Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-24 / 19. szám

2 DÉLMACIYARORSZÁO 1912. január 24. nemzet szeretettel olyan éles ellentétben állanak, akkor gondolkodás nélkül meg kell állapitanunk azt, hogy nem méltó a magyar országgyűlés kebelében helyfoglalásra az, kit eme cselekményeknek gyanúja olyan fokozott mérvben ért, hogy a magyar biróságok vád alá helyezését indokoltnak találták. Van Magyarországban a törvényhozói tisztre alkalmas egyén elég, ugy hogy a selejtesre utalva nem vagyunk. A választási elnöknek szánt azt a jogot, hogy közjsmeretü tiltó akadályoknak fentorgása esetén az ajánlást visszautasíthatják, azzal indokolhatom meg, hogy hogy mindaddig, mig előnyök nyújtása, vagy kilátásba helyezése mellett, különösen a bővitett cselekvői választójog behozatala esetén mindig lehető lesz 20 olyan választót találni, ki az ajánlandó személyével nem törődve, aláírja a megkövetelt ajánlást és nyilatkozatot; mindaddig, mig épen a legveszedelmesebb nemzetiségi megelégedetlenek azok, kik mandátumra vadásznak és rendszerint ezek esnének leggyakrabban a szenvedő választói jog gyakorlását tiltó szabályok alá és mindaddig, mig néhány megtorló eset indokából a tervezetnek komolyra vett következményei a köztudatba átmenve, aj képviselŐajánlások fontosságát közismeretüvé nem teszik, szükségesnek tartom a választási elnök contemplált felhatalmazását. Ezzel különben csak a választások gyakori megsemmisítésének lehetőségét óhajtanám elkerülni, mert egyébként a mandátumnak parlamenti igazolása alkalmával is észleltetni fognak a hivatkozott tiltó akadályok. Az elnöki jognak kiterjesztése olyan egyén kezeibe ad nagyobb hatáskört, ki a jelenlegi törvény szerint is a választás tartamára messze kiterjedő diszkréciónális joggal rendelkezik. De a tervezésnek azon célzata, hogy az ilyen elutasító határozatok az szédja, aki hallotta az ütéseket, nyomban szótteiegrafirozta az ügyet a pincében. Az őr is megtudta és bement a cellába. A kedves fiatalember később kiszabadult. Párisba ment és újra vidám és kedves . . . Maga is lehet még boldog, hisz elég fiatal hozzá. Az asszony álmodozva nézett maga elé és egyszerre felzokogott: — Édes Istenem, én már nagyon boldog voltam . . . Nem is akarok többé oly boldog lenni, mert nem érdemelném meg. Az öreg biztatta: — Ejnye! Nincs olyan boldogság a világon, aminél nagyobb ne volna. Nagyszerű: bizonyosan fog újra szeretni . . . Az asszony könnyes szemét törölgette a kendője csücskével: — Soha! — Soha! Nem szeretem az ilyen beszédet. Én is mondottam sokszor ezt a szót: soha. Mikor először bűnbe estem, mikor másodszor bűnbe estem, mikor harmadszor bűnbe estem . . . Most már nem mondom, mert még sokáig akarok élni: másiképen pedig nem lehet élni. Talán igy csinált? . . . kérdé az öreg férfi és a jobb kezével olyan különös mozdulatot csinált, amit a sötétben is észre lehet venni. Selymet vagy ékszert? Ragyogó gyűrűt, vagy kelmét szép ruhára? Az asszony felzokogott: illetékes központi választmány által azonnal és hivatalból vizsgáltassanak felül, magát az elnöki jogot is mérsékli és nem terjeszkedik tul azon óvatossági szabályokon, melyek egy téves jelölés által a magyar parlamentet és a választó közönséget érhető kellemetlenségek és bonyodalmak elkerülésére szükségesek. A községenkint titkosan eszközlendö szavazást indokolni felesleges, mert ha megszűnik az ok, mely miatt a titkos szavazás engedélyezésétől félni lehetett, ha más intézkedések során és sokkal jobban van a magyar parlament 4 irányú magas színvonala biztosítva, akkor a községenkint és titkosan eszközlendö szavazásnak elvitázhatlan előnyei magukban hordják legerősebb indokaikat. A demokrácia céljai felé. Irta Tisza István gróf.