Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-02 / 27. szám

2 DELMAÜYARORSZAU 1912. február 2, resztően félelmetes az állami közigazgatás. És __ ha már a reformok statisztikájában benne vagyunk — meg kellene reformálni a parlamenti tárgyalások szellemét is. Hogy végre ne az egyiptomi cigaretta kérdésé legyen a képviselő urak országos és legelső érdéke . . . Nemzetiségi tüntetők játéka. (Saját tudósítónktól.) Minden jel arra vall, hogy azok a törekvéseik, amelyek a létező politikai állapotoknak felforgatását célozzák, működésük terét ismét idegenbe helyezik át, hogy ott hangulatot csináljanak nem annyira maguk s az „ügyük" mellett, mint inkább Magyarország s a magyarság ellen. Ennek a módszernek alapvető gondolata az, hogy olyan területen próbálja elszórni a gyűlöletnek anéreganyagát, ahol — ugy véli — az szabadon burjánozhat, sőt esetleg a rokonérzés által ikeflö gondozásban részesülhet: •messzire elható visszhangot kaphat. Ilyenféle számítás az alapja mindazoknak a demonstrációknak, amelyeiket általában némely nemzetiségiek, különösen a horvátok, Bécsben rendeznek. A tegnap kitört horvát diáktüntetés, mely a bécsi magyar minisztérium efen ivo'Jt szánva, az aradi román harc, az Apponyi Albert bécsi előadásának sikerét megrontani akaró zajongás, az ausztriai szlá\ okkal való úgynevezett „egység" érdekében való szervezkedések és lappangva elökészitett tüntetések, melyeiket azonban egy éberen figyelő szem mindig idejekorán felied és elhárít; jelei lannuk a fokozott agilitásnak, amelyríazok a zavarost kereső körök ujabban ismét kifejtenek. Távol áll főiünk az, hogy túlságos jelentőséget tulajdonítsunk az ilyen csínyeknek. Elvégre egy nagy 'királyság busz milliónyi 'lakosságában mindig akad csinytevő s a saját hazájának rendje ellen tüntető. Nem féitnak. Csak mentem előre, egyre, mintha a fellegekben járnák. Egvszerre erős ütés ért a fejemen. Ez magamhoz térített. Kábultan néztem körül és akikor láttam, hogy •messze tul vagyok a városon, a néptelen mezőn és nekimentem egv útjelző táblának. És akkor ma^-on megijedtem. Hol van a 'leány, látom-e még valaha? Kell látnom — gondoltam — mert nem tudok tőle elszakadni! Hisztérikus dühvel szorította a sziveimet a féléleni, hogy hátha mégis örökké eltűnt a szemeim elől? Végtelenül idegessé tett a gondolat. Igen a leány eltűnt, kiesett az életem vonalából és most mindennek vége. Ugy éreztem e percben, hogv mérhetetlen szerencsétlenség ért. Elképzelem, milyen gyönyörűség lenne a leány hajába temetni a fejem, szelíd fényében ímegfüröszteni a kezem, teleszívni illatával a. tüdőm és áhítattal a lelkem. Mikor hazaérkeztem, zokogva rogytam a pamlagra. Erös lázam volt és a kaland után két hétig nyomtam az ágyat. Akkor azt mondta á tanár, hogy menjek egy pár hónapra délre és pihenjek. Szót fogadtam, ihogy mindent elfelejtsek és megkönnyebühe lélekzettem fel, mikor a gyorsvonat elhagyta a varost. A tenger partján belevetettem magam a ragyogó, gazdag világba. Udvaroltam csodálatos asszonyoknak, táncoltam isteni szép amerikai mii!iomos-Icánvokkal. Mindezt ropjük az állam rendjét ezektől az elemektől. Magyarország presztízsének sem., árthatnak az ilyenpk, mindaddig, amíg céltudatos, komoly munkát végző és egész Európa által respektált kormány áll az ország élén. Hogy pedig jelenleg ez a helyzet, azt legjobban azok tudják, akik az idegenben való ilyen botrányokat rendezik. Eredményre bizonyára ők maguk sem számítanak, sőt még azzal sem áltathatják magukat, hogy ideig-óráig akárcsak egy kis zavart is felidézhetnének. Hogy mégis elkövetik csinyjeiket, bizonyára csak azért teszik, hogy valamelyes életjelt adjanak magukról. No meg, mert vérszemet kaptak múltbeli ilyetén sikereiktől Félévtizedete lehet, hogy a nemzetiségi agitátorok kísérletet tettek a külföldön, s agitációjuk az akkori kormány alatt váratlanul sikerült is nekik. A külföldön rossz hire terjedt Magyarországnak. Ennek az állapotnak végét vetette KhucnHéderváry kormányvállalása. A hatvanhetes politikának ujjáteremtése s ezzel a Habsburgmonarchia alig hitt belső konszolidálása egyszeriben letörölte a Magyarországról elterjesztett balhiedelmöket. S ma már ott tartunk, hogy alig egy szál ellenségünk firkál ellenünk, az is hatástalanul és eredménytelenül. A kísérletek, melyeket ez irányban legutóbb Bécsben rendeztek, nemcsak minden visszhang nélkül multak el, hanem ép ellenkező benyomást keltettek az osztrák közvéleményben, amely békeháboritásnak és tolakodásnak (minősiti ezeket a tüntetéseket. Nem olyan időket élünk, hogy a komoly politikai közvélemény hajlanék az ilyen tüntetősdlre. Mostanság minden államnak éberen kell figyelnie a világeseményeket. Az ilyen helyzetekben nemcsak a hivatásos politikai