Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1912-02-14 / 36. szám
1912 Ili. ©vfolyarb) 36. szám Szerda, február 14 ELüFiifETESl AR SZEÜEDEh egész évre . R 24'— félévre . . . R 12'— negyedévre . R 6;— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre R 2S"— félévre . . . R 14"— negyedévre . R 7-— egy hónapra R 2.40 F.gyes szám ára 10 fillér. telefon-szamj Szerhesztőseg 305 íl,adóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztóseg telefon-száma 128—12 Rízponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cs Rorona-utca 15. szám c=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám c=> Mit neveznek „nemzeti küzdelemének? Lehet, hogy az egész békekomédia kelepce volt. „Nemzeti követeléseket" támasztottak. Ezeknek egy része megállapíthatóan oktalanság. Egy rész megvan a javaslatokban. Másik rész jobban van meg a kormány törvényében, mint ahogyan az ellenzék követeli. Az egész lista tehát csalás, humbug, ugratás. Egy csomó jelszó, amely mögött gyakorlatilag a kon Inyjavaslatok nemzeti megrontásának hazaáruló célja lappang. A kormánytól „nemzeti eredményül" a javaslatok tényleges nemzeti eredményeinek megrontását követelik. És mivel fölteszik, hogy a kormány erre nem hajlandó, szélnek eresztik a jelszót, hogy a Khuenkormány ellene szegült az ellenék jogos „nemzeti kivánalmai"-nak. Nemzeti jogok megtagadójának kiáltják ki a nemzeti jogokat megőrző kormányt! . . . Nem nehéz pontról-pontra bizonyitani. A cimer és jelvénykérdés rendezését sürgetni nyilvánvaló rosszakarat. Ez kormányprogram. És a korona programja. Tisza István a párt becsületét kötötte hozzá. A munkapárt utóvégre nem koalíció. Nem kötött paktumot, nem liferált a hatalomért, nem szerelt le, nem kapcsolt ki, nem csinált rendszert a hazudozásból. Hinni lehet, hinni szabad, sőt hinni kell neki. Aki kételkedik a cimer és jelvénykérdés megoldásában, hazugsággal vádolja a többséget, a kormányt, sőt a koronát. Ez merenylet és pedig példátlan merénylet, ha a gyanúsítok a koalíció vezérei, akiknél rendszerük gerince volt a kétsziniiség! Az is csak egy fajtája az ugratási taktikának, ha valaki naivnak tetteti magát és észszerűden dolgokat követel, természetes * >zn kségleteket kifogásol. Például a honvédelmi miniszter „jelentései"-t. Minta erre a „sérelemre" a 6. szakasz, amely ereket mondja: A népfölkelés minden ügye a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozik, aki a népfölkelés létszámáról és felszereléséről a hadügyminiszternek folytonos tudomást nyújtani tartozik. Tehát nem is „jelentés", hanem „tudomásul adás". Az is olyan dolgokban, melyeket a hadügyminiszternek természetszerűen ismernie kell. Hasonló a sorozó-bizottságok ügye is. Ahol a közös hadseregnek soroznak, ott a közös hadseregnek képviselve kell lennie. Ezen semmiféle hazafi se csodálkozhatik. A kiküldött hatásköre pedig nem törvénytelen. Nincs is megállapiva. Rendelet fogja megállapítani. Az alkotmányellenes hatáskör tehát ellenzéki ráfogás, melynek semmi alapja nincs. 3. szakasz átszövegezése is csupa rosszakarat által diktált követelés. Senki se akart abba a szakaszba trializmust vinni. Nincs is benne. Rosszakaratú szekatúra az egész. A szakasz olyan jó, hogy alig lehet jobbat találni. Apponyi se talált jobbat. Világos tehát, hogy a kifogásolás a jó szöveg megrontásába szeretné a miniszterelnököt beugratni. Ha ez nem oktalan szőrszálhasogatás, hát csakis rosszakaratú kelepce lehet. Egyenesen komikus a honvédáthelyezés dolga. Apponyi reklamálja, mért nem helyezik át, ugy mint eddig, a legidősebb közös évfolyamokat papiroson a honvédekhez. A javaslat 8. szakasza pedig kimondja, hogy szükség esetén az ifjabb évfolyamok tényleg áthelyezendők. A honvédség öregek helyett papiron kap fiatalokat tényleg. A javaslat jobban nyújtja, amit Apponyiék rosszabbul követelnek. És mégis nemzeti