Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-14 / 11. szám

2 DÉLMAG YARORSZÁ G 1912 január 16 a szociáldemokraták kezébe teszik le ügyüket, ennek oka egy elszánt és döntő harckészség a fekete-kék blokk ellen. A klerikális-konzervativ irányzat bélyegét nyeli ma a német közélet és a nép most arra adta vótnmát, lrogy e rendszer mélyen gyökerező hatalma mellett is föl akarja venni vele az élet-halál-küzdelmet és a német birodalmi eszmét közelebb akarja vinni a demokráciához. A polgári szabadelvüség nem tudott ezen a téren eredményt fölmutatni, tehát a német kispolgárság és munkásság a szociálista lobogó alatt küzd ezentúl a közös ellenség ellen. A huszadik század feladata megvívni a demokrácia harcát a klerikálizmussal. A német nép ideálisan fejlett alkotmányos érzékére vall, hogy letörte a közbeeső frakciókat és a két végső árnyalatot állitotta szembe egymással. A. harc sorsa igy csak .nyílt és becsületes lehet és a müveit Európa szimpátiája bizonynyal a demokrácia részén van. Kereskedők szaktudása. (Saját tudósitónktól.))Korunk a gazdasági munka korszaka. Mindannyiunk éiete ezer és ezer szállal beleíonódik a gazdasági életbe. Legyen valaki hivatalnok, tanár, kereskedő: élete beleesik a gazdasági élet szerves egészének folyamatába, melynek legcsekélyebb változása is kihat rá. Kétségtelen tehát, hogy előretörő népnél a gazdasági viszonyokat szabályozó jogi tételek ismeretének általánosnak kell lennie. A közjog nagy jelentősége s annak fontossága '^hatatlan; de azok előtt, akik a nemzetek gazdasági fejlődését nagyra be* csülik, viszont az sem szorul igazolásra,! hogy elsősorban a magánjog az, amelyre tga-í zán szüksége van mindenkineflí, ugy saját cselekményeiben, mint mások tetteivel való viselkedésében. Nos hát tegyük erre a próbakőre a nálunk általános jogi ismeretet. Az eredmény megdöbbentő. A kereskedelmi élet szabályai ismeretlenek ép az érdekeltek előtt. Egy igen felvilágosodott, müveit és a politikai életben is szereplő kereskedő, elmarasztaltatása ellen, felmentése érdekében többek között azt az érvet hozta fel, hogy ha a vele szemben alkalmazott jogi álláspont helyes, ugy feljelenti összes szakmabeli kereskedőtársait, mert az általa elkövetett cselekmény uzus az ő szakmájában. Ami ebben az érvben megdöbbentő, az: hogy ennek a kereskedőnek — igaza volt. A vele szemben alkalmazott jogi tétel tényleg helyes volt, de azt nem ismerték a kereskedők és azzal teljesen ellentétes gyakorlat fejlődött ki. És ne gondoljuk, hogy kivételes esetről van szó. Egyáltalában nem. Száz és száz rendelet, szabály van, melyről nem is hallottak az érdekeltek, akik előtt az ipari és közigazgtási szabályok különben is teljesen ismeretlenek. Itt van például — száz esetből egy — a tömeges és gyors vételre ingerlő elárusitás. A legtöbb kereskedő nem tudja,, hogy ennek minden módját az ipartörvény engedélyhez köti, melyért nemcsak egy nagyobb dij, hanem a befolyt összegnek egy tizede is jár. Élnek vele mégis és — rendben is van minden, amig nem akad egy konkurrens, aki feljelentést tesz. Megindul a kihágási eljárás. A kereskedő védekezik. Meg van győződve a maga igazáról. Tegyük fel, hogy üzletének kirakatába oly táblát alkalmazott, mely szerint árukészletét a ház lebontása miatt beszerzési áron alul eladja. Igazolja a hirdetett tények valódiságát. Még azt is, hogy tényleg a beszerzési áron alul hozta a cikkeket forgalomba, csakhogy romlandó vagy törékeny áruival költözködnie ne kelljen és sehogysem tudja felfogai, hogy mégis megbüntetik, minthogy a 'örvény nemcsak a valótlan hírekkel ve ló reklámok használatát bünteti — (viszont ezt egész más törvényszakasz alapján) hanem mindenféle, tömeges eladást célzó hirdetést engedélyhez köt, aki tehát ily engedélyt nem szerzett, azt irgalmatlanul megbüntetik, sőt az engedélydij és a tized megfizetésére is kötelezik. De nemcsak a kihágásnál ilyen a helyzet, ugyanigy állunk az általános ipari közigazgatás terén. Nagy cégek megkezdik működésűket anélkül, hogy tudnák, hogy ipari jogosítványra van szükségük. Más vállalatok viszont hónapokon át kérelmezik az iparengedélyt, mig megtudják, hogy ahoz az iparhoz egyszerű bejelentés is elégséges. Miként lehetne ezeken az állapotokon javítani, mert hogy ez igy nem maradhat, az talán kétségbe nem vonható. Első sorban az lenne fontos, hogy a kereskedelmi iskolákban és azokon a továbbképző tanfolyamokon, amelyeken a kereskedelmi iskolai érettségi vizsgálatot már letett egyenek áldozzák idejüket