világ, hanem még az azt távolról szemmel kisérő laikus közvélemény is, első és legfontosabb érdeknek a maga belső nyugalmát tekinti. Olyannyira, hógy még komoly kérdéseket is inkább kikerülnek, hát még mennyire kárhozatosnak tartanak céltalan, inkább pánt mohósággal cselekedtem. De a szőke fejet nem tudtam felejteni. És hiába jöttek elém a feketehajú nők, akiknek sápadt volt az arcuk, vérpiros az ajkuk és akinek szerelmes •éjszaka glóriája sötétlett a szemük alatt, hiába a barnák, akik hamvasok voltak, mint az őszi barack: lilába közelítettek meg a vörösek, akiknek arca olyan volt, im'ntha vékony, hófehér elefántcsontlemez alatt olthatatlan parázs izzana; eredménytelen maradt a szőkék titkos mosolygása: én örökké a szőke hajra gondoltam és a leányra, akiről most már biztosan tudtam, hogy életem üdvössége, a lelkem lelke volt. Borzasztóan éreztem magam a vidám, gondtalan, ragyogó társaságban, ahol titkos szerelmek tüzei izzottak és hitvesek szerelmeskedései lángoltak. Egy bus, esős napon rohantam haza. Felkerestem a Délibáb-utcát és kutattam a leányt, lábainak nyomát, ahol tavasszal elhaladt. Semmi — semmi! Kutattam, kérdezősködtem.: mondtak egy pár csodaszőke nőt, de azokról mindig kiderült, hogy festik a hajukat. Mikor már láttam, hogy az élők nem adhatják vissza, nekem a leányt, akit elvesztettem, kimentem a halottak közé. Miért? Nem tudom. Ott járkáltam az utakon és olvastam a neveket, a szoimoru dátumokat és megnéztem a virágokat, ameb ek a hantokon hervadoznak. Amint bosszantó, mint számottevő, utópisztikus játékokat. Meggyőződésűnk, hogy a délszláv egyesülés utópistái hasztalan mozgolódnak. Magyarország és Ausztria belső nyugalma sokkal nagyobb érdek, semhogy azt megzavarni erejük lenne. Különben is a magyar államkormányzat élén ma olyan férfin áll, aki nemcsak az idetartozó kérdéseknek is legkiválóbb ismerője, hanem egyben a Habsburgok két államának legnagyobb tekintélyű államférfra, aki, mim annyi más bajnak, ennek is" megtalálta eddig s meg fogja találni ezentúl is az orvosságát. Terjed a lisszaboni forradalom. Lisszabonból jelentik: Három gyalogezred, két itábori (tüzérezred, két u'ánus és négy dragonyosezred jött a vidéki helyőrségekből a fővárosba, ahol legnagyobb a veszedelem, az anareihia dühöng és a sztrájk általános lett. Megszűnt minden üzleti élet, a gyárak meg vannak bénítva. A sztrájknak jellege határozottan forradalmi. Hasonló veszedelemről jön hir Setublbóll, Coimbrából, Evorából, Villafrancából és más déli iparvárosokból. A főiáros közepén, a Flores-téren bomba robbant föl, egy embert elpusztított, kettőt súlyosan megsebesített. A szakszervezet központi helyiségében bombagyártó műhelyt találtak. A rendőrség robbanó anyagokat, revolvereket és tőröket foglalt le. Változások a vezérkarban. Egy-két év óta — állítólag a trónörökös kívánságára — csendben megy végbe a vezérkar és a hadügyiminisztérium reorganizálása. A vezérkarból már legnagyobbrészt eltávolították a régi embereket, aki megmaradt, a közeljövőben azt is menesztik. Ha máskép nem lehet, felfelé buktatják. Bécsi tudósítónk jelenti, májusban elhagyja állását Langer Rudolf altábornagy, a vezérkari főnök helyettese, a vezérkari iroda eddigi vezetője. Hadtestparancsnokká nevezik ki. Ugyancsak májusban távozik a vezérkarból Przyborski altábornagy, az etappeiigy vezetője. Przyborski, aki Schönaioh volt hadügyminiszter veje, hadosztályparancsnok lesz. igy bolyongok, egyszerre csak elértem a halottasházig. Az élet szegény, szerencsétlen hajótöröttjeinek az utolsó állomása ez a kis ház. Az ajtaja nyitva volt. Valami előszoba félébe láttam be rajta. Beléptem. Jobbról, balról ajtó nyitott innen. A jobboldali ajtó féüíg nyitva volt. Valaki csoszogott benne. Aztán halk, tompa hangokat hallottam. Igy beszélnek az emberek álmukban, vagy ha egészen egvedül vannak. Valami öreg aszszony dünnyögött: — No, szép lányom, te is ide kerültél. Mit tettél künn az életben, hogy bántak veled az emberek? Bántottak ugy-e Miért nem válaszolsz? Nekem mindent elmondhatsz, sok ilyen összeszorított ajak szóbaállt már énvelem. — A teszélő most elhallgatott. Én borzasztó izgatottan álltam künn; a térdeim összeverődtek, ugy reszkettek. Egyik pillanatban a verejtékem csorgott, a másikban vacogott a fogam. A szobában újra megszóla'lt az asszony: — Látod, miiven remek fehér tested volt, •milyen meleg volt a véred — most hideg vagy és tehetetlen, mint egy darab fa. Nézd, a kezed visszahull, ha felemelem: ped:g tegnap niég finoman tudott simogatni, ölelni és dolgozni is tudott. Nem dolgoztál ugy-e? Miért is dolgoztál volna,. amikor ilyen szép voltál? Igazad van. De látod, ha dolgozol, nem kerülsz ide soha. Aki dolgozik az — igaz kemény, tarka ágyon hál, neked