Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-21 / 17. szám

III. évfolyam, 17. szám Vasárnap, január 21 BLÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24— félévre . . . R 12*— negyedévre . R 61— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 28*— félévre . . . K 14'— negyedévre . R 7*— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztőseg 305 cn Riadóhivatal 836 internrbán 3C5 , Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128-12 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ^ra Városház-utca 3. szám Rőrponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cra Rorona-ntca 15. szám c=i A választői jog reformja. Irta Rónay Jenő, országgyűlési képviselő.*) Merész vállalkozásba fog az, ki egy hosszú időn át, már minden oldalról megtárgyalt országos kérdésben uj eszmét vet föl és azzal érvényesülni akar. A dolog és az ember természetében rejlik ugyanis, hogy azok az irányt adó személyek, akik a szőnyegen fekvő kérdést tudásuk egész erejével kezelték és a kibontakozásnak módjait a maguk nézete szerint megjelölték, nem szívesen látják, ha egy általuk figyelmen kivül hagyott uj eszme a közönség körében születik meg és erősödvén, esetleg irányadóvá válik. Az ilyen eszmének vagy diadalmaskodni, vagy felvetőjével együtt bukni kell. Jól tudom, hogy én is ilyen merész vállalkozásba fogok, de teszem ezt azért, mert hazafias kötelességnek tartom, még a bukás veszélyével szemben is, csatasorba állítani az uj ideát ottan, hol az egymással éles ellentétben álló és döntőknek tartott nézetek mellett az ország békéjének biztonsága látszik veszélyben forogni. Hátha nekem sikerül — és ebben bizom — megtalálni azt az utat, mely egymás *) A választói reformért a parlcmentben és parlamenten kivül szélmalomharc folyik, mert hiszen a kormány és pártja is meg akarja csinálni a korszakot alkotó reformot. A diadalmas, többségi párt egyik kiválóbb tagjától, Rónay Jenőtől kaptuk ós közöljük ezt a dolgozatot, amely figyelemreméltó eszmék csiráit hintheti szét. Rossz pénz nem vész el. — Részlet a szegedi szinház vasárnap bemutatandó darabjából. — Szereplök: Bárány András, Veron, a felesége, Lacika, a link, Ferenc bácsi öreg béres, Pnsztázó. (Amikor a függöny szétválik, Ferenc öregbéres egy talicskát húzva, amelybe egy istrángfélével van játékból befogva, a szinpad közepére ért. A talicskát Lacika tolja és egy ostorral pattog.) Lacika: Hé! Kesely! Ferenc: Ne csapkodj azzal az ustorral. Laci (mintha tüzes lovat fékezne meg): Hé! Kesely! (Megállnak.) András (a pincéből): Möre van kend Ferenc bácsi? (Megjelenik a pinceajtóban.) No né! Hát kendbe mi ütött? Vénségére fogták be a talyicska ölé? Laci ('kifordítja a talicskán levő kevés homokot a földre): Csak jáitékbul, Édös apám ... András (inkább szeretettel, mint haragosan) : vén bolon'! Ferenc (a gyerekhez tettetett nehezteléssel): No te hírős ... Mögén én kaptam ki té miattad... Laci (ezalatt letelepedett a homokja mellé, amelyből két kézzel falat épít): Mönjön kend innen, Ferenc bácsi. Nem látja, hogy építők? karjaiba vezeti a most küzdő honfitársakat, hátha nekem sikerül alapot teremteni, melyen azután a béke malasztos ölében megerősödhetik országunk nyugodalma. Az, amit közzétenni akarok, nem márólholnapra született idea, hanem hosszas tanulmányokon alapul és nagy körvonalakban általam már 1905-ben is „Középen az igazság" cimü dolgozatomban nyomda alá adatott. Mikor 1899-ben napvilágot látott a kúriai bíráskodásról szóló törvény; vele együtt aggályok születtek hazafiasan érző keblemben és tanulmányozni kezdettem azt a feladatot, hogy miként lehetne ezen nézetem szerint szerencsétlen törvény mellett a magyar parlamentnek első sorban hazafias jellegét állandóan biztosítani. Tanulmányaimnak eredményét, mint mondám, nagy körvonalakban már egy ízben