Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-03 / 52. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. március 2. És harc lesz, amelyből a gyöngébbnek, a program nélkül barbárkodónak teljes vereséggel kell kikerülnie! Mert ez a harc a parlamenti szabadság élet-halál kérdése. A képviselőház ülése. — Skandalum a parlamentben. — (Saját tudósitónktól.) A tegnapi ülésen történt napirendi szavazáskor tudvalevően az ellenzék kivonult s azt hirdette, hogy a szavazás eredményét tévesen mondotta ki az elnök. Ezzel a tegnapi záróakkorddal kezdődött meg a mai játék s nyomban a jegyzőkönyv fölolvasása után fölállottak a „harcos" ellenzék vezérei, hogy az erre vonatkozó jegyzőkönyvi és naplóbeli részeket kifogásolják; természetesen helyesbített szöveget is indítványoztak, hogy lehessen miről szavazni. A két ellenzéki inditvány, két munkapárti fölszólalás s a kérdés föltevésénél való hoszszu ellenzéki szófecsérlés után végre a szavazásig jutott a Ház. Névszerinti szavazást e kérdésben a házszabály meg nem enged, tehát megelégedtek az egyszerű szavazással, de mindegyik kérdésben való szavazás előtt megszámláltatták a jelenlevőket, ami viszont megelőző öt perces szünetekkel jár. Igy lett iizenkét óra, mire a jegyzökönyvet hitelesítették. A jegyzőkönyv hitelesítése után megkezdődött a legkülönbözőbb kérdésekről a házszabályvita. A házszabály vita közben Andrássy Gyul a gróf személyes kérdésben szólalt föl s mivel Návay elnöklése dolgában tett nyilatkozatára hivatkozás történt, elmondta Návay elnökké választásának 'körülményeit s kijelentette, hogy meggyőződése szerint Návay akkor tett igéretét teljes jóhiszeműséggel meg is tartotta. Nyomban ezuán Justh Gyula szólalt föl s nagyjában Andrássyval egyezően adta elő a Návay elnökké választása idejében való tanácskozásokat, de kijelentette, hogy Návay az ő fölfogása szerint akkori Ígéretének nem tett eleget. Ezt a kijelentést nagy zajjal fogadta a jobboldal s azután Návay maga próbálta meg, hogy az akkori tanácskozásokról és Ígéretéről referáljon. Návay Lajos elnök féltizenegy órakor nyitotta ineg az ülést. Mihályi Péter jegyző olvassa a tegnapi iilés jegyzőkönyvét. (Nagy zaj.) (Utazás a jegyzőkönyv köriil.) Ábrahám Dezső: A jegyzőkönyv nem adja elő tökéletes hűséggel a tegnap történt eseményeket, sőt olyan dolgokat foglal magában, amelyek nem is történtek meg. Fölkiáltások a jobboldalon: Nem kérünk tanácsot! Az elnök: A napló ki van nyomtatva, az a hiteles. Ábrahám Dezső: Az elnök tegnap nem helyesen ismertette a szavazás részleteit. Az elnök: Ez nem áll. A házszabályok . . . (Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Polónyi Géza: Mindig zavarja a szónokot! Hagyja beszélni! (Folytonos nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Fölkiáltások a jobboldalon: Rendre! Rendre! Barcsay Andor, Justh János és Ráth Endre s mások: Szavazni akarnak! (Nagy zaj.) Az elnök: A házszabályok szerint az elnöknek bármikor joga van szólani. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ábrahám Dezső: Kéri az elnököt, ne akadályozza meg az okfejtésben. (Zaj és derültség a szélsőbaloldalon.) Hivatkozik Tisza István kedves lapjának az országgyűlési tudósítására, amely szerint tegnap a Ház többsége a valóságban nem Antal Géza indítványát fogadta el, hanem az elnök napirendinditványát. /K Napló ezzel szemben mást örökít meg. Felkiáltások a jobboldalon: A revizornak is köze van hozzá! Sümegi Vilmos s mások: Az a kérdés, ki volt a revizor! