Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-27 / 47. szám

111. évfolyam, 47. szánn Kedd, február 27 RSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=a Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., <—i Városház-utca 3. szám o ELÖF1ZETES1 AR SZEGEDEN egész évre . !t 24'— félévre . . . R negyedévre . 8 6-— egy hónapra 8 Egyes szám ára 10 fillér. ELÖPIZETESÍ AR VIDEREN: egész évre 8 38-— félévre ... 8 negyedévre . 8 V— egy hónapra 8 Egyes szám ára 10 fillér. I4-— 2.40 TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 Kiadóhivatal' 836 interurbán 305 Budapesti szerkesztősed teleícn-száma 128—12 A póz. Az emberek többségének a harc általában jobban imponál, mint a mindennapos dolgos szürke élet. Mindenki tudja ugyanis, hogy az ember örökké nem verekedhetik, nem háboruzhatik és még a katonákat se teremtették arra, hogy januártól decemberig véres csatákat vivjanak. Mindenki azt a meggyőződést vallja, hogy a harc helyett többet használ az izgalom nélkül való, de hasznos polgári foglalatosnág; de azért egy-egy pillanatra felületes vélemény jobban meghóditja s a harcias póz és a csatarikoltás jobban hat. Ennek a póznak varázsával akarnak hatni a Justh-pártiak a józan béke felé hajló függetlenségiekre. Gyávák, árulók, megalkuvók — és igy tovább, mindazokkal a jelzőkkel, melyekkel duhaj emberek szokták a nyugodt-vérüeket ingerelni. A mig maguk tetszelegnek az engesztelhetetlenség látszatában a többiekre is át akarják vinni ennek a hatását. És a pózelméletnek megszületett egy ötlete is a Hoch János ajkán. Nem szereti úgymond az olyanokat, akik nappal kurucok, éjjel labancok. Hát ez az ötlet erősen sántit az igazság utján. Semminő kurucot nem tesz laKonferansz. A klasszikus irodalmi estén elmondotta Tölgyes Gyula. Hölgyek és urak! Amikor a világirodalomban kalandozunk, szüntelen belesüppedünk a korok és események talajába. A világirodalom ősvadon, amelyben megpihenhet a vándor, de nem korzózhat. Tehát rajta — pihenni! De előbb állapodjunk meg csak valamiben. Ne a történelemről csevegjünk, .mert az már egy kicsit unalmas és nem is érdekes. Meg aztán a klasszikus irodalmi est meglehetősen szük keretében nem is tér el az irodalomtörténet. Hangulatot, szint, Urát keressünk, amelyben megolvad a történelem érce. Pihenjünk meg a költészet árnyékában. Ledőlnek a kulisszák, amik évezredek lázas és változó munkája nyomán épültek, csak önmagunkat érezzük. Valami csodaszép ligetbe röppent a fantáziánk. Enyhe szellő susog, fejünk fölött megzörren a levél és szivünk Heine dalának ütemére dobban. A szerelem az élet legszínesebb motívuma. A szerelem a maga valóságában sohasem változik. A klasszikus Athénben, a romancero Firenzében, a rococo Párisban és a biedermayer Bécsben ugyanaz a perzselő forrósága, mert minden korban egy a forrása: a sziv. Fáraó emberhúsból építhet piramisokat, Napoleon végigszáguldhat Európán, a francia királyok parókás fejét póznákra függesztheti a népszabadság: a szerel em változatlan, mozdulatlanul áll a helyén. banccá és egy labancot se tesz hazaárulóvá, ha a céltalan, időt és egyéb javakat pazarló harc helyett a békét, vagy legalább is az erőt gyarapító pihenőt választja. A kurucokban is, minden kurucságuk mellett föl kell tenni annyi higgadtságot, hogy meggondolják: a világ és a haza nem arra való, hogy csak az ő hirüket, az ő dicsőségüket gyarapítsa. Ép a kuruc generálisok különböztek abban más országok hivatásos harcosaitól, hogy a harcot nem mesterségre, hanem magasabb célokért folytatták. S ha a kuruc generálisnak dönteni kellett volna valami fölött, ami neki a liirét növeli, de az ország népének csak kart okoz, '— hát aligha választotta volna ezt. Hanem Jushék, a kuruc fogalom szabadalmasai, csak egyet: a maguk hirét és festői pózát tartják szem előtt, ők arra születtek, hogy harcoljanak, — az már mindegy, hogy logikai összefüggés nem mindig volt a célok között, amiért „utolsó csöpp vérükig" küzdöttek. Megengedjük: talán külön-külön és együttvéve szép és nemes, jóravaló dolgok voltak, amelyek megvalósítását talán mások is szívesen vették. Mások azonban, tudva, hogy el nem érhetők, nem