Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911. december 24. DELMAGYARORSZÁG 65 Altató dal kis leányok számára, amelyet nem szabad este, lefekvéskor énekelniük, amelyet nem illik nappal, lopva sem olvasniok s amelyet maguktól, öntudat, lanul dúdolnak mégis az első álmatlan éjszaka után Féljétek az első hajnalt, leányok, amelyet ébren álmodtok végig. Az ábrándok hajnala ez, ébredő lágy hajnal, amikor a sötétségből minden oly titokzatosan emelkedik ki, amikor hirtelen megnő mindenik bútordarab és a szekrényen a két virágtartó olyannak látszik, mintha egy templom karcsú tornyai szökellenének az ég felé s amikor nem szabad félrenéznetek, mert a gyertyatartóból két hatalmas ujj mutat a semmiségbe. Az ábrándok hajnala ez, szépnek látszó és meleg hajnal, amely hízelegve jő, szép meséket suttog és lágy szavakkal beszél, de az ilyen hajnalok a legfélelmesebbek, mert hazugok, csalfák és a tüzük is csalóka, mint a lidércfény. Ne bízzatok a hajnal Ígéreteiben, szines képeiben, amelyek csodásan ragyognak és káprázatosan csillognák. Féljétek és remegjétek ezt a hajnalt s ne legyen ezeken a hajnalokon ébren senki, ne csukja be a szemét és ne gondoljon ilyenkor semmire, mert a vágyai szines képekké csillámlanak össze, mert a reményei elkábítják a lelkét és mert ábrándok születnek ezeken a hajnalokon, amelyeket aztán megöregit és eltemet minden pirkadás, amelyeket aztán lekicsinyel, kigúnyol és meggyaláz minden nappal és amelyek újból megszületnek mindenkor, ha a sötétség és a világosság egymással ölelkezik. Féljétek, ti leányok, mind a hajnalt és ne legyen egyikőtök sem olyan balga, avagy merész, liogy ébren hódittassa meg magát lelkének vágyai ós szivének ábrándjai által. Akit a hajnal egyszer rabul ejtett, az minden hajnalon uj álmokat sző képzeletének ragyogó meséivel s annak minden világosság friss és szörnyű csalódást hoz. A legiszonyúbb dolog a világon a hajnal, az ábrándok hajnala, az ébredő, lágyan suttogó, mosolygó álmokkal teli, szines, szép hajnal. Féljétek a hajnalt, leányok. Ne ziláljátok össze göndör fürteiteket, amelyek aláhullanak bársony homlokotok vakitó fehérségére, ne kuszáljátok össze bosszú hajszálaitokat, amelyek e reggelen leomlanak vállaitokra, ne ráncoljátok össze alabástrom homlokaitokat, ne hullassátok könnyeiteket, leányok, lia a hajnali álmok elröppennek és igy valóságokra ébredtek az álmatlan éjszakák után. Fölöslegesen patakzik minden könnyetek, amelyeknek mindannyija drága és gömbölyű gyöngy, amilyenekkel királyok nem (dicsekedhetnek: mindent érdemes megsiratni leányok, csak az álmot nem, mert az álom az egyetlen kincse az embernek, amely hü marad hozzá — minden álmatlan éjszakán. Az ég sápadt arcán nincsenek olyan fényes csillagok, leányok, mint a ti könnyeitek, de azért mosolyogjatok és kacagjatok, ha fölébredtek a virrasztott éjszaka után, mert csak be kell hunynotok a szemeiteket és a ragyogó ábránd újból végig csókolja orcáitokat, az álom újból megsimogatja bársonyos, puha kezeiteket és visszasóhajtja minden sóhajtást oka t. Féljétek az első hajnalt, leányok, de ne sirassátok a többinek álmait, mert mindez hiábavaló, hiszen ha a fájdalom súlyos köntösében és a szomorúság sötét páncéljában gyászoljátok is az álmot, nem plyan szomorú az, mint az élet, mint a valóság. S mégis, mégis, higyjétek el, leányok, a szép és szines álom sziili az élet minden rútságát,, mert ha az álmok nem volnának olyan ragyogóan káprázatosak, talán az élet se volna olyan rut, olyan csúnya és olyan csalfa. Aki legszebben tud álmodni, közületek leányok, aki legpompásabb színekkel festette meg vágyainak képét az ábrándok hajnalán, az tudjon legkevesebbet romélni, mert ahogy megszületik valamely valóság, meghal egy álom és kevesebb van a reménységek egén egy ragyogó csillaggal. Féljétek, remegve féljétek az első álmodott csókot, leányok. Ha csókot nem álmodnék solia a leány, ha egy hajnalnak szörnyű szépsége nem lopná ajkára a legédesebb csókot, nem vágyakoznék egyikőtök sem a valóság csókja után s mindnyájatok forrónak, kábítónak érezné azokat a szerelmes csókokat, amelyeket a nappal világossága ad ajkatokra. De az álmodott csók marad az igazi, annak tüze tesz hideggé oly sokat: az álom csókjától születnek a vágyak, az ad szárnyat a léleknek, hogy fönn repüljön az édes érzések szép országában, mialatt a valóság lenn csúszik a föld porában, miként a vakondok. Ne álmodjatok csókról, leányok, de ha álmodtok — mert vágyakozók vagytok, nem tudtok uralkodni magatokon és hiába való számotokra minden intelem — csókoljátok Vissza az álom lovagját, mert aki az első hajnalon adós marad egy csókkal, az egész életében keresi, kutatja, hogy kinek tartozik. Fgy csókért ezerrel, millióval kell megfizetni a kereső útban — és soha, de soha nem találtok arra, aki azt az elsőt