Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-17 / 64. szám

1912 III. Évfolyam, 64. szám Vasárnap, március 17 Klzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 i—i Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., E3 Városház-utca 3. szám c=> ,, EL0PI2ETES1 AR SZEtiEDíft egész évre . R 24'— félévre . . . R 12-— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28'— félévre . . . R 14*— negyedévre . R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 Silér. TELEFON-SZAM: Szerkesztősei 305 . *dóh>V3t* 834 Interurbán 30' Budapesti szerkesztőse® telefon-szám? 1 ? Zf<= Uisszatérő árnyak. Visszajárnak sirjukból az események. Sötét, ködöt lehelő ki sértetek, amelyeket annyiszor eltemettek és amelyek újra utat törnek maguknak a lelkek között. Hatvannégy esztendő előtt is nagy, súlyos követ görgettek ezekre a szellemekre. Hatvannégy esztendő alatt hányszor fölbukkantak és most újra itt vannak, hogy annál elevenebben, annál közvetlenebb érzéssel ünnepelhessük a bilincstörő napot. A szabadság márciusában nemcsak a gondolatnak, a betűknek, a jogoknak bilincsei pattantak le, hanem az érzéseké. Vakondok-látású, gyűlölettel telt emberek, akikben a gyűlölködésnél csak a maguk hires elbizakodottsága volt nagyobb, fényes állású tanácsadók addig békóba szorították a király szivét, hogy az rideg és ellenséges maradjon nemzetével szemben. A magyar március szellemének ragyogása rávilágított a denevérek dolgára, és a hatalmas nap egyik következménye volt, hogy a király teljesítette a nemzet óhajtásait. Azután . . . Azután, azóta, — többször változott a erőre kaptak, vagy háttérbe jutottak a sötétségnek, a gőgöt és megaláztatást hirvilág Magyarországon, aszerint, hogy dető politikájának erői. Ha egyikük, másikuk, nagy, hires nevüek, leörtek, — még mindig nőtt uj feje a lenyakazott hidrának és az ujon nőtt fejek ismét az ellentéteket, a félreértéseket keltő tanácsokat sziszeg-" ték, amig csak célt nem értek. Hatvannégy esztendő után, ugy látszik, visszatért a mult. Mintha az azóta történt sokféle eseményeknek semmi tanitó hatása, semmi emlékeztető ereje nem lenne: újra közibe állanak az osztrák tanácsadók király és nemzet közé, hogy az ellentéteket hegyezzék. Újra meg kell tanulni, hogy a kamarilla szó nem agyrém, nem képzelt fogalom, hanem valóságos és szinte kipusztithatlan átka az együttélésre utalt két országnak. Mert a konfliktusokat, amelyeket a nagy állású férfiak, katonák és titkos tanácsosok szőnek és bogoznak, nemcsak Magyarország népe érzi még, hanem kárát vallja annak Ausztria népe is. Akár kancellárnak hivják, akár hadügyminiszternek: újra, meg újra jelentkezik a cselszövő és művészetét azzal csillogtatja, hogy a királyt ép a hozzá leghübbek, legőszintébben ragaszkodóktól igyekszik elidegeníteni, elrekeszteni. A szónoknak, az irónak, aki ezernyolcszáznegyvennyolc március tizenötödikének korában akarja magát képzelni, szinte elég elolvasni az újságok politikai tudósításait, hogy átérezze: ma is az a szinjáték folyik, mint akkor. — A folytatása, — a folytatása azonban más. A forradalmak azóta nemcsak véres eseményekben, csatazajjal és ágyudörgéssel következnek be. A forradalomnak ellenálló, történelmet csináló erejével hat a nép, a polgárság öntudatának, hazafias meggyőződése, ha az elemi erővel, az érzések tüzével tör ki. Ez a forradalom ugyanolyan feltartóztathatlan folyammá lesz, mint máskor a véráradat és elegendő ereje lesz ahoz, hogy a gyűlölködők, az alattomosok által épített torlaszokat lerombolja, hogy a korona és nemzet találkozására, megértésére szabad legyen az ut. Ha a múltnak nemcsak dicsőségét, de tanulságait is becsüljük, akkor merítsünk erőt és kedvet ahoz, hogy az uj, vértelen forradalmat: a nemzeti jogokhoz való ragaszkodás megnyilatkozását, a jogainkba való illetéktelen beavatkozás elleni tiltakozást, minél erőteljesebbé, minél általánosabbá tegyük. A régi márciusból lelkesedés uj márciust teremtsen, amelynek hatása alatt viszszavonuljanak odvai'kba a bécsi sötét szellemek, a kardcsörtető, öntelt, tudatlan