Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-02 / 27. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. február 6. — Ez fogház kérem, nem szeparé — figyelmeztette az őr. *— Hát akkor hozasson jó vacsorát, meg egy liter buckáit. Teljesítették a kívánságát. Borozás közben valóságos eksztázis vett rajta erőt. Ugrált, énekeöt, megcsókolta a borosüveget. Félóra alatt megitta a bort. Tántorgott az Italról, kiveszett már a svungja. A jókedve tetőpontra ért. — Dobjatok ki az abliakon az utcára — mondta mámorosan — hátha egy asszonyra esek! Az életemet adnám egy éjszakáért, egy olyan éjszakáért... Az örök csöndre intették. — Hallgassatok, most egy ur mulat. Talán utoljára ... Juj, csuda kedvem van, meg (tudnám hódítani a világot — még az édes anyámat is— Éjfél táján elcsendesedett, Ledőlt az ágyra és elaludt. . Először félálomban kiszólt az őrnek: — Kérem, Jani, ha keresnek, nem vagyok itthon. Érti... Újítás a tornaversenyeken. (Saját tudósítónktól.) Ha visszagondolunk a fiz évvel ezelőtti sportállapotokra, azt Játjuk, hogy ugy az iskolákban, mint a felnőttek körében leginkább csak a tornával foglalkoztak, egyéb sportágakat úgyszólván alig ismertek. És mégis sem a külföldön, sem itthon nem volt valami nagy értékük a magyar tornászoknak. Hogy máért, ne keressük az okát, ment az idő, ami azóta eltelt és a valóság mindent világosan megmagyaráz. Ugyan hol van most a torna iránt az a nagy (lelkesedés, amely tiz év előtt mutatkozott? Sehol. Ugy a felnőtékben, mint a fiatalságban egyaránt kihalt. Nem i-s csoda. Beszüntették a diákság országos tornaversenyét, a sportegyesületek pedig már csak nagy ritkán rendeznek tornaversenyt, tehát a fejlődésnek legfőbb kelléke, a verseny hiányzik. Viszont a többi sportágakban már maga a rendes munka is verseny alakjában történik. Az atléta, az úszó, a vívó, mind, figyelemmel kísérheti és fciséri fejlődését, sőt anélkül nem is űzheti sportját, a tornásznak azonban csak mások bírálata szolgálhat alapul arra nézve, hogy munkáját helyes iránvban végezze és ezáltál fejlődhessen. Hogy nálunk miért hanyatlott a torna, azt hiszem nem csalódom, amikor azt állítom, hogy az eddig uralkodó szellem okozta a Visszaesést. A tornásztól rengeteg sokat követeltek, de nem tudásban, hanem munkában. Csak minél több anyagot előírni, — ez volt a főcél a versenyeken. És mi lett az eredmény? Az, hogy a versenyen részvevők száma időről-időre feltűnően megcsappant. Nagyon érthető az oka, mert vájjon kinek van kedve csupán egy versenyre két-három hónapig készülni a legnagyobb energiával és ha a versenyen csak egy fogása nem sikerül, akkor leveszett három hónapi munkájának gyümölcse. De, ha sikerül is minden fogása, azonban akadnak nála egy hajszálnyival jobbak, akkor is le kell mondania arról, hogy kínos munkájának eredményét lássa. A M. O. T. E. Sz. belátta, hogy ez az állapot tovább igy nem tarthat és e téren igen üdvös .újítást hoz be Már a most pünkösdkor Kolozsvárt tartandó szövetségi tornaünnep íornászdti összetett versenyszámát aképen rendezi meg, hogy a tornászoknak csupán két szeren kell tornászniok és mindössze négy gyakorlat mutatandó be. Ezzel szemben az atlétika egyes ágaiban, mint például a futásban és a magasugrásban is kell bizonyos makszimális eredményt felmutatni. Az újításnak ez csak egyik fontos része, ennél még nagyobb a jelentősége a tornászok tudásának értékelése. Eddig az volt a szokás, hogy minden gyakorlatot pontoztak és aki legtöbb pontot ért el, az lett az