Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-06 / 280. szám

2 DELMAÜYARO. 'AÜ 1911 december 6 üldöztük szivünkből, eltaszítottuk érzésvilágunkból! Ferenc Ferdinándnak a legnehezebb dolga s föladata lesz majd, ami kijutott sorsul császároknak és királyoknak. Neki nemcsak a monarchia fönntartásáról, továbbfejleszéséről kell gondoskodnia. Hanem a népnek meghódításáról is. És bizunk abban, hogy Ferenc Ferdinánd ezt a föladatot is meg fogja oldani. Ezt a hitünket táplálja a trónörökös pusztaszeri szereplésén leszűrt tanulságunk is. Béosi hang a magyar helyzetről. Bécsből jelentik: A „Politische Korrespondenz" hosszabb budapesti közleményben kifejti, hogy a költségvetés részletes vitájának elhúzódására való •tekintettel a kormány kénytelen lesz egy havi indermritásró! szóló javaslattal a törvényhozás elé lépni. A kormánynak ugyan jogában volna az ülések meghosszabbítását kérnie, minthogy a fegyverszünet, melynek természetes következménye a béke volna, oly kísérletekkel megzavarni, amelyek a béke létrejöttét kérdésessé tennék. Ez az általános népjogi szabály Magyarországon is érvényben van.1 A véderőjavaslatról szóló híresztelések ép oly alaptalanok, mint az a híresztelés, hogy a hadvezetőség még a véderőreform elintézése előtt az 1912. esztendőre a létszám fölemelését fogja követelni. Ilyen és hasonló híreszteléseknek hitelt adni: ettől nem lehet eléggé óva inteni. A bekövetkezendő béketárgyalásokba nem szabad egyik oldalról sem elkeseredést és csalódást belevinni, mert ezek a békét csirájában megfojtanák. A magyar kormány azt kivánja, hogy a véderőreform, mely a legutolsó nyolc esztendőben annyi súlyos krízis forrása volt, végre elintéztessék, hogy szabad legyen az ut Magyarország továbi kiépítésére. Perzsia segítséget kér Európától. Teheránból jelentik: A perzsa parlament táviratban felkérte az angol parlamentet, hogy Anglia álljon Perzsia mellé Oroszország támadása elen. Hir szerint más parlamentekhez is küldtek ilyen táviratot, sőt az orosz dumához is. Valamennyi párt a kormány mellé állott és a legnagyobb lelkeseral élén, sietve ménekült a sülyedő várból. A plébános a templomba rohant s a szentséget saját élete veszélyeztetésével, melléig érő vizben hozta ki. Ezalatt a várkastély folyton sülyedt a "földbe s mire a nap első sugarai ráestek a dombra, már csak a templom tornyának két keresztje állott ki félölnyire a földből; reggeli 7 órára az is eltűnt s a várkastély helyét fénylő sárga homok borította. A várárok közvetlen közelében egy kis kápolna állott, ez a kápolna ma is meg van, valamint a kissé távolabb épült major és istállók szintén sértetlenül maradtak, de a várkastély eltűnt összes műkincseivel, templomostul tornyostul, elnyelte a föld. A koporsókat és halottakat összegyűjtötték és eltemették; egyik ősanyám — Strasoldo-Sztáray grófnő tetemét nem találták sehol, hasztalan keresték az egész vidéken; végre is azt hitték, hogy a sülyedő vár maga alá temette, Két héttel a leirt események után a kisszeberii apát és a szentmihályi tiszttartó találkoztak a dücsői uton. Mindketten Dücsőre igyekeztek s mivel ismerősök voltak, a tiszttartó megszólította az apátot: — Hova megy főtisztelendőséged? — Én Dücsőre megyek, — válaszolta az apát, — és kigyelmed? — Én is oda tartóik, — mondatta a tisztdéssel készülnek az Oroszország elleni háborúra. Az utcai tüntetésékben a nők is résztvesznek. Rémes birek érkeznek az