Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-03 / 278. szám

6 DELMAOYARORSZAG 1911 december 3 — Itt lesz az én kastélyom! Itt lesz a községháza és itt lesz az ártézi kut. Mind a három még most is azon a helyen van. Igy épült föl először papíron, azután valóságban a legcsinosabb magyar falu. A sándorfalvi jegyző: Molnár Dezső, aki ezt a szép történetet elmesélte, bevezetett a csinos községháza még csinosabb dísztermébe és a falon lógó képeket mutogatta. Egy szép, öreg, fehérszakállas bácsinál sokáig időztünk. — Ez volt az a mérnök, aki megcsinálta a falut. Majd egy tervrajzra mutatott, a tervrajz a legszebb helyre volt akasztva. — Ez Sándorfalva. Megnéztem a papirra rajzolt falut. A három kékeeruzás pont is meglátszott rajta. Az utcák nyílegyenesek. A házak egyformák és szimetrikus elhelyezésűek. A papirra rajzolt falu lakói is, mintha csak papíron lettek volna összeirva, olyan intelligensek. A társadalmi élet csodálatosan beleilleszkedik a papíron megkonstruált falu elegáns keretei közé. A kaszinó zajos és élénk. Az utcák kövezettek. Az üzletek csinosak. Valóságos város ez a papirra rajzolt falu. HÁROM HÁZAS NAGYKÖZSÉG. A PalkiVicini-uradalomban ilyen is van. A három házas nagyközség a birtok szive: Sövényháza. Sövényháza Csongrádmegye legnagyobb terjedelmű nagyközsége és mégis mindössze három házból áll. Egyik a községház^ a másik az iskola, a harmadik az őrgróf kastélya. Hogy némi fogalmunk legyen arról, hogy milyen óriási terjedelmű ez a háromházas nagyközség, szaladjunk végig egy térképen a határait. Messze, messze Szegeditől a nemrégen elpusztult Tömörkény, .már tulaj donképen Sövényházába nyúlik bele. Pusztaszer, Csanytelek, Mindszent, Vöröshegy, Algyő egész Szegedig mind Sövényháza határát metszik. Ez az óriási terűiét egyetlen község. A háromházas nagyközség. Természetes, hogy ez. a háromházas nagyközség nem ugy értendő, hogy több ház nincs is Sövényházán, hanem ugy, hogy a három ház bent fekszik Sövényháza középpontján, körülötte mértföldekre nincs ház, — azután elszórtan következnek apró-cseprő imunkáslakások. Az még természetesebb, hogy ezek az óriási távolságok groteszk közigazgatási bajokat szülnek. Én csak egyet tapasztaltam, de az fényesen belevilágit a sövényházi groteszkériákba. Mikor Algyőn voltam, történt a következő eset: Bgy parasztasszony jött a községházára és egyenesen a jegyzőnél jelentkezett. — Tekintetes jegyző ur! A nővéremnek gyereke született tessék elanyakönyvelni. — Hiszen a maga nővére nem algyői, hanem sövényházi — Igen, de mikor vajúdott, átjött szülni a szomszédba, mert nagyon solk baj lett volna a gyerekkel, ha Sövényházán született volna. A jegyző ölanyakönyvelte a gyermeket és elmesélte nekem, hogy Algyő és Sövényháza szomszédos községek. A községházától számított öt ház még Algyő, — de azon tul már Sövényháza. Már most: ha a hetedik házban születik a gyerek az Sövényházához tartozik. Szóval Sövényházán kell bejelenteni a jegyzőnek. Ez pedig óriási munka. Vasút, hajó oda nem vezet, csak kocsin lehet a sövénvházi jegyzőhöz jutni. Kocsin pedig jó lovakkal hat-hét órát is igénybe vesz ez az ut. Az asszony, aki bejelentette a szülést, alig győzöd hálálkodni az algyői jegyzőnek: — Mivel háláljam