Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-17 / 13. szám

2 DELMAQYARORSZÁQ 1912. január 17. megtalálhatja azon megfelelő intézkedéseket, melyek járadékainak — állandó s részben emoválhatlan elhelyezésével — az árfolyamát belértékének megfelelőbb, a mai árjegyzésnél magasabb nívón tartja. De — bár az osztrák rente is ez idő szerint felette alacsony árfolyamon jegyeztetik — végre egy elhatározó lépést kell tennünk előre és törvényhozási uton kell intézkednünk az iránt, hogy mindazon tőkék és alapok, melyek rendeltetésüknél fogva az országban kell, hogy maradjanak s nem mobil természetűek, egészben vagy a viszonyok mérlegelésével, de törvényhozdsilag megállapítandó minimális hányaddal: magyar állampapírokba legyenek elJielyezve. Ilyenekül jelzem az árvavagyon azon vészét, mely tőkeelhelyezésre szorul s mely most mintegy 300 millió koronára rug; ilyen nagyrészben az állam kezelése és felügyelete alatt álló alap és alapítványok, továbbá ide sorozom mindazon biztosítékokat, melyek az állammal való szerződéses viszonyból kifolyólag egyesek, vagy vállalatok huzamosabb időre állandóan lelétbe helyeznek. Ilyenekül tekinthető a biztosítási vállalatoknak mintegy 300 koronát kitevő díj- és nyereségtartalékai, melyek hitre bizott vagyon jellegét viselvén a régóta készülő biztosítási törvényben kizárólag magyar értékekben s pedig tekintélyes részben magyar állampapírokban leendő elhelyezése van kontemplálva. Lukács László pénzügyminiszter ur pedig ismételten kijelentette a Házban, hogy amennyiben a biztosítási vállalatokról szóló törvény létre nem jő hamarosan, ugy novelláris uton fog a törvényhozástól felhatalmazást kérni arra, hogy a biztosítási vállalatok díjtartalékaiLat részben állami járadékokban köteleztessenek elhelyezni, ahogy Ausztriában és a nyugoti államok legtöbbjében — szigorú állami felügyelettel kapcsolatban — régen A húsvéti séta! Lehet a színpadon szép, eleven, levegős kép. De soha annyi mozgás, az élet ébredésének olyan fenséges 'himnusza nem lesz, mint amikor egy ember télben a tavaszról álmodik. Milyen grandiózus víziója az ébredésnek! A levegő csupa szin és illat, a rügyező lombkeretben muzsika szól, énekelnek és szeretnek. Már törődik sok aranyos fátyol, hogv őszre elszakadjon. És mindez a hang és szin egy diadalmas és misztikus szimfóniába olvad. Egyet lélegzik a föld és ez a mély, egészséges lélegzetvétel kilóditja odújából Faustot. Micsoda ellentét! A tegnap halni akaró csüggedt ós felhősagyu magister sötét kontúrja, belezárva az ébredés ujjongó ,és harsogó szinorgiájába . . . ... A Walpurgiséj boszorkányhada, a száguldás az Űrben ... És még sok, sok más kép, amit a végtelen fantázia szebbnek láthat és hangok, finoman elgondolt pianók, halk rezdülések, amelyek fülemben csendülnek, ha egy-egy sort elolvasok! Eszembe jutnak szerepek, melyeket nem lehet tökéletesen eljátszani csak itt, egy intim intérieürben, egyetlenegy érző embernek. Látom „lekem szemében" a bus dán királyfi fáradt árnyékát, hallom Biberach karcsú és enervált silhouette-jét megszólalni és a távolból, tengerzugásos messzeségekből Ariel tündérszava mu-zsiikál. Sok, sok esetre gondolok, szerepekre, kémeg van már. Hasonlóan kiterjeszthető lenne egy ily rendelkezés ezen novellával a takarékpénztárak és egyéb hitelintézetek tartalékalapjaira is, mint az Franciaországban szintén régen meg van, mivel ugy ezek, mint az előbbi is állandóan emelkednek s igy állandó és jelentékeny fogyasztói is lennének állami járadékainknak. Terméseztesen átmeneti intézkedésekkel kell gondoskodni arról, nehogy egy ily novelláris rendelkezés bármely irányban zavart, avagy nehézséget okozzon, de bele kell vinnünk a magyar társadalomba azt az egészséges sovinizmust, azt a szeretet és bizalmat magyar állampapírjaink iránt, melyet ezek bonitásuk és biztonságuk által joggal megérdemelnek. Csak ily intézkedésekkel lehet elérni, hogy járadékaink, a magyar államhitel ezen barométruma állandóan, való értékének megfelelő magasságban álljon és indokolatlan árhullámzásnak kitéve ne legyen. Kabós Ferenc a helyzetről. Kabós Ferenc a képviselőház volt alelnöke ma egy budapesti hírlapíró előtt a politikai helyzetről rendkívül érdekesen nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy milyen a munkapártban uralkodó felfogás a kibontakozásról, Kabós Ferenc a következőket mondotta: — A munkapárt a helyzet teljes mérlegelésével, a lehető legnagyobb mértékben óhajtja a békés kibontakozást és az ellenzékkel való megegyezést, Csak mint legutolsó eszközt veszi figyelembe a végsőkig menő harcot, amelynek elébe helyez minden békés megállapodást. Ennek a megállapodásnak természetesen azon a területen kell történnie, amelyet az ellenzék, mint kibontakozási terrénumot megjelölt. Az ellenzék a