Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 december 24 sával létesül is ez az intézmény, amely az idegenforgalom emelésévél a városnak minden bizonnyal nagy hasznára lesz. A hidvám eltörlése egyre késik, pedig nagyon jól tudjuk, hogy a nagy külföldi városok összes hidjai hidvámmentesek, mert a szabad közlekedés emelheti csak a forgalmat. Amint látszik, fekete karácsonyunk lesz, hacsak reggelre meglepetésszerűen fehér hólepel ném fogadja az ébredőket. Ugy kivánnám, hogy az elősorolt tervek, amelyek a bizonytalanság sötétségéből alig-alig kandikálnak ki, a jövö karácsonyra legalább részben megvalósulnának. Szomorú meglátásaim, amely a gazdasági élet sok baját tárták föl, talán megváltoznának. Jegyzetek a trónörökösről. A följegyzések közt, amelyek Ferenc Ferdinánd trónörökösről szólanak és a napi krónikák közé vannak sorozva, a legérdekesebb egy fenyőfáról tesz említést. A fenyőt a trónörökös ezelőtt (harminc esztendővel ültette sajátkézüleg atyai nagybátyjának, Ferenc Józsefnek tiszteletére és azt kivágatta s a szeretet ünnepére elküldte. Harminc év alatt kifejlődött a fenyő és harminc év alatt jelentősége, hogy megváltozott. Ezelőtt harminc esztendővel a fa ültetése a király unokaöccsének kedves rokoni ténye volt, most a karácsonyfa a békesség és a megértés kívánságait jelképezte. Amikor Ferenc Ferdinánd a fát ültette, a család gondolatában fel se merülhetett, hogy a főherceg férfi korában — a sors kiszámíthatatlan fordulatai következtében a trón örököse lesz. Akkor Rudolf trónörökös ifjúkora legragyogóbb napjait élte. Ferenc Ferdinánd édesatyja, Károly Lajos főherceg legkevesebbet politikával foglalkozott és amiatt e tekintetben bizonyos mértékiben az udvarnál kegyvesz— Nem, nem tehetem, elkárhoznék. Az uraknak mindegy: szegény ember legalább a másvilágon üdvözüljön. — Ne bántsátok, nem vesszük el tőle a kulcsokat, bün lenne. Az éj gyönyörű, a tél tavasz. Nézzétek ezt a fene párkányt, árkádot, rozettát. Van ám itt mibe kapaszkodni. Az isten is mászásra teremtette a frankusok templomait. — Az emberek nem mernelk kinézni odúikból, mert hallanak hahaha! Ki mulathat karácsony éjjelén? Gonosz rémek lehetnek! hahaha. Pedig most pompás ám idekint és jobb a le'vegő a bornál: hűvös, csillapitó. — Vaj alszik-e a pap? — A gonosz lélek szállt meg benneteket, — ismételgeté Páter. Lucentius. — Részeg vagy öcsém és magasan vannak az ablakok. Az első párkányról levisz az ördög és kitöröd a nyakadat. — De nem igen ivott. — Nem volt nála jobb tornász a vajda udvarában. Zára várát megmlászta egy ostromon. — Látni akarom Máriát. Milyen lehet? Olyan-e, mint festik? — Hogy jutsz fel? Hogy jutsz be? Hogy jutsz le? — Istentelenség. Ne kisértse kegyelmed az istent. — Quintus Curíius, — vagy Curtius, — vagv Sestercius — fránya verje a nevét, — megleste az asszonyok sacrificiumát és beletett lett. Ferenc Ferdinándnak ifjú korából kellemetlen emlékei maradtak a politika felől, ami színházi játékhoz hasonlított és amelyben főszerepet játszott az intrika és minden illetéktelen tervvel szemben megsemmisítő erőt jelentett az uralkodói akarat. Az a szigorú fegyelem, amdlyik az uralkodó házban az odatartozók 'helyét megállapítja és elhatárolja, Ferenc Ferdinánd nevelésének irányát is megszabta. A trónörökösnek katonai nevelése mellett tért engedtek, hogy a gazdasági élet iránt való hajlamiának kielégítését megtalálhassa. Minálunk szinte képtelen összekapcsolása a fogalomnak: katona és gazdaember egy személyben. Ezenkívül vallásos ember. A gazdaember tulajdonsága, hogy fát ültet szerettei részére, a vallásos ember a karácsonyfának szánt fenyőt választja ki, a katona a legfőbb hadúrra gondol. Hosszú idő elmultával a fenyőnek jelentése most poétikussá változásában belevilágít a politikába. Nálunk az utóbbi időkben felettébb szokásba jutott a trónörökösről irni, egyéniségéről, gondolkozásáról kombinációkat csinálni és bármit irnak, bármit kombinálnak, a közönség érthető mohósággal oílyassa, hisz ugy véli, hogy minden sorral leendő uralkodója megismeréséhez közelebb jut. Puritián élet, vallásosság, regényes házasság, minden akadályt leromboló akaraterő, a családi élet szeretete, különböző variációkban megismételt jellemvonások. Szenzációs hírek, késlekedő cáfolatok, de aztán annál meggyőzőbbek váltakoztak, magyarok örökös ellenségeinek machinációi olykor már-már sikert