Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-26 / 21. szám

1912. január 28. DÉLMAGYARORSZÁG 5 * Dankó márványszobráé Dankó Pista márványszobrát Kiállította Margó Ede a Műcsarnokban. Most Elek Artúr, ismert mükritikus ezeket irja a szoborról. Margó Ede Dankó Pist márványszobrát állította ki, a melyet Szeged város megbízásából készített. Á szobor életnagyságban ábrázolja a cigány dalköltőt, arcképnek is sikerült munka és a szegedieknek bizonyára nagy örömük telik majd benne. * Szász Zoltán Temcsvárott. A Kuitura Irodalom és Művészeti Társaság február 4-én Temesvárott tartja legközelebbi irodalmi estélyét. Szász Zoltán, a kitűnő iró, ismétli meg szegedi előadását, amelyet a szerelemről tartott. * A bajai szinház sorsa. A bajai színház igazgatását három évre Nádasy József, a szabadkai szinház igazgatója kapta meg. * Szerződtetések. Harsányi Margit, a szegedi szinház szendéje és Wirth Sári, a szinház naivája szeptember 1-től Nádasy József szabadkai színtársulatához szerződtek. A képviselőház ülése. — Rakovszky Justhék ellen. — XSaját tudósítónktól.) Az appropriáció vitája ma uj lendületet vett. Rakovszky István mai beszédének legnagyobb részét Justlhék állásfoglalásának kritikájára szánta, de álláspontját természetesen csak a Justh-párttal való folytonos összetűzés közt tudta kifejteni. Az általános vitához nlég péntekre is •több szónok maradt föliratkozva. Návay Lajos elnök nyitotta meg az ülést. A beérkezett kérvényeket a kérvényi bizottsághoz utasítja a Ház. Szabó István (nagyatádi) megokolja azt az indítványát, liogy az úrbéres községeket illetett italmérési jog megszüntetéséért járó kártalanítás összegét adják ki a volt úrbéreseknek. Lukács László pénzügyminiszter hangoztatja, liogy az inditvány nem áll összhangban a Kúria e dologban hozott ítéletével. A dolog jogi része ezzel tehát elintéződött, a közigazgatási része pedig a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Készségét jelenti ki arra, hogy a kérdés teljes megoldására tárgyalásokat kezdjen. Szabó István a miniszter fölvilágositása után indítványát visszavonja. Következett az appropriáció általános vitájának folytatása, Polónyi Dezső főkép a horvát politika miatt bizalmatlan a kormány iránt. Nem fogadja el a javaslatot. (Élénk helyeslés balról.) Rakovszky István rámutat a béke szükségére s arra, liogy nincs párt, mely nem a békét óhajtaná. Polémizál az előadóval, aki a véderőj avaslatot a nemzet presztízse érdekéhen akarja megszavaztatni s kérdi, liol annak a nemzetnek presztizse, amely nem tudja a maga akaratát érvényesíteni? Terjedelmesen foglalkozik azután a Justh-párt állásfoglalásával. Tökéletesen hibáztatja a véderőreform kérdésének a választójoggal való öszszekapcsolását. Nem hiszi különben, hogy az általános, egyenlő, titkos választójog sokat javit a helyzeten, legfeljebb az következik bé, liogy a kormány még több pénzt, még több katonát s még nagyobb hivatali erőszakot visz a választásokba. A legelső kötelesség: a választások tisztaságának biztosítása, amivel nem akarja azt mondani, liogy a választójog kiterjesztésére nincs szükség. Hollóval szemben kijelenti, liogy az ut a választóreformhoz a véderőref ormon keresztül vezet. (Zajos ellenmondás a Justh-párton.) A Justhpárt álláspontját tarthatatlannak véli, Ez a párt nagy szolgálatot tett ugyan azzal, hogy liarca következtében a véderőjavaslatból mostani formájában