Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-16 / 38. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. február 13. nyilvánítását, mellyel vagyok Nagyságos Polgármester Urnák Szegeden, 1912. évi február 14-én. Alázatos szolgája: Jászai Géza szebenicói c. püspök, belvárosi apátplébános. Itt emiitjük meg, bogy a belügyminisz­ter jóvá'havvta a közgyűlésnek azt a határo­zatát, amelyben az felemelte a főpap illet­ményét oiytkóp, hogy egyelőre 2400 korona évi szeimélyi pótlékot szavazott meg neki. A U/ocfláner dr-lncédi bünpör. — A törvényszék fölmentő Ítélete. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi törvény­szék csütörtökön Ítélkezett Wodiáner Sán­dor dr és Incédi Árpád ismeretes bűnügyé­ben. Az Ítélet meglepő: ugy Wodiáner drt, mint Incédit fölmentette a bíróság. Semmi ok urak >és jogunk arra, hogy kételkedjünk az ité'et igazságában. A törvényszéki főtárgya­láson olyan váratlan jelenségek lepték meg a bíróságot, különösen pedig a vádhatóságot, amelyek eldöntötték a bűnügy sorsát. Való­sággal uj szinten tűnt föl a házassági tragi­komédia. A reflektornak, amely a vizsgálat során mélyen belevilágított ennek a bonyo­dalmas bűnügynek minden részletébe, a fő­tárgyaláson kialudt a fénye, a világító ereje. Botorkálni pedig nem lelhet az igazságszol­gáltatásban. Sántha Pál, a megkárosított háztulajdonos és Anna leánya vallomásán dőlt el a vádlot­tak helyzete. Amit a bűnügy nyomozása ide­jén olyan megdönthetetlen bizonyossággal mondtak, a főtárgyaláson gerinctelen és súly­talan vallomássá törpült. Pedig annak ide­jén .az ö a1 llihataitos vallomásaik juttatta bör­tönbe Incédi Árpádot és provokálta Wodiá­ner Sándor árral szemben a közvélemény le­sújtó ítéletét. A Délmagyar ország a bűnügy földerítésé­ben tényeket szögezett Le. A rendőrség, ügyészség, vizsgálóbíró és a vádtanács dön­tésére építettük cikkeinket. A rendőrség csa­lás miatt letartóztatta Incédit. Wodiáner drral szemben pedig, mint tettestárs ellen megindította az eljárást. Az ügyészség min­denben jóváhagyta a rendőrség cselekedetét. A vizsgálóbíró Incédi ellen elrendelte a vizs­gálati fogságot. A vádtanáos pedig vád alá helyezte ugy Wodiánert, mint Incédit. Mi mindenben nyomon követtük az igazságszol­gáltatás cselekvő szerveinek ténykedéseit. Hogy a végén másként csattant az ostor, annak a bünpör szereplőinek lélektanában van az eredete. Röstelték a nyilvánosság eié cipelni — Sántháékat értjük — a kalandos komédiát. Belenyugodtak abba, ami történt. Az itélet lemosta a vádat. Wodiáner ár­nak és Incédinek a törvényszék kireparálta a becsületét. A közvélemény, amely meg­tér ázta nevüket és egyéniségüket, kénytelen megnyugodni a bíróság Ítéletében. A tárgyalás iránt szokatlanul nagy volt az érdeklődés. Mér a kora reggeli órákban zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem és a ki­szorult tömeg ellepte a folyosót. A bünpör minden fázisát feszült figyelemmel kisérték. Különösen sok jogász volt a tárgyaláson. Este háromnegyed hétkor hirdették ki az Ítéletet. A tárgyaMlst délben harmadfél órára megszakították. Délelőtt Incédit, Wodiáner • v- • : .