vesztegették a nemzet vagyonát, adóját és az enerCsak a hangja más, amint más-más kor vagy ember ajkán csendül meg. A szerelmet egy nőalaknak lehet elképzelni. Az a nő pedig lehet telt idomú, pirospozsgás, kissé Levés ruháju, de őszinte. Kibontott hajú, érzelgős, ábrándos és 'szenvedélyes, a keblén virág. Raffinált, rizsporos, bájosan libbenő, találékony és mindig nagyon szerelmes. Olvadozó, szentimentális, virágos ablaknál ülő, egy kicsit édes, egy kicsit affektált. Sorjában a klasszikus Athén, a romancero Firenze a rococo Páris és a biedermayer Bécs szerelme. A ruha az időnkint, esetenkint és férfiszemélvek szerint változó. Lehetőleg minden kor kivágott ízléséhez alkalmazkodó A férfi lénveges kelléke a szerelemnek: ő a lantos. Hárfán, majd gitáron, később hegedűn, a legújabb korban pedig csengő arannyal muzsikál a szerelemnek. A szerelem, a maga szűzi érintetlenségében — hogy is mondjuk csak — egy kicsit idejét multa. Hogy gyönyörködhessünk abban a fönséges érzelemben, az elmúlt időkbe kell bepillantanunk — a költészet giukkerén. Hölgyek és urak, mi a szemükhöz tartjuk az üveget, tessék csak jól belenézni. Évezredek szerelmének panorámája vonul majd el előttünk. De a klasszikus Athénban ne várjuk a görög vagy a rococo Párisban a francia poéták hangját. Zátony Kálmán a téma szerint alkotta meg a különböző képeket. Olyan verseket csoportosított, amelyek megérzékitik a kor hangulatát. Ivv dalol például Ady Endre a halott szűzről a klasszikus Athénben. giát arra. S mihelyst ennek férfias belátására jutottak, — a maguk lelkiismeretének tartoztak azzal, hogy a céltalan és eredménytelen küzdelmet ne használják föl népszerűség-szerzésre, tömegámitásra. Most ugyanez a helyet. A komoly felelősségüket átérző emberek tudják, hogy a véderőreforrnot kikerülni nem lehet; ha tehát az ország érdekét tekintik, azt még akkor is meg kell szavazniok, ha attól lehetne tartani, hogy ez pillanatilag nem tetszik a tömegeknek. Mert komoly politikusnak elvégre másként kell gondoskodni, mint a népgyűlési szónokoknak és ugyan mi lenne az országból, ha mindenki, minden dolgában csak azt nézné, a hiúsága által kormányoztatva, hogy köztetszést fog-e aratni, vagy sem. Ma azonban már nem kell attól tartani, hogy a komolyság és a megfontolás politikája egyben a népszerűtlenséget jelentené. Azoknak a korteseknek, akik azt híresztelik, hogy „jelöltünk ki fogja- eszközölni a kerület polgárai számára az adóelengedést", ma már nem hisznek a választók. S amint eljutottak annak belátására, hogy adót fizetni kellemetlen, de kell, azon módon megértik azt, hogy a véderő fejlesztése terhes ugyan, de kikerülhetetlen. A görög erős volt és bátor, mindenre elszánt. A harcmezőn kíméletlen vadsággal küzdött. A hangja érces, messzire elható. A szerelem azonban benne is enyhe fuvalom volt. Nem a hangjában tükröződött a szenvedélye, hanem az érzelemben. A szerelemben csupa poézis és üdeség a hangja. A görög költészet megkapó őszinteség. A romancero Firenzében a szerelem tobzódó szenvedély. A romancero lovag nem annyira szerelmes, mint inkább szerető volt. Nem ábrándozott, lenyűgözte a szerelmét. Erotika lángolt a hangjában. A nőt birni akarás vágya tüzelte. A romancero Firenzének, szerelmének szárnyaló a hangja és vért perzselő a forrósága. A rococo Páris csupa érzékiség. Az okos szeretkezés. Semmi vadság vagy szenvedély. Könnyedség, báj és finomság a rococo Páris szerelme. A rizsporos rococo dáma raffimentje és a lovag alázatos bókolása annak a kornak jellemző karakterisztikuma. A rococoo dáma fölényesen trónolt az érzelmek trónusán, a raffinéria volt cselekedeteinek a rugója. A lovag hódoló gesztusában nem volt gyöngeség, csak udvariasság. A rococo Páris szerelmében sok a magkapó szin és hangulat. Olyan mint egy drágakő a nő mellén, amelyen a csillár fénye csillámlik. A biedermayer Bécs kedves érzelgősség. Nem könyfakasztó a szerelme, csak megható. A hangjában van valami nyárspolgári motívum. A költészete andalító melódia. ... És a különféle korszakok szerelme ott tükröződik, sóhajt, liheg és él a klasszikusok strófáiban: megejtően, gyönyöriiszépen... szerelmesen.