam; ott a komor Színezetű épületet, hogy mégsem fenékig tejfel ... Uj irány a tüdővész ellen való védekezésben. (Saját tudósítónktól.) A József királyi herceg szanatórium egyesület végrehajtó-bizottsága Budapesten ülést tartott, amelyen részt vett Korányi Sándor báró orvos-professzor is, aki a tuberkulózis ellen való védekezésre vonatkozó uj eszméjével kereste föl az egyesületet. Eszméje az, hogy az ország falvaiban és városaiban egyszerű falusi jellegű házakat építsenek olyan egészséges gyermekek számára, akiknek otthona tuberkulózissal fertőzött. Korányi professzor szerint az ilyen gyermekek a menedékházakban addig lakjanak, amíg a szülői házban a betegség lezajlott és az otthon teljesen fertőtlenítve fogadhatja vissza őket. Miután a mi gazdasági viszonyaink mellett teljesen lehetetlen fél millió tüdővészes, ember számára csak megközelítő számiu szanatóriumot és kórházat építeni, meg kell kerülni a kérdést olyformán, hogy az egészséges emberek óvassanak meg a fertőzéstől. A szanatórium-egyesület nagy örömmel tette magáévá a kitűnő orvos-professzor eszméjét, amelyet olyan módon kíván megvalósítani, hogy a maga tüdőbeteggondozó intézeteihez kapcsolja a gyermekházakat, minék következtében ezek a kis házacskák mindjárt készen kapják a maguk teljes higiénikus ellenőrzését és orvosi felügyeletét. Az egyesület részéről megalkotandó első gyermekház Hatvanban lesz. A kis falusi házak létesítésénél nagy szerep vár a magyar nagybirtokos osztályra. Ezeknek az uraknak a saját uradalmaik higiénéjének javítása nézőpontjából is érdekük, hogy birtokaik területén ilyen kis áldozatba kerülő egyszerű parasztházakat építsenek az egészséges gyermekek számára. A József királyi 'herceg szanatóriumegyesület tehát fölhívja a magyar nagybirtokos osztálynak és a községeknek figyelmét Korányi eszméjére. A íüdővész ellen való harc uj irányára vonatkozólag megkérdeztük Hollós József dr kórházi főorvost, az európai hirü tudóst. Hollós drnak más a véleménye, mint Korányi professzornak. — Korányi Sándor báró eszméjét — mondta Hollós doktor, — mindenesetre nagy ötömmel kell fogadnunk, mint olyan intézkedésre irányuló ideát, amely az izolálást célozza. Tulajdonképen az izolálás elvével lehetett leküzdeni az összes emlberi járvátnyokat s lehetne leküzdeni végképen a tüdővészt is. Nem arról van szó, hogy izoláljuk az összes tuberkulózissal fertőzötteket, mert ez képtelenség volna, hanem arról, hogy izoláljuk a bacillust köpő tüdővészeseket s elsősorban azokat, kik otthon a fertőzés veszélye nélkül nem hagyhatók. E célból tüdövész-kórházak volnának alapitandók szerte az országban, mely által a fertőzés legfőbb forrásait, a'bacillust köpő beteget kivonnánk a családja s általában embertársai köréből. Ez azonban nem társadalmi akció, hanem csakis nagyszabású állami beavatkozás által volna megvalósitbató. Korányi Sándor tervezete nem ezt célozza, ö az egészséges, még nem a fertőzött gyermeket kívánja fertőző környezetükből kiivonni mindaddig, míg a beteg meg nem halt s igy a fertőzés veszélye nélkül családja körébe vissza nem mehet. Ez is helyes elv, de nagy általánosságban talán még nehezebben megvalósítható. Az eszme tulajdonképen csak nálunk uj, mert Calmette Belgiumban már régebben kívánja ezt keresztülvinni. Sajnos olyan módon, ahogy azt Korányi Sándor tervezi, hogy tudniillik elsősorban a nagybirtokos osztály csinálja meg a gyermekgondozó intézményeket, aligha fog létesülni. Hisz a