Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-29 / 74. szám

1912 1H. évfolyam, 74. szájn Péntek, március 29 Rlzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szóm (=• ladapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV„ c=3 Városház-utca 3. szám a ELÖF1ZETESI AR SZEBEDEh egész évre . K 24-— félévre . . . R 12negyedévre . K i-— egy hónapra H 2' Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre K 2f— félévre . . . R 14-— negyedévre . K ?-— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM Szerkesztffseg 305 --' itiadóhivatsi 830 Interurbán 3« 5 Budapesti szerkesztősed telefon-száma 1 ? K—12 Hazárdjátékok. Szíves elnézést kérünk, hogy a szegedi kártyázó hajnalok dolgát szóvá teszszük a nélkül, hogy valaki ezúttal a kártya miatt öngyilkossá lett volna. A közízlés által szentesített ujságszokás szerint a hazárdjáték akkor válik alkalmassá a nyomtatott betűk fölháborodására, amikor valaki utolsó tétül az életét, vagy legalább a becsületét fölrakta és elveszítette. De a hazárd, bűnös kártyajáték akkor is baj, ha nem okoz ilyen kiáltó szenzációkat. Amikor kiderül, hogy a játékdüh nemcsak a két szélsőséget: a klubok és kaszinók előkelőit és a zugkávéházák söpredékét lepi el, hanem mindjobban hatalmába keríti a közbül állókat, a dolgos, testi vagy szellemi munka után élő embereket is, akik a fárasztó napi tülekedés után lopják el a nyugalomtól az éjszakát és próbát tesznek: hátha, amit aznap csak garasokban, vagy koronákban, nagy nehezen szedett össze, azt az éjszaka néhány félóra alatt százasokkal, talán ezresekkel hozza meg. Hogy azután az éjszaka esetleg elnyeli a nappalnak, sőt a tegnapnak keresetét, sőt esztendők kinos megtakarítását is: az olyan eshetőség, amellyel a szerencsétlenek nem vetnek számot, pedig ez gyakran bekövetkezik. A rendőrség még nem vetette rá magát erre a bűnös jelenségre, amely annál komolyabb, mert nem egy jóhirü kávéházban is meleg otthont talált. Pedig itt nincs értelme a kíméletnek. A kártyások védelemre szorulnak, ha kell önmaguk ellen is s a rendőrség beavatkozása csak javukra lehet. A legtöbb kártyásnak úgyis az a természetes bűnhődése, ami a szenvedélye folytán utóiéri: a züllés, a pusztulás. Hanem a dolgot mégse lehet igy, egyszerűen a természetes igazságszolgáltatásra bizni. Aki figyeli és látja, hogy a hajnal hogy önti ki a kártyaszobákból azokat az embereket, akiknek rövid idő előtt talán elemi ismereteik se voltak a hazárdjátékok felől, az tisztában lesz a csábítás, a kísértés hatalmas erejéről. Az erkölcsi vésznek ezt a rohanását föl kell tartóztatni, — még pedig nem egyszerű intelmekkel, még kevésbbé szentelt viz erejű hatósági rendelettel, hanem azzal, ha a rendőrség végre tetten éri és szigorú módon megbünteti a bafckozó és makaózó társaságokat, akármennyire kellemetlenül érintené egyik-másik férfiúnak magánéletét ez a kis megbélyegzés. Csodálatos :amig a nagyközönség szinte a legaprólékosabb részletekig tájékozva van az ilyen hazárd-játékok résztvevői, matadorai és apró patkányai, sőt a nevezetesebb tétek, nyereségek és veszteségek felől, a hatóság nem tud semmit. Érthetetlen az a kiméletszerü nemtudomság. Nem elegendő, hogy kétes zug-helyeken razziáznak, de előkelőbb helyeken is kellene kereskedni. Egy kis igazi, céltudatos akció, egy kis föltételezhető rendőri ügyesség megtenné a szolgálatokat. Ezt kell vájrnunk, különben nincs orvossága, vagy csillapító ereje a dolognak. Az emberek vacsora után fejcsóválva olvassák, hogy egy budapesti, előkelő bankigazgató, nagy jövedelmű, szép állást betöltő, tehetséges ember öngyilkos lett, a miért egész vagyonát a bakkon elveszítette. Az emberek sajnálkoznak rajta, talán azt is elolvassák, hogy miféle társadalmi akciót akarnak indítani a kártyaszenvedély megszüntetésére, — azután elmennek a kávéházak kártyaszobáiba, A vak nem