Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-05 / 279. szám

1911 december 2 DELMAGYARORSZAQ 5 munkaadó-szervezetnek, a gyáriparosok szervezetének igazgatója, azt mondom, hogy jaj annak a magyar közgazdasági politikusnak, aki a munkabérek emelkedését Magyarországon megállítja. A másik pont, amelylyel én az OMGE t. barátaimmal nem tudok egyetérteni, tudniillik az a szerintem igen csodálatos elmélet van fölállítva, hogy a gyárosok voltaképen egy igen ravasz testületet képeznek, hogy ók a drágaságot megszüntetni akarják azért, liogy a munkabéreket leszállíthassák. Hát t. araim, honnan szedte az OMGE ezt az okoskodását, nem tndom. A gyáriparosok szövetsége ezt nem csinálja, sőt figyelmezteti előre a munkásságot, hogy ebbe ne ugorjon bele, mert voltaképen ez nem az ő érdeke, mondén, hogy az ipari munkásságnak semmi haszna nem lesz abból, hogy ha az olcsóság elő fog állani. Én ezt az okoskodást megérteni nem tudom, miután be van bizonyítva, hogy a drágaság egyik oka a munkabér emel kedése, amelyet megállítani nem lehet, mintán ebből világos, hogy ez egy internacionális folyamat, amelyet megváltoztatni nem lehet. Ez, t. uraim, egy olyan álláspont, mely merőben ellenkezik nemcsak az én álláspontommá], ellenkezik szerintem a józan közgazdaság törvényeivel is. Az OMGE-nak ebben a tekintetben egy csodálatos elmélete van. Az ő közgazdaságukat csak ugy lehet megérteni, hogy ha a következőket méltóztatnak gondolni. Mindenek- j előtt még a világ teremtése előtt, amikor még semmi sem volt, voltak kartellek. Ezekből a kartellekből kerültek ki az emanációk és mikor a kartell megvolt, akkor a kartell elégedetlenséget keltett a munkásokban. A munkások ennek folytán a kartellekben társult iparosok nagy egyesületi nyeresége elégületlenséget keltett a munkásokban. Ez volt a második a teremtés után. Először kartell és az elégületlenség volt a második. A munkások tehát látván, hogy a kartell milyen sokat nyert, elkezdtek elégületlenkedni, ekkor elhatározták, hogy föl fogják emelni a bérüket ós miután fölemelték a bérüket, ez által megteremtették a drágaságot. Ez a csodálatos közgazdasági tudomány, amely itt elénk tárul, amelyből szerintük az következik, hogy most egyebet nem lehet tenni, mint fel kell emelni a mezőgazdasági vámokat és még jobban emelni kell a. drágaságot. T. uraim, én már sok hibás okoskodást láttam, de ilyen minden aprólékos részletre kiterjedő tévedést soha nem láttam. Ha valaki szétnéz a szobáiban, akkor azt fogja látni, hogy ottan az ezredrésze a cikkeknek, ami egyáltalában kartell alá tartozik. A villanylámpa nemzetközi kartell és nemzetközi kartell a szóda is, nem a szódavíz és a gunimin kivül több nemzetközi kartell nem létezik. Hogy ez a pár kartell okozta volna a drágaságot, ezt nekem senki meg nem magyarázza. Magyarországon ezt nem csinálták a kartellek már azért sem, mert sehol a világon nem csinálták és mert sehol egy kevéssé oly kevéssé, mint nálunk kartellt meg nem tartanak. Én már sok kartellhen vettem részt és ez alapon mondhatom, liogy nagyon kevés ember tartotta meg nálunk a szavát. Nagyszerűen meg voltak például egy kartell esetén az árak állapítva és az egyik gyáros 20 K-val olcsóbban adta el áruit, ugy, hogy a vigéce rampslit játszott és minden játékon épen 20 K-t vesztett. Ha valamely országban kartellre szükség volna, az mi vagyunk, amely ország önálló vámvonallal védve nem vagyunk. Mivel védekezzék az a középgyáros, ha vámvonal nincsen, minthogy belekapaszkodik a nagyobb gyárakba és ezáltal magának egy bizonyos produkeiót biztosit. Épen azokban az árucikkekben, amelyekhez a munkásoknak közük van, kartell egyáltalán nem létezik. De azt kérdezem, t. uraim, hogyha mindez igy volna, ha