meg aranyos jegyző ur. — Semmivel. — Mennyi munkától, kellemetlenségtől mentett meg bennünket. Borzasztó is ez, kérem. Minden apró-cseprőségért egy egész napja kárbavész a szegény sövényházi embernek. A paraszt asszonynak teljesen 'igaza volt. Nagyon furcsa a közigazgatás a háromházas nagyközségben. Sőt a segédjegyző ínég egy sokkal cifrább esetet mesélt el. — Egy izben egy algyői parasztlegény jelentkezett nálam, aki azt mondotta, hogy ő már huszonhárom éves, meg akar nősülni és még nem volt sor alatt. Megnézem az anyakönyvet, hát nincs bevezetve. Gondolkoztam a dolog fölött. Végre rájöttem, hogy a parasztlegény, algyői, — de Sövényházához tartozó házban született és az anyja elfelejtette Sövényházán bejelenteni. Ilyen furcsa hely ez a háromházas nagyközség. ÚTVESZTŐBEN. A Pallavicini-féle uradalom egy jórészét még a bennlakók is útvesztőnek hívják. Még az olyan emberek is, akik már három-négy éve az uradalomban laknak, kalauzt visznek magukkal, ha például a vöröshegyre akarnak menni. Mikor Tömörkényt elpusztította az orkán, akkor jártam a Pallaviciniék útvesztőjében. Tömörkényen ültünk kocsira és Mindszentre akartunk menni. Tömörkény határát hamarosan elhagytuk. — Csanyteleken vagyunk — szólt a kocsis. Három pere múlva én jegyeztem meg: — Szép ez a Csanytelek. — Nem Csanytelek ez — nevetett a kocsis. — Nem-e? — Nem bizony, ez Sövényháza. — Akkor Sövényháza szép. A kocsis alig haladt 25 métert és a kocsis mégis helyénvalónak találta megjegyezni: — Ez már nem Sövényháza, hanem Kistelek. Tiz perc múlva Pusztaszert, azután Vöröshegyet, majd Mindszentet érintettük. Ilyenféle a Pallavicini-féle útvesztő. Nemcsak ilyen nagy méreteiben, hanem magában a községekben is roppant nehéz az igazodás. A községekben a házak nincsenek tömegesen építve, hanem kilométernyi közökben elszórva. Azután van annyi falurész, hogy nehéz benne eligazodni. Tömörkény jegyzője, az öreg Kevitzky bácsi jegyezte meg legszellemesebben, mikor kérdezték tőle, hogy miért nem intézte már el a laposaljai aktát. — Nem káptalan az én fejem, hogy ezt a rengeteg falut ismerjem. Pedig Tömörkénynek van vagy 800 lakosa. A KISKIRÁLYOK AKARATA. Ezen a nagy területen Pallaviciniék az urak, a kiskirályok. Természetes, hogy az ő akaratuk szent. Végig élveztem egyszer a legeklatánsabb példát. A szegvári kerület képviselőt választott. A kiskirályok felléptették az unokaöcscsüket, Pallavicini György őrgrófot. Óriási szótöbbséggel megválasztották. Képviselőnek ilyen diadalmenetje Magyarországban még nem volt. Zászlóerdő, virághalom, kocsitábor. A lelkesedésnek se vége, se hossza. Hogyne, mikor a főúr, még képviselőről is gondoskodik. Volt ugyan ellenfél is, de az csak ugy pro-forma vette fel a harcot. Tudta már jóelőre, hogy a kiskirályok akarata szentírás. Ezen az óriási földterületen minden élő, Pallavicini alattvalója. Amit a kiskirályok akarnak, az valóra válik és az jól van téve. Ez csak rövid csatangolás volt a kiskirályok birodalmában. Hetekig lehetne tanulmányozni és impressziókat gyűjteni ezen a ripgy darab termékeny síkságon. A paraszti életet itt lehet legjobban tanulmányozni, mert itt minden őszinte és természetes. Nagyon szeretem ezt a csendes örökké munkás vidéket. Nyáron a