Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-06 / 280. szám

1811 II. évfolyam, 280. szám Szerda, december 6 4HMMWI1IIII "'líll* S&zponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=a ilorora-atca 15. szám t=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., cp Városház-utca 3. szám c=j ELÖF1ZETESI AR SZEüEDEft egész évre . R 24'— félévre . . . R 12-— negyedévre . R 6"— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. T&E.Ort-iZArt; 305 kiadóhivatal 836 interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg leleion-száme 128—12 A trónörökös magyarsága. Ferenc Ferdinánd napok óta Pusztaszeren időzik. Pallaviciniék vendége a monarchia trónörököse. Évek óta eljár Pusztaszerre, ahol tudvalevőleg Árpád fejedelem megalkotta ezt a gyönyörű Kánaánt egységes országgá, melyben még ezer év múlva is sokan akadnak pusztai nomádok, a kik valami változást várnak. Valami nagy változást az ezeréves elcsüggedés után. Pusztaszeren, a legtipikusabb alföldi és magyar vidéken egészen otthonos a leendő magyar király. Flatalmas, titokzatos alakja, szelid kék szeme és egyszerűsége jól ismert már ezen a tájon, hol a magyar ember egy évben csak két eseményt lát meg igazán: ünnepélyt Árpád emlékénél és vadászatot a trónörökössel. A trónörökös ... a legtitokzatosabb férfiú a monarchiában. Annyit és annyifélét, mint róla, még nem igen irtak össze. Ha szólt vagy ha hallgatott, mindenképen szfinkszerii volt. Hittük és hisszük, hogy csak akkor támad igazi és nem Jánus-arccal elénk, vagy mint a mesebeli főnikszmadár, amikor a — trónra lép. Addig az arc Janusarc marad előttünk és addig szfinkszszerü lesz a lénye. De ha bepillantunk a pusztaszeri szereplésének részleteibe, akkor látjuk, hogy nem is olyan szfinksz-szerü és nem is olyan Janusarcu a leendő király. Sőt: tulságoAz elsülyedt várkastély. Irta Gh-óf Zichy Géza. Gyermekikoromban egy csodálatos történet izgatta élénk fantáziámat s féléjszakákon át tágra nyilt szemekkel bámultam a légbe, a semmibe, hol látni véltem mindazokat a borzalmakat, miket Szirrnay Sándor gróf nagybátyám elbeszéléséből tudok. A sárosmegyei Torissza váráról, mely évszázadokig a Szirmai grófok tulajdona volt, szól a regényes történet. Nagyanyám, Szirrnay Johanna és bátyja, Szirrnay Sándor Torissza várában születtek és növekedtek, ez utóbbitól hallottam a várkastély hiteles történetét. Vizzel körülárkolt hatalmas épület emelkedett egy magas domb tetején kéttornyú templomával. Diszes termek sorakoztak az emeleten, melyekben a művészlelkű Szirmaycsalád valóságos muzeumot rendezett be értékes műkincseikből: olasz nagymesterek festményei, remekmívű bútorok, malachit asztalkák és konzolok díszítették a termeket. Ma is látni vélem az ebédlő becses fafaragványait, szépanyám gyönyörű kék selyem hálószobáját, ugy mint azt nekem nagybátyám leirta. A család levéltárát a földszinten őrizték; a Xll-ik századig visszamenőleg terjedő okmányok kiszámithatlan értékért képviselték a tudomány terén. Temsan egyszerű. Ideálisan egyszerű. És olyan, hogy mi magyarok is a legjobbat várhatjuk királyi egyéniségétől. Csak kettőre hivatkozunk: Először, hogy Pallavicini őrgróféknak sokkal megfelelőbb, sokkal szebb vadászterületük van Ausztriában, mint Csongrádmegyében, —• mégis mindig, napokig Pusztaszerre jön Ferenc Ferdinánd. És megfigyelhettük, nem annyira a vadászat miatt, mint inkább, hogy mint egyszerű vadászember bolyongása közben szóba álljon a pusztaszeri és sövényházi magyar néppel, kikérdezze őket bajaikról, kívánságukról, lássa, hogy mint élnek, ellesse gondolkozásmódjukat. Ez az első, amire hivatkozunk. A második alán még fontosabb ennél. Az, hogy Ferenc Ferdinánd a magyar tájakon mindig magyar nyelven beszél. Még pedig kitűnően, ugy, hogy az egyszerű emherek minden szavát megértik. Nem programszerű magyar szavak, amiket kiejt, hanem mintha anyanyelvén mondaná. Megkérdezi, milyen község fekszik nyugatra, mindenütt ilyen jók-e az utak, odamegy — mint ma is — a községi bíróhoz, van-e a nép közül valakinek nagy baja, mik a hibák, megdicséri a