első és áz utána következő a második és ágy tovább a pontok nagysága szerint következett a harmadik, negyedik. Azt mindenki tudja, hogy egy versenyben negyediknek lenni, nem jelent valami nagv dicsőséget, épen ezért az a tornász, aki egy-egy versenyen csaik helyezést vagy annvit se tudott elérni, elvesztette a kedvét és rendszerint lemondott arról. hogy még egyszer versenyre menjen. Pedig kérdés, hogy az illetőnek tudása tényleg nresszeá)M-e a győztesétől, vagy csak bírói tévedések okozták az esetleges tizedpontkülönbségeket. Kolozsvárt a tornászokat az elért eredmény alapján fogják minősíteni: első, második osztályba sorozva. A győztes az lesz, aki legtöbb pontot ér el és a többi vakmenynyi minősítést kan és a szerint díjazzák majd. Ennek az újításnak hogv mennyire üdvös hatása lesz, mi sem igazolja jobban, mint az a körülmény, hor'<- a régi gárdának néhány tagja újból munkához látott és teljes ambícióval készül a versenyre. Mi szegediek különösen Örülhetünk az újításnak, mert egyik kiváló régi tornászunkat: Spécz Gyulát ez serkentette arra hogy ismét a porondra lépjen és ha hamarosan formába jön, akkor a stockholmi olymuiászon is részt vesz a magvar csapatban. Homo. SZlt'íHÁZ._M_üU.áS2fcT Színházi rniisor. Péntek délután: A szerelem gyermeke, színmű. — Este: Tetemrehívás, opera, Petőfi, színjáték. (Bemutató. Páratlan sj».) Szombat: Tetemrehívás, opera, Petőfi, színjáték. (.Páros V8-) Vasárnap d. u. A kis gróf, operett. — Este: Az ártatlan Zsuzsi, operett (Páratlan 2/j.) Dal és operett. Hogyne szeretném az operettet, hiszen föltétlenül törvényes gyermeke a Sanzonoknak, sőt mi több, az én dalaim fajtájából való, alapjában véve romantikus. Egy tizenhatodik századbeli dalból keletkezett, melynek Jen de Robin et Marion (Robin és Marion játéka) volt a eime. Négy versszak, melyeket megzenésítettek és amiket két személy énekelt, voltak az alapjai a komikus operának, a nagy operának, és az operettnek. Addig a dal nem volt egyéb, csak zsoltár, harci ének, vagy induló. A Jen de Robin Marionnal tűnik fel először a szerelem a dalban ós troubadurok elindulnak útjaikra, hogy kihasználják ezt az újonnan támadt kincsesházát a költészetnek. A Jen de Robin Marionban csak két személy szerepel, ennek nyomán azonban jámbor, vallásos misztériumokat irtuk, melyekben a bibliának három-négy alakja is föllépett. Ugyanakkor kezdtek irni bárom, sőt négy hangra való dalokat is, amilyenek Orlando di Lasso és Jannekvin sanzonjai. Ezekre következtek a karénekek, a templomi ének, melyet a sok személy részére irott dolog követett, amilyenek a tizenhatodik század karácsonyi énekei, amiket harminc különböző személy adott elő, pásztorok, pásztornők, munkások, parasztok, fuvolások, asszonyok, fiatal leányok és gyermekek; ezekben fordult elő Szent József, Szűz Mária, a három király, a betlehemi korcsmáros, aki megvédelmezte a kis Jézust stb. Ezekből a dalokból ós énekekből fejlődtek ki előbb a szóban elmondott, később a zenével vegyes komédiák. Már a görögök és rómaiak korában is ének és zene kisérték a klasszikus tragédiákat. A római népek már a legelső évszázadok óta összekapcsolták a zenét a költészet ritlunusával. Franciaországban a sanzon és az operett bölcsőjében volt annak fénykora is a tizenhetedik század végétől á tizennyolcadik végéig. A zenét azonban az akkori népénekekből vették s minden kupié egy ilyen ismert dallal végződött. Az előadott müvekhez nem irtak külön zenét, kották és partitura nélkül egyszerűen megjelölték