Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-03 / 2. szám

191?. január 4. DÉLMAGYARORSZÁG 7 vény. A visszautasítás valódi oka persze egészen más. Az orosz kormány nem türlieii, hogy ad hoc társadalmi szervezetek közvetlen érintkezésbe kerüljenek a néppel. Nem lehet tudni, mire használják fel. Oroszország ngyan most aránylag nyugodt, de a teljes nyugalomtól nagyon messze van. A nyomor jó alkalom izgató eszmék befogadására. A társadalmi organizáció visszautasításával természetesen az ellenőrzés bizonyos lehetősége is elesik, holott erre Oroszországban nagy szükség van. Máris megtörtént, hogy az ínségeseknek szánt gabonából három waggont potom áron elkótyavetyélt a szállító és a pénzzel meg akart szökni. Ezt az embert elfogták. Példáját azonban bizonyára mások is követni fogják és nem mindnyájukat csipik majd meg. A parlamenti helyzet. — Harc vagy béke? — fi kormány akarata: a nemzet akarata. — Kossuth támadja Jusihékat. — Izolálva a Justh-párt. — (Fővárosi munkatársunktól.) A politikai fegyverszünet vége felé jár és a parlamentre újra rávigyorog a keserű probléma: harc vagy béke? Az újévi köszöntések kényszerű ellágyulásain is áthatott ez a desperált borongás. A lelke mélyén békét, nyugalmat és becsületes munkásságot kíván minden józan politikus, de a parlament porondján nem mindig a józanság dönti el a pártok versenyét. Nálunk a mélyen gyökerező alkotmányos érzék mellett sem tudott kifejlődni olyan parlamentarizmus, amely egy szélesebb perspektíva irányában magasabb szempontból képes szolgálni az ország érdekét. Kicsinyes pártszenvedélyek, beteges aspirációk egyesek túltengő hatalmi vágya folytonos viharok szárnyára dobja a legjobb ügyeket. A nemzet békét és munkát akar. Megmondta ezt nyiltan a választásokon, mikor a munkapártját diadalmas többségre juttatta. Menjetek föl az ország házába és állítsátok vissza a gyümölcsöző közéleti munka becsületét, amelyet egy évtizeden át meghiúsított a meddő közjogi harc! Öntsetek uj vért ezer sebből vérző közgazdasági szervezetnükbe, építsétek ki szégyenletesen elhagyatott szociális intézményeinket és javítsátok föl az árvult nemzeti kulturát! Ezzel a becsületes óhajtással küldte a parlamentbe az ország túlnyomó többsége a nemzeti munkapárt tagjait. Az alkotás megkezdődött, de poraiból fölemelkedett a régi sárkány és hadat üzent a békés tevékenységnek. Mikor a kormány gyógyítás alá fogta az évtizedek óta elmérgesedett sebet, a véderő ügyét, egy sivár, vakmerő és arcpirító obstrukcióval találta magát szemközt, amely mint a szennyes ár hónapokon át megszállva tartotta a munkagyümölcsöíket Ígérő mezőit. Az ország újra fölemelte szavát, a törvényhatóságok tiltakoztak a henyeség oriája ellen és újra hangosan követelték a munkát. Foganatja lett egy rövidke időre. De a munka kenyere keserű és a negyvennyolcas Pozeidonok ujabb hullámokat korbácsolnak. Héderváry nyiltan kimondta újév napján, tiogy ezzel a felelőtlen kardcsörtetéssel szembenéz. Látott ő már különb viharokat is és egy hatalmas tábor élén valóban meglőhet minden oka az önbizalomra. Az ügy, melyért a harcot vállalja, szintén körül van bástyázva a legnemesebb erkölcsi motívumokat és a siker kérdése ezen a ponton a magyar parílamentárizmus életkérdésévé vált. Mert nem arról van szó, hogy a véderő még a télen, vagy tavasszal, vagy a nyáron kerül csak tető alá, hanem szó van arról az elvi szempontról, lehet-e a házszabályok élettellen szavaival halálos csapást mérni a házszabályok szellemére, amely nem szolgálhat egyéb célt, mint a Ház tanácskozási- és munkaképességének zavartalan biztosítását, őrültség föltételezni is, hogy valamely intézmény funkciójában meghazudtolhassa saját nevét és rendeltetését, hogy valaki lyukas cipőt vásároljon csak azért, hogy szüntelenül jajonghasson a beömlő víz miatt és szánalmat ébresszen. Ezen a frivol hazugságon végre rettenthetetlen energiával segíteni kell és hogy harc lesz-e vagy béke, azon fordul meg, vájjon az ellenzék kitart-e a Ház obstrukcióra történt önkéntes berendezkedésének képtelen ideája mellett, v^gy egyszer s mindenkorra szakit ezzel a köz- és önveszélyes rögeszmével. Ennek a nagy elvi kérdésnek megoldása fogja aztán dűlőre vinni a véderő ügyét és a többi égető problémákat. Ha az obstrukció önként megadja magát, akkor megindul az érvek harca és rövidebb-hosszabb idő alatt honorájlva lesz a nemzeti védelem rég fenyegetett érdeke; ha azonban az ellenzék ujabb: kirohanásokat intéz az obstrukció fellegvárából, akkor a kormány és pártja előbb azt az erkölcstelen erőditményt teszi tönkre és a hazugság romjai fölött -lát hozzá a nemzet álltai parancsolt