nem látható, senki által nem hallott kartell volna a főbünös, amely csinálja ezt a dolgot' és hogy itten nagy elégületlenség volna a munkások között, akkor ezt az elégedetlenséget azzal szüntessék meg, hogy a húsnak és a búzának árát felemeljük, ezt, t. uraim, nekem bebizonyitani senkinek sem sikerült. És az a másik megjegyzés, hogy méltóztassanak t. agrár barátaim egyetérteni a drágaság kérdésének figyelmen kivül hagyásában ott, ahol megegyezni nem fogunk, disputálni tudunk, de az, hogy a közönségnek haszna nem lesz ebből, nem változtat ezen a dolgon. (A vámpolitika.) Következik azonban a drágaság kérdésének harmadik része, amin segíteni lehet és segíteni kell is és ez a harmadik rész a vámpolitikánk. Ez az, amelyben áll a nagy csata és amelyben állani is fog 1917-ig, amidőn a döntő ütközetet meg kell vívnunk. Ne méltóztassanak tehát rossz néven venni azt, hogy én ezzel a kérdéssel különösen foglalkozom, nem azért foglalkozom, hogy kimutassam, milyen bölcsek voltak a múltban, hanem azért, mert ezen megfontolások mutatják azt, hogy mit kell már mostantól kezdve csinálnunk, hogy 1917-bén vagy bármikor valamilyen vértezettel itt álljunk és ne égészen pőrére vetkőzve. T. uraim, ez az, amit a vámpolitika teljes hiányának kell mondani és amely minket összeütközésre vezet. Ezzel szémben az agrár t. barátaim azt mondják, hogy semmi a vámpolitika, ez egy nevetséges dolog, ebből nem lesz drágaság, ehelyett szövetkezetet kell alapítani. Engedelmet képek, énüekenl a szövetkezet alapításáról egészen más véleményem van. Meg kell fogni a kezét ánnák, aki szövetkezetet alapítani akár, azért, mert olyan finom szálait akarja á gazdasági életnek megbolygatni, amiről fogalmuk sincs 'és aminek a késő generációk fogják a levét meginni, ézt pedig engedni nem szabad. A gyáriparosok országos szövetsége nlünkáSái részére csinál szövetkezetet, ugy, hogy minden vidéki Városbán a mezőgazdasági körökkel szerződik, llögy saját munkásainkát olcsó burgonyával, olcsó hússal lássa el, ez igenis egy szövetkezeti szerv, amelynek meg várt az a jó dolga, hogy nem magának, hanem saját munkásainak érdekeit akarja előmozdítani. A múltkor hátör voltam elmondani, hogy olvastam egy szerencsétlen diplortiata feljegyzéseit, aki Belgrádban volt éá azon a nagy estélyen a felesége, mint mhűiért más asszony — bocsánatot kérek a kifejezésént — hiu lévén, meg akarta áz ékszetöit mutatni, ezért elővette egy ezüst tokban elhelyezett, brilliánsokkal kirakott kolliét ás megmutatta vendégeinek. Közben véletlenségből a villany elaludt és az ékszer nem volt benne a tokban. Nagy megrémülést okozott, a házigazda és a vendégek nagyon feszélyezve érezték magukat, de a házur feltalálta magát és azt mondta, hogy el fogja oltani a villanyt és bizonyos abban, liogy valaki csak tréfát csinált; mikor a villanyt újra meggyújtja, az ékszer benne lesz a tokban. Erre a villanyt eloltotta és amire újra felgyújtotta, meglepetten látta, hogy az ezüst tok sincsen meg. Igy vagyunk a vámpolitikával is. Mi tiz esztendeig azt mondjuk, hogy nagyszerű politikát akarunk csinálni és csinálunk egy szép formulát, mikor megvan a formula, akkor Ausztria eloltja a villanyt és mikor újra meggyújtja, akkor már a tok, a formula sincsen meg. Én a magam politikájában egy ősmagyar politika egyetlen közgazdasági hátterét, látom. Az én politikám a magyar paraszt politikája, aki búzát termel, ugyanazt eladja és vesz málélisztet és a megmaradt pénzen megveszi a körülötte levő földeket. Ez a politika az, amelyről azt mondom, adjuk el a drága búzánkat és vigyük ki külföldre. (Harc a bajok ellen.) Azt mondják rólam az agráriusok, hogy én osztrák érdekeknek toiiom a< szekerét, mert én ellenérték gyanánt