Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-05 / 279. szám

4 DELMAQYARORSZAQ 1911 december 5 váll ja, hogy én a drágaság 'kérdéséről nyilatkozzam és azt hiszem, hogy a kívánság nagvon helyénvaló volt, mert rettenetesebb rémet, mint amely most csontkezeivel az egész magyar középosztályt marcangolja, — mint a drágaság — elképzelni nem tudok. Ez nem egy olyan rém, amelylyel egy napon találkozunk, hanem egv olyan rém, amely benne van a szakácsné kosarában, amikor a piacra, benne van a tisztviselő számadásában, benne a családapa aggáyoskodásában, benne van egy szóval abban a táplálkozásban, amely a mi jövendő generációnknak a gyengítését elősegít, egyszóval benne van mindenben, ugy hogy ezt ledisputálni, leankétezni, egyoldalú érdekeit kidomborítani senkinek sem fog sikerülni. Ez olyan hatalom, amely mindig kihatással lesz a nemzetre. Ha szabad elmondanom, gyermekkorában mindenki látta mindazokat a bűvész-mutatványokat, ahol a 'vetitő bűvésznek az volt az egyik mestersége, hogy több szereplő egyént a színpadra 'kiállított és egyszerre mindent csontvázzá változtatott. Egyszerű dolog volt, egy laterna magicával egy ilyen csontváz képeit vetíteni. Ilyen csontváz kópét vetíti Magyarország minden fogyasztó és minden fix fizetésből élő polgárára a drágaság. Nem mondom azt, hogy mi nyugodjunk bele ebbe a helyzetbe, hogy várjuk meg, mig a fejlődés magától kialakul, mert ezt mindennek lehet nevezni, csak politikának nem. Ennélfogva ikeresnünk kell a módokat arra, hogy legalább megismerjük azt a problémát. Azt mondom, hogy nincs fontosabb, amivel foglalkozunk és azt kell mondanom, hogy nem érdemlik meg a lebecsmériést azok az emberek, akik szövetkeznék és magukban azt mondják, hogy addig fogunk keresni, mig találunk valamit. Most már a drágaság tekintetében a mi álláspontunk — a gyáriparosok és az OMQE. és a gazdaszövetség között először is — gyökeresen eltért abban, hogy mi azt állítjuk, hogy a drágaság egy részén segíteni nem lehet. Tehát tisztelettel azt mondom, hogv ne azon veszekedjünk, amin segíteni nem lehet, hanem ismerjük azt meg, amin segíteni lehet és erre a segíteni leheíésre feküdjünk neki egész erőnkkel. Ezzel szemben az OMGE-ncik majdnem az egész okoskodása azokra a tényezőkre irányul, melyeken sem Magyarországon, sem sehol a világon segíteni nem lehet. Ezek a következők: (A pénz-bajok.) Először is: a drágaságnak egyik nagy oka kétségtelenül a pénz értékének rohamos csökkenése. Ezen nem lehet csodálkozni. Minden falusi szatócs tudja azt, amit sokan nem tudnak, hogyha valamiből nagyon sok áru van, akkor az kevesebbet fog érni, mint amiből kevés van. A bur háború óta, amióta Anglia oly rettenetesen belemerült az aranybányászatba, az aranytermelés, amely azelőtt 800 millió márka aranyat adott, most 2200—2300 millió márkát ad a világnak. Lehetetlenség, hogy ennek hatása valahol ne mutatkozzék, annál inkább, mert az összes északsarki utazóknak a kutatása azt mutatja, hogy az északi nagy gleeserek alatt igen nagy aranybányák vannak és ma már Anglia is hozzákezd a kiaknázáshoz, tehát az arany produkciója nemcsak hogy nem fogj', hanem folyton növekedni fog és miután az, amivel az értéket mérjük, annak a termelése folyton növekedik, annak az értéke csökken, a többi áruknak az értéke pedig szabályosan növekedik. Ha szabad egy jellemző hasonlatot használnom, ha valaki tutajon áll és a tutaj sülyed, akkor azt hiszi, hogy a part mindig emelkedik és ezek a partok mindig magasabbak és magasabbak lesznek. Igy vagyunk az aranynál is. Hogyha