Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-13 / 35. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. február 13. Kelemen Kálmán jubileuma. — Ünnepély a városházán. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi városháza közgyűlési termében ünnepelték vasárnap délelőtt Kelemen Kálmán helyettes árvaszéki elnököt közszolgálatának ötvenedik évfordulója alkalmából. Az ünnepségen a törvényhatóság vezető tagjain kívül diszes hölgyközönség vett részt, de ott volt a város társadalmának sok előkelősége is. Az ünnepeltért küldöttség ment és amikor Kelemen Kálmán a terembe lépett, a jelenvoitak lelkesen megéljenezték. Pálfy József dr árvaszéki elnök tartotta az ünnepségen az első beszédet. Meleg szavakkal üdvözölte a jubilánst, aki egy emberöltön keresztül kitartással folytatott tisztes munkával mindig csak arra törekedett, hogy elvállalt kötelezettségének necsak eleget tegyen, neesak a mértéket megüsse, hanem többet nyújtson, többet adjon, mint amire kötelezve van; aki egy emberöltön keresztül dolgozott, — sőt ma is ifjú tetterővel dolgozik — nem muszájból, hanem igaz munkaszeretetből, magáért a munkáért, ami eleme, ami neki gyönyörűséget okoz. Beszédét, amelyben Kelemen Kálmán egész működését jellemezte, igy fejezte be: — És én, aki 8 év óta vagyok szerencsés érdemes barátom, veled együtt működhetni, tanúbizonyságot teszek a nyilvánosság előtt arról, hogy mindazon elismerés és dicséret, amit néhai Pálfy Ferenc elnök elődöm ezelőtt 33 esztendővel rólad elmondott, ma is fennáll, azt ma is megérdemled, mert buzgóságod, kötelességtudásod, munkaszereteted nem csökkent, hanem fokozódott az idők folyásán. Ezért jöttünk ma össze ünnepi hangulatban legközvetlenebb munkatársaid, az árvaszéki tanács, a gyámügyi felebbviteli küldöttség, a hatóság tagjai, hivatalnoktársaid és nagyszámú tisztelőid, liogy szivünk melegével üdvözöljünk ezen rendkivüli évfordulón, hogy iátnyujtsuk neked az elismerés babérját, a dicsőség pálmáját azon hő foliászszal, hogy árasszon el a Mindenható kifogyhatatlan kegyelmével, hogy testi és szellemi erőid teljes birtokában még igen sokáig élvezhesd ötvenhárom évi szakadatlan munkád gyümölcsét: a hivatalnokember egyetlen, de legszebb jutalmát, melyet gazdagság, vagyon nem pótolhat, a közbecsülést! Isten éltessen! Az éljenzéssel fogadott beszéd után Lázár egyszer, nemsokára fel fog keresni bennünket. És itt van. Dr Schönherrné: Hallja, én féléik magától. Maga a lelkébe lát az embereknek. Ajnóti: Aki a lelkekbe lát, attól nem kell félni. Én nem bántok senkit, engem csak érdekel mindenki. Minél különfélébb embereket látok, annál jobban érdekelnek. Dr Schönherrné: Igazán mondom, csak most látjuk, mennyire szerette önt mindenki. Ajnóti: Velem kevesen éreztették. Dr Schönherrné (A társasághoz): Két éve, hogv elment, egyszerre meglepetve közülünk és — nem túlzok — szinte visszavágyó melegséggel beszélt mindenki róla. Én sokszor irigylem érte. Ajnóti: Én nem érzek abból semmit. Dr Shönherrné: Én is csak szépet mondhatok róla. Csak ... Csak ... kicsit türelmetlen ... talán ideges az emberek gyengéivel szemben ... Nem? (Kedvesen mosolyog.) Ajnóti: Oh, — én nagyon megváltoztam. Tiszta életbölcseség vezet az emberek megítélésében. Tudom, hogy ahány, annyiféle. Nem is keresem már a magam hasonlóit. Szeretem a variációkat. Nagyságos asszony, önben is volt ám különc hajlam. Én az első napon felismertem. És talán épen a másféleségéért