a Kassa-odérbergi vasúton az anmabergi csatlakozást sürgettem. Hát én a y várak szempontjából ki'vánom ezt? Kívánóin mindenkitől elsősorban a gazdáktól, de azt nem érdemlem meg, hogy odaállítsanak, mint osztrák érdekek uszályhordozóját. Á következmények azok, amelyek az én politikai hitvallásomat teszik. A drágaság elleni harcnak egy nagy háttere van. Ez azt jelenti, hogv mi nem maradhatunk meg a jelenlegi. közgazdasági állapotunkban. Ezt már 'sokszor megmondtam, hogy mi igy magunk 300 millió deficitet csináltunk és ha ehez méltóztatnak hozzávenni azt, amit az egyes záloglevelek kibocsátásával adósságokat felvesznek, évenkint oly horribilisre nő a dolog, hogy az ember szeme elkáprázik. Nem akartam a képviselőházban felszólalni, ott az előadói széken ültem, amikor egy képviselő ur, akiinek nevét nem akarom megmondani, csak annvit árulok el, hogy igazságügvminiszter volt, azt mondotta, kérem nekem egy nagyon jó eszmém van az államnál a birói letéti pénzek elévülnek ebből lássunk hozzá. Akkor benéztem a számadásokba, azokat megvizsgáltam és azt láttam, hogy a birói letétpénzekből az egyik évben 62.000, a másik évben 500.000 korona (ez a legmagasabb), az államadósság pedig 6 milliárd. Ezt csak Bolyai Farkas tudta volna megoldani, hogy ez összeggel, hogy lehetne rendezni, aki a minus végtelen problémáját oldotta meg. Mi minden háztartásunkkal a minus végtelen probléma felé jutunk, ha nem sikerül a gazdasági alapunkat kiszélesíteni. Ezt a kérdést a munkások megoldani nem tudják, fia maguk akarják megcsinálni. Ezt csak az icarosság által tudják megcsinálni. És ha az icarosság tudja, hogy ez az ő kötelessége, kimondják, hogy csak egyenlő választójogét fogadunk el, munkásaikkal és kötelességünk, hogy épen mi legyünk azok, akit segítjük őket. a választói joghoz. A vámtioiitSkával kezdődik és a vámpolitikával folytatódik ez a politika és csak akkor lehetséges, fíá a magyar középosztály rászánja magát arra a nagy hivatásra, a melynek egyik szerény szószólója vagyok. Magyarországnak ugyanis egyetlen történeti tradíciója van, a négyíéníiyolc nagy eseménye. Soká gondolkoztam ázoh, hogy lehet az, hogy csak Jézus Krisztusnak van annyi szobra, mint Kossuthnak. Sok politikus azt hiszi, azért van annyi szobra, ímert Ausztriával összeveszett ék ennélfogva folyton veszekszik Ausztriával. Pedig másért ván, azért, mert a magyar nép benne látja a föld felszabadítóját és ezzel pofitkai felszabaditóját. És ebből élünk ma is. Ez az egy beforr adás az a nagv nemzeti kincsünk, amelyből élnek azok is, akik különben „48-ból szoktak élni, de élünk mi is, akik érezzük ezt a tradíciót. Folytassuk a föld felszabadításával és folytatjuk a jogok kiterjesztésével". A középosztály maga segítse a .jobbágyokat joghoz, mi is ekép járjunk el, adjunk jogot egyszerre és együttesen, hogy ennek meglegyen az összeforrasztó ereje, mint meg volt a 48-nak. Ezzel szemben az első aggály az, hogy a közénosztály tönkremegy. Ez igaz és helyes. A középosztály ezer év óta tönkre megy, mert mindig újból születik. Az a hivatása, hegy uj nemzetdékek legyenek, akik a középosztályt képezik. Ez az ő hivatása és ajaj annak az országnak, amely ezt a csöveket, mélyén keresztül a cappríaritas törvénye szerint felhúzódnak az alsóbb rétegek, — bedugja. A konzervátiv politika nagyon jó, megfelel az émberi természetbes. nagvon unalmas, de -robbanásra vezet, de az a politika, amely megírt4r"'tía ezeket a csöveket szépen fokozatéban, dmélv engedi, hog\ a nép mélyebb rétegein ól van érőt és értéket szerezzenek, ez a politika áz illetőnek egy kellemetlen oólitka; 'de egy igazi nem'iéfi politika. A második elteétfós az, hogy különös, hög'Y éjtefl a gyárii)aíö^)k igazgatója, az aki