-ivv. M-^S drt, Sántíha Pált és Sántha Annust hallgatta ki a bíróság. Incédi kihallgatása ötnegyed óráig tartott. Elegáns volt a különben szim­patikus és sima modorú fiatalember. Ügye­sen védekezett. A vallomása abban csúcsoso­dott ki, hogy szerette a leányt és komoly szándéka volt feleségül venni. A házasság el­maradása sem az ő hibájából történt. A leány iránti vonzódásának különben érthető jelét adta a tárgyaláson. Aimig Sántha Annus ki­hallgatása tartott, szüntelenül volt menyasz­szonyát nézte. Izgatottan teste minden moz­dulatát és amikor egy csontbajtü a parkettre hullt ^a hajából, mozgékony udvariassággal fölemelte és átnyújtotta neki. A figyelmes­séget halk „köszönöm"-mel hálálta meg Sántha Anna. A tárgyalás különben nem szűkölködött derűs jelenetekben. A bűnügy főtárgyatásáról a Délmagyar­ország részletes tudósitása a következő: Elnök: Rigó Endre dr. Szavazóbirák: Há­bermann Gusztáv dr és Nagy Zoltán. A vád­hatóságot Harsányt Elemér dr ügyész képvi­seli. Wodiáner Sándor drt Balassa Ármin dr, Incédi Árpádot pedig Fülöp Zsigmond dr védi. Elnök féltíz előtt néhány perccel nyitotta meg a főtárgyalást. — Megnyitom a főtárgyalást Incédi Árpád és Wodiáner Sándor dr elleni bűnügyben. Először Incédit hallgatták ki. (Incédi vallomása.) Elnök kérdésére elmondta, hogy Szegeden született, izraelita, huszonkét éves, épitési művezető. — Milyen képzettsége van? Vádlott: Nyolc gimnáziumot végeztem, de nincs érettségim. — Büntetve volt-e már? — Nem. — De bűnügyi eljárás már van folyamat­ban. Sőt tudtommal háromszor már el is Ítél­ték két heti fogházra, liat hónapi börtönre, majd legutóbb másfél évi börtönre Ítélték, minden esetben csalás miatt. — Igen. Elnök ismerteti a vádiratot, amely szerint Incédi és Wodiáner dr a mult év október 25 -én Sántha Pál szegedi háztulajdonost az­zal a hitegetéssel, hogy Incédi építészmérnök, Wodiáner pedig a keresztapja, tudatosan té­vedésbe ejtették és kétezer koronát kicsaltak tőle. Elnök (Incédiliez): Mondja el, liogy történt az eset? Vádlott: A mult év szeptember havában egy barátommal együtt sétáltunk a korzón. Két hölggyel találkoztunk, az egyik mosoly­gott. Utánuk mentünk. A Szentháromság-ut­cán lépcsőn kellett lemennünk, amire megje­gyezte a barátom: — Amig az ember a lépcsőn leér, a szive le­esik. — Tegyék a zsebükbe! — felelte a leány. Erre bemutatkoztunk a leányoknak. Az egyik Sántha Annuska volt. Hazakísértük őket. Sántha Annus azt mondta, hogyha sé­tálni akarok vele, a Boldogasszony-sugáruton rátalálhatok. Ugy is történt. Igen gyakran sétálgattunk. Közben a házasságról is szó esett. Emiitettem, hogy egy barátom megnő­sül. „Miért nem nősül maga is?" — kérdezte. — Budapestre megyek a Komor és Lechner­jcéghez, nem nősülök. — válaszoltam. Egy íz­ben összevesztünk. Erre névjegyen elégtétel­adásra hivtam föl az atyját a leánya sérté­seiért. Azt irtam, hogy a leánya aljas, pisz­kos férfinek nevezett, amiért remélem, módot nyújt nekem a lovagias elintézésre. Sántha Pál nem válaszolt a fölhívásra. — Néhány nap múlva újból találkoztam az utcán Sántha Annuskával. Bocsánatot kér­tem, megbékültünk. Aztán kölcsönösen sze­relmet vallottunk egymásnak. Még az este találkoztam a Kassban Wodiáner dr-ral. El­mondtam neki az esetet és azt is emiitettem, hogy a leányt feleségül akarom venni. De haj van, — mondtam, — mert biiniigyi eljá­rás van ellenem