*) Életérdeke ugy a valódi szociális haladásnak és a társadalmi békének, mint első sorban magának a munkásosztálynak is, hogy ez szabadon fejleszthesse ki a valóban hivatott vezéreket kiválasztó és felnevelő intézményeit. Ezek pedig csakis a munkás minden komoly életérdekét felölelő és gondozó autonóm munkásszervezetek. Miért tud az osztrák munkásosztályból olyan kevés valóban értékes séif made man kiemelkedni? Miért ragadják magukhoz oly nagy számban a vezetést a borbélyból, péksegédből ,szabólegényből, bérkocsisból stb. stb. „ujságiró"-vá átvedlett gyengébb élemeg? Első sorban azért, mert a kéllő hatáskörrel biró munkásegyesületeket teszi lehetetlenné a német példára szervezett kényszerbiztositás. A hatósági biztosító intézeteik, ha juttat"*) A Magyar Figyelő legújabb számában Tisza István gróf az osztrák képviselőválasztásokkal kapcsolatban fejtegetéseket ir a munkásosztály sorsáról. A nevezetes cikkből közöljük ezt a befejező részletet. — Nem. Kenyeret a péktől! . . . Az öreg férfi erre nem szólt semmit. Roppant elkomolyodva nézett maga elé, majd egy kis idő multán lassan csóválni kezdte a fejét. — Persze, éhes kis osirike' volt odahaza, — dohogta magában. — Betegség, szegénység és más ilyen fekete legények ülték körül az asztalt. S férje talán az ágyban nyögött . . . — Meghalt. — Vén asszony jött, aki gazdag ur nevében pénzt kiriált, de maga inkább az emeletről akart leugrani. Juj, ezt hallottam már. A rendőr benézett a rácsos ablakon: — Csend legyen odabenn, hé! — kiáltott mogorván. — Jck jó, — dünnyögte a kopasz férfi és cilinderkalapját simogatta. — Hátha én azt mondanám, hogy maga bolond volt, hogy azt tette, igazat mondanék, — de én mégse mondom. Én vallásos vagyok. Tudom, hogy ha az Isten azt akarná, hogy más legyek, mint amilyen vagyolk, hát más lennék. De az Isten nem akarja, mert fiatal koromban 'káromkodó, dorbézoló voltam, pedig öreg szüléimről kellett volna gondoskodnom. Hát magára miért haragszik az Isten? Az asszony sebesen beszélt: — Én az uramat szerettem, a gyermekenak Is a vezetésben némi szerepet a munkásnak, a maguk nehézkes, bürokratikus szellemével nem az önkormányzat edző, felemelő, az egyéni értéket és erőt fejlesztő iskolái többé. Ellenkezőleg, a mindenható állami kényszer, az egyéni felelősséget és inicia'tivát megzsibbasztó szociálista gondolkodás melegágyai. A munkásbiztositás n'agy önkormányzatától megfosztott szakszervezetek pedig jóformán kizárólag az osztályharc erősségei, a melyekben a komoly önkormányzati tevékenység helyét a gyűlölség, a szenvedély, a romboló vágyak, a félforgató illúziók kultusza foglalta el. Az .ilyen munkásegyletek természetes 'vezére ismét csak a legszájasabb, a legféktelenebb demagóg lesz, ugyanaz, aki tudományát a szociálista zuglapokban hirdeti. Hogy ez igy van, ez a mi hibánk, az államé és a társadalom vezető osztályaié, akik a legszebb intenciók hatása alatt létesítettük az önkormányzatot elsorvasztó munkásbiztositási közintézményeket. A legjobb, legderekabb emberanyag ott van kezünk ügyében. Mentől előbbre jutunk a technikai haladás terén, mentől magasabb szellemi és erkölcsi kvalifikációt kiván meg az ipari te vékenység a munkástól, mentől kielégítőbb kereseti és életviszonyokat tudunk számára elérhetővé tenni, annál biztosabb kilátásunk 'lehet reá, hogy magából a munkásosztály kebeléből emelkedhetnek ki annak minden irányban méltó vezérei. Csak mi ne zárjuk el az erre önkényt kínálkozó alkalmat. Csak mi ne romboljuk le azokat a munkásszervezeteket, amelyek a munkás egyéb érdekeinek gondozása mellett autonóm jogkörben kezelik a munkásoknak sorsuk, jövőjük biztosítására véres verejtékkel gyűjtött filléreit. Ez a hatáskör tanitja meg keserves, de hatásukban áldásos élettapasztalatok árán a munkásokat, hogy ne a frázis, az izgatás, a demagógia hőseire bizzák sorsukat, hanem met szerettem, az anyámat szerettem, mégis egyszerre nagyon szegények lettünk. Ugy jött a szegénység, mint egy nagyon rossz álom, — nem lehetett ellene tenni semmit. Mindent eladtam, mindent megpróbáltam. A fiam egy napon nagyon éhes volt. Csak négyéves a szegény, hát "mit csináljak vele? Újra sirni kezdett az asszony és mialatt sirt, megnyugodott. A vén ember ülvén vele szemben, igen meghatottan lógatta a fejét. — Próbáljon meg száz Miatyánkot elmondani, — mormogta. Én egyszer nagy bajban voltam és már semmi sem segített. Akkor elkezdtem imádkozni, mire a tízezredik Miatyánkhoz értem, jóra fordult ügyem. Nem találták meg a kérdéses aranyórát a holmim között; pedig az ágyamban voilt, ahol laktam. Magának elég lesz tán száz imádság. Próbálja meg, asszony. A zöld ikocsi ebben a pillanatban megállt. Az ajtót kinyitották. A törvényszéki fogház udvarán voltak. Fogházőrök álltak az udvaron. Egy aranysapkás ur állt 'közöttük s igy szólt: — Hát megint itt van a vén tollvaj?! Az asszony azt súgta a férfi fülébe: — Megpróbálom. Málinak hÍvnak. Ezzel leszállt a zöld kocsiból.