nem lesz törvény s kívánja is, hogy ez be is következzék. Justh Gyula: Igy is lesz! Rakovszky István: Az obstrukció fegyverét a magyar parlament ki nem adhatja a kezéből, de lehetetlen, hogy az obstrukcióval a többséget törvényalkotásra akarják kényszeríteni. (Zajos helyeslés jobbról.) Rakovszky István kérdi Justhékat, hogy lia az egész többség, a Kossuth-párt, a néppárt és a pártonkivüliek megállapodnak abban, hogy a véderő javaslatot kellő föltételek ellenéhen keresztülfiocsátják, akkor is obstruálni fognak? (Nagy mozgás a szélsőbalon). Zajos fölkiáltások a jobboldalon: Erre feleljenek! Rakovszky István: Ha igen, ennek a következménye a legteljesebb parlamenti káosz volna, (Ellenmondások a Justh-párton.) Fölkiáltások a jobboldalon: Anarchia! Rakovszky István: Rámutat arra, liogy Justhék is, a szociáldemokraták is, más-más választójogot akarnak. Justh Gyula: Össze akar bennünket veszíteni. (Nagy zaj a baloldalon.) Rakovszky István azzal fejezi be beszédét, liogy a javaslatot nem fogadja el. (Zajos tetszés balról.) Polónyi Géza a pártonkívüli függetlenségiek nevében jelenti, hogy a csoport előbb a választójogi reformot akarja s fölfogása szerint csak azután kerülhet sor a véderőreformra. Polemizál azután Rakovszky Istvánnal. Hiába veti közbe Rakovszky: a Justhpárt és a szocialisták reformterve más. Ha igy van, az csak Justhék javára szól. De nem ez a főkérdés, hanem arra kell elsősorban kíváncsinak lennie a Háznak, hogy a kormány, amely ugyancsak az általános választói jog alapján áll, mit ért azon? Az ülés két óra után végződött. Pallavicini őrgróf Bécsben. Konstantinápolyból jelentik, hogy Pallavicini őrgróf nagykövet Bécsbe utazik, hogy kihallgatáson jelenjók meg a királynál. Ezt a kihallgatást Bécsben összefüggésbe hozzák Aehrenthal külügyminiszter távozásával. Asszonyok háborúja tizennyolc krajcár miatt. — Vígjáték a szegedi rendőrségen. — (Saját tudósitónktólr) A jól megkonstruált népszínművekben rendszerint az az ütközőpont, hogy valami praktikus újítás, modern áramlat megtörik a magyar makacsságán és fonák mulatságos helyzeteket teremt. Nem mese az, hogy a tanyák népe között, ahova a kuitura még csak vendégszerepelni sem jár, terem az ős humor és kiapadhatatlan forrásként bugyog az anekdotáknak való mulatságos anyag. A Szegedhez tartozó hatalmas tanyavilág lakóit a véletlen olyan körülmények közé helyezte, hogy még manapság is megőrizte ős szokásalit, de azért kénytelen-kelletlen érintkezni kell neki a nagyvárossal, — Szegeddel, mert itt van a gócpont, hol terményeit értékesítheti. Már most a tanya népe és a nagyvárosi élet találkozása nem termelhet mást, mint mosolygásra indító mosolyt. Az ő eseteik nélkülözik a cikkázó „eszprit", de. nem nélkülözik a sokkal értékesebb humort, ami sohasem sért, inkább tanit és vigasztal. A szegedi rendőrség ügyeletes szobája az a hely, ahol lejátszódnak ezek a népszerű vígjátékok, melynek minden mondata hü jellemzője a tanyavilág kultúrájának. Csütörtökön délelőtt valóságos színházzá alakult ez a szoba. Négy asszony és egy csizmás ember voltak, a szereplők. Azt hiszem azt felesleges megjegyezni, hogy különb szereplöket még diogenészi lámpával sem lehetett volna találni. Igy kezdődik az eset; Szép sorjában, elől á rendőr, bevonultak a szobába a szereplők. A rendőr előadta a panaszt: — Tekintetes biztos urnák alássan jelentem, liogy Makra Julianna húsos