folyamatban, egyébként pe­dig a leány katolikus, én meg zsidó vagyok. „Ugyan, — mondta Wodiáner, — ilyesmiért nem lehetne házasodni? Jöjjön csak föl hol­nap az irodámba, majd elintézzük az ügyet." Másnap fölkerestem az irodájában. Megha­talmazást diktált a házassághoz szükséges okmányok beszerzésére. Abban állapodtunk meg, liogy a házasság miatt kikeresztelke­dem, de Wodiáner kikötötte, hogy ő lesz a násznagy és a keresztatyám, — Egy októberi vasárnap együtt elmen­tünk Sántliáékhoz. Sánthától bocsánatot kér­tem a provokáló irás miatt. Bemutatkoztunk a családnak. i U j (A leánykérő — keresztapa.) — Hogy mutatták he magukat? — Én azt mondtam, hogy Incédi Árpád építészmérnök vagyok. Wodiáner pedig Wo­diáner Sándor dr ügyvédnek mutatta he ma­gát. Aztán a leánnyal beszéltünk. A házas­ságról esett szó. Mondtam, hogy szeretem és feleségül akarom venni. A leány igent mon­dott. Arra kért, hogy beszéljünk — Wodiá­nerrel együtt voltam — az atyjával is. Mi­előtt eltávoztunk, a leány figyelmeztetett, hogy minél több pénzt kérjünk hozományul. — Még aznap d lután elmentünk Sántha Pálhoz és Wodiáner dr megkérte számomra a leánya kezét. Sántha már tudta a leány óhajtását és beleegyezett a házasságba. Mondtam, hogy majd a házasság után önálló­sítom magam. — Sohasem szólította Sántliáéknál Wodiá­ner drt keresztatyjánaki — De igen, amikor már bejáratosak vol­tunk a házba. -— A szüleivel nem közölte a házasság tervét? — Közöltem. Mondtam, hogy tisztességes család és hogy tízezer korona hozományt ka­pok. A szüleim beleegyeztek a házasságba. — A leány nem tudta, hogy zsidó vallású? — Azt mondtam, hogy már kikeresztel­kedtem. — Wodiáner drral gyakran járt Sántháék­hozl — Igen. Egy izben az is szóba esett, hogy a leánynak van az árvaszéknél hatszáztiz ko­ronája, az jó lesz kelengyére. Megbízták Wo­diánert, liogy szerezze meg a pénzt. „Fölös­leges is más ügyvédhez menni — mondta Wo­diáner, — ha én itt vagyok." (Wodiáner, a hozománykérő.) — A következő napon Wodiáner berendelte az irodájába Sánthát,, hogy az árvaszéki ügy­ben aláírassa vele a fölhatalmazást. Előzőleg a házasságról tárgyaltam Wodiánerrel. Mondtam, hogy sok az adósságom, rendezni kellene. „Ki kell fizetni — mondta Wodiáner, — kérjen rá pénzt Sánthától". — Nekem az zsenánt, — válaszoltam. — „Hát majd kérek én" — mondta Wodiáner. Ugy is történt. A mikor Sántha bejött az irodába, Wodiáner előhozta, hogy rendenzi kell az adósságaimat, nehogy az eljegyzés után megrohanjanak a hitelezők. Ötezer koronát kért Wodiáner. Sántha eleinte szabadkozott. Végre megálla­podtunk abban, hogy a következő napon ka­pok előlegül a hozományból kétezer koronát, „Csak aztán a házasság mellett maradjon", — jegyezte meg Sántha, — A megállapodás szerint a következő napon Wodiánerrel elmentem Sántliáékhoz. Sántha Pál az asztalra letette a kétezer koro­nát, a pénzt Wodiáner vette föl. Sántha ké­résére elismervényt írtam a pénzről, amelyet Wodiáner diktált. Azt diktálta, hogy a ked­ves leányával való házasság hozományából kétezer koronát előlegül fölvettem. Aztán azt mondta tréfásan Wodiáner Sánthának, hogy mégis csak furcsa, hogy a jövendő vőnek a végi szeretők csókjait meg kell fizetni". — Ne hallgasson rá — mondtam.

Next

/
Thumbnails
Contents