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Almássy László (munkapárti): A jegyzőkönyv a tegnapi ülésen történteket teljes hűséggel tartalmazza s amellett minden tekintetben megfelel a házszabályoknak. Indítványozza, hogy a jegyzökönyvet minden észrevétel nélkül hitelesítsék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Lovászy Márton: Szintén kifogásolja a jegyzőKönyv hűségét. Polónyi Géza: Szólásra áll föl. Egy hang a munkapárton: Elkéstél, öreg! (Nagy derültség.) Az elnök: Kettőnél többen a jegyzőkönyv ellen nem szólalhatnak föl. Polónyi Géza: Ráérek később is. Van idűrik elég. (Derültség a Justh-párton.) Üarvay Fülöp szólásra áll föl. Polónyi Dezső: Ün késett el, Kenedi már előbb van! Darvay Fülöp: Az ilyen provokatórius közbeszólások nem akadályozzák a többség tagjait, hogy higgadtan elő ne adják észrevételeiket. A jegyzőkönyv a tényekhez hü, az alaki kellékeknek is megfelel, azért az indítványok elvetését kéri. (Helyeslés a munkapárton.) Az elnök: A jegyzőkönyv szerkesztésében a szabályszerű utat követték. Előadja a tegnapi ütésen .történteket: mikor ő elsőbb a saját indítványát bocsátotta szavazásra, senki se állt föl. Azután következett a szavazás Antal indítványára. Ez világosan benne van a gyorsirói jegyzetekben s a Naplóban. A revideált gyorsirói jegyzékben az is benne van, hogy Antal indítványát a saját elnöki javaslatával szemben bocsátotta szavazásra. A zavar a nagy zaj miatt keletkezett. Később már formailag is kifogástalanná vált a szavazás, mikor az ellenpróba megtörtént. Ezek alapján a módosítások valótlanságot foglalnak magukban. Sajnálja a fölmerült zavart, de teljesen ki van zárva a szándékosság. (Éljenzés a jobboldalon.) (P erezel vagy Justh.) Polónyi Géza: A házszabályokhoz kér szót. Az elnök: A jegyzőkönyv hitelesítése előtt ez nem lehetséges. Justh Gyula is igy nyilatkozott elnök korában. (Zajos éljenzés és taps a jobboldalon. Fölkiáltások: Éljen Justh Gyula!) Eitner Zsigmond: Perczel Dezső! Az elnök: Ez Justh Gyula volt, nem Perczel Dezső. (Derültség a jobboldalon, zaj.) (Tisza István gróf körüljár a munkapárton és csöndesiti az embereket.) Hock János a házszabályokhoz kér szót, de az elnök nem engedi szólni. Az elnök: Először azt a kérdést teszi fül, elfogadja-e változatlanul a jegyzőkönyvet a Ház? Ha nem fogadja el, akkor következnek szavazásra a módosítások. (Nagy zaj.) Hock János: A házszabályokhoz szólva követeli, hogy azt a husz aláirásu kérést, amelyet az elnökhöz benyújtottak, az elnök teljesítse. Az elnök: Ez igen természetesen meg fog történni. ződve arról, hogy az igazi boldogság nem más, mint birhatása annaík a nőnek, akit szeretnek. Beleszerettem egy szép leányba és feleségül is vettem. No és meddig tartott a boldogság? Pár hónapig és azután a helyére ismét csak keserűség jött s az én nagy boldogságomnak az lett a vége, hogy elváltam attól a nőtől, akit annyira szerettem. Ekkor azt hittem, hogy egyedüli boldogság a pénz, amely szabadságot és függetlenséget biztosit az embernek. Nekiálltam és évek hosszú során át pénzt gyűjtöttem, munkával és takarékossággal. Nos és most van ipénzem. Egyedül állok, de oly egyedül, hogy ez a nagy magányosság az én igazi nagy szerencsétlenségem. Mert nincs senkim, akire szeretettel gondolhatnék és azt is tudom, hogy nincs senki a földön élő.rengeteg sok ember között, aki szeretettel gondolna reám. Ez volt az én küzdelmem a boldogság után és a végeredmény, amit most elmondtam önnek! Ezzel elhallgatott, a páter pedig nézte