Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-14 / 36. szám

DELMAGYARORSZÁG 1912. február 14. merítette ki a békének minden lehetőségét, amikor körülbelül kétségtelen, hogy ennek az ellenzéknek eszeágában se volt a nemzet érdekében álló békét kötni. Politikai tüntetés a szegedi törvényszéken. — Justi Ggula száztagú küldöttséget vezet Nagg György dr tárggalására. — (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország már megemlékezett Nagy György dr, Hódmezővásárhely kuruc fiskálisának sajtópöréről. A Magyar Köztársaság cimü republikánus folyóiratában cikket irt Kossuth Lajos országa cirnen, amelyben keményen megtámadta a mai államformát. A szegedi ügyészség alkotmányos államforma megtámadásának vétsége miatt vádat emelt Nagy György dr ellen. A sajtópört február 19-én tárgyalja á szegedi törvényszék esküdtbirósága. Az esküdtszéki tárgyalásra a hódmezővásárhelyi függetlenségi párt a szegedi törvényszéken bejelentette részvételét. A debreceni függetlenségi párt ötven taggal képviselteti magát. A tárgyalás iránt mind szélesebb hullámokat vet az érdeklődés. Különösen politikai körökben feszült izgalommal várják a szegedi esküdtbíróság Ítéletét. Az ítéletnek ugyanis elvi jelentőségű jellege lesz. A szakadatlanul nagy érdeklődésnek kiváló példája az a levél, amelyet Justh Gyula kedden irt a szegedi törvényszék elnökének. A levélben bejelentette Justh, hogy Nagy György dr sajtópörének .tárgyalására Budapestről száztagú küldöttséget vezet. A küldöttségben javarészt egyetemi polgárok vesznek részt. Több országgyűlési képviselő is megígérte, hogy csatlakozik a küldöttséghez. Justh alkalmas helyet kért a deputáció részére. Lembergből is jön egy küldöttség. A lengyel nemzeti párt öt vezére Nagy György dr-nak bejelentette, hogy résztvesz az esküdtszéki tárgyaláson. Ennék különben revaus jellege van. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a lengyelek nemzeti ünnepén Nagy György dr tolmácsolta a radikális Magyarország testvéri üdvözletét. Tehát Vásárhelyről háromszázötven, Budapestről száz, Debrecenből ötven és Lembergből öt, összesen ötszázöt ember igéri részvételét Nagy György dr sajtópörének tárgyalására. A megállapodás, a párthatározat szerint zeneszóval, lobogóval fölvonulást rendeznék a szegedi törvényszékre. Az esküdtszék tárgyalótermében hatvannégy ember számára van hely. Akik beférnek, meghallgatják a kuruc fiskálisnak az alkotmánnyal való viaskodását. A többiek majd az utcán táboroznak. Igy beszélték meg egymással. Az ítélet kihirdetése után tüntető fölvonulást terveznek a szegedi utcákon. Ezt a küldöttségjárást a leghatározottabban elítéljük. A törvényszéken nincsen helye semmiféle politikai tüntetésnek. A Justh ék esete pedig politikai tüntetés. Ennek a tüntetésnek nem lehet más célja, mint az es'küdtbirák meggyőződésének irányítása. Justhék vállalkozása ízléstelen terrorizmus. Puszta jelenlétükkel is nyomást akarnak gyakorolni az esküdtek Ítélőképességére. Ennek a tüntetésnek nem lehet, képtelenség más élt tulajdonítani. A személyes barátság, vagy beszéljünk az ő nyelvükön a tesvéri szeret „t megnyilatkozása nem lehet politikai tüntetés. Ötszáz ember részvétele már önmagában tüntetés. Tömegszuggeszció, amelyet Justhék ki akarnak használni. Föl kellene .még valamit jegyeznünk. A függetlenségi párt már évtizedek óta elégedetlen a magyar igazságszolgáltatással. Politikai tendenciával és részrehajlással vádolják a magyar biróságot. Most épen Justhék azok, akik terrorizálni akarják a — biróságot. Hol itt a konzekvencia? I, 2 hogy törvénybe igtatja a német szolgálati nyelv jogát. Hihetelen ráfogás! Hiszen ezek a javaslatok mind a koalíció idejében készültek. De a perrendtartásban a magyar államnyelv és államkerület elismerése nem volt benne. Ezt Héderváry hozta bele! ök még 100 százalékban német nyelvet hagytak ránk. Héderváry ebből csinált 99 százalékban magyart. Mint az ő 100 százalékjukból maradt 1 százalék miatt ők fognak mi ránk „jogcsorbitást!" És amit helyette követelnek! Héderváry javaslatában a magyar nyelv az alapelv, a szolgálati nyelv (ha valaki csak azt birja) az egyetlen kivétel. Apponyiék pedig azt akarják, hogy ugyanaz a kivétel álljon fenn minden nyelvre. Persze a németre is, de a tótra, a románra, a szerbre, a ruténre, a csehre, még a japánra is. A magyar katonai törvénykezés valami polygott nyelvi szörnyeteg legyen, melyben