Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)
1911-12-03 / 278. szám
1911 december 2 DELMAGYARORSZAQ 5 ségek plafondja a járdától számitva két méter hmsz centiméternél magasabb nem lebet. A szabályrendeletnek ezt a lehetetlen csodabogarát ugy budapesti, mint bécsi műépítészek már évek óta bámulattal és megbotránkozással nézik és csodálkoznak, hogy Szeged város intelligens közönsége tűri ezt az abszurdumot. Miután a polgárság az épitési szabályrendeletnek ezt a pontját sehogy sem tudja megérteni, lépten-nyomon kénytelen kilépni alóla, se szeri, se száma annak a sok birságnak, amelyet a szatályrendelet végre nem hajtása miatt róttak ki az áldozatokra. Vannak szegedi polgárok, akiket 2000, 4000, de vannak, akiket 8000 korona birságban marasztaltak el. A tanács első kötelessége segíteni ezeken a bajokon, mert igen téved a város tanácsa, ba azt hiszi, hogy joga van beleavatkozni az építkezésbe akkor, amikor az ellen semmi jogos kifogás nem eshetik. Csak a polgároknak szerez ezer kellemetlenséget a szabályrendelet szégyenpontja, amely teljesen elcsúfítja a várost is. Ezen sürgősen segíteni kell. Volnának még az épitési szabályrendeletnek más pontjai is, amelyeken segíteni kellene, de azok csak másod- és harmadrendű kérdések, amelyeket majd letárgyalnak a szegedi építészek és kívánságaikat az illetékes fórum elé terjesztik. Egyébként a szabályrendelet általában igen jónak bizonyult, talán vaskosabb is valamivel, mint a budapesti és levonhatjuk azt a következtetést belőle, hogy néhány pont kivételével bevált: A lakosság megvan elégedve azzal, hogy a város tőle semmi olyant nem kiván, ami tul drága volna, vagy nem volna célszerű. Szerényen, olcsón és kényelmesen épitkezhetik mindenki. Különben is az egész szabályrendelet letárgyalásánál az volt a szempont, hogy a polgárok ne legyenek az építkezéseknél felesleges terhekkel sújtva és a szabályrendelet olyan pontokat ne foglaljon magában, amelyek feleslegesek és a polgároknak akár költséget, akár célszerütlenséget okoznak. Konrád báró a hármasszöveiség áldozata. — Msgg a hadügyminiszter is. — (Bécsi munkatársunktól.) Felső katonai körökben hire jár, hogy hötzendorfi Konrád bárónak, a vezérkar főnökének bukásával Auffenberg Móric lovag hadügyminiszter állása is megrendült. A hadügyminiszter tudvalevően személyes barátja a vezérkar volt főnökének és egy évfolyamban végezték a katonai iskolát. Mindkét tábornok ahoz a párthoz tartozik, amelyet most háboru-pártnak szoktak nevezni. Bécsben nyilvánosságra került, hogy Konrád a hármasszövetség áldozata. Mennie kellett, hogy a monarchiának Olaszországgal való jóviszonya megmaradjon. Erre vonatkozólag Avernya olasz külügyminiszter is közölte a bécsi olasz nagykövettel Konrád bukásának okait. Már tegnap valószínűnek látszott, hogy a közzétett két kommünikéről a külügyminisztériumnak nem volt előzetesen tudomása. Ma már bizonyos, hogy nem volt s a külügyminisztérium csak az estilapokból értesült a kommünikékről, amelyeket a hadügyminisztériumból közvetetlenül a hivatalos távirati irodának küldöttek. Hire jár, hogy a hadügyminisztérium a tiroli helyőrségek megszemlélése után ugy nyilatkozott, hogy az ujonclétszám fölemelésére azon a létszámon