választójogi reformot jelölte meg a kibontakozás feltételéül, tehát a megoldásnak ezen az alapon kell történnie. Ami már most a pártot és állásfoglalását a választójog reformjával szemben illeti, a nemzeti munkapárt, tudomásom pekre, darabokra, amiket tönkretett a szinpad. Talán csak egyszerűen alkura lépett a költészettel a technika és ebből az egyesülésből születnek azok a sokunknak olyan szomorú előadások. Az ilyen lelki válságokat termő napokban az eszemet ostromolják régi és egykor semmibe nem vett argumentumok. Évek, amik sokszor kikezdték a szinész munkáját, elvitatva tőle a művészet jellegéit, megtagadva a színésztől a teremtés dicsőségét. Nem tudom, hogy a hangulatomat okozzam-e, de igazat adök ezekneík a kritikáknak. A szinész nem nyersanyagot, de kész művészi komplekszumot kap, amelyet olyan sokszor elront, eldurvít, másszor jobbá tesz, a saját egyénisége színeivel, a maga invenciójával gazdagítva. De megvan kötve a keze, nem önálló, határok, vágányok közé van szőritva. Még az a szembetűnő fogyatkozás is megvan, hogy bizonyos órákban és napokon, parancsszóra és hivatalszerüen kell dolgoznia; nem várhatja be a teremtő inspiráció eksztatikusán szent pillanatát. Mindezt az előbbieket megírtam egy este, amikor rosszkedvű voltam, mert haragot éreztem egy szinész ellen valamely nekem -igen kedves szerep tönkresilányitása miatt. Ami egyébként igen gyakori eset nálam. Már tudniillik a harag! Mert szerepet én nem silányithatok tönkre, nem lévén erre alkalmam. szerint, kész a választói jog reformjának teljesén demokratikus alapon való 'megválástfására. — Méltóságod szintén a választói reform alapján képzeli a kibontakozást? — Ugy van, a választói reform alapján és én ebből soha nem csináltam titkot a pártban. Mikor BerZeviczy-fé\e tárgyalások voltak, mcg.i < ndtani ezt Berzeviezynek magának is. Ha a harcos ellenzék határozottan megjelöli, begy kibontakozást csak ezen az alapon kiván, akkor mi nem jöhetünk katonai engedményekkel vagy akármi mással. Ezzel szemben nem lehet azt mondani, hogy Kossuth és pártja nem akarja a választójogi reformot. Először is Kossuth nem tartozik a harcolók közé, tehát nem vele kell a megegyezést csinálni, másodszor pedig azok, akik Kossuth pártjában a harcosok közé tartoznak, szintén kívánják a választójogi reformot. Szerintem tehát a kísérlet a békés kibontakozás felé csakis ezen az alapon történhetik. A keresztényszocialisták és Aehrenthal. Bécsből jelentik: A keresztényszocialista párt egyik vezére, Fuchs dr vasárnap súlyos támadást intézett Aehrenthal gróf közös külügyminiszter ellen és megvádolta őt többek között azzal is, hogv Németországgal néni kémes fentartani a szövetséges jó viszonyt. Ezzel egyidejűleg több németországi és bécsi lapban hirek jelenték meg a külügyminiszter bukásáról. Hivatalosan megcáfolják ezeket a hiréket. Annyi bizonyos, hogy a legközelebbi delegációban ugy az osztrák, mint a német nacionalista és konzervatív pártok erős attakra készülnek Aehrenthal ellen és elhatározott szándékuk, hogy a delegációkon addig nem nyugszanak, mig a külügyminisztert lemondásra nem kényszeritik. Egyelőre azonban Aehreinthal teljes mértékben bírja a király bizalmát és egyes hirek szerint a Conrad-affér óta már a trónörökös is kegyébe fogadta a külügyminisztert. Németország a békéért. Diplomáciai körökben nagy feltűnést kelt a Tribuna ama hire, hogy Kiderlen-Wachten német külügyi államtitkár január második felében találkozni fog Viktor Emánuel olasz királylyal. Most kezdem másként látni ezt a kérdést. Lehet, liogy azért, mert egy színésznő bűbájos játékába napvon belegyönyörködtein. És en bizony jogosnak tartom ezt a szubjektív hangulatkrttikát is. Mert: minden kritika szubjektív, csak nem vallja be. Most már rajövök arra, hogy a szinpad művészete milyen más célokat szolgál. A tömegnek, a fantáziájában lusta publikumnak való. Azzal, hogv életre hív szépségeket a könyvek holt betűiből. Aki olyan arisztokrata., hogy a könyv felé hajolva szebben végigéli az emberi fantázia isteni színjátékát, az ne keresse a maga gyönyörűségét a színHázban. De a többiek, azok, akik két óra leforgása alatt hosszú esték minden emberi szépségre, hangra ós gesztusra transzporált gyönyörűségét akarják kapni a költészetnek, komprimáltabb formában, mint a könvvb'en — azok megmaradnak a színház pártján. A mozi-konkurrenciája sem nagvon veszedelmes. A szinpad hangot, eleven gesztust, szemek ra^'ogá'sát produkálja, az élet és a mesék parfümeja árad, belőle nem kelhet véle versenyre a gép. És ha Edison öszsze is kombinálta a mozit a fonográffal és ha ezt a gépet tökéletesibitik ad infinitum, azért a legjobb gép sem lesz olyan tökéletes, mint a legtökéletlenebb ember, akit isteni intenció produkált. Hogy nem önálló művészet? Hányszor