az arany értéke fogy, az áruk ára folyton magasabb és magasabb lesz. Ezen segiteni nem tudunk. T. agrár barátaim, ez ellen egy segitséget mondanak: Az aranyvalutáról át kell térni áz ezüst valutára. Hát az a baj most, hogy arany nagyon sok van és kevés az értéke, ezüst azonban több van, mint arany, ennélfogva az ezüst értéke rohamosabban csökkent, mint az aranyé. Méltóztatnak tudni, liogy ma az ezüst nem éri meg a felét annak, mint azt valaha vették, ennélfogva, ha ez igy van, az ezüstvaluta tizszerezni fogja a drágaságot, nem pedig csökkenteni. Hogyan lehetséges erre egy politikát alapitani, — ezt józan észszel megérteni nem tudom, annál inkább, mert Magyarország a Napóleon-háború óta kínlódott az ezüstvalutával, nagynehezen odajutott, hogy a magyar törvényhozás bölcsességéből áttért az aranyvalutára, most a mi nagyszerű kincsünket eldobjuk és felcseréljük az úgynevezett sápadt ezüsttel vagy megbukott fémmel, — ez, t. uraim, amely kormány erre vállalkozik, az méltán megérdemli, hogy vád alá helyezzék. Ennélfogva kijelentem, t. uraim és nem hiszem, hogy ebben valaki más meggyőződésen volna, hogy minden olyan magyarázata a drágaságnak, amely a pénz értékét akarja megváltoztatni, ez épen olyan, mintha valaki kiáll a Tiszára és elkezdené korbácsokkal verni, hogy másfelé folyjon. Óvakodjék mindenki ettől a veszedelemtől, az ezüst visszahozatalától. Ez az első, amelyről azt mondom, hogy állapodjunk meg, hogy a drágaság első oka a pénz, az arany értékének a csökkenése, ezen segiteni nem tudunk, — tehát efölött ne is disputáljunk. (Munkaadók és munkások.) A másik dolog, t. uraim, amely a drágaság oka, a következő: Én csináltam magamnak egy tabellát és kimértem azt, hogy melyik áru értéke emelkedett jobban, vagy kevésbé és egy csodálatos eredményre jutottam, amely első pillanatra mindenkit megdöbbent, aki végignézi a számitások eredményét. Ez a következő: Az utolsó évtizedben a legjobban emelkedik azon áruk értéke, amelyek legközelebbről jönnek és legkevésbé azoké, amelyek legmesszebről jönnek. A tea, rizs és kávé értéke alig emelkedett, sőt csökken, ellenben legjobban emelkedik az építkezés, amin csodálkozni nem lehet, a fának, a szénnek és azon tárgyaknak az értéke, amelyeket nemcsak hogy közelről hoznak, de messziről nem is hozhatnak. Méltóztatnak tudni, hogy ugy a szénnek, mint a fának meg van egy bizonyos távolsága, amelyen tul a szállítás költsége az áru értékén felülemelkedik. Ennélfogva előállott egy csodálatos megfigyelésem, az, hogy jobban emelkedik azon áruk értéke, amelyek közelről szereztetnek be, mint amelyek messziről hozatnak. Pedig a közgazdaság törvénye ennek ellenkezőjét tanítja. Hogy a közgazdasági törvénynek ezt a megfordulását mi okozta, az, hogy azokban az árukban, melyek közelről szereztetnek be, az épület, a fában és szénben óriási nagy percent, 75—80 százalék a munkabér, ellenben a rizs, cukor és kávéban alig van valami munkabér, tehát legjobban drágultak azok az áruk, melyekben legtöbb a munkabér, ebből az következik, hogy a munkabérek emelkedése a másik oka a drágaságnak. A munkabérek emelkedése eszerint világos. A munkabérek emelkedését nagyjában és egészben megállítani nem szabad. Ezt mondom magam, mint a legekszponáltabb és leggyülöltebb előtt való letörés . . . és még kötetekre való lélektani skála ragyog Lady Machbeth alakjából. Ideálisan parallel személyek, — aminthogy ez a dráma a helyzetekben, az egész megalkotásban is a parallelség tragédiája. És Shakespeare legnagyobb alkotási idején: negyvenkét éves