tul, amely az uj védőerőjavaslatökbna van megállapítva, nincsen szükség. Hire jár továbbá, hogy Hazai Samu honvédelmi miniszter legutóbbi audienciája a királynál szintén a vezérkari főnök lemondásával volt összefüggésben. Hazai honvédelmi miniszter szintén azt az álláspontot képviselte, hogy az ujonclétszám további fölemelése szükségtelen. Végül politikai körökben azt beszélik, hogy a király döntésében igen nagy része van Héderváry gróf miniszterelnöknek, aki okos energiájával Konrád báró tulköveteléseit tárgyilag megokolatlannak, a nemzetközi politikai helyzetre veszedelmesnek és a parlamentekben keresztiilvihetetlennek jelölte meg. Kiskirályok. — Szeged környéke madártávlatból. — Papírra rajzolt falu. Három házas nagyközség. Mindenütt Pallavicini. A kiskirályok akarata. — (Kikiüldött munkatársunktól.) Sövényháza legutolsó végén, ami bizony nagyon messze fekszik Szegedtől, felülünk egy könnyű homokfutóra és megparancsoljuk a kocsisnak, hogy csapjon a lovak közé, mert odaakarjuk már hagyni ezt az unalmas falut. A kocsis egészein bizonyos, hogy nevetni kezd, majd kiveszi a makrapipáját, a szájából köp egyet, messzire Gopodó hegyeset és ilyenforma információt ad. — Mán bizony innen nehezen kászálódunk ki, Sövényháza itt az egész világ. Sándor ur birtokát nem lehet csak ugy átlépni. Nem olyan tenyeremnyi föld ez. A kocsisnak igaza volt, amerre a szem ellát, gyönyörű fekete televény földek, ezüstbe csillogó homok szőnyeg, hatalmas mésesek, csordák, házak, kastélyok mind, mind a sövényházi kiskirályóké. Akármilyen gyorsan szalad a homokfutó, napokig ellehet kószálni ebben a birodalomban. Egy óriási háromszög ez az ország. A háromszög középpontja Sövényháza. Felső csúcsa Pusztaszer az alsó Algyő. Ennek az országnak a lakói, kii\étel nélkül, mindannyian ismerik Sándor őrgrófot, az ő kenyerét eszik, az ő vizét isszák, sőt még a levegő is, amit belélegzenek Sándor uré, illetve most már Alfonz őrgrőfé. Ennek a nagy darab földnek jóltevpi megmentői a kiskirályok. Itt senkisem koplal, senkisem nyomorog, aki dolgozni akar. A kiskirályok, valóságos államrendet teremtettek. Hivatalnokait akár csak az állam hivatalnokai a kiskirályok szabta paragrafusokkal osztják az igazságot. Nincs hiba, nincs tévedés, nincs részrehajlás. Szociálista itt mindenki, a szó legideálisabb értelmében. Talán még maga az őrgróf is szociálista. Albérletben adja a földjét. Olcsón, majdnem díjtalanul. Ideális gyönyörű ország ez. Kalandozzuk egy kissé végig a kiskirályok nagy birodalmát. SZEGED KÖRNYÉKE MADÁRTÁVLATBÓL. Sándorfalván ültem kocsira, két szép pej, uradalmi ló volt a homokfutó elé fogva. A kocsis magyarosan zsiros mentében ült a bakon. Belevágott a lovak közé, repült a kocsi. Sándorfalva katonasorba épített házait hamarosan elhagytuk. Szeged határát átléptük, előttünk volt Szeged, a fiatal város, sikra épített palotáival. Nem is tudtam, hogy nagy és szép a mi városunk. Először csak füstölgő gyárkéményeket láttam, később azonban már kibontakozott a ház kolosszus a maga valóságában. A bakon a kocsis igy morfondírozott: — Fene nagy város ez a Szeged. — Nem is olyan nagy ez, van ennél nagyobb is. — Lőhet. - Köpött még egy hegyeset és ezzel be is fejezte a vitát. Szeged