annak a dalnak a eimét, melynek zenéjét a kupiéhoz felhasználták és igy adták meg a melódiát. A kémikus opera fejlesztésén Gretry és más hatalmas tehetségek dolgoztak, azonban már akkor is gyakran használták fel a népdalok zenei thémáit. Ezért szülte a sanzon az operettet. A zene fejlődése lassan-lassan megváltoztatta, átalakította, mit ma modern operettnek tartunk, azt a tizennyolcadik században bizonyára hatalmas operának nézték volna. Offenbach, aki Franciaországban ellatinosodott, klasszikus módon követte a tradíciókat s tulaj donképen a kupié és a sanzon voltak azok a formák, melyekre müveit felépítette. A bécsi operett fattyugyermek, melynek már nem a dal az anyja. A tulajdonképeni szülője a keringő. A szokás., az operettet könnyen, szellemesen és nagy eleganciával énekelni, úgyszólván teljesen kiveszett belőle. Az énekesek túlságosan sokat koptatják benne a hangjukat és a kemény Wagneri torokbangök felváltották a melodikus akcentusokat. Igy történhetett meg, hogy Münchenben mikor franciák és amerikaiak társaságában meghallgattuk a kedves és valóban francia Szép Heléne cimü egyik operett-előadását, melyet Parisban Schneider Hortense kreált és ezernyolcszáznyolevankilencben a Judic játszott újból, mélyen megszomorodva hagytuk el a színházat, egészen elszomorodva, hogy az antik gráciát, egy kis mesteri mű finom és dekadens érzésüségét nem fedezhettük fel újból, hogy a latin szellemet teljesen kiszorította egy valami borzalmasan köznapi, nehéz, fojtó levegő. A pásztor Pária gyönyörű dala: Odafönt a Szent Ida hegyen, Venus szellemesen malicioxus éneke, hová lettek, mi lett belőlük! A szép Helén a rózsaszín kimonóban! Szorosan testhez álló ingben, aranyos pikkelyekkel.! És az Ízléstelen színpadi rendezés az első felvonásban: sötétkék kartonból készült templom, borzalmas, ólomfehér szinü oszlopokkal, amiket orditóan cinóbervörös vonalak díszítettek! Szinte megmeredtem a rémülettől és betegen távoztam onnét. A színészek ugyanazokat a trükköket használták fel benne, amiket Ödipusz királyban már egyszer felhasználtak, mintha azokkal teljesen ki volna merítve a humor és a közönség mulattatásának minden eszköze és ujabbat már nem is lehetne keresni. A következő napon megnéztem egy másik operettet, amelynek Fernidor volt a cime, abban a reményben, hogy talán olyasmit látok, ami kipótol előző napi csalódásaimért. Azonban ugyanazokat láttam. Sir Herbert Berboom Free-re gondoltam, a londoni His Majesti színház igazgatójára, ahol Scheridan egyik darabját láttam, csodálatos rendezésben és Macbethet. A Duse is, meg én is egyértelmüleg kijelentettük, hogy ilyen nagyszerűt, fenségeset sohasem láttunk. Ezzel azonban nagyon messze elkalandoztam eredeti témámtól. Hiszen csak azt akartain bizonyítani, hogy az operettnek a dal az anyja és hogy ahoz újból vissza is kell térnie, legyen akár bécsi, akár német, akár másféle. Yvette Guilbert. "•Richter János utóda - Ballhig Mihály A londoni „Daily Telegraph" arról ad hírt, hogy Balling Mihályt, iaz Operától megvált főkarnagvat, a (manchesteri Halié-hangversenyek igazgatói Richter János utódjául hívták meg a manchesteri filharmonikus hangversenyek karmesteri állására. Azonkívül a Covent Gardenben is utódja lesz Richter Jánosnak. Balling ezelőtt tizenhat esztendővel került Angliáiba, hol számos hangversenyt dirigált a Queens-hallban és a „Niehelungok gyürüjé"-nek bemutatásával alapitotta meg hírnevét Yorkshireben, Ediinbourghban és más északi angol városokban.