Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-15 / 37. szám

* Csütörtök, február 15 Ili. évíolyarr, 37. szárrs EBzponti szerkesztőséi és kiadóhivatal Szeged, =! Korona-utca 15. szám r=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., r—i Városház-utca 3. szám czn előfjzetesi aft iifcüluth egész évre . tí 24'— félévre . . . R 12" negyedévre . R 6"— egy hónapra K 2' Egyes szám ára 10 Bllér. ÜLÚflZElESI AR VIDÉKÉN: egész évre K 28'— félévre . . . K negyedévre . K V— egy hónapra K Egyes szám ára 10 üllér. 14-— 2.40 TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 . .. fedólúrar £36 interurbán 3ő5 Budapest: szerkesztőseg telefon-száma v '- 11 Apponyi kelepcéje. Megmondtuk már: Apponyiék látszólagos békeajánlata kelepce volt. Kieszeltek egynehány lehetetlen, értelmetlen dolgot és kiadták a jelszót, ji°gy ezek „nemzeti követelések." Azután előre kicirkalmazták: ha a miniszterelnök ezekkel azonosítja j maját, „nemzeti követelés" cimén belebu- ] kik a kivihetetlenségekbe Bécsben. Ha pe- ! dig azt, amit megcsinálni oktalanság és épen nemzeti szempontból ártalmas lenne, mint jó és bölcs hazafi jnegtagadja: azt fogják hirdetni, sőt kiabálni róla, hogy nemzeti követeléseket tagadott meg. A miniszterelnök elkerülte a kelepcét. A követelések közül csak azzal és csak ugy azonosította magát, amit és ahogyan valamit a nemzet javára megvalósítani lehet. Bécsben tehát nem bukott meg. És ha idelenn föl fog hangzani a közismert hazug koalíciós jelszó, mely a kormányt nemzeti jogok csorbitójának találja hirdetni: beszélni fognak az akták, maguk az Apponyi-féle pontok és beíüről-betüre be fogják bizonyítani a közvéleménynek, hogy a kormány nem csorbította a nemzet birtokállományát, sőt ellenkezőleg, megvédte azt Apponyiék csorbitó kisérletevel szemben. Követelni kel! ezeknek ,az aktáknak közzétételét. Ezek a nyilvánosság elé tartoznak. Azzal együtt, amit lelepleznek és bebizonyítanak. Először is a véderőjavaslat 43. szakaszának aktája. Apponyi szerint ez a szakasz kérdésessé teszi a nemzet ujoncajánlási jogát. Egynehányszor rábizonyították már Apponyira, hogy ez nem igaz. Még egyszer ideállítjuk a 43. szakasz 2. és 3. pontját egymás mellett: 2. szakasz. Ma különös körülmények megkövetelik, a közös hadsereg (hadi tengerészet) tartaléka első évfolyamának és póttartaléka három legifjabb sorozást évfolyamának legénysége kivételes tényleges szolgálat teljesítésére az 1898-iki évi XVIII. törvénycikk rendelkezései szerint béke idejében is behívható, illetőleg visszatartható. . 3. szakasz. A közös hadsereg tartaléka és póttartaléka, valamint a hadi tengerészet tartaléka és tengervédje a közös hadseregnek vagy hadi tengerészeinek hadi állományra részben vagy egészben való kiegészítése végett ö Felsége parancsára hívható be, illetőleg tartható vissza tényleges szolgálatra. Apponyi a 2. pont törlését követeli, a 3. pontot meghagyja. Minden ember, aki olvasni tud, látja, micsoda komédia ez. A 2. pont csak a tartalék kis hányadát engedi szolgálatba hivni, — a 3. pont az összes (tartalékokat. A 2. pontban foglalt királyi jog sokkal kevesebb, sokkal szűkebb terjedelmű a,3. pontban foglalt jognál. Apponyi mégis meghagyja a 3. pontot, a nagyobb, teljes jogot és csak a 2. pontot, a kisebb, a.részjogot akarja korlátozni. Ha a 2. pont sérti az ujoncajánlás jogát, ,a 3. pont tízszeresen sérti. Ha a 3. pont ezen alkotmányos jog sérelme nélkül meghagyható, a 2. pont tízszeresen meghagyható. A két pontnak ez a szembesítése fényesen bebizonyítja, hogy ez nem „nemzeti követelés", hanem humbug, tudatos kelepce. A két pont egyáltalán nem sérti az ujoncajánlás jogát. Ezt a jogot megoltalmazza, biztosítja a 13. szakasz, mely az évenkénti ujoncajánlási törvény nélkül megtiltja a legénység kiállítását. Vagy garancia ez a pont, és jakkor garancia az Apponyi-kifogásolta ponttal szemben is. Vagy nem garancia, — és akkor nem garancia az Apponyi által nem kifogásolt ponttal szemben sem. A 2. pontot kifogásolni, a 3-at meghagyni épen ezért