város szélén szaladt a kocsi, Algyő felé mentünk. Órák hosszáig láttam a metropolist. Hol a zsidó templom karakterisztikus körvonalait, hol pedig a víztorony lendületes körrajzát láttam, mint középpontot. Azután elmosódott a táj, csak a szűke Tisza vize kígyózott a nagy síkságban, mint egy ezüst festékkel berajzolt vonal. Algyőre értünk. A községházánál leszálltunk a kocsiról és gyalog folytattuk az utat. Még mindig Szeged környékét jártuk. Az algyői községházától tizenöt lépésnyire megszólalt a kocsis: — Mit gondolnak az urak, hol vagyunk most? — Algyőn — volt a természetes válasz. — Algyőn, a fenét. — Hát hol? — Sövényházán. Megkérdeztem a velünk gyalogló algyői jegyzőt, aki bizony igazat adott a kocsisnak. — Hát bizony ez már Sövényháza. Van is vele elég bajunk. Nagyon érdekes ám ez a világ, ba az urak befáradnak a községházára, ott szivesen megmutatom önöknek Szeged környékét madártávlatból. — Nagyon szivesen — örültem az ajánlatnak. Néhány perc és már a községháza tulipántos parasztszékein ültünk. A jegyző a festetlen tanácsasztalra egy térképet teritett ki és magyarázni kezdett. — Itt van Szeged. Már most egy repülőgéppel vagy léghajóval felszállanánk néhány száz méternyire és itt a magasban körülnéznénk, csodálatos dolgokat látnánk. Különben itt a térkép, könnyen meglehet érteni az egészet. Tápé kivételével, a tiszáninneni rész, mind Pallavicini-féle birtok. Sándorfalva, Kistelek, Algyő, Sövényháza, Tömörkény, Csanytelek, Pusztaszer, Mindszent egy része, ez mind a kiskirályoké. Gyönyörű vidék, csak az a kár, hogy vasút nem szeli keresztül az óriási síkságot. — Mögteszi a kocsi is. Odamegy, ahova akarom — jegyezte meg a kocsis nagy bölcsen, mert hát ő is végighallgatta az előadást. Nagyokat ásított ugyan, de azért végig szenvedte. — Szóval, ilyen nagy Szeged környéke. És ez a nagy terület, mind egy emberé, illetve egy dinasztiáé, mert hitbizományi birtok, apáról fiúra száll. PAPÍRRA RAJZOLT FALU. Algyőről Sándorfalvára mentünk vissza. Ez a legérdekesebb hely az egész Pallaviciniféle uradalomban. Alig háromezer lakosa van és mégis város, mondhatnám nagyváros jelleggel bir. Nyílegyenes utcák. Hivatalnokok és iparosok lakják. Van kaszinója, kávéháza, gőzmalma és aeetilin világítása. A modern technika egyik praktikus vívmánya, a telefon nagyon sok helyen be van vezetve. Csodálatos falu ez, valóságos város. De mégis csak legérdekesebb a falu keletkezése. Pallavicini Sándor őrgróf egy alkalommal négyes fogaton utazott Szegedről Sövényházáig. Útközben megszomjaztak a lovak és ugy körülbelül fele uton megállította a kocsis a lovakat és megitatta azokat a gémeskutnál. Sándor őrgróf leszállt a kocsiról és merengve bámult bele a nagy messzeségbe. Sehol egy ház, sehol egy eleven ember. Vele kocsizott a mérnöke is, aki szerényen megjegyezte: — Kár, hogy itt nincs falu. A gondolatok találkoztak. Sándor őrgróf fölemelte a kezét és igy szólt a mérnökhöz: — Mához egy évre itt falunak kell lenni. És lett is. Mérnökök szorgoskodtak az oszladozó gémeskút körül és néhány hét múlva egy nagy rajzlapon készen is lett Szeged környékének legszebb faluja. Az őrgróf a kezébe vette a rajzlapot és egy kék cerulát és lakonikus rövidséggel kijelentette:
