Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-11 / 8. szám

1:1. évfolyam, 8. szám Csütörtök, január íf Központi szerkesztősig is kiadóhivatal Szeged, •<==> Korona-utca 15. szám •—1 Budapesti szerkesztőség is kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám ELŐPIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . . K 12'negyedévre. R 6-— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 28'— félévre . . . K 14-— negyedévre. K egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEfON-SZAft: Szerkesztőset 305 — Kiadóhivatal 83Interurbán 305 Budapesti szerkesztőset leleíon-szám 128—12 Túlzások komikuma. A túlzások sokszor vihették és vitték is az országot szerencsétlenségekbe, de csak addig, mig tévedéseikben is a „fenségesnek" látszatával tudtak takaródzni. De mihelyt lecsúsztak arról a magaslatról, melyen tévedéseik dacára is imponálni .tudtak, — akkor a túlzások azonnal megszűnnek veszedelmesekké lenni és csak idő kérdése, hogy mikor fúlnak a köznevetésbe. A gyilkoló komikumnak ily félreismerhetetlen tünetei azok, melyek azokban az argumentumokban jelentkeznek, melyekkel mostanában, a parlamenti fegyverszünet vége felé, egyes ellenzéki lapok a technikai obstrukció eddigi hőstetteit igazolni és az ezután újra kezdendőnek, illetőleg folytatandónak beharangozni igyekeznek. Azzal az égbekiáltó könnyelműséggel szemben ugyanis, melylyel az ország biztonságának, a hadsereg fölszerelésének és harcképességének föltételeit késleltetik és halogatják: olykép akarják az országot megnyugtatni, hogy a technikai obstrukció tulajdonképen áldást hozó volt az országra nézve! Mert egyfelől meggátolta, hogy a véderő-reformmal jáyó nagyobb terhek már a költségvetésbe is beállittassanak, másfelől megakadályozta, hogy ,,a német külpoltika a marokkói kérdésben átcsapjon a háborús politika terére." És mindezt a technikai obstrukciőnak köszönhetjük. Lehet-e az ilyen argumentumokkal komolyan szóba állani? Lehet-e komolyan vitatkozni a fölött, hogy a Sybilla könyvekkel lefolyt vásár a jó üzletek közé tartozott-e vagy sem? Lehet-e komolyan vitatkozni a fölött, hogy vájjon a német külpolitikát akkor tudjuk-e jobban befolyásolni, ha harcképes hadseregünk van, vagy pedig akkor, ha nincs? Nem! Ilyen argumentumokkal komolyan szóba állani nem lehet. Ezeket az argumentumokat csupán idézni kell. Mert ez annyit tesz, mint átadni azokat a leggyiikolóbb komikumnak, a köznevetésnek. Annál is inkább, mert ,az ilyen argumentumok tulajdonképen nem is uj ötletek. Nem a pillanatnyi megszorultság váltja ki őket, hanem ugyanannak p rövidlátó, szűkkeblű politikának a maradványai, amelyj nek mindazokat a sérelmeinket köszönhetjük, melyeket mai napság a „nemzeti vívmányok" alakjában oly sűrűen emlegetünk. A hétéves porosz háború kezdetén 1871-ben, az országgyűlés az állandó hadsereg számára 21.622 újoncot ajánlott meg. Ezeknek elosztását, hat gyalog és két lovas ezredre még a magyar országgyűlés eszközölte és ezeknek tisztjei: a századosoktői kezdve lefelé, az add y fennállott gyakorlat alapján még a vár megyék nevezték ki. Ezek az ezredek tehát, ugy a megajánlás, mint a beállítás stádiumában is, nemcsak névleg, hanem tényleg is tiszta "jmágyar ezredek voltak Ámde ezeknek az. ezredeknek pótlását az akkori országgyűlés bölcs takarékosságból már nem vállalta magára és ez okból azokat a háború folyamán Ausztriából kellett kipótolni. Ennek aztán hamar megjöttek szomorú konzekvenciái. Mert a porosz háború után az összes hadsereg, (száznyolcvanezer ember) békében is fentartatott és az Ausztriából történt pótlások következtében a tiszta magyar ezredek is elnémetesedtek. Beálltak a szükségessé vált katonai reformok is; a tüzérség javítása, a bécsi német mérnök-akadémia felállításai, az évi rendes fegyvergyakorlatok, a beszállásol ás és hadkiegészítés uj szab$ypzása- És miután a magyar országgyűlés álláspontja az