tábornokok és más magas emberek. Most pedig, amikor az ország: a nemzet akarata ismét olyan szellemes erővel, olyan mindent legyőzni kész elszántsággal nyilatkozik meg, — a megnyilatkozást elsősorban kell mérlegelnie mindenkinek, aki csak a válság megoldását akarja. Mert ahogy a magyar nemzet, a parlament állást foglal a munka mellett, a nagy többség akarata és politikája érdekében, a A pármai gyerekek. Irta Maxim Gorkij. Genuában a vasúti pályaudvar kis térségén sürü néptömeg gyűlt össze. Túlsúlyban vannak a munkások, de sok a szolidan öltözött és jóltáplált személy is. Az embertömeg élén állnak a városi tanács tagjai. A levegőben a város nehéz, selyemmel művésziesen kivarrt zászlója lobogott és mellette lengtek a munkásszervezetek tarka zászlói. A bojtok, rojtok, zsinórok és a zászlócsucsok aranya csillogott, a selyem suhogott és az ünnepies hangulatu embertömeg susogott, mint egy halkan éneklő kar. Fölöttük, magas lábazaton Kolumbus szép alakja tünt föl, az álmodozó Kolumbuszé, aki oly sóikat szenvedett, mert hitt és győzött, inert hitt. Most is ugy tekint le az emberekre, mintha márványajkai azt akarnák mondani: — Csak azok győznek, akfk hisznek! A zenészek a lábaihoz, a lábazat körül fektették le réztrombitáikat és a réz ugy csillogott a napon, mint a színarany. A pályaudvar súlyos márványépülete félköralaku és a szárnyait ugy terjeszti széjjel, mintha meg akarná ölelni az embereket. A portál alul a mozdonyok nehéz zihálása, dübörgése, fütyülése és a láncok csörgése hallik. A napsugárral övezett térségen tikkasztó forróság van. A házak ablakaiban és erkélyein világos ruháju nők vannak, virágot tartanak a kezükben. Mellettük ünnepélyes öltözékben gyermekek, akik szintén virágokhoz hasonlítanak. A mozdony füttye egyre közeledett a pályaudvarhoz. A tömeg mozqfgni kezdett. Fekete madarakhoz hasonlóan röpködött néhány kalap a levegőben, a zenészek hangszereik után nyúltak, néhány komolyabb, öregebb férfi előrelépett. Arcukkal a tömeg felé fordultak és mondtak valamit, kezeikkel hadonászva. Nehezen és lassan vált ketté a tömeg, széles kijáratot hagyva szabadon az utca felé. — Kit fogadnak itt? —A pármai gyerekeket. Ott Pármában a munkások sztrájkba léptek. A munkáltatók nem engednek, a munkások helyzete egyre nehezebbé válik. Ezért összegyűjtötték a gyermekeiket, aküt az éhségtől már betegeskedni kezdtek és elküldték elvtársaiknak Genuába. Az oszlopos folyosók mögül apró emberek különös processziója bujt elő. Csak félig öltözöttek és rongyaikban borzas állatkáknak látszanak. Öten mennek egy sorban, kezeiket szorosan összefűzve. Porosak és láthatóan fáradtak. Az arcaik komolyak, de a szemeik élénken és tisztán csillognak és amikor a zenekar az ő tiszteletükre rázendített a Garibaldi-indulóra, a sovány, éhes arcokra boldog, elégedett mosoly ült ki. A tömeg a jövő embereit fülsiketítő kiáltással fogadta; meghajtották előttük a zászlót és a trombiták harsogtak. A gyerekek megzavarodtak egy kissé ettől a fogadtatástól, egy pillanatra meghátráltak, de aztán hirtelen összébb zárták a soraikat, egy testté gombolyodtak és mintha egy torokból jött volna, ugy hangzott el a kiáltás: — Éljen Olaszország! — Éljep az ifjú Párma! — zúgott a tömeg. — Éljen Garibaldi! — kiáltották a gyerekek és beékelődtek a tömegbe. A szállók ablakaiban, a házak tetején •számtalan kendő lobogott, amelyek fehér madarakhoz hasonlitottak. Virágeső özönlött le onnan a tömeg fejére, elégedett hangos kiáltások hangzottak. Minden ünnepies, minden föléledt, még a szürke márvány is világos szinekkel van kivirágozva. Lengtek a zászlók, röpködtek a virágok és a kalapok a levegőben. A fölnőttek fejei fölött apró gyerekfejek bukkantak föl; kis, barnabőrü kezek Íhadonáztak a levegőben, virág után nyúltak és üdvözölték a tömeget és mindent túlharsogva szakadatlanul hangzott a hatalmas kiáltás: — Éljen a szocializmus! — Éljen Olaszország! Csaknem egyszerre valamennyi gyerek a levegőbe emelkedett, a felnőtt emberek a vállaikra ültették. A zene az általános zajban alig hallatszott. \