Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-22 / 68. szám

278 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 március. 20. Vilmos császár tervezett, lemondott és visszaállított utazása klasszikus alkalom a tájékozódásra és az elhatározásra. Lássuk meg tehát a helyzetet, mely körülveszi és az embereket, akiktől ebben a helyzetben, a mi szerepünk függ. Értsük meg a helyzetet és válasszuk meg az embereket. Válasszuk meg ugy, hogy amikor egész Európában minden faktor a többivel kísérletezik: ne épen akkor kísérletezzünk mi — itt Európa közepén -— önmagunkkal! Reformok a közoktatás ügyben. (Gazdasági tanfolyam a középiskolákban. — Kereskedelmi kamarák akciója. — Erdei iskolák tüdőbeteg gyermekek részére.) (Saját tudósitónktól.) Életre való eszmét pendített meg a temesvári kereskedelmi és iparkamara, amely utolsó teljes ülésén foglalkozott a gimnáziumok és reáliskolák tantervével s ezek összeállítását okolta azért, hogy a tanulóifjúság a kereskedelem és ipar iránt semmiféle érzékkel nem rendelkezik. A kamara kimondotta, hogy közgazdasági előadásoknak a középiskolákban való tartása érdekében javaslatot tesz a valláis- és közoktatásügyi miniszternek s pártolás végett az ország valamennyi kamarájának ipegküidötték. a miniszterhez intézett fölterjesztés szövegét, melynek tartalmából kiemeljük a következőket: — Középiskoláink tanítási terve a maga humanisztikus, idealisztikus irányával nemcsak, ho"*- nem halad a való élettel párhuzamosan, de oly gondolatkörbe helyezi az ifjúságot, amely homlokegyenest ellenkezik számos gazdasági és társadalmi életmegnyilvánulással. Ennek a nevelési rendszernek kell tulajdonítani azt, hogy a gimnáziumok és reáliskolák tanulóifjúsága általában teljesen tájékozatlan a közgazdaság alapvető tételeit illetőleg, minek következtében a szociális viszonyokat hamis nézőpontból figyeli és itéli meg. A középiskolai tanuló lelkivilágát a klasszikus ismeretek szülte Vágyódás tölti be, amely magas, elérhetetlen célokat láttat vele és megfojtja a természetes, mindennapi vagy abban a reményben, hogy újra feltaláljuk, ami niár elmúlott egészen. A régi megváltoztatta természetét és olyan újba akadunk, mely idegen és ellenszenves nekünk. Vannak emberek, akiket sohasem kellett volna megismernünk, mégis érintkeztünk velük, megajándékoztunk bizalmunkkal, melylyel ők visszaéltek, átadtuk lelkünket' s ők elnyelték azt. Mi ugy bánunk velük, mint barátainkkal, pedig ellenségeink voltak; ösztönszerűleg otthagyta őket s újra visszatért hozzájuk és minden képzelt kibékülést, uj árulás kisért. Ha az ember egy hamis barátot elhagy, ennek nem szabad ellenséges érzülettel történnie, mert ez az érzés ápolja az összeköttetést. Sőt ellenkezőleg erélyesen kell eljárni, a köteléket eltépni, mi volt, azt meg kell semmisíteni s útját közömbösen, de engesztelhetetlenül járni. Vannak azonban emberek, akikhez átkos kötelék fiiz bennünket. Egy végzetes, megmagyarázhatatlan kötelék tart velük fogva, mely kötelék nyúlik, de nem szakad el sohasem. Ugy vélem, hogy az ilyen viszonynál, az egyik mindig arra van elitélve, hogy a másikat szolgálja, dacára az óriási ellenszenvnek, mely közöttük uralkodik. törekvések kifejlődését. Ezek a káprázatos ambíciók okai annak, hogy igen kevésre tartja azokat, akiket praktikus célok hevítenek. A legjobban igazolódik