Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-06 / 5. szám

1912 január 6 DÉLMAGYARORSZÁG 15 „Milwankee Socialist Herald"-ot, melyben nagy agitációt fejtett ki a szocializmus érdekében. Oly nagy sikerrel agitált, hogy a félmillió lakosságú Milwankee várost úgyszólván teljesen szocializálta. Mintegy 32.000 szavazattal szocialista polgármestert, tisztviselőket választottak, majd Bergert szocialista programmal a nemzeti képviselőházba küldték. Berger az első szocialista képviselő Amerikában s ugy emlegetik, mint a nagy amerikai munkás szövetségnek, az „American Federation of Labor" jövendő elnökét. Amerikában 1892-ben összesen csak 21.000 szavazatot kaptak a szocialisták. Husz évvel később, 1911-ben már 1,500.000 volt a szocialista szavazatok száma. Ha a szocialisták ilyen arányban fognak tovább haladni, ugy husz év mulva szocialista köztársasággá lesznek az Egyesült Államok. Berger a szocialista szavazatok rendkivül gyors szaporodását a nép intelligenciájának ébredésével magyarázza, mint ő mondja: minden intelligens munkás beláthatja, hogy a közösen termelő kooperativ társadalom jobb a jelen társadalmi rendszer anarchiájánál. Munkásházakat épít a város. — Perjéssy László tervezete. — (Saját tudósítónktól.) Szeged iparának fejlődése kétségtelenül jelentős volt az utóbbi esztendőkben. A meglévő ipartelepek, gyárak kibővültek, uj vállalkozások alakultak, de az egész vonalon érezte mindenki, hogy sokkal nagyobb lenne a fejlődés, sokkalta jelentősebb lenne az uj alakulások száma, ha a gyáraknak módjukban állana a képzett munkásokat Szegedqp megtelepíteni. Nagy baj volt eddig, hogy a munkások nem akartak megmaradni Szegeden. Ennek az volt az oka, hogy Szegeden nincsenek munkáslakások és ha akadt egy-két iparvállalat, amely nagy áldozatok árán építtetett otthont a munkásai részére, ez még nem eredményezte azt, hogy a nagy szociális kérdés megoldhatónak lett volna mondható. Tisztában volt mindenki azzal, hogy nem a vállalatoknak, hanem a városnak kell ipari munkáslakásokról gondoskodni. Ezt a város annál könnyebben teheti meg, mert ipari munkáslakások épitése nem improduktív befektetés, hanem esetleg hasznothajtó vállalkozás is lehet és ha nem is az, a város befektetett tőkéjének amortizálásáról nem a városnak kell gondoskodnia. De függetlenül a kérdés anyagi részéről, a városnak mindent meg kell tenni az ipara fellendülésének érdekében. Lázár György dr polgármester már régebben foglalkozik a kérdés megfelelő megoldásával. A polgármester, aki Szeged fejlődése érdekében tudásával, befolyásával és összeköttetéseivel eddig is jelentős eredményeket tudott elérni, a legnagyobb örömmel fogadta azt a megoldási módot, amelyet Perjéssy László, a szegedi kereskedelmi és iparkamara titkára készített el. Ez a tervezet a legmegfelelőbben oldja meg a kérdést és a közel jövőben remélhető megvalósítása esetén megszünteti mindazokat a bajokat, a melyek a munkáslakások hiánya miatt gátolták a város iparának fejlődését. Az iparkamara titkára, akinek működését megnyugvással és megelégedéssel tölt el mindenkit, aki szivén viseli Szeged iparának és kereskedelmének javulását, ugy tervezi a kérdés megoldását, hogy minden gyár mellé annyi ipari munkáslakást építtet a város, amennyire a gyárnak szüksége van. Minden gyár igazgatósága maga állapítja meg a lakások számát. A gyárat semmi egyéb költség nem terheli, mint a tényleges építési költség évi amortizációja. Ez a megoldás, amely helyesléssel találkozott mindenütt gyökeresen meg fogja javítani a helyzetet. Megfelelő egészséges, olcsó munkáslakások lehetővé teszik azt, hogy itt képzett, tanult munkások megtelepedjenek és ezzel az ipari fejlődés legnagyobb és legnehezebben leküzdhető akadálya megszűnik. A terv megvalósítása érdekében legközelebb már radikális akciót indít a hatóság. Lázár György dr rövidesen a közgyűlés napirendjére tűzi a kérdést és bizonyos az is, hogy a közgyűlés egyhangúlag teszi magáévá azt a javaslatot, amelynek előkészítésében jelentős szerepe lesz a polgármesteren kívül Balogh Károly pénzügyi és Koczor János középitésügyi szenátoroknak, akik méltányolják a kérdés szociális jelentőségét és a maguk értékes erejével is igyekeznek siettetni az épités megkezdésének idejét. Kultúrpolitika. Irta Molnár Viktor államtitkár. Az édesmagunkét örökké lekicsinylő peszszimizmus, mely a nyugat felé tekint, ha saját kulturánkat le akarja szólni, tudatosan rombolja le nemzeti önérzetünket, vagy balI ga felületességgel megfeledkezik