csakis kétszínű, rosszakaratú taktikázás lehet. De az akták még többet mondanak. Azt a 43. szakaszt, annak 2. pontját is, 3. pontját is a koalíciós kormány hozzájárulásával csinálták. Megvannak a jegyzőkönyvek. Alattuk állnak az aláírások. Már most vagy megvan védve benne az ujoncajánlási jog, vagy megvan sértve. Ha megvan Osztályokról — embereknek. — Töredékes beszélgetések. — Irta Asxlányi Dezső. III. Ajnóti (Visszajövet a sietőstől kipirultán.): Igy, — most újra üdvözlöm önöket. Ma gazdag nap cm van. Néha mit neim adnék egy másvidéki beszélgetésért! És ma minden egyszerre. Ugy-e nem neheztelnek? Márton: Jól elbeszélgettünk. Észrevétlen eltelt az idő. Veron: Én voltaképen megbízássai jövök. Ajnóti: Ugyan? Veron: Önt kezdik észrevenni a fővárosban. A legnagyobb demokrata újság a M. P. R. szívesen látná önt munkatársnak Ajnóti: Ez meglep. Én nem írok politikáról, mégis olvasnak? Veron: Komoly az érdeklődés ujabb irásai iránt. Vétek az ön képességeivel vidéken rejtőzni. Budapesten hamar fog érvényesülni. A tehetségnek tér keli a kifej lésre. Ajnóti: Budapestre nem megyek. V/. on: Miért? Ajnóti: Hamarjában nem indokolhatom. (Habozva.) Már előbb elhatároztam, hogy külföldre megyek. Ide csak ideiglenesen jötiem: állomást tartok. Nem szeretem a nagy ugrásokat. Nem mehetem a faluról egy világvárosba. (Kis gondolkozás után vontatva.) Budapesten nem tudnék érvényesülni. Még soká nem lesz ott az eszméknek komoly összemérése. Érdekek, pártok, emberek küzdődnek még ott mindenütt. És én egyénileg nem tehetek kikiizdője, szószóiója írásaimnak. Veron: Innen azt nem tehet ugy megítélni. Budapest rohamos fejlődésben van. Ajnóti. Budapest — a mai világvárost értem — még nagyon fiatal. Sokkal fiatalabb a vidéki magyar városoknál. És én a magam zabolátlan fiatalságát már végig szenvedtem. Most újra a mások 'viharosságát végigtiirni, vagy abban résztvenni, oktalanság tenne. Ve on: Küzdeni mindenütt kell!. Márton: Küzdeni igen, de egymás érzésében gázolni, folyton birkózni, — egymást taposni talán nem. Sok öntudatos emberben nincs meg az öklözés ösztöne. Az ilyen, ha vásári lármába vegyül, — elvesz benne. Kiforott tehetségnek szabad tér kell, ahol maga küzd meg az elemekkel. Az értékei mehetnek a vásárra. A lélekből alkotó egyén, ha elvegyül a 'tömegbe, az elsodorja. És kár érte. Nagy kár. Az ilyen ember a világ vesztesége. (Elmélyed a gondolatban.) Veron • Magyarországnak az arisztokrácia nyűge alatt nem marad ereje, ihogy kiválóságairól gondoskodjék. Az uj, erős demokrata társadalomban minden derék törekvésnek lesz helye és jutalma. Márton (Alig figyelt oda; még félig elmélyedve.): Aki nagy öntudattál lép az életbe, ha meg akarja önmagát (becsülni, nem marad I itthon. Veron: Ez hazafiatlan. Márton (Felkel; fölényes megindultsággal): Uram, számitoítam erre a megjegyzésre. Itthon nincs kenyerem, nincs becsületem; — senki vagyok. Külföldön érvényesülni fogok. Erről képességeim biztosítanák. Talán egykor büszkén vallanak majd itthon magyarnak. És ihazafiatlanabb teszek-e vájjon, mintha itthon tehetségem érzetében belevetem magam a feneketlen közöny tengerébe? Koldus tegyek itthon hazaszeretetből? (Lehiggadt, finom halk hangon.) A hazaszeretet primitív emberek dogmája. Mi a hazaszeretetet lelkesen, szó nélkül gyakoroljuk minden esotekedefünkben. Uram, nem bántom meg; — valami erőszakos uniformizáló törekvés van abban, ha az emberre minduntalan ráteszik a hazaszeretet kényszerzubbonyát. Veron: A hazaszeretet a magyar nemzet legszebb erénye. Az tartotta fenn a magyar nemzetet ezer éven át. Márton: Ha erénye, akkor még kevesebb észszerüséig van abban, hogy a megundorodásig, folyton azt zúgják a fülébe. Ajnóti: Van valami következetesen logikus ezekben a dolgokban. Mindenütt a doktrínák és dogmák készítik ?'o és előzik meg a hasznos gyakorlatot. A magyar nemzet eddig mindenén jelszók utat; lutkosoít. Nemsokára lefon iyadnak róla a jelszók, minr a gyümölcsbe szökő virágról a szirmok. És ott kezdődik majd a gyakorlati hazaszeretet. A