orosz csapatok magatartásáról. Ismhan-ban az ottani orosz konzul ugj7 viselkedik, mint egy diktátor és az orosz csapatok ugy bánnak a perzsákkal, mintha Oroszország már megüzente volna a háborút. — Londonból jelentik: Az alsóházban egv interrellációra kijelentette Acland államtitkár, hogy az angol kormány a Perzsiához intézett orosz ultimátum dolgában nem tett lépéseket, csak a kártérítési követelésre nézve ugy nyilatkozott, hogy a perzsa kormány kölcsön felvétele nélkül nem volna képes Oroszországnak kártérítést fizetni, már pedig egy ujabb kölcsön olvan terhet róna Perzsiára, hogy a déli utakon nem tudná fentartani a közbiztonságot. Egy szegedi piarista tanár. — A büntelési föladat. — (Saját, tudósítónktól.) Nem nagy ügy, de tanulságos és főleg jellemző. Annyira jellemző, hogy megírjuk már csak a tanulság okáért. Szítt: a városi főgimnázium. Szereplők: egy egész osztály tanuló ifjúsága; ezek közül is egy reményteljes ifjú és egy tanár. A darab cselekményének rövid vázlata a következő: Tanítási óra után tiz perc szünet alatt az osztály egész ifjúsága kivonul a teremből. Iskolai parancs; szükséges a szellőztetés okáért; a szellőztetés pedig az egészség kedvéérE. Tehát kivonult az egész ifjú diáksereg a folyosóra — egy kivétellel. Egy reményteljes kis fekete gyerek bent maradt. Neki is ki kellett volna menni, mert ő sem volt kivétel a rendelet alól, de nem ment ki. Se baj, nem nagy bün, pajkos diákgyereknek ennéi sokkal nagyobb csinytevést is megbocsájtbatunk. Annál inkább meg kell bocsáj tanunk ezt a jelentéktelennek látszó kis rendetlenséget, mert hiszen ezt az időt nagy dologra használta. Mert nem azért maradt a mi ifjúnk a teremben, hogy csak épen ellene szegüljön az iskolai reglamának, az sem volt a kitűzött célja, hogy drága egészségét egy kis meghűléssel veszélyeztesse. Nem, ennél sokkal nemesebb ambició vezérelte: Fölirt a fekete táblára fehér krétával egy egyszerű tartó, s a két ur összeült egy kocsira, hogy utazásuk célját megbeszéljék. — Alig merem mondani, — kezdte a tiszttartó — csodálatos álmom volt három éjjel egymásután: Strasoldo-Sztáray grófnő jelent meg álmomban s az Isten szent nevében könyörgött, hogy hozassam el a dücsői zsidó temetőből és temettessem rokonai mellé! — Per amorem Dei! — kiáltotta az apát, mialatt rémülten ragadta meg a tiszttartó kezét — nekem ugyanez az álmom volt három egymásra következő éjjel! A két ur a legnagyobb izgalomban érkezett Dücsőre, hol rövid idő alatt megtudták, miszerint az árviz egy halottat hozott a partra, kit a zsidó temetőbe földeltek el, mivel szürke harisnya volt a lábán (?), azt hitték, hogy zsidóasszony. A sirt felásták, ősanyámat elvitték Szentmihályra s ott temették el a családi sírboltba. Torissza várából nem maradt semmi, csupán az ősök csontváza és egy harang. Ezt a harangot — mellyel a kastélybeliek delet harangoztak — két mértföldnyire találták meg a kastélytól az iszapban. Hová lett a vár? Egyenesen sülyedt el? Vagy oldalra csúszott? Mélyen fekszik? vagy csupán néhány méternyire a föld színétől? A domb nem nagy, talán fúrásokat alkalmazva meg lehetne tudni mindent. bővítetten mondatot, parancsoló módban, igy: Ne zsinagógáskodjanak! Csak ennyit, nem többet. Azt mondhatjuk, hogy nem nagy dolog és nem is érdemes arra, hogy foglalkozzunk vele, vagy még inkább, liogy egy cikket áldozzunk erre a gyerekkistóriára. De nem vesszük ilyen felszínesen a dolgot. Kis