korában irta Machbethet. Azért annyira lélektani és dráma' ez a színjáték. Ez a munka nem az elragadtatás s a sokoldalúság és óriási szépséghalmozás alkotása, hanem a tudás, a tapasztalás, leszürődés brillirozása. Ez után a munka után csak Coriolanus, Cymbeline, Téli rege s a Vihar következett. Talán Machbeth megalkotása után szűrhette le Shakespeare azt az elhatározását, hogy visszavonul. Mert az ez után alkotott munkáik szelídebbek: az élettel, szerelemmel, minden indulattal szemben, sőt a halál iránt szintén békésebb hangúak. És csakugyan: volt ereje Shakespearenek visszavonulni s a színjáték-alkotás számára meghalni, — aminthogy Krisztusnak is volt ereje keresztfán halul és Diogénesz kutyának volt ereje, hogy a lélekzetét visszafojtva haljon meg. Machbeth szegedi előadásának kritikáját igv szűrhetjük le: zenés mise Shakespeare temetésére. Beismerjük, hogy Ferenczi Frigyes főrendező urnák jó ötlete volt zenével átszőni a feWonásközöket és egy-egy jelenetet. De ahogy átszőtték, az Shakespeareoperarészlet paródiája lett. Például, amikor Machbeth (Csiky László) a király megölésére indul a vár udvaráról, akikor miért kellett zene? A tragédia nemcsak hangokban pusztíthat és 'hódithat, hanem szivetütő csöndben is. — A jelenetek csoportositása jó volt, csak a megvalósítás nem. Fölöslegessé vált az első felvonás második — királv-f51 vonulási — jelenete, ha már más, fontosabb jelenetet ugvis elhaltaik. Naiv és kezdetleges volt a második felvonás beállítása diszletezése. Ugy tetszett, mintha Machbet és Lady Machbeth az utcán töprengnének gyilkosságon, Teret és illuziós hátteret pedig egy felivonásban se adtak; a csoporti elenetök megdöbbentően csoportosultak. Hibás és illuziórontó volt a harmadik felvonásban változást adni, .amikor Banquot megölik. El is rontották ugy, hogy a vmllkosoknak se kellett volna kegyelmezni. A harmadik felvonás második jelenete — Machbeth leghatalmasabb színpadi epizódja — torzjelenetté törl pült beállításával, rendezésével, külső és belső szegénvségével. És igy tovább, — szóval sok ötlet akadt. De még több elrontott ötlet. — A világítási effektus pedig csodálatos. Minden másodpercben aránylag kétszer változott. Csak. A játszó színészek közül legjobb munkát a sugó 'végzett, ö — szinte kivételesen — nem szavalt, nem prózolt, de jó hangosan beszélt. A játszó művészek közül ellenben sokan akadtak, akik azt hiszik, hogy az a tragédia, ha szavalnak, komor arcot vágnak. Igaz, ez is tragédia, — de a másik-félét kegves engedelmökkel: jobban szeretnénk. Machbeth szerepét a kitünőnevü Csiky László adta. Méltán tartják Shakespeareszinésznek, jól emlékszünk különösen Lear királ" szerepére. Ma? A gyilkossági jelenetben megrázott, de aztán minden átmenet nélkül erőtlenné vált s az emésztő kínokat, az agyrémek tragikus áldozatát nem éreztük. — Tóvölgyi Margit asszony Lady Machbeth szerepében igazán erős és markáns volt, de kevés érzés és indulat-skálával. Stílusosnak találtuk Baráti tömör és Pogány ikirálvi szereplését. — Beismerjük, sok atnbicióval játszott .a legtöbb színész, — de ők is beismerhetnék, hogy az ambíció még nem művészet. Még csak egvet. Ezt a Machbeth-forditást Szász Károly végezte, a hatvanas éveikben. S a fordítás nem is ..iszony", mint ő Írja. Hanem iszonyú! A magvar nvelv minden irodalmatlanságát visszaadta. Általában magyar tünet, hogy a legtöbb Shakespeare-forditásunik kétségbeejtő és mind máig nem akadnak olyan zsenik, akik meglássák, milyen kincset adhatnának Shakespeare uj lefordításával. Szalay Jáno*.