azért, hogy maguknak igazi szakismereteket szerezzenek, az ipari közigazgatási jog rendes tantárgyként tanittassék. A közgazdaságtan tanításának nagy fontosságát nem szabad lekicsinyleni, de a kereskedelmi életben gyakorlatilag működő egyéneknek mindenekfelett a gyakorlati szabályokat kell tudniok. Nem elég az értékelméleteket és az árhullámzás szabályait tudni; tudni kell azt is, milyen igazolvány kell egy cipőüzlethez és milyen egy asztalosműhelyhez. ismerni kell az engedélyhez kötött . iparok szabályait, a telepengedélyezési eljárást; lehetetlen megállnia helyét, ha a munkaidő, munkaviszony, ipari bíráskodás rendelkezései ismeretlenek előtte. Az ipartestületeknek, kereskedelmi és iparkamaráknak kellene mozgalmat indítani az ügy érdekében, esetleg ők maguk rendezhettos az, hogy nőrőLférfiról egyaránt tudjuk, hogy testi előnyeivel miféle szellemi kiváló-' Ságokat párosít? Mert nagy dolog az átöröklés a lelkiekben is, És lehet-e ugyan a szellemi képességeket - összestimmelni a bálokban? •> . Már az igaz, hogy nem lehet. Bocsánatot kérek, de azokért a butaságokért, amiket a • bálokban beszélnek az emberek egymással, • máskor ugvancsak szegyeinek magukat. De űm ennek sem muszáj épen igy lenn'. A sziinórai vacsora sok mindent megenged. Kiben mi lakik, vidám órájában vagy nagy bajádban látszik meg legjobban, mert akkor nem szimulál. ... De hát az olyan, összeforratían, sokféle szinü, tarka világban, mint amilyen a mi éli te világunk, nem is lehet az a fesztelen, szellemes vidámság. Mert a cigánnyal fiilbemuzsikáltatni és a fejet az archoz tartott kézzel ide-oda lóbálni, bizony nem vicc. Hanem hát a farsangot nem is valami szellemi érettségi vizsgálatnak szánták az ókorban sem. Ma sem az. Inkább is — nagyon engedékeny vagyok — a szellemi éretlenség próbatétele legyen az, hacsak ez az éretlenség is mutat valamit. Mert bizony például még a káromkodásnak is megvan a maga esztétikája. Az ind'ánus souoer-csárdások nem mutatnak ilyent, noha az ifjúság erősen tartja. Máris fekszenek előttem némely panaszok. Nem szülőké, hanem titkos vagy nem titkos imádóké, akik szerelmük fiatal bálványát azért nem akarják bálba ereszteni, mivel a leányokat vad-idegen fiatal urak (többnyire ingyen-jegyesek) ugy össze-vissza cibálják és oíyan dekadens módon összevissza szorongatják, hogy azt még nézni is szörnyűség. Nem beszélvén az izzadságtól összecsapzott hajakról, elázott gallérokról és effélékről. De hát szerencse, hogy a souper-csárdást nem muszáj táncolni mindenkinek. Van egy jó árvamegyei közmondás: „Ne menj a kútba, nem fúlsz belája." Ez mind mellékes. Még az is, hogy az álarcos bálok nálunk karikatúrák. Németesek. Laposak. Unalmasok. Hiába, mink nagyon németesek vagyunk. Az álarcos vidámság csak a latin nemzeteknek való: a szellemes franciáknak, a szenvedélyes olasznak, a forró spanyolnak. (Bocsánat, ha valakit kifelejtettem.) Elhatározó, soha el nem enyésző igazolása a farsangnak és minden ő mellékes cécóinak Darwin tana a kiválasztásról. Mondjuk igy: talán soha fenékig ki nem kutatható titka az a természetnek, hogy mitől támad a szerelem. Hogy A. kisasszony miért szeret bele például ö. urba, holott még vagy 24 betű közt volna választása. És köztük szebbek is vannak, mint a Kövér ö. Vagy megfordítva is. Miért? Csak annyit tudunk rá mondani oktondi tudálékossággal, hogy az A. kisasszony egyéniségét Ó. ur „egészíti ki" legjobban valamennyi közt. Mit egészít ki benne? Erre nincs bizonyosság. Csak sajdítjuk, hogy itt a jövendőbeli nemzedékek diktálnak nekünk valami nagyot, ellenállhatatlant. Kész misztikum! Láthat százat, ezret is az a leány, hidegen marad. De ha Ő-t látja, oh! Ő az! Ez pedig nagy sor. Minden férjhez menendő leány sora, aki még mielőtt megtalálta volna Ö-t, már képzeletében megalkotta magának az Ö testi és lelki ábrázatának a körvonalait. Ráta'ál-e ez annak a kinos-ódes szorongásnak a legbelsőbb magva, amivel a tizenhat-tizenhét éves leány a bálterembe lép. Azért mondom, hogy igen, csak lépjen be. Hadd lásson minél többet és hadd lássák öt is minél többen. És tanulja meg. hogy a világ a -Szépen kipödrött bajusznál csak még kezdődik. Bál, mulatság, társasélet nélkül mi a leány sorsa? Szűkebb érintkezés közt, mondjuk, megimer tiz-husz fiatalembert és őt ugyan annyian. Hogy az a nagy és legnagvobb Ő, aki őt „kiegészíti" és akit ő legjobban ki tud „egészíteni", ebben a tiz-huszban véletlenül benne legyen, nem valószínű. Be kell tehát érnie azzal, hogy az aránylag