eseményekből nagy eszmék világlanak. Ez az elmés kis Barkóczysüvölvény: kongregációs növendék. Tetszik már látni a dolog lényegét; egy kis diák. És tanulékony. Ez az ifjú kis gyermeklélek már megértette a kor szellemét. Ne zsinagógáskodjanak! Hogy ez mit jelent, azt valószínűleg nem érti a kis fekete bá= rány, — mi sem értjük, de liogy zsidó-ugratás akart lenni, azzal már tisztában volt a kis diák is, meg a zsidók is. A legifjabb kongregációs hősnek ugyan aligha vannak fogalmai a zsidóságról, még (kevésbbé lehetnek gyakorlati tapasztalatai, mert őt még aligha uzsorázták ki, aligha tették tönkre a zsidók, — de azt már tudja, hogy aki üti a zsidót, az boldogul. Olyan világot élünk, melyben a zsidógyűlölet erény s aki ilyen erényekkel ékes, az Barkóczy bácsi jóindulatára is számíthat, azt a kongregációs tanár bácsik is szeretik s az jobban be van asszekurálva a szekundák ellen, mint aki megtanulja a számtant, a földrajzot, vagy akár az erkölcstant. Tetszik már látni a dolog lényegét, egy apró 'kis diákcsínyt és benne a szent kongregáció áldásos szellemét, mint inditó okot. Nem jellemző ez? És mégis bántja a kongregációt a szabadelvű sajtó, pedig lám, milyen szép nevelő hatása van a dicső dolgokra fogékony romlatlan ifjúságra. De azért a mi kis kongregánistánk megjárta, Nem nagyon, csak annyira, amennyire megérdemelte. S nem lenne teljes, megírásra érdemes ez a kis esemény, ha annak nem lett volna meg a maga kiengesztelő, megnyugtató fináléja. Elől mondottuk, hogy az esemény színhelye a városi főgimnázium. Ebben az iskolában piarista tanárok végzik az oktatást. Sok dicséret illette őket már eddig is pedagógiai működésűkért és méltán, mert bár papok, szabadgondolat és modern szellem tekintetében nem kérnek kölcsön a világi tanároktól. Ennek a kis ügynek a fináléja a következő: Eltelt a tiz perc, a terem kiszellőzött, a diáksereg újra bevonult. A teremben találták az egy diákot és a fekete táblán a fehér kréta nyomát: Ne zsinagógáskodj!... Bejött a tanár nr, látja a táblán a csinos mondatot, megkérdi, hogy ki irta. Nem tagadta a kis bűnös, dehogy is, minek is, a tanár ur pap, ő meg kongreganista, s kivágta büszkén, annyi önérzettel, amennyi csak egy kis kongregációs ifjútól telik, hogy én! És csodálatos, mi lesz, ha ezt Barkóczy báró megtudja, — nem dicsérte meg a kis hőst, sőt, hihetetlen, ép ellenkezőleg, megbüntette. Elég érzékeny büntetéssel sújtotta, ráparancsolt, hogy amit a táblára irt, azt büntetési feladatni ezerszer irja le. Ezerszer kell leírnia, hogy: ne zsinagógáskodj! Nem kicsinyeljük ezt a büntetést, eléggé példás és méltó a bűnhöz. Mert egyszer leírni, kéjes élvezet lehetett, de — ezerszer, az már lélekölő komisz munka. Egy kis diáknak ép egy hét kell hozzá s valószínű, hogy ha ezredikszer is leirta, akkor ezeregyedikszer aligha lesz kedve csak ugy passzióból leirni. A kis fekete gyerek nevét elhallgatjuk, a tanár urét tiszteletadás végett megemlítjük: Révész László a tanár ur neve. A képviselőház ülése. A rövidnek indult költségvetési vita annyira elhúzódik, hogy az előre számított időnek valószínűen a kétszeresén is tul fog terjedni. A kereskedelmi tárca általános vitája a mai napot is lefoglalta s a következő költségvetési napra is bőven maradt még szónak. A mai szótengerben is főkép az államvasutak dolgai domináltak. Az ülés végén Vojnits István báró inditványt adott be az üléseknek egy órával yaló