követelésről, jogcsorbitásról kiabálnak és előre szörnyüködnek, hogy a kormány megtagadja a nemzetnek elaggott, pocakos papiroskatonákhoz való „jogát!" Legjellemzőbb mégis a nyelvkérdés. Apponyiék azzal vádolják Héderváryt, Osztályokról — embereknek, j — Töredékes beszélgetések. — Irta Aszlányi Dezső. II. Ajnótiné (Férjéihez.): Tulkegyetlen volt Csabaihoz. Nagyon kimérten játszta szerepét. Ajnóti: Én jól ismerem Csabait. Bizonyos, «hogy nem neheztel érte. És ha ragaszkodik hozzám, — tiszteljen ugv, ahogy vagyok. Dr Schönherrné: Na, istenem, hiszen az csak nem véte'k, ha félti az ábrándoktól. Bizonyosan nagyon gyakorlati gondolkozású. Ajnóti: Én nem tanácsoltam néki, hogy nyisson varietét, pedig bizonyos vagyok benne, hogy kevesebb fáradsággal, jóval többet keresne vele, mint nagy gondterhes üzletével ... Egyáltalán mindenkinek respektálom a foglalkozását, meg az életfelfogását. A magam hajlamának is szeretnék respektust szerezni. Eddig nem sikerült. Veron: Szépunodoru. elegáns ember. Régen van Pesten üzlete? Ajnóti: Tiz éve. Régi vidéki patrícius családból való. Családjának szép vagyona elúszott. Hiszen ez olyan mindennapi eset Magyarországon. Tiz éve családja is fenn lakik. Csabai Antalnak érdekes múltja van. Veron: Az arisztokrácia züllik. Ez rendjén van. Jön h'elyébe nagv. erős, mindent legvőző demokrácia. Márton (Nagvon öntudatos szerénységgel.) : Én nem lelkesedem a demokráciáért. ! Nincs semmi érzéke, Csak telhetetlen éhsége van. Veron Csodálkozva, félig ingerülten.): Hogv lehet... (Márton és Veron egymással tovább vitatkoznak.) (Kopognák; szobaleány jön dr Sdhönherrnéhez): Nagyságos asszony a kocsis kétszer volt már fönn. Azt mondja lekésik a vonatot. Ajnótiné (Szivélvesen marasztalja.): Maradjon még! Úgyis tudom, soká nem látjuk megint. Dr Schönherrné (A szobaleányhoz.): Kérem. szóljon a kocsisomnak, hogy az esti gyorssal utazom. Jöjjön értem egy óra múlva. (Ajnótinéhoz.) Igazán jól érzem magam. Örülök a marasztalásnak. (Ajnóthoz) Kérem mondja el Csabai Antal történetét. (Hizelgően, kérő pillantással.) Engem érdekel ez az ember ... Nős? Ajnóti: Nem beszélek most róla. Majd egvszer talán elmondom Veron urnák. Nagyszerű regénytéma. Veron: Inkább most. Már a nagyságos asszony kedvéért is. Ajnóti: Nem lehet. Az ilyesmihez alkalmas hangulat kell. Dr Schönherrné (Ajnóti felé hajolva, újra kérdi.) Nős: Ajnóti: Nem nős. Ha nős volna, nem is lenne érdekes ... Agglegény. Nem is különösen szerelmes hajlamú. Ugy általánosságban kedveli a szépnemet. Kalandjáról alig tudok. Dr Schönherrné: Ez elszólás volt... Nem? (Gyanakvóan Ajnótira és nejére néz.) A házasélet nem érdekes? Már nem az? Valamikor nagyon izgatta a képzeletét! Ajnótiné (Gyengén pirulva.): Férjem nagvon vigyáz, ihogy érzéseiből mások előtt ne áruljon el valamit. Ajnóti: A mi házaséletünk még tűrhetően érdekes, mert mi elejétől fogva félig külön élünk. Ha teljesen külön élnénk, házasságunk tartósan érdekes lenne, mint a szerelmek egyáltalán azok. Veron: Ebben kevesen lesznek egy véleményen önnel. A nagyon szerelmes ember még nannal is — folyton maga mellett szeretné a párját. Ajnóti: Jün az olyan hajlamot szenvedélynek .hívom. Az más. Sok van olyan, aki nem csókol, hanem harap. Dr Schönherrné (Kipirulva, erőltetett nevetéssel.) A szerelem, szerelem. Ajnóti Nagyságos asszony, én imádom a tearózsát.-.. Illata az érintetlenségre, finom, sima levele a nőnem testiségére emlékeztet. Dr Schönherrné: Még mindig szüzimádó? Maga borzasztó ember. Sajnálom a feleségét. Ajnóti: Balvégzetem, hogy mindenki félremagyaráz. Én az érintetlenséget, a kevertelen tisztaságáért szeretem. Az első érintésig a leány: csak nő. Azután megérzem rajta a himkeveredést. Igen, — én tisztelem a rózsát. Megőrzők napokig egyet — egyet, mig 'rozsdásbarnára nem hervadt. Azután illata elhal, Ihusa elfonnyad. Mást veszek. Es