lát. Irta Norbert Lynkke. Abu Baldar ben Sabu, a dervis, párnáján ült és időnként hosszú füstsávot fujt, amely fantasztikus foszlányokban folyt szét. Mellette ült négy barátja, ők is dohányoztak és hallgattak. Ekkor a dervis megszólalt. Lassan és vontatottan beszélt: — Barátaim! Egy tőrt találtam a kut mellett; pompás a tokja, de még pompásabb a fogója, a legértékesebb azonban a pengéje. Oly éles, mimt Allah szeme. .Minek nekem, — az Isten szolgájának — egy tőr? Nevezzetek meg egy olyan cselekedetet éltetekben, amelyet a Legbátrabbnak hisztek és aki a legbátrabb cselekedetről tud beszámolni, azé legyen a tőr! Abu Baldar ben Sabu kabátjának redői közül vette elő a tőrt és letette pipája mellé. A fogó drágakövei villogtak, a tök arany arabeszkjei csillogtak és az ezüstpenge hidegen és komolyan fénylett, mint a hold. A négy barát kapzsi pillantásokat vetett a tőrre és a legidősebb szóHalt -meg először : . — Négy hónappal ezelőtt négy rabló támadott meg, amikor -hazafelé igyekeztem: megküzdöttem velük és valamennyit- megöltem, négy ;órái küzdelem után. 1 Mondta a 'második: — Amikor a nagy tűzvész elpusztította a bazárt, én kétszer vetettem be 'magam ruhátlanul a lángtengerbe, először atyámat, azután anyámat mentettem ki a 'biztos halálból. Mondta a harmadik: — Amikor bárkámon kéjutaztam a golfon, Juszuif, a lantosom belebukott a vízbe. Utána ugrottam — noha egy kegyetlen cápa vadászott a bárkák körül — és megmentettem Juszuf életét. Möhammed el Maszru, a negyedik barát elgondolkozva nézett a lelógó lámpa kék fényébe és mondá: — Én feleséget vettem . . . Erre Abu Baldar -ben Sabu, a dervis, átnyújtotta neki a tört, amelynek drágaköves fogója elfolytott tűzben -égett, amelynek tokja ugy fénylett, mint a leáldozó nap és pengéje oly tiszta ivala és hűvös, mint egy harcos szive. És a barátok meghajtották fejüket a dervis bölcsessége előtt. .. Hónapok multak. Bs újra együtt ültek a barátok Abu Baldar ben Sabu sátrában. Ekkor a- dervis ekkép szólt: -- Egy kereskedő,' akit az én imádságom mentett ki súlyos betegségéből, nekem ajándékozta ezt a szőnyeget. De minek nekem, az Isten szolgájának, ilyen értékes .szőnyeg? És kezével rámutatott a szőnyegre, amely a sátor hátsó falát, diszité. Vágyakozóan nézték a barátai, mert pompások voltak a szőnyeg színei és magasztosak a szavak, amiket a művész Allah dicséretére beleszőtt. A dervis folytatta:-— Mondjátok el életetek legbutább cselekedetét; á legeslegbutább cselekedet nyeri el a szőnyeget! A legidősebb barát kezdett el beszélni: — Leggyorsabb lovaimat egy idegennek kölcsönöztem. Évek multak el azóta. Hova lett Hasztul, a lovam? A másik azt mondta: — Én a sivatag homokjából és a tevék hulladékaiból próbáltam aranyat főzni! Szólt a harmadik: — Betegen feküdtem és egy tarsoly aranyat adtam oda egy francia orvosnak, hogy meggyógyítson. A betegségem megmaradt ugyan, ellenben a francia eltűnt és vele az aranyaim is, Möhammed el Maszru, a negyedik barát elgondolkozva nézte a tenyerét és mondá: — Én feleséget vettem . . . Erre felemelkedett Abu Baldar ben Sabu és át-nyujtá neki a szőnyeget, amelynek színei a hajnalhoz hasonlítottak és amelynek szavai halhatatlan tudományokat hirdettek. A barátok pedig fejet hajtottak a dervis bölcsessége előtt ... És hónapok multán újból együtt ültek a barátok a dervis sátrában. Dohányoztak és hallgattak. Erre a dervis ajkai szétnyíltak és ö elkezdett beszélni: — Nézzétek ezt a gyürüt! Egy vándortól kaptam a sivatagban, akinek -vjzet adtam. Minek nekem, az Isten szolgájának, ez a gyűrű? — Közületek ki a legboldogabb? A legboldogabbé legyen te gyürü. És nargi'éh énektartójára helyezze el a gyürüt. — Ugy villogtak a gyürü gyémántjai, mint meleg éjszakában a zivatar, gyöngyei ugy fénylettek, mint vágyódó hurik pillantásai és az arany, amely körülfoglalta, olyan volt, mint