birót, mert ez vagy az tetszik a községben és igy tovább, ugy hogy a magyarok között — mint ma is akad olyan, aki fölkiált; — Milyen jó magyar ember ez az ur! És csak bámul, amikor körülveszik plomi kincsei között felemiitésre méltó egy drágaköveikkel kirakott szentségtartó, mely oly nehéz volt arany és ezüstben, hogy három ember alig birta emelni. Torissza várkastély valóságos otthona volt a múzsáknak, a Szirmay-család legtöbb tagja zenekedvelő volt. Szirrnay Tamás teljes zenekart tartott Torisszán, nagyanyám — ki Hűmmel tanítványa volt — szonátákat és kantatékat irt kifogástalan zenei stílusban. Őszinte bámulattal lapozom át ma is elsárgult hangjegyfüzeteit. Valóságos áhítattal hallgattam nagybátyám elbeszélését, melyből a mulatságos részletek sem hiányoztak; többek között elmondta, hogy szépanyám szörnyen félt a zivatartól, menydörgéstől. Ha zivatar közelgett, rögtön ágyba bujt, takaróját fülig húzta s li tán iákat olvastatott fel magának, melyeknek végszavát az ágy körül térdelő cselédségnek ismételnie kellett. Nagyanyám, ki akikor még szép ifjú leány volt, jól mulatott ezen zivataros órák alatt; alig birta nevetését türtőztetni, midőn szépanyám minden villámlásra felkiáltott: „Pukkadj meg!" Természetesen igen komikusan hangzott, ha a iitániából azt olvasták: „Szent Bonifác, könyörögj érettünk!" s szépanyáni rámondta: „Pukkadj meg!" 1813-ik év augusztus hó 25-ik napján a torisszai váiikastély eltűnt kincseivel együtt; egyetlen éjnek a rémes eseményei elsöpörazok, akik ismerik a pusztaszeri vendéget és megjegyzik, hogy ez az ur lesz a magyar király. Lényegtelennek látszó epizódok ezek, — viszont olyanok, hogy érezzük, ilyeneken fordul meg az ország sorsa. Persze, amikor Ferenc Ferdinánd a királyunk leszÉs epizódok miatt támadták meg — különösen nálunk — a trónörökös személyét. Szinte egyetértően és majdnem egyetemesen támadták meg Ferenc Ferdinándot, hogy gyűlöli a magyarokat, hogy a Gesammtmonarchia ádáz hive és keresztülvivője, hogy az ország nemzetiségeit előnyben akarja részesíteni a magyarság rovására. És ilyen vádak évszámra, újra meg újra fölbukkantak, annyira, hogy e vádak alapján alkották meg nagyon sokan a trónörökös személyét, politikáját, az ország sorsát. Most, hogy Cspngrádmegyében: közeliünkben időzik Ferenc Ferdinánd, eszmélünk rá arra, mennyi hazugság, mennyi érthetetlen vád, mennyi felületesség érte a írónörököst. Most látjuk, hogy az ország ijesztésére emelték a hazugság bálványát, akinek a népeknek nem hódolni illik, hanem akitől a népeknek félniök kell. Most látjuk, hogy a politika, a pletyka, a felületesség milyen magyar őserény. Most látjuk, hogy azt a trónörököst, akivel szemben a legnagyobb bizalommal, szeretettel és hiyésseí kell viseltetnünk, valósággal élték a föld színéről, nem maradt más belőle, mint a tradíció. Ez ugy hangzik, mint egy mese s magam is kételkedve forgatom kezemben az elsárgult levéltöredéket, ímelyet a torisszai tiszttartó — Sztrázsik Iván — irt a várkastély urának, jelentést tévén arról,, hogy a várat egy éj alatt elnyelte a föld. „Szemem könnybe lábbad, kezem reszket, kegyes jó Uram, midőn e sorokat írom. A Mindenható ö Szentfelségének tetszett rejtelmes és borzalmas eseményeket küldeni szegény bűnös fejünkre: Torissza vára nincs többé! Augusztus havának 24-ik éjjelén a várkastélyt környező vizárkokban számtalan források fakadának fel, melyek szökős kutak módjára törtek elő a föld méhéből . . ." Igy kezdődik a le.vél s szegény halálra ijedt ember összefüggéstelen mondatokban folytatja a jelzett éj katasztrófával végződő szörnyű eseményeinek leírását. Éjfélkor egyszer csak megkondultak a templom harangjai, tompa kongásokat hallatva egymásután. Mindenki tűzveszélyre gondolt s midőn a falu lakossága a vár elé rohant, rémülve látta, hogy a templom két tornya órainga módjára inog a magasban. Borzalmas földalatti moraj reszkettette meg a léget, a sirbolt ajtaja fölpattant s zuhatag tört elő a főid mélyéből, őseim koporsói egymásután úsztak ki békés hajlékukból $ a vár összes élő lakója, a 38 tagból álló zenekar-