volt hogy ő rá nem tartozik más, csak a hacb adő és az ujoric, tehát mindezek a reformok megtörténtek és életbe léptek az or szággyülés nélkül. És mikor tiz év mulva a hadi adó fölemelését kérték az országgyűléstől,, a rendek akkor sem az országgyűlés jogainak és u hadseregre való beAranyhaj. Irta Vajda Ernfí. A borbélynál épen egy Bay-Rum esőt kaptam a fejemre, amikor nyitott az ajtó és három ember lépett be. Parasztok. Apa, anya és leánya. Nem is figyeltem rájuk, miért jönnek, mit akarnak, a gondolataim egész máshöl jártak, szerettem volna már felugrani, a fehér galléromat néztem, ami ott feküdt előttem, a lila nyakkendőmet, meg.az arany csiptetőmet, amiket jó lett volna már felrakni magamra, de a borbély még dolgozott rajtam, simogatott, becézett, kivasalt és szépitett. A három paraszt vendég a gazdával tárgyalt hátul, pénzről volt szó köztük, ezt ki lehetett venni a beszédjükből és csak ugy unalom iizésnek, reflex kíváncsiságból kérdeztem meg a segédet: — Mit akarnak? — Hajat eladni. És tovább simogatott, becézett, de nekem ez a két szó, minit a villám csípett az oldalamba. Hajat eladni — hopp, most itt van valami, ami régóta érdekel, amiről mindig szerettem volna egyet-mást megtudni, de még mindig titokzatos előttem az egész. A paróka-készítés titkai, ez érdekes dolog, ebből én, de más is csak annyit tud, 'hogy ott kint a kirakatban lóg egy csomó frizura: egy Gretcthen, egy lovag-paróka, egy fekete és egy barna gavallér hajzat, de hát honnan, hogyan veszik ezek a borbélyok mindéhez az anyagot? Gyorsan lepudereztettem magam és már sétáltam 'hátrafelé] ahol a nagy tárgyalások folytak. Beálltam hivatlan ötödiknek. A gazda védte a maga álláspontját. — Negyven forint. Ennyit ér nekem. Csak a szine jó, meg a hossza, de nem erős, nem sűrű ez a haj. Atnig kitisztítom, elszakad a fele. Az öreg parasztnak nem tetszett az ügy. — Negyven, az kevés. Hatvan, az pénz, annvi köll nekem, annyit adtak a Mészáros Marcsa hajáért is. Az én lányom feje is megér annyit. És most önkénytelenül is odanéztem a leányzó hatván forintos fejére. Hát megállott a lélökzetem. Egv gyönyörű aranyfolyó, színben, ragyogásban valami csodálatosan finom. Paraszti eány fején ilyen szint nem láttam még soha, az igaz, hogy nem is igen kerestem. A parasztot én eddig csak Móricz Zsiga regéidéiből meg Bihari képeiről ismertem. Lám, most itt egy darab élet játszódik le, most már tudom, miből csinálódik az a sok piaróka és amikor megtudtam, mindjárt fel is lázadt a vérem, Elvenni ettől a leánytól a legszebb ékét, negyven vagy hatvan forintért, csupa kapzsiságból vagy ha rászorultságból is, hát nem egy igazi vágóhíd ez? Utálatos volt, ahogy igy alkudoztak a lelketlen szülök, meg a közömbös üzletember, a leány nem szólt egy szpt sem, nem,is látszott rajta: örül-e ennek, bánkód.ik-e? De nagyon megörültem, amikor a végén peui. egyeztek meg és szép lassan kivonultak az üzletből. Én utánuk. Az utcán 'már ott' voltam mellettük és ba— rátkozoii kezdtem. 1 — Most hová tartanak? — Másik borbélyhoz. Van elég, aki vesz. — Miért akarják ezt a szép hajat levetetni? Rá vannak szorulva. Az öreg mormogott. — Hát, ha nem volnánk rászorulva, nem csinálnánk ilyent. — De bűn, kár, szentségtörés. Azt a hoszszu, szép hajat tőből levágatni! Hatvan forintért oda akarják adni, amikor ami; minden szála, igy ahogy van, a maga legszebb helyén, : megfizethetetlen. Ez nem A haj, ez egy aranytenger. — Kö.ll a pénz Híjam. Hosszú még a tél, a/; őszi kerpsétüűk ónár fogytán. — Hát tudják imit — és nagy elhatároz." emelt Jp.l. — Érj megveszem azt a hajat. — Hatyqti. pe^gyért? — Annyiért. Aztán mit csinál az ur vele? — Semmit. Én odaadom maguknai . Pénzt, de a haj-riokeni nem kell. Maradaz csak ott a leányuk fején. Nekem meg', <: annyit az, hagy nem csuíui meg egy fiatat leány feje, nem'-kell a. legbüszkébb kincsét megváhn. Nagyon -furcsáh néztek rám. de arn; r