adta, aki azt a legédesebbet csókolta, akinek ti a legtüzesebbé'rt adósok vagytok, — mert az első csók gazdája az ifjú lélek vágyakozása, amiből csak a vágy marad meg, de az ifjúság megsemmisül és fölserdül az első csók után. Az 'álmodott csók a legszebbik, mert a legszebb álom szülte. Féljétek a hajnalt, a szomorúságot és a csókot, leányok. De legjobban féljétek a szerelmet. Ne álmodjatok szerelemről soha, leányok, különösen olyankor ne, lia magatok vagytok a szobátokban és mialatt künn az utcán zizegnek a falevelek, addig erősen magatokra húzzátok a pulia takarót. Ilyenkor nem szabad a szerelemre gondolnotok, leányok, mert ilyenkor szépnek, őszintének és gyönyörűnek találjátok az életet, hiszen magatok vagytok az élet és ti vagytok a szépség, az Őszinteség, meg a gyönyörűség. Ne gbndoljátok az ébredő és szép hajnalokon soha magatokra, mert a képzelet merész és gyorsan repülő, hogy másokat is a ti jóságtök köntösébe öltöztessen. Féljétek az álmodőtt szerelmet, leányok, mert az élet ércveszszővel hasítja ketté az álomkép üvegfödelét és a durva valóság odahatol legkönnyebben, ahol egy ragyogó mesevilág vértezi a lelket. Né álmodjatok szerelemről, leányok, sötét éjszjakában se, mert a szerelem olyan, mint a szeníjános-bogár, csak a sötétben ragyogó, az életben meg szürke, lomba és szomorú kis valami. Féljétek a szerelmet, leányok, miként az ördögöt, mert mindentől remegni kell, ami nincs, ami csak álom és ami épen azért örök, épen azért hatalmas, mert álom. Aludjatok leányok, ha tudtok és ne virraszszatok ébren egyetlen éjszakát se és ne várjátok meg, hogy miként rabolja meg az első hajnal lelketek nyugalmát. De ti kíváncsiak vagytok, akiknek hiába való a komor intelem és a bölcs tanítás, s ti mégsem akartok aludni, leányok. Ez a ti szörnyű vétketek, ez a ti rettenetes bűnötök, leányok, amiért ezerszeres a büntetésiek. Merészek vagytok, álmodni akartok, várjátok a hajnalt — s minden szép álmotok, minden csókotok, minden szerelmes .sóhajtástok csak arra való, hogy egyszer jöjjön az élet, a rut, a csúnya, a förtelmes élet — és adós maradjon az álmok minden szépségével, a csókok édes tüzével, a szerelem mámorával és a fiatalság ragyogó 'ábrándjaival — hogy jöjjön a rut, a csúnya, a förtelmes élet, amely után olyan nagyon vágyakoztok és amely minden álomért csak csalódással fizet nektek: ti bohó, bátor és gyönyörű leányok ... Balassa József. A választójog kérdésihez. Irta Szivessy Lehel dr. I. Vannak bizonyos elvitathatlan tények. Ilyen az is, hogy a radikális magyar társadalom munkájának, szellemi agitációjának hatása alatt, a választójog kérdésében, Magyarország közvéleménye teljesen átalakult. Néhány év előtt a magukat nagyon baladóknak képzelő emberek is visszarettentek a választójog gyökeres reformjától. Majdnem mindenhol, ahol e kérdést tárgyalták, rémeket festettek és ezer színdús képben rögzítették elénk azt a a szörnyű nemzetiségi ós morális destrukciót, amelyet a reform maga után von. Ma, amikor e kérdés a napi politikának és az (általános gondolkozásnak kétségtelenül homlokterébe lépek, már ott tartunk, hogy a legkifejezettebben konservativ egyének is a választójog legszélesebb kiterjesztésének gondolatkörébe szorultak. Ez a kérdés is beigazolja, azt, hogy a gondolat, amig testet ölt, számtalan nehézséget kénytelen leküzdeni. Minden reformtörekvésnek a legnagyobb akadálya az emberek közönye, a lelkek tunyasága és „more patrio" a megszokás. Sokszor láthatjuk és ámulva •látjuk, hogy a nyomtatott betű és a megszokott tények, milyen szuggesztív hatást gyakorolnak az emberekre. Nem államok alaptörvényeiben lefektetett elveket, hanem gyakran valamely kisebb egyesülés alapszabályait is mgdönthetetlen érvényűnek képzelnek az emberek, még pedig azért, mert az megvan és mert nyomtatva olvasható. A mai közvélemény konzervatív része is elvonatkoztatja a törvényt, az alkotójától és a környezetétől, a mitlieutől, amelyben keletkezett. A 74-es választói törvény megvan és igy a konzervatív tábor fél a másiktól. Pedig a régi törvény olyan nagyon rossz, olyan közismerten rossz, hogy annak hátrányait, ma már, mikor e kérdésnek egész irodalma van, megvilágitanunk talán felesleges ás. De még megállapítunk két tényt, a mai választási törvény, illusoriussá teszi a parlamentarizmus intézményét és sérti a magyarság érdekeit. Akik védik a mai jogállást és a reform elkerülhetetlen megvalósulásának idejét kitolni igyekeznek, tagadják a tételt. Ezekből az emberekből azonban hiányzik a haladás érzéke ,a parlamentárizrnus tudata és a demokrácia nagyszabású gondolata. Kicsinyes szempontokból nagy kérdéseket vizsgálni ntm szabad. Magas látóhatárból nézve azonban tény az, hogy Magyarország parlamentarizmusa igazi tartalmat, csak akkor nyerhet, ha a népek milliói választják a parlamentet.