a magyar államnyelvnek semmivel se legyen több joga, mint akármelyik nemzetiség nyelvének. ők akarnak a magyar nemzetből „egy néptörzs"-et csinálni! De ebbe a miniszterelnököt szeretnék beugratni! Ha pedig nem ugrik be, azt készülnek világgá bömbölni, hogy a kormány megcsonkította a nemzet jogait! A nemzet jogait szerintük az védi, aki államnyelvünket nemzetiségi nyelvvé akarja degredálni! Aki pedig az államnyelv és államterület jogát kivívta, érvényesiti és megvédelmezi, az „a nemzet jogi birtokállományát" csorbítja! Az ugratás olyan lelketlen, a spekuláció lelkiismeretlensége és a hazafias jelszavakkal való visszaélés olyan nyilvánvaló, hogy a tények önmagukért szólallak. Az ember már-már sajnálja, hogy a kormány ilyen ellenfelekkel szemben minek a rózsák az én mesemondóim. Ahánynak illata érint, mind elmeséli a legszebb emlékeimet. És én nem unom meg. Ezt az egyet soha nem fogom megunni. Szükségem van reá. Dr Schönherrné: Én is nagyon szeretem a rózsát. A vérpirosat. Nem emlékszik? De én folyton játszom a leveleivel. Tépem és egymásra rakott leveleit fogam közé veszem. Minek hervadjon szegény? Ajnóti (Nevet. Súgva.): Ha néhány gyermeke lenne, azokat csókolgatná, igy a rózsaleveleket harapja. Ez szenvedély ... Higyjen nekem, a szenvedély: gyötrődés. Levezetője a gyerek. Nincs más orvossága. Dr Schönherrné: A férjem mást mond. Ajnóti: Tudom ... az önök házasélete még annyira sem érdekes, mint a mienk. Dr Schönherrné: Miért? Ajnóti: Nagyon együtt élnek. Nagyon egymás mellett. Jaj, az borzasztó! Én nem birnáim ki. Én megunok mindent, amit megszoktam, azt nem szeretem, csak 'tűröm. Éri anynyira vágyom a feleségemet mindvégig szeretni, hogy már válni is készülök. Dr Schönherrné (Jót nevetve.): Maga bolondokat beszél. Szinte zavarba hoz a furcsa okoskodásával. Ajnóti: Én komolyan beszélek. Meglátják, a jövő házasélete olyan lesz, ahogy én elképzeltem. Dr Schönherrné: Különc ember. Megint valami furcsa ötlete támadt. Ajnóti: Én a házasságot tartós szerelemmel képzelem. És együttélésben az lehetetlenség. Veron: Házastársak külön éljenek? Hisz akkor több házasságtörés lesz, mint ma van. Pedig... Ajnóti: Több nem lehet, mint amennyi van. Épen arról van szó, hogv ne a 'közös lakáskulcs, meg a szemérem öves kényszer legyen az összetartó erő tovább. A szerelem erősebb a hűségeskünél, kötelességnél és becsületérzésnél. Nincs ember, aki a szereánes aszszony hűségét megtörje. Dr Schönherrné: Nincs örök szerélem; csak regényekben van. Minden elíogv egyszer. A mézeshetek elmúlnak és utána mindenkinél következik a nagy lehiggadás. Ajnóti: Mennvi méz savanvodott meg már a szemünk láttára. És nem okulunk. ,.A mézes hetek": egv ostoba mámor; fölösleges önrészegités. Elkerülhetetlen a reá 'következő fanyar érzés. Minek az? Veron: Az egyetlen nagy érzés a házasságiban. Ajnóti: Igen, — fullasztó nagy érzés. Jön, mint egv dühroham és elmúlik ... soha nem tér vissza. Évekre felosztva, egy élet boldogsága kitelnék belőle... Igy, pár heti lakmározás fölemészti illúziójával, kéjével mindenével. Dr Schönherrné: Nem tudna arról senki lemondani. Olyankor nem gondol az ember a .holnaora. Ajnóti: Éretlen gyerekek tesznek hasonlóan, ha rászabadulnak valamilyen kedves ételükre. Betegre eszik magukat. Utána so'ká nem jön meg az étvágyuk. Még azok is okulnak egy időre. Veron: Régen, mindig ugy volt. És jó volt. Ajnóti: Nem mindig. A görögöknél, a rómaiaknál, a nagy kulturkifejléssel egyidőben ment ki a divatból a gyermekszaporaság. És a szerelemkultusz lépett helyébe. Veron: Szerelemkultusz van ma is. Talán túlságosan van. Ajnóti: Amit olvannak látnak, az csak nyugtalan keresése annak, ami a gyermektelenség recompensa lenne. Veron: És milyennek képzeli a recompenst? Ajnóti: A szerelmet ápolni kell. És az nern társadalmi dolog. Mindenki csak maga gondozhatja a maga szerelmét. Dr Schönherrné: Gyengédebben nern lehet gondozni, mint az együttélésben. Külön élve elszokik a férfi és a nő egymástól. Együtt élve talán elhidegülnek, amúgy meg végkép elhanyagolják egymást. Ajnóti: Megszokás és megtürés között alig van különbség. Megszokom a mogorva cselédet is, mert szükségem van reá. Kellemetlen megalkuvás van a megtörésben is, a megszokásban is. Az együttélés, különösen az óstilii ágypár intézménnyel, eleintén olyan mint a virággal teli kert, járó ut nélkül. Bár hogy vigyáz is az ember, minden lépésével