szerettem. (Fürkészve körülnéz.) Emberileg, eszemmel, nemiségemtől menten szerettem. Dr Schönherrné: Én értem önt. Sokszor György dr polgármester üdvözölte az ünnepeltet. Ezt mondotta többek között: Amidőn Szeged város közigazgatásának szolgálatában — kezdve a közhivatal működés kör legalsó fokán s felvive e körben annak egyik legmagasabb lépcsőjéig - elérted azon időpontot, amelyről egy félszázados közhivatali pályára tekinthetsz vissza: fogadd Szeged város tisztikarának, egyenkint Téged tisztelő, szerető és nagyrabecsülő kartársaidnak ajkaimon keresztül meleg üdvözletét, igazán átérzett szerencsekivánatait. Hosszú hivatalos pályád alatt átéltél különféle közigazgatási rendszereket; átélted a város pusztulásának rémes időszakát s azon még most is folyó nagy munka minden fázisát, melynek újraéledését köszöni; különféle emberekkel s ezek különféle felfogásaival voltál érintkezésben hivatalviselésed hosszú tartama alatt, de mindezen divergáló viszonyok, nehéz küzdelmek és szétágazó felfogások között való liivatalviselésed bosszú tartama alatt mindig megőrizted, követted és gyakoroltad azon két hivatali erényt, mely a színvonalon álló közigazgatásnak első feltétele: a közhivatali feddhetlenséget és a pihenést nem ismerő hangyaszorgalmat! Az isten éltessen sokáig, boldogul. A polgármester beszédét lelkesen megéljenezték. Az üdvözlő beszédre Kelemen Kálmán meghatottan válaszolt. Hálás •köszönetemet fejezem ki — mondotta — azon meleg érzelmekért, melyeket az én csekély személyem méltatásával, szeretett főnökeim az imént kifejezni kegyesek voltak. A meghatottság ezen pillanatában önkéntelenül azon kérdés tolul elém, vájjon érdem-e, ha valaki kötelességét tőle telhetően teljesiti'? Én azt hiszem, uraim, hogy ez nem valami nagy érdeui. És ha mégis a polgármester xxr és tisztelt kartársaim érdemesnek találtak arra, hogy azért, mert egy félszázadon át voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy szeretett szülő városom közügyeinek szolgálatában lehettem, mondom, ezért érdemesnek találtak arra, hogy ily kitüntetésben részesítettek s ily iinnepeltetés központjává tegyenek s annak fényét személyes megjelenésükkel emeljék, fez mindenesetre oly helyről jön és oly jelentőségű ez a méltatás, amelyet a legnagyobb megnyugvással és mély hálaérzettel kell fogadnom. És ha ezen nevezetes évfordulón mérlegelem a hivatali teendőknek folytonosan emelkedő sokaságát és ujabb meg ujabb munkakörrel kivisszaemlékszem az együtt töltött időkre. Ön szépen látja a dolgokat és éles szemével mindent észrevesz. Engem is — sokból látom — jobban ismer, mint én magamat. (Köny csillog a szemében.) Elérzékenyültem. Ajnóti: Érdekes. Az asszonyok mindjárt mégindultak, ha valaki mélyebben néz a lelkükbe. Dr Schönherrné: (Kipirultán.) Csoda-e? Nagyon ritka, hogy valakit a lelki világunk érdekelne. Csabai (Eddig beszélgetett a többiekkel, most felfigyel. Ajnótihoz.) Az elébb megütötte fülemet egy megjegyzésed. Azt -mondtad: nagy életbölcseséggel Ítéled meg az embereket ... Ha az igaz, akkor miért kívánod, hogy olyan jellemiiek legyenek, min te vagy. Vagy azt hiszed ... Ajnóti (Szavába vág.): De'hogv kívánom. Én irtózom az egy formaságtól. És az emberek fagyasztóan egyformák. Csabai: Miben? Ajnóti: Például abban, hogy mindenki meggyőződése szerint okosabb. És mindenki tanácsot oszt. És én, — szinte félkegyelmiifteík érzem magam, mikor szüntelenül tanácsokat aggatnak a nyakamba ... Dr Schönherrné: Gyengéd túlzás. Ajnóti: Nagyságos asszony, milyen arcot vágna hozzá, ha az uton egy zsebmetsző elveszi a táskáját; kiolvas belőle ezer koronát I terjesztését s viszont mérlegelem az én erőmnek természet rendje szerint való fogyását, az a. meggyőződés érlelődik meg bennem, hogy elérkezett az ideje annak, liogy hivatali állásomtól bucsut vegyek s ezzel tért engedjek a fiatalabb s mindenesetre tetterősebb kartársaim jogos igényének, az előléptetésre. Addig is azonban, mig ezen szándékom megvalósulásához feljebbvalóim hozzájárulását megnyerem, el nem mulaszthatom, liogy szeretett pályatársaimnak, ugy az árvaszék, mint a városi hatóság összes érdemes és értékes munkásainak s különösen a polgármester urnák és közvetlen főnököm, az árvaszék igen tisztelt és agilis elnökének, a velem mindenkor éreztetett jóindulatukért s ezen nagybecsű és nagyértékü emléktárgyért, melyre éltem fogytáig büszke leszek és végre a nagyérdemű és előkelő vendégeknek szives megjelenésükért liálám, ragaszkodásom, meleg kollegiális szeretetem őszinte és megkülönböztetett kifejezésével adózom. És szivemből kivánom, hogy kartársaim mindegyike érjen meg egy ilyen örömnapot. Kelemen Kálmán beszédét gyakran szakította félbe az éljenzés. Az ünnepeltnek tisztelői ezután diszes, ezüstből készült hatalmas álló órát nyújtottak át. A jubiláns sok üdvözlőiratot kapott. Levélben üdvözölték őt Trayber Vince főügyész, Zsilinszky Mihály v. b. t. t., a szegedi ügyvédi kamara nevében Rósa Izsó dr és még számosan. A filrőkSk nem akarnak békét. Konstantinápolyból jelentik: A tegnapi minisztertanács előtt megjelent a portán őrgróf Pallavicini s tanácskozásra vonult vissza Asslm bey külügyminiszterrel. Ezen a konferencián uj béketervről volt szó, mely azon alapul, hogy Olaszország visszavonja az annekszióról szóló rendeletet s aztán a hadviselő felek a békeköz'vetitő nagyhatalmak interveniálásával fognak megállapodni, hogy milyen terv alapján szervezzék a közigazgatást Tripoliszban és a Kyrenaikában a ikét uralkodó feríhatósága alatt. Ezt a tervet Assim bey a minisztertanács elé terjesztette, a kormány azonban visszautasította, mert ragaszkodik ahoz az álláspontjához, hogy a Szultán fennhatóságának teljes mértékben érés udvarias pózzal visszaadja ... Máskor ne hordjon annyi pénzt magával, nagyságos asszonyom! És még kezet is csókol. Dr Schöncherrné (Nevet.): Azt hiszem a tanács jóban bosszantana, mint a veszteség. Ajnóti: Az uniformizált szellem teszi azt, hogy nekem mindenki tanácsot ad, akivel összehoz a sors." Nagyon tisztelem az embereket. És ezt sokan bizásnak és taián élhetetlenségnek nézik. A minap jóindulatu, színlelt barátsággal kiforgatott egy jó emberem vagyonom egy részéből. Arcizmaival és beszédével kitűnően palástolta lelketlenségét. És nem engedte el a végén a konvencionális kioktatást. Én mindent elviselek, de ebben a gépies pontosságú tanácskozásban valami nagyon lealázó van, ami engem toétségbeejt. Csabai: Barátom, te nagyon naiv, hiszékeny vagy. Ajnóti: Egyik sem. Ember vagyok. Nem hiszékeny, nem spekuláns, nem könnyelmű. Csak épen ember. Ajnótiné: Ó, volt már sokkal nagyobb, bántóbb csalódásaink is. És a legnagyobb 'kiábrándulásokat rajongó hivei, meg barátai hozták. Es csodálatos, férjemet a veszteség kevésbé bántja, unint a ráadástanácsok. Csabai: Drága tanulságok. Kíváncsi volnék mégis tudni, mi részem volt nekem ebben a dologban. Miért estem én ki a kegyből?