a ferde felfogás a diákságnak a gyakorlati pályától való határozott iszonyában. A helytelen vélemények között a legiképteienebbek azok, amelyeket az iskolába járó ifjak a kereskedelemről és iparról táplálnak. A két foglalkozás nagy produktivitása teljesen ismeretlen előttük, űzőit pedig a társadalom alacsonyabb rendű tagjainak tartják. Az a felfogás, hogy a kereskedő és iparos hivatásánál fogva nem egyenlő értékű a diplomás osztályokba tartozókkal, ugyan nem szorítkozik csupán a tanitó intézetek népére, hanem — sajnos — még erős tápot talál az országos tradíciókban. Ez a körülmény azonban épen az iskola feladatává tenné a nyugati kulturál'amokban hihetetlen nézetnek a nevelés és felvilágosítás utján való kiirtását. Az iskola volna hivatva arra, hogy a fiatalságot a közhasznú munkának és mindazoknak megbecsülésére tanítsa, akik az egzisztenciális küzdelemben becsülettel megállják a helyüket; az iskola volna hivatva arra, hogy a nevelésre bizott tanulókba beleplántálja azt az igazságot, hogy a pályának értéke nem önmagában, hanem annak kitöltésében rejlik, az iskola volna hivatva arra, hogy a hasznos szabad foglalkozások szeretetére nevelje az ifjúságot. Nem gondolunk a középiskoláik tanítási rendjének megváltoztatására, hanem csupán a kiegészítését illetőleg bátorkodunk javaslatot -tenni. Véleményünk szerint annak a célnak elérésére, hogy a tanulóifjúság'némi közgazdasági ismereteket is szerezzen, mind a girnnáziumdkban, mind' a reáliskolákban, csupán a VIII. osztály tanulóinak a közgazdaságtan köréből vett előadásokat kellene tartani. Nem rendszeres tanításra vonatkozik előterjesztésünk, csak ismertető előadásokra, melyeken a részvétel a VIII. osztály tanulóinak ugyan kötelező volna, anieivek anyagából azonban vizsgázni nem kellene. Mindenesetre helyes lenne, ha a középiskolák oktatásrendjét megváltoztatnák olymódon, hogy az ifjúság az ipari és kereskedelmi pályák iránt nagyobb animozitást szerezzen. Egy másik — igen üdvös és áldásos iskolai reformot készülnek megvalósitani KaSzeretni. Egy nőt szeretni, nem mindig jelent anynyit: mint szerelmet érezni iránta. Mi irtózhatunk tőle és rossz szokásaitól, de vonzódunk hozzá és nincs nyugtunk, mig közelébe nem jutottunk. De ami ezután a megnyugvás után jön, legtöbbnyire csak halálos unalom s utána ismét nyugtalanság. Ennek a vonzódásnak nem kell nemi alapját keresni. Az ember elhiteti önmagával, hogy micsoda kellemes érzés lesz, ha közelébe jut' s ez a csalódás a nyugtalanságon alapszik, amit az ember akkor érez, ha távol van töie. Azért felöldhatatlanok a házassági kötelékek is, dacára, hogy mindkét fél gyűlöli a másikat, megcsalja, rágalmazza. S amint együtt'vannak, gyötrik egymást. És mégsem birnak egymástól megszabadulni! Az ember a megszokásról beszéi! Mi az? Csak szívesebben lemondunk valami kellemetlenségről s rászokunk egy csendes együttélésre, semhogy a pokolban maradjunk, melyet egyikünk sem bir megszokni. Az éjjeli pillangó nem szereti a fényt, de hozzávonzódik, ami csak nem lehet az elégés megszokása, j Ez nagyon egyszerű dolog, még akkor is, 1 ha mi nem tudjuk megmagyarázni. posváronAahoí erdei iskolát készülnek megvalósitani. Ez az akció nem nagyarányú, de mindenesetre jelentős, mert ugy kulturális, mint higiéniai szempontból tesz szolgálatokat. Az erdei iskolát a nagy