viszonyaI inkról. A valóság az, hogy közművelődésünk j az utolsó évtizedekben óriásit haladt: a fej| lődésünket feltüntető statisztikai adatok és a j belőlük levonható tanulságok egyformán örj vendetesek és erőteljesen megcáfolják azokat, akik rosszat jósolni képesek, de népünkért dolgozni nem hajlandók. Mindazáltal még messze vagyunk az ideá| lis közműveltségi állapottól és csak most kezdünk közeledni ahoz a kulturai magaslathoz, amelyet meglevő erőink okos és gazdaságos kihasználásával meggyőződésem szerint eddig is elérhettünk volna. Ennek okát pedig sajnálatos közviszonyainkban kell keresnünk. Más országokban is vannak, ha nem is oly nagy számban, mint nálunk, elválasztó és széthúzó tényezők: egymással harcoló, egymásra törő társadalmi osztályok, felekezetek és nemzetiségek. De nálunk az egyesitést sürgető, az erők összpontosítását követelő indikékokon még nagyobb erővel győz a visszavonás, a meghasonlás szelleme, mint bárhol egyébütt. De van még egy fontos tényezője nemzetünk viszonylagos elmaradottságának, a melyről szintén bátor szóval kell megmondanunk az igazságot. Ez a tényező politikai életünk irányításának egyoldalúsága és félszegsége. Politikánk tartalmának java mindezidéig közjog volt, mert ez a dolog legkönnyebb része, mert ez a leghasznosabb. Mintha mindenki, még a legműveltebb és leghiggadtabb is megfeledkezett volna arról, hogy a közjog csak kerete, külső formája a nemzeti életnek, amelybe tartalmat a nemzeti kuitura és a nemzeti gazdagság önt. Biztosak lehetünk abban, hogy a tartalom megnövekedésével természetszerűen a keretek és a külső formák is tágulni fognak. Uj politikára van szükségünk, uj és termékeny korszakra, amelyben van legalábbannyi nemzeti belátás, amennyi 150 évvel ezelőt már volt Mária Teréziában, hogy megértse: a közművelődés ügye politikai ügy. És itt nemcsak az iskolázásra és a kuitura egyéb közkeletű problémáira kell majd gondolnunk, hanem arra az égető kérdésre is, amelyet eddig egészen más és épen ezért, elhibázott szempontokból kezeltek: a nemzetiségi kérdésre. Mert ez is első sorban a közművelődés problémája. Különösen nálunk, ahol a nemzetiségj kérdésről szó sem volt addig, amíg a magyar nem lett a latin örököse. Az államnak van rá joga, hogy a benne élő nemzetiségeket egy békés, természetes processzus folyamán felszívja. Viszont a nemzetiségekben is természetes a tendencia arra, hogy politikailag is önálló egyénként érvényesüljön. Ebből az ellentétből a súrlódásnak, sőt összetűzésnek soha el nem sorvadó csirája fakad. De sem a magyar államnak, sem a területén élő nemzetiségeknek, akik beláthatják, hogy politikai önálló törekvéseik már geográfiái és etnográfiái helyzetük miatt is örökösen hiu ábrándok maradnak, nem lehet érdekük az, hogy ez a csira nagyra nőjjön, idegen testként behatoljon a nemzet testebe, izgassa és megfertőzze, mig vesztét okozhatja mind a kettőnek. Az ellentétet nyilván meg kell szüntetni. Mi módon? Ezen sok állambölcs törtemár a fejét, köztük nem egy fényesen müveit, elfogulatlan, jóindulatu szellem, amely teljesen ment volt a nagyhangú kiáltozok türelmetlen indulatától. Pedig azt gondolom, a kérdést meg tehet oldani, mihelyt a mi szempontunkból, a magyar kuitura szempontjából közeledünk feléje és kulturális ügyként fogjuk fel. Bízzuk rá a nemzetiségekre saját kulturájuk fejlesztését, amely lényegében ugy sem tehet más, mint az európai kuitura után való törekvés,, amelyet természetszerűen csak mi közvetíthetünk és közvetítenünk kell. Az állam érje be azzal, hogy alkalmat adna mindenkinek a magyar nyelv megtanulására, az iskolázás dolgát egészen föl az egyetemekig a közszolgálat szempontjából törvényesen szabályozza és felügyeleti jogával élve őrködik azon, hogy államellenes tanításokat a nemzetiségi elemi és középiskolákban ne hirdessenek. De mindenekfelett arra kell igyekeznünk, hogy minél erősebbé, mélyebbé, egyetemesebbé, vonzóbbá tegyük saját magyar kulturánkat. Ebben az országban fensőbbségünk leghivebb és legmegbízhatóbb testőrsége eddig sem a köziponti igazgatás ezerféle, néha elhamarkodott, néha ellentmondó, rendelete, utasitása, szabályzata, rendszabálya volt, hatnem kulturális túlsúlynak, minden nemzetiséget messze meghaladó irodalmunk, gyönyörűen fejlődő művészetünk, kitűnő iskoláink .tudományos társulataink, egyetemeink és hatalmas sajtónk. Itt is, mint a fizikai világban, a tömegvonzás törvénye érvényesül: a hatalmasabb, terjedelmesebb, nagyobb térfogatú tömeg, a magyar kuitura