Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-12 / 9. szám

1912 lil. évfolyam, 9. szám Péntek, január 12 mh WUMimmmr Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám t=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., tzp Városház-utca 3. szám e=i ELŐFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre , R ó-— egy hónapra K 21— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIBEREN: egész évre R 28'— félévre . . . K H1— negyedévre. R !•— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SÍM: Szerkesztősei 305 Kiadóhivatal S3& interurbán 3«5 Budapesti szerkesztősei ieleion-számj 15 8—12 Együtt a t. Ház. Ma összeült a t. Ház és hozzálátott a költségvetési tárgyalás betetőzéséhez. Csöndben, unalmasan megindult a taposó­malom, amely tiz év óta megszokta, hogy lehetőleg hátráltatja az államgépezet ren­des és becsületes produkcióját. Minden esztendőben le kell tárgyalni a jövő évre szóló állami költségvetést, ez az alfája a világ minden alkotmányos országában a becsületes parlamenti tevékenységnek. Uj törvények alkotása ' csak másodrendű funkció lehet, ahogy a lelkiismeretes gazdaasszony nem foghat addig más munkába, amig háztartásának mindennapi szükséglete és rendje biztosítva nincs. És mégis a magyar parlament, az ősi alkot­mányosság legfőbb orgánuma valósággal egy uj morbus Hungaricus-t teremtett a tiz-tizenkét év óta ismétlődő gyakorlattal, hogy az állam költségvetését utolsó rendbe áílitotta a törvényhozási teendők sorában és az indemnitásoknak, sőt az exlexeknek erkölcstelen veszedelmét zú­dította a magyar közéletre. Költségvetés van vagy nincs, ez a probléma rég elvesz­tette jelentőségét, mert a pártszenvedé­lyek, a nyomorultul ágaskodó egyéni am­bíciók kiöltek a parlamentből minden al­kotmányos tiszteletet. És hol fészkelnek az újfajta bacillusok, a romlást és ragályt terjesztők? Sehol Haupimann uj darabja. — Részlet a Qabriel Schillings Flucht-ból. — Hauptmann Gerhardt uj darabja, a Gábriel Schillings Flucht, mely a Neue Rundschau újévi számában je­lent meg, általános feltűnést keltett. Az utóbbi években, mintha Haupt­mann eltávolodott volna a régi, dia­dalmas darabjainak sikereitől. Ez az uj darab azonban a régi művészeté­hez tartozik. Ebben a darabban, mint­ha valami belső átélés és művészeté­nek föltámadása diadalmaskodna. Egyik legszebb részletet ragadtuk ki Hauptmann uj darabjából, amely a halál misztériumával foglalkozik. (Kiihn koporsók észitő inasával a tenger­parton.) A fiu: Vájjon a berlini festőművész fog meghalni, májsztram? Kiihn: Fogd be a szád! mi közünk nekünk ahoz? A fiu: Csakúgy gondoltam, merthogy a fenyőfakoporsót csináljuk. Kiihn: Hogy kinek kelhet efféle koporsó, at Isten tudja. A fiu: Májsztram, májsztram, hisz' ép' itt jön. Kiihn: Kicsoda? A fiu: Hát akkor nem is beteg a' májsztram. másutt, csak az obsírukció kelevény ében. A formáknak bálványirnádása, egy fana­tikus kultusz, amely félelmessé tudta tenni a saját hazug ürességét, kiforgatta sarkai­ból, a magyar parlamentárizmust és az al­kotó munka friss lendülete helyett egy lassú és haszontalan vegetálásnak nyújtott talajt. Most is, mit látunk? Az ellenzék a karácsonyi szünet vége felé elhelyezte lapjaiban a fenyegetést, hogy nem oda Buda, semmi sem lesz abból a rövid büd­zset-vitából, mert elég egy nagy szóára­dat és újra ki van tolva a messzeségbe a véderő-vita. Az igazságügyi tárcánál :— igy okoskodtak az ellenzéki augurok — nincs sok beszélni való, a pénzügyi tár­cánál se, de jön ám a honvédelmi tárca és akkor újra össze lehet fecsegni mindazt, amit a véderőjavaslatnál egyszer-kétszer hetenkint már ledaráltunk és lesz egy — hogy is nevezik azt? — komoly, alapos, szélesmederü vita,, amely hónapokon át undoríthatja a parlamentet és az orszá­got. Ugy-e bár szédületes törvényhozói korrupció az, amely folyton ilyen gyere­kes heccmeiszíereiban utazik, melynek nincs egyetlen lépése az alkotó munka ut­ján, mindig csak rejtekhelyeket, görbe ös­vényeket keres, ahol minél sikeresebben berendezkedlietik a parlamenti útonál­lásra. Biztosan mondjuk, nincs a világon törvényhozás, amelynek nivója ilyen (SdhiHing Gábor jön balról, a parti fövény felől. Hiányosan van öltözve, ing, nadrág, kabát, cipő van rajta, de mellény, gallér, ha­risnya nélkül. Gyorsan megy, mint egy alva­járó, egyenesen a Gallió-szobor*) felé, amit a világító torony jeltüzének fénye bizonyos időközökben jobban megvilágít. Közelebb jőve megáll és a szoborra néz.) Kühn: Jó estét. Schilling (Reszelős hangon, megijedve): Jó estét. Kicsoda maga? Kühn: Ön talán a SdhiHing festő ur, ha szabad kérdeznem? Schilling: Pszt! Név és foglalkozás nem sokat mond a dologról. — De mondja csak, liogy van az, hogy az az alak odafenn vál­takozva majd kivilágosodik, majd elsötétül? Kühn: Hát, az egyszerűen a tűzjelzőtől van. Schilling: Már jó ideje figyelem távolról. Séhogysem tudtam, mit jelenthet. Kühn: Hogyan: „mit jelenthet"? Schilling: Élőbb nem akartam átjönni. Végre ugy gondoltam, (hogy mégis kell va­lamit jelentenie. — Tulajdohképen honnan való az a szobor? Kühn: Egv dán gyorsvitorlásról való, amelyik itt süllyedt el kinn. Schilling: Helyes! Természetesen! A hajó és legénysége persze elpusztultak. Kiihn: Eltalálta. Ép ugy történt. * A hajó orrán szobor van : A Gallió-szobor. mélyre sülyedt volna, sőt nincs társas­játék a gyerekszobában, amely ilyen fa­nyar és unalmas volna az ötlettelenségtől. A legfurcsább a dologban, hogy még ez a hitvány és vérszegény terv is kivihetet­len. Az ellenzéki urak a kormánnyal kötött ideiglenes megállapodásban kötelezték magukat arra, hogy legkésőbb január vé­géig a költségvetésből törvény lesz. A ci~ cázásra tehát nincs több husz kis napnak és egy szabadjára eresztett szóáradat könnyen a szószegés vádját zúdíthatja a; ellenzék nyakába. Akkor pedig megdől a végleges béke kilátása, ami nagy veszte­ség volna az országra, de halálos csapás a tisztelt ellenzékre, mert a harc nem szol­gálhat más célt, mint az obstrukció letö­rését és a parlamenti béke végleges bizto­sítását a házszabályrevizió utján. A véderőtelen gyönyörűség tehát a legjobb esetben sem tarthat tovább három hétnél, akkor jönnek a katonai kérdések és amig meg nem oldatnak és törvénnyé nem válnak, addig nem is kerülnek le többé a napirendről. Justhék hiába hadakoznak a választójog elsőbbségével, a közvélemény nem fog fölülni ennek a hátbatámadó poli­tikának. A miniszterelnök nyilatkozata' eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy addig nem kerülhet s.or a választójogi javas­latra, mig a véderöreformot a parlament meg nem szavazta. Aki tehát őszintén Schilling: Hogy hívták a hajót? Kühn: „llsabe" volt a neve. Schilling: Ezt a .nevet ismerem vala­honnan. Kühn: Bizonyára a temetőben olvasta ahol az „llsabe" partrakerült hulláit eltemet­ték. Egy koszorú van rájuk helyezve „llsabe" felirással. Schilling: Egész -jól fekszünk majd, oda­í fönn a homokban. Kühn: Hogy mondja, hü szabad kérdez­nem? Schilling: Na, sör számára, nem is létezhe­tik szebb hely. Vagy inkább szeretne talár Berlinben, egy tömegtemetőben eltemetve, lenni? Kühn: Na, olyan messzi még igazán nem tártok. Schilling: Képzelje el csak, ahol n.inc autoomnibusz, nincs villamoskocsi, csak pat­tanó, ugráló kis homokszemek! Friss, egész­séges, nyirkos vihar! A tenger hatalmas kö­szöntése a sirhalom felett! Kühn: Na, hiszen, sok haszna is van akkor az embernek belőle! Schilling: Azt csak ugy rnondia maga! Ki tudja azt, Mester? Valahol olvastat egyszer: „Nem oltja ki isten, sir sötét ölé­ben, mit meggyújtott egykor sötét anyaöl­ben" — De nézzen csak hátra. Kühn (megteszü):-Miért ne? Mi légyen ott. tanár ur? Schilling: Az magától értetődik. Nincs -

Next

/
Thumbnails
Contents