ismertettem és most, hogy a választói törvény módosítása aktuálissá látszik vállnab valamivel részletesebben fejtem ki az általam egyedül helyesnek tartott kibontakozás tervét. Természetesen, nem adhatok tökéletes munkát, de nem is áll szándékomban ezúttal codexet terjeszteni a közönség elé, csak részletezett eszméket teszek közzé, kérvén azoknak megvitatását, esetleg igazságos kritikáját is. A választói jog kiterjesztése iránt megindult mozgalomban, természetszerűleg Ferenc (a talicskát jobbra tolja a béresház elé és fölfordítva helyezi a fatönk közelébe, hogy az majd ülő alkalmatosság is legyen): De hiszen csak hijjá engöm még egyszö'... Nem elég neki az -ittvaló homok, még a kertbű 1 is ide cepeli... András (derűsen): Jó van no. Mindig morog kend. Jobb lösz, iha mögnézi kend, hogy mőre van az uj borszivattvu. mer a régivel sömmire se mögy az embör. Ferenc: Itt van az. Mert ki kölilött mosni... (Be a béresházba.) András (Lacihoz szeretettel): Hát té, té, kicsim, mit csinálsz itt ebbiil a homokbul? Laci: Építők! András: Aztán mit épitsz? Házat? Laci: Azt. Házat... Ferenc (hozza a borszivattyut): Ehun a! (Odaadja.) András (nevet): No hát csak aztán ha mögén beáll kend Innak, vigyázzon kend, hogy a szomszéd fődj're né mönjön . . . Mert azért is engöm büntetnek mög, az Isten akárhová tegye azt a törvényt! (Lemegy a pincébe.) Laci (énekelget): „A szögedi Csillagházba busulok ... Mer aszongya ... édös anyáim jaj de régön rab vagyok ... vasat vertek szögény fejem kezire ... (Jobbra sercint.) ílássa, anyám, mért szült engöm vesztire ... (Közben épit.) Ferenc (az ostor szijján igazgatva évődik megnyilatkozott iránytadó államférfiak mindegyikének nézete. Meggyőződésem szerint helytelen irányban, de egymással homlokegyenest ellenkező olyan merev álláspontot foglalnak el a különböző nézetek, hogy azok alapján békés megegyezés létre nem jöhet, hanem ha majorizálva jutna egyik vagy másik álláspont érvényre, nyomán elkeseredés születnék és a főérdek, a haza, a parlament magas színvonalának érdeke se az egyik, se a másik nézet uralmával se lenne kiszolgálva." Mindazt, amit eddig a választói jog kiterjesztésének kérdésében olvastam és hallottam, egy vezéreszme által utaltatik és pedig az által, hogy a választói jognak kiterjesztésével a magyar hegemóniát veszély ezetni nem szabad. Az egyikek —• azért, mert soha nemzetiségi izgatók között nem laktak, hanem Magyarországot csak Kecskemét, Makó, Szentes stb. vidékéről ismerik, —• vakon nekimennének az általános, titkos, egyenlő választói jognak, ugy, miként azt a nemzetközi szocialisták is kivánják. Mások hazafias aggodalommal vannak eltelve és a népjogok további korlátozásától sem idegenkednek, csak hogy megmentsék a magyar parlamentben a magyar hazafias eszmék túlsúlyát. Mind a két rész azonban látszólag azon okból foglalkozik a választói jog és a váa gyerekkel): Oda való is vagy te a Csillagba, akasztófára való. Vasat kéne a té kezedre is verni... Laci: Mér kéne az én kezemre vasat verni? Ferenc: Mert durod itt a homokot, ahelyett, hogy az uskolába mönné? Laci: Nincs most uskola ... Nyáron nincs .tanítás... Ferenc: Elég hiba! De a könyvek mög ott vannak az eresz alatt, e. Mán nemsokára a fecskék fészket csinálnak az olvasó könyvedből. Laci (ráripakodik): Mondom, hogy né rúgja kend föl, amit épitök! Ferenc (nézi a munkát): Hászen ott sé vagyok. Mit kijabálsz? Laci: Hát hiszen ha itt vóna kend bent (egy homokbuckára mutat) majd kiabálna kend is. Ferenc: Miér? Mi a fene lösz ez? Csak nem istápoly? Laci: Annál is rosszabb. Ferenc: Ugyan már mi? Laci: Ez itt, ugy nézze mög kend, Ferenc bácsi, hogy ez itt a Csillagbörtön. Ferenc (hátrább lép): Nem ötte mög a fene? Laci: Az e'! Ehun van a kapu... Itt mén kend be. Ferenc: Az öregapád! Laci: Itt mög van a kert, ahun sétáltatják a rabokat.