csöndben, reklám nélkiil -működő somogyinegyei tűdővész ellen védekező egyesület akarja létesíteni. Az erdei iskola fontosságát tapasztalták mindazon helyeken, ahol a társadalom áldozatkészségéből ilyen iskolát fölállítani sikerült. Szombathelyen ezelőtt két esztendővel 'állították föl az erdei iskolát a várostól mintegy másfél kilométer távolságra eső városi erdőben. Az iskolának az a célja, hogy azok a szegénysorsu szülők, akik anyagi viszonyaik miatt a tüdővész bacillusai által megfertőzött gyermekeiket szanatóriumba nem küldhetik, ebben az iskolában helyezzék el. A "-••ermekek a nyári hónapokban, juniustól októberig gyógykezeltelek ebben az iskolában. Szívják az ózondus, tiszta levegőt, a m-elvre beteg tüdejüknek oly nagy szüksége van. Itt alusznak és itt étkeznek s itt vezetik be őket az elemi ismeretek tárházába. Az elmúlt esztendeiben 50 gyermek (leány és fiu) nyert ebben az iskolában elhelyezést és az elért eredményre méltán lehet büszke az erdei iskoia vezetősége. Ilyen iskola fölállítását tervezi most Somogy vármegye főispánja, Makfalvay Géza. Az iskola a kislaki erdőben nyerne elhelyezést. Ide seregienének azok a beteg gyermekek, akiket a társadalom meg akar menteni az életnek. S mert nagyon sokan vannak nemcsak a Dunántul, hanam az Alföldön is és mindenütt, akik rászorulnak arra, hogy „megmentsék őket" az életnek.. Ez a terv megérdemli, hogy Szegeden is 'foglalkozzanak vele, sőt hogy meg is valósítsák. Van itt annyi tüdőbeteg, hogy telik belőlük egy iskolára. A Törlesztés! Bank válsága. — Elveszett az alaptőke. — (Saját tudósitónktól,) Szivák Imre katasztrófája nyilvánosságra hozta annak a banknak az ügyét, amelynek az elhunyt képviselő volt az elnöke. Pénzügyi körökböh ma már befejezett ténynek tartják, hogy a Törlesztési Bank, ahol ugy látszik, nem volt kifogástalan a vezetés, a legjobb esetben csendesen fel fog számolni. Az igazgatóság enyhíteni igyekszik a, haink helyzetét, azonban teljesen bizonyos, hogy az alaptőke minden körülmények között elveszett és a visszleszámitoló intézetek csak azon a réven fognak pénzükhöz jutni, liogy a Törlesztési Bank igazgatósági tagjainak személyes jótállása is rendelkezésükre áll. Általános a vélemény, hogy a betétek hiány nélkül lesznek kifizethetők és maga a közönség nem fog károsodni. A nagy bankok képviselői már megjelentek a Törlesztési Bank helyiségéhen és megkezdték a könyvek átvizsgálását. Első céljuk az, bogy a bank vagyoni viszonyairól megbízható mérleget állítsanak össze, mert ennek ismerete nélkül lehetetlenség volna a további intézkedés. A bank egymillió koronát meghaladó öszszeget kötött le bécsi telkek és zemplénmegyei parcellázások céljaira és ezt a nagy öszszeget már évek óta nem tudja megmozgatni s egyéb céljaira felhasználni. A tőzsdén, és pedig ugy az érték-, mint a gabonatőzsdén, egymillió koronát meghaladó összegű veszteség állott elő a megkötött üzletekből, ami ismét ujabb zavarokat idézett elő és még nehezebbé tette a bank boldogulását. Ezért az igazgatóság politikai és társadalmi szereplésü tagjai minden befolyásukat kihasználták, hogy az intézetnék ujabb és ujabb hiteleket szerezzenek, ami jó ideig sikerült is, de ezeket a hiteleket egyéb anyag hiányában pinceváltók segítségével vették igénybe. Ezeket a váltókat a bank adósainak nevére állították ki, de természetesen