alkotó munkához. Könynyü rájönni, hogy kormányra és ellenzékre az elkeseredett harc szituációja a kellemetlenebb és olyan nyiltszivii, őszinte és becsületesen bátor embertől, mint Héderváry gróf, e)l is lehetett várni ennek nyílt beismerését. A miniszterelnök Világosan megmondta, hogy a harc neki csak végső eszköz, előbb a tisztességes béke minden lehetőségének porba kell hullni, hogy üssön a könyörtelen háború órája. De az eredmény mindkétesetben megéri a végsőkig feszitett fáradozást. A béke önmagában is áldás, — mert a munka gyümölcseit érleli, de a háború kilátása sem kicsinylendő: a magyar parlament alkcióképességét fogja biztosítani és egyszer s mindenkorra kioperálja a beteg testből az obstrukció fekélyét. Az ellenzéken áll most, merre forditsa sorsa kerekét, mikor az uj esztendő első hónapja valósággal a lenni vagy -nem lenni problémáját mereszti újra elébe. Politikai körökben élénk megbeszélés tárgya Kossuth Ferencnek éles állásfoglalása a Justh-csoport ploitikájával és taktikájával szemben. Kossuth teljes nyíltsággal, sőt nála szokatlan erős szavakkal ostorozza Justhéknak a demagógiával való szövetkezését, ugy szintén Justhóknak azt a taktikáját, hogy ez időszerűit is a véderő ellen folytatott harc alkalmával a választójog problémáját tolják előtérbe. Kossuth nyilatkozatából kiviláglik tehát, hogy a nagyobbik függetlenségi frakció sem azt nem helyesli, hogy Justhók a véderővitát egyéb problémák, nevezetesen a választójog erő-szakos előtérbe tolásával komplikálják, sem pedig Justhéknak szélső radikális választójogi programjával nem ért egyet. Kossuth beszéde feltartja a két függetlenségi párt között fennálló erős ellentétet ás bizonyitja azt, hogy mennyire nem felelt meg a való helyzetnek, amikor a béketárgyalások idején a függetienséi csoport a választójog kérdésében egyazon alapra helyezkedik. A helyzet most már az, hogy Justhék a legradikálisabb választójog érdekéhen folytatott obstrukcióikkal nemcsak a többséggel, hanem az egész parlamenttel szembehelyezkednek és hogy nemcsak a többségre, hanem a többi ellenzéki pártokra is rá akarják erőszakolni a maguk programját. Ez a taktikájuk kétségtelenül oda fogja őiket juttatni, hogy teljesen elszigetelt helyzetbe kerülnek és akkor egész ridegségében ki fog derülni a valóság, hogy az egész magyar törvényhozást két-három tucatnyi képviselő akadályozza munkájában?! Négyszáz munkás kenyér nélkül. — A selymet fonó rongyosok tragédiája. — Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt mintegy varázsütésre négyszáz munkás kezéből hullott ki a kenyér. A törökkanizsai selyemfonógyár négyszáz munkást bocsátott el a szolgálatából egy rövidke távirat miatt, mely a hatalmas gyár összeomlásának hirét hozta Rómából. A selymet fonó rongyosok, akik szerény napi bérért a gazdag dámák vagyontérő selyemruháit fonták, most ker yér nélkül néznek a csikorgó tél elé. A tragikus eset szálai — kicsit bizarr ugyan, de a tripoliszi háború rejtelmeibe vezetnek vissza, mert az olasz-török háború okozta, hogy a hatalmas olasz vállalat megbukott. A törökkanizsai selyemfonógyár részvényei olasz kezekben voltak és most a háborús időben a pénzügyi helyzet megingott, mely azután a vállalat hirtelen kimúlását okozta. A mult hét elején jött meg Törökkanizsára az olasz sürgöny, melyben arról értesiti a bank a direkciót, hogy tovább nem finanpirozza a selyemfonógyárat. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy a gyár kétszáz férfi és kétszáz nömunkását elbocsátották. Nem ideiglene'S nyomorról van szó, hanem állandó és könnyen "végzetessé válható katasztrófáról. A törökkanizsai selyemfonógyár még Tallián Béla báró minisztersége idejében kezdte működését. Tallián Béla, miután Törökkanizsa képviselője volt ebben az időben, nagy anyagi és erkölcsi áldozatok árán létesített a selyemfonógyárat. A gyár egy rövid ideig állami kezelésben volt, később nagyobb magyar pénzintézetek is érdekelve voltak a gyár adminisztrációs vezetéséhen. A gyár azonban ilyen körülmények között nem reuzálhatott. Ekkor történt az, hogy egy olasz pénzcsoport ajánlatot tett a selyem feldolgozó gyár financirozására. Ezzel azután meg is változott a helyzet, a törökkanizsai gyár olasz vezetőszemélyzetet kapott, mig a munkások jórészben magyarok voltak. A gyár az olasz üzemben kétszáz férfi és kétszáz nőmunkást foglalkoztatott. A négyszáz munkás, ha nem is a legjobb viszonyok között élt, de a megélhetése mégis biztosítva volt. A mult hét elején a következő sürgöny okozott végzetes konsternációt a négyszáz munkás között: Róma . Selyemfeldolgozógyár. Törökkanizsa. Az olasz-török háború miatt