arattak, néha évekig eltávolították tőlünk a trónörököst, amig hol itt, hol ott kezdtek felbukkanni az ellenkező hírek afelől, hogy a trónörökös Magyarországon jár, Szeged mellett: Pusztaszeren vadászatokon vesz részt, kitűnően érzi magát a magyar társaságokban és jó szivvel egyezik bele, hogy a csapott a m-enykő. Olvastam a Románusok históriájában. — A diákok reliigfióját az ördög (találta ki. De én nem félek az ördögtől sem. A Jézuska megszentelte Antoniust, aki szinről-szinre akarta látni őt. Én nem riadok semmitől, hogy a szent Szüzet lássam. — Mindig ilyen volt. Bolond. — Szólt a nagybajuszu. — De Antoniusról igazat mond, — morogta Lucentius. — Beleszlállt a szentlélek úristen. A leányok vastag keszkendöket teritettek a sekrestyés háza előtti padra és ráültek. „Cseppet sincs hideg, — mondogatták. — Nagyszerű a fekete karácsony." Egy részeg ember áz utca mellé dőlt. — Ez a templom olyan, mint a bábeli torony. Ne mászd meg. — Mily tiszta az ég! 5. A keze egészen áthült, amint a miárvámytükbe és kőrózsákba kapaszkodott. Végre fenn volt az első párkányon. — Bim! bam! — az óriási óra ütött a feje fölött. Állt már nagyobb magasságokon, de most szédült. Nem csoda. Nem baj. Szétnézett. Az ablakok már mind sötétek völtak. A messze dombon llátta a várát. Lenn a téren az emberek . . . Istenem! az emberek! , • vadászkompáníáVal együtt leíotografálják. Ilyen látogatás alkalmával aztán egy sereg rosszakaratú híresztelés a trónörökös magyarellenes érzelméről egyszerre megsemmisül és Bécsben felszisszennek a gyűlölködők, hogy megint -ujat kéül kiitalálniok. Micsoda riadalom keletkezik Bécsben például amiatt, ha olvassiák, hogy Pallavicini! őrgróféknáú maga a trónörökös dicsekedett el azzal, hogy Jegidősebb fia őt születésnapjakor magyar felköszöntővel üdvözölte. Ha a magam benyomásáról kell referálnom, akkor a spanyol királyi pár tiszteletére rendezett udvari bálra emlékszem vissza, ahol az összes nagyhatalmakat érdeklő megbeszélések folytak a cercle közben Bosznia anexiója miatt, ami nem sok idő múlva végleges elhatározássá vált. Az uralkodó a nagykövetekkel volt elfoglalva huzamosan olyan sok ideig, hogy a néző, akinek akkor sejtelme sem lehetett a küszöbön lévő eseményekről, önkénytelenül is arra eszmélt, hogy valami: nevezetes dolog van készülőben. A szin ugy festett, mintha a szerepek ki lettek volna osztva. A főudvarmester és főszertartásmester most itt, most ott tűntek fel, figyelmeztetve a megszólitandókat, hogy mikor következnek. A szolgálattevő urak másik része a spanyol királyi pár körül teljesített funkciót és a magyar kormányférfiak, zászlós-urak József főherceg felesége, Auguszta főhercegasszony által fogadtattak, úgyannyira, hogyha a külső látszatból kellett volna következtetni, akkor azt hittük volna, hogy az egész magyar politikát Auguszta főhercegnő intézi, mert a fenséges asszony félórányi időig beszélgetett Wekerle Sándor miniszterelnökkel. Hovatovább a szerepek ily kiosztása szolgáltatott annyi utmutatást, hogy külpolitikai akció van előtérben és egy szójáték is érvényre jutott: — Ennek az akciónak a megbeszéléséhez Mindehhez semmi köze. Benn, a kövek mögött más világot sejtett. A kövek egészen jó lépcsőt csináltak. A párkányok egymást érték. Az árkádokba megkapaszkodhatott. A. rozetták réseibe bedughatta a csizmája hegyét. A 'kis kőobeliszkekbe meg lehetett támaszkodni. A félpiliérek fejére rá-ráült. A lapos ormokon végigsétált. Ágaskodva fogózott párkánytól párkányig. Nem félt semmit. A meredek támaszkövön nyugodtan imádkozott. A hold bevonta őt. Messziről tán egy mozgó dísznek látszott, mint egy fali gyik. Mint ia 'dóm ziergéje, nem félt semmit. Egyre azon bámult, mily nagy itt, ami ailul kicsi. A filigrán clifrasiálgok közelről ormótlan kolosszusoknak tetszettek. Még egy lökés és az ablakot éri. Ó itt vigyázni kell. A párkánv oly keskeny, hogy alig lehetett megfogózni. Az ablak vastag, festett üveg. Egyetlen kis táblája volt tárva szellőztetés végett. De azon nem fért be. Az ablak vastag, festett üveg. Szent Erzsébet volt ráfestve a rózsiákkal. Igy visszafelé haloványan látszottak az éles, színes vonalak. Artúr alig tudott megkapaszkodni. Harci csákánya mindig az övén volt. Az egyik kezével kapaszkodott, a máslikkal kivette a csákányt. A keze didergett, meredt. Ingott. Visszakapaszkodott a csákányos kezével. A csákányt leejtette.