a taivat, amely ezalatt teljesen kisimult, ugy, hogy egy fodor sem volt a vízfelületén. Hanem az egész oly sima volt, mint egy nagy iivegfükör csiszolt felülete. A csöndet a gróf törte meg és faggatta a pátert. — Nos és szóljon ön, tud-e ön a boldogságnak egy olyan formájáról, valami olyanról, amely elérhető a földi ember által? A páter felemelte tekintetét a tó szinéről és igenlőleg bólintott. — Igen, van egy boldogság, amelyet talán igy tudnék meghatározni: „A nagy csend!" A nagy csend, amely magában foglalja az apostolok által hirdetett békét, amely a jónak a jutalma a földi életben, s amelyet ők ugy hirdettek, hogy: „Aki pedig megáll azon a keskeny utón, amely az igazságnak az utja, ;az elveszi jutalmát még itt a földön és jutalma lészen: a lelki béke, csend!" Ez az a csend, amelyről én szólni akarok, s amelyet egy tényleges boldogságnak tartok. Az egyetlen boldogságnak, amely számunkra elérhető ! , A páter kinyújtotta a kezét és jobbjával a tóra mutatott. — Nézze- ezt a csodálatos vízfelületet. Egy rezdülésszerii ránc sem látszik rajta.'Ez lássa, hü képe annak a fenséges és szent csendnek, amelyet az előbb emiitettem. Annak a csendnek, amely lelkünkben kell hogy honoljon, hogy mi boldogok lehessünk. Csakhogy ezt a csendet elérni nem lehet a pillanat röpke ideje alatt. Ennek elérhetésére nagy, hosszú küzdelmet kell kifejteni, mig aztán végre elérheti az ember azt, hogy a külső események és az ő lefke között nincsen differenciálódást előidéző eltérés. Hanem a kettő, miként a szabadon függő mérleg két karja, pontosan egy vonálba esik. És csak ezen esetben és csakis ezen egy esetben állhat elő a nagy, áhítatos csend, az a nagy csend, amely lelkünk mélyén kell hogy honoljon, hogy mi boldogok lehessünk! Én is voltam fiatal. Engem is megsodort az élet viharja, mig magamra öltöttem ezt az öltönyt, de még azután is évekig folyt bennem a küzdelem, mig lassan-lassan minden hullám kisimult lelkemben és most olyan csendes, sima és nyugodt a bensőm, mint ennek az előttem fekvő tónak tükörsima felülete. És hogy megmaradjunk ennél a hasonlatnál, higyje el nekem, igazán mélyen beletekinteni csak egy sima tó felületén át lehet a viz mélyébe. Csak akkor lát az ember mind mélyebben oda, ahol a tófenék rejtélyes világa él. Amelyben előttünk addig ismeretlen dolgok és élő lények tűnnek fel, ugy, hogy sokszor csodálkozásra késztetnek bennünket, mikor megpillantjuk őket. Igy vagyunk mi saját lelkünkkel is. Mig az élet viharjában hánykolódunk, talán komolyan nem is törődünk saját lelkünkkel, nem forditjuk felé figyelmünket, de ha elvonulunk az életből egy nyugodtabb helyre és hagyjuk, hogy lecsillapuijanak bensőnkben a szenvedélyek, kisimuljanak a felvert hullámok s akkor mind mélyebben és mélyebben betekintünk saját lelkünkbe, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a mi ieikün'k, a mi tulajdon lelkünk egészen másmilyen, mint azt azelőtt hittük. Meg fogjuk ismerni hosszú megfigyelés után önön lelkünknek rejtekeit. Azokat az indulatokat, amelyek elvonulva, lelkünk félreeső zugaiban laknak, s amelyek azonnal felütik fejüket, mihelyt azt hiszik, hogy az ő számukra a kedvező helyzet előállott. Nagy erő kell aztán ahoz, hogy ezéket az indulatokat képesek legyünk visszaparancsolni rejtekeikbe, hogy ne tudjanak úrrá lenni fölöttünk, s hogy ne tudják megzavarni a mi lelkünk nehezen elért, sok küzdelemmel felidézett áhitatos szent csendjét. Bevallom, sok-sok évi küzdelmembe került, mig megismertem lelkemet és