asszony a piacon azt a panaszt tette, hogy ezek a tanyaiak, akiket ezennel elővezettem, érzékenyen megcsalták. )»lég pedig aképen, hogy kialkudtak ós lemér ettek három kiló hust és mikor fizetésre kerjűlt a sor, letagadtak kilónkint hat krajcárt — Szóval tizeniiyolc krajcárt. — Igenisi, jelentein alássan, tizennyolc krajcárt. v r Az ügyeletes rendőrtisztviselő elbocsátotta a rendőrt és Makra Juliannát hallgatta ki, aki bőbeszédüséggel adta elő a csalás történetét. — Na, mit szól ehez Csűri Péterné? — kérdezte az ügyeletes a vádlott tanyai asszonytól. ' — Ném szólhatok kérőm semmit, mert nem igen érzőm magam bűnösnek. Mikor én mögvöttem a hust, ugy véltem, hogy a juhos, asszony jó indulattal van irántam és a végin a világ csúfjára tö'rmény elé hozott. Vakuljak mög mind a két szömöm világára, ha ennél többet vótam a törmény előtt. Nem vagyok én bűnös só isten, se embör előtt. Ami ezután következett, azt leirni lehetetlen, a négy asszony vitatkozni kezdett, a téma a kérdéses tizennyolc krajcár volt. Pattogott a szó az ajkukról és izmos karjaikkal egymás orra alatt adták jelét annak, hogy haragszanak egymásra. — Hallgassanák, inert mindnyájukat lecsukatom! — szólt az ügyeletes rendőrtisztviselő. — Nem hagyhatom az igazamat. — Én sem. — Inkább azt mondja meg, ki akarja-e fizetni a differenciát?' — A triferencet megfizetem, ha száz pengő lesz is, de mondja/ki a biztos ur, hogy a. julips asszonynak nincs igaza. Az ügyeletes ezután !a felelet után nevetni kezdett és belátta, hogy itt csak komplikált salamoni itélet használhat. A juhos asszony ragaszkodik a tizennyolc krajcárhoz, Csűri Péterné pedig most; már makacsságból sem fizeti ki ezt a csekélységet. Képesek ezek a jámbor.emberek1 az qgész napjukat elveszitejú a pörfis fillérek miatt. A vérében van a tanyai magyarnak a pörlekedés, nem bánja, ha rá is fizet, csak neki . adjon igazat a törvényA rendőrtiszt végre megtalálta a megoldást, mely esetleg a nagy pört békésen befejezi. — Tudja-e maga Qspri Péterné, hogy ez csalás? — Már mér véna az? ' — Mert maga a juhos asszonyt megkárosította háromszor liat krajcárral. — Ha pedig kifizétfem volna a háromszor hat krajcárt, ő károsított volna meg tizennyolc krajcárral. — Ne feleseljen. Maga köteles kifizetni az összeget, a tizennyolc krajcár fiijával és a tizennyolc krajcárról jegyzőkönyvet veszünk fel. A jegyzőkönyv szóra Csűri Péter uram is megszólalt: — Mán sohse vegyen a tekintetes biztos ur azért a tizennyolc 'krajcárért jegyzőkönyvet. inkább kiguberálöm az összeget. Ki is guberálta. Három óra .hosszáig tartott ez a herce-hurca. Tizennyolc krajcárért öt ember lopta a drága időt, az eredmény pedig nem lett egyéb, mint ami lett volna, lia ez az öt ember nem a természete, hanem az esze után intézné el az ügyeit. Őrülten mulatságosnak tartom ezt az asszony háborút. Ai juhos asszony ott hagyta a sátorát, otthagyta a keresetet, nem.törődött azzal, hogy Iopják-e a hust vagy nem, szaladt a rongyos tizennyolc krajcár után. A tanyai magyar, dacára, hogy odahaza -sürgős dolga volt, ellopta az egész délelőttiét, mert a törvénnyel akarta megítéltetni a pár krajcárt. A legérdekesebb az volt, hogy a hecc végén Csűri Péterné barátságosan elköszönt a juhos aszszony tói: — Isten áldja, lelköip. — Isten áldja. Ha bejön, újra nálam vögyön hust. — Ott vészek, mert maga böcsiiletes aszszony, még a törmény is magának adott igazat.