Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911. december 24. DELMAGYARORSZÁG 75 KALI FŰSZER- ÉS CSEMEGEKERESKEDÉSE SZEGED FEKETESflS-UTCfl UJ UJflGNER-PALOTfl # „ / LEGOLCSOBB BEVÁSÁRLÁSI FORRÁS! TELEFON 10-83 — Ezt különben az is bizonyítja, hogy a művészet tárgyát minden képezheti, sőt a fes­tészetnek pl. minden örök mintája. Hogyan volna lehetséges, ha minden tárgy maga nem volna műremek? — A színművészetnek tárgya az egész élet minden kis mozgásaival, mely a művészet tökélyéig ábrázolható. Hogyan volna ez le­hetséges, ha minden kis mozgás nem volna műremek? Igy kell tehát fölállítani tételünket: Minden: erő. Minden: élet. Minden: művészet. Minden: munka. Fontos tétel, mely az egész modern szociális átalakulás kizárólagos alapja. Igy is mondhatom: Az Erő hatása Élet vagy művészet. Az erőre nézve mellékes, hogy mily irány­ban hat, azaz: az erő hatása mily irányban, téren alkotja művészetét. Az Erő hatására legközvetlenebbül csak az Erő nagysága a fontos. A munkára az erő nagysága az ut és a le­győzött akadályok. A művészetre pedig leginkább az Erő szer­vezeti összhangja, mit alább fogunk látni. — A művészet tehát nem függ sem a tárgy milyenségétől, sem mennyiségétől. — A kisded minden szempillantása, mozgá­sa, gagyogása, kis karjainak emelése, pará­nyi ujjainak illesztgetése óriási, művészete a szende, az őszinte, a mindig közvetlen Öserő­nek, mely még a megkérgesedett ember szi­vébe is az örömnek azt a tiszta derűjét áraszt­ja, melyre páratlanul csak a művészet képes. — „Bizony-bizony mondom nektek, ha olya­nok nem lesztek, mint e kis gyermek, nem mentek be a mennyeknek országába." — Az egész érzéki világ az őserő, — társa­dalmi életünk minden funkciója, még a leg­megvetettebb is: az ember művészete. — Egy pont nincs, mit kidobni lehetne e körből. — 'Hibás csak néhány mesterséget a művé­szet fogalmával illetni, sőt hibás csak mes­terséget nevezni annak, mert minden legap­róbb tény, legapróbb mozgás már művészet, melyben az Erőnek egész tartalma megnyil­vánul. — Ahogyan járok-keleib, eszem-alszom, cse­lekszem és gondolkodom, mindez az „Én"-em művészete, melynek mindegyikében egész lé­nyem visszatükröződik, mely már mint mü, hat, — fel világosit, tanitKbuzdit, emel és fedd s érleli a lelkeket a nagy talány megoldásá­hoz. — Ez az, amely az egyén minden tettében az ő valódi értékét mutatja, hol az ámítás s a munkakör különbségei megszűnnek. — Hiába ruházzuk föl magunkat nagy mű­vész színével ott a vásznon, vagy papíron, hivatalban vagy színpadon, ha jártunkra-kel­tiinkre, nyilvános és magánéletünk titkos ügyeire, tetteink apró titkos rugóira, hol a méltóságérzet hatását veszti, mert nincs kit ámítanunk, — a beteges, diszharmonikus lélek bélyegét ütjük. III. Mik a művészet legáltalánosabb tartalma, tényezői és feltételei? — Ha a mü azonos az Erővel, mely azt létre­hozta, mert benne tündököl, akkor a miiből levezethetem az Erő jellemző tulajdonait, működésének irányát. — A tapasztalat után tehát az Erőnek há­rom, — soha el nem választható, mindig együtt — működő, összekapcsolódásuk érzé­kileg ki nem mutatható, együttmüködésük soha el nem tagadható, egymással nem he­lyettesíthető — elemét észlelem; úgymint: 1. A teremtő, vagy törekvő erő. 2. A szenvedő erő, vagy az érzéki minden­ség: az anyag. 3. Az igazság — erő. 1. A teremtő erő: A rész által meg nem határozható, egysé­ges érzék fölött működő erő. (Az Ószövetségben: Isten. Helytelenül kü­lönálló személy. Az újszövetségben igen he­lyesen és igen gyönyörűen „Atya" — Scho­penhauernél: Akarat.* Mindez az ő teremtése, örök egység, örök szabadság. Végső ok. Tökély, mit végtelen lénye magyaráz. Minden az ő akarata. Más akarat nincs. Föltétlen kényszer. Minden változás oka. Amely változás arányos a ható erővel s mindig azon egyenesnek irányában létesül, melynek mentén az Erő hat. Ez az erő föltétlen kényszerének törvénye. 2. A szenvedő erő: az érzéki mindenség: az anyag. (Az Ószövetségben: Világ. Nem tün­teti föl élesen az összeolvadást az Istennel; az mint mü, ez mint személy szerepel. Az újszövetségben: a fin: az ember fogalmával szimbolizálja. Homályos kép, mert az ember­ben, mint legmagasabb rendű gépben az erő mind a bárom lénye szerepel, igy ő nem tün­teti föl tisztán az anyag karakterét, jólle­het ő teljesen az. Ezért az öntudatos működésben tana nagy zavart okoz. Az alsóbbrendű gépezetekkel ke­veset gondol s az embernek különös nimbust ad. Mint ahogy a keresztény vallású néptö­megben meg is találjuk a fennhéjázásnak ezt a veszélyes hangulatát: különösen az ál­latok ölésében. — Schopenhauernél az akarat objektivitása. — Ez az érzéki mindenség, a részekre oszt­ható anyag. Érzéki tartalma az előbbinek. Minden pontja az előbbi kényszere alatt áll. — Az ember, mint öntudatos alkotó is — mint alkotott ide tartozik s ennek törvényét követi. * Ha ő igy állítja föl tételét: „Die Wille als Walt und Yorstellung" precízebb volna.

Next

/
Thumbnails
Contents