kasza cseng, tavaszszal folyik a munka, télen sem henyél a nép, kosarat fon. házi munkát végez. Mindig mozgalmas az élet a Pallaviciniék birodalmában, de sohasem volt színesebb és mozgalmasabb, mint most lesz kedden. Udvari vadászat lesz Sövényházán. Ferenc Ferdinánd trónörökös is vendége lesz az ősz király legjobb barátjának Pallavicini Sándor őrgrófnak Az.udvari vadászat a legimpozánsabb keretekben fog lefolyni, a Délmagyarszág munkatársa Novákh Sándor uradalmi kormányzó szívessége folytán szintén részt vesz az udvari vadászaton és igy a Délmagyarország olvasó közönsége részletes tudósitást fog kapni a meseszerű vadászatról. A trónörökös Kisteleken száll ki udvari külön vi matjából, ahol az őrgróf vadásztársaságához csatlakozik. Kistelekről Sövényházára megy a társaság, hol a sövényházi erdőkben már meg is kezdődik a hajtóvadászat. Körülbelül kétszáz hajtó segédkezik a főurak vadászjátékában. Szabó Mihály. (Ismerkedés.) Egy ismert szegedi aszfaltbetyárnak roppant megtetszett a korzó egyik szépe. Elhatározta, hogy valami módon megismerkedik vele, sajnos azonban, barátai közül senki se ismerte személyesen a főzésre kiszemelt áldozatot s a nő megközelíthetetlen volt. Végre egy este hosszas gondolkozás után rászánta magát az aszfaltbetyár, kit barátai röviden csak „Mister Rops, a gyorsfűződnek neveztek, hogy megszólítja a nőt. Elvégre legrosszabb esetben is csak egy pofont kap s a női kéztől eredő arculcsapás ugy sem diffamáló. Merész lendülettel a nő mellett termett tehát s a legártatlanabb arccal üdvözölte: — Kezeit csókolom! Jaj de rég nem láttam! Hogy van, hogy van? A nő meglepetten nézett Mister Ropsra s csodálkozva mondotta: — De kérem, én nem ismerem önt! — Erőltesse csak meg egy kicsit a fejecskéjét. Hisz mi már régi jó ismerősök vagyunk — vágott közbe a merész ifju. — Igazán nem emlékszem, de ha lenne szives ... — Óh kérem, nagyon szívesen. Mi tavaly egyszer .együtt vártunk a villamosra a Dugonics-tér sarkán. (Mikor iszik, mikor nem, iszik.) Van a színháznak egy ügyes segédszinésze, kinek csak egy hibája van: nagyon szeret inni. A világ abszolút legszolibabh embere, Ferenczi mester, nemrég elhatározta, hogy szivére beszél a hámozott szőlő kedvelőjének. — Nézze fiam — szólitotta meg a próbán — maga már megint spicces. Miért iszik maga folyton? — Én? Mit képzel Ferenczi ur? Szó sincs róla, hogy én folyton innék. Csak két esetben szoktam egy kis bort lehörpinteni. Ha sült hust eszem ebédre ... Itt elhallgatott a jámbor kórista. Ferenczi azonban kíváncsi volt a „másik" esetre is s ezért megkérdezte: — Na és? Mi a másik eset? — A másik eset? Hát kérem, az első eseten kivül csak akkor iszom bort, ha — nem eszem sült hust ebédre! * (A jó étvágy.) Az állami dijnokok most folytonosan tanácskoznak, természetesen a drágasági pótlékról, a napidíj felemeléséről s hasonló szép témákról. Az egyik összejövetelen keserűen jegyezte meg egy elkeseredett dijnok: — Nem hihet az ember manapság már senkinek! Mindent csak megígérnek, de semmit sem tesznek meg. Ez a világ csak a nagy uraknak teremtődött, még a közmondásokat is a nagyurak találták fel s azok sem mondanak igazat. — Ugyan kérem, hogy mondhat ilyet — szólt közbe egy „kolléga ur". — Már melyik