Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911. december 24. DÉLMAGYARORSZÁG 3 a többiek és a spanyol királyi pár is csinál­ják a bálon — a spanyol falat. Ekkor a magyarok csoportjában elve­gyülve fel lehetett fedezni — Ferenc Ferdi­nánd trónörököst. Hirtelen jött rendelkezés volt, hogy nekii is jelen kell lennie az udvari bálon. Akkor még a H-ausgesetzt rendelke­zései nem voltak ugy összhangzásba hozva az etikett-kérdésekkel, hogy a trónörökös fe­lesége is méltó helyen szerepelhetett volna a főhercegnők között és körülbelüli emiatt is eszelték ki azt a megoldást, hogy a trón­Örököst utólagos rendelkezéssel állítják a kiiráíy melié. Tehát a trónörökös a magyar politikuso­kat szólította meg. Velük szemben való magatartásáról a szemlélőben az a benyomás keletkezett, mintha a trónörökös külső meg­jelenésében, beszélgetési módjában is alkal­mazkodni tudna ahoz a szabályihoz, hogy az uralkodói jogok közül semmit sem gyakorol­hat. Szerepe a tájékozódást kereső szerep. Megismerni a helyzeteket, a viszonyokat, az elveket és embereket. Justh Gyulával leg­hosszabb ideig beszélgetett. Miféle kombiná­ciókat lehetett ehez fűzni, amikor később dúst!) Gyula követelni kezdte az általános választói jogot és amikor imár-már kor­mányhatalomra jutott, de belebukott, mihelyt a király előtt hangoztatta, hogy az önálló vámterület és a külön bank nélkül nem lehet a függetlenségi párti -politikusnak az uj ala­kulásban résztvennie. Micsoda kombinációk keletkezhettek, ha arra gondolunk, hogy Justh Gyulával a trónörökös beszélgetett és hogy a trónörökös egyéni tulajdonságai közé tartozik leginkább, hogy aki vele beszél, az egy perc alatt oljran őszinté tárja fel előtte gondolatait, mintha legbizalmasabb barát­jával beszélne. Eszembe jut egy torontál­megyei birtokos -(most országgyűlési: kép­viselő) megjegyzése, aki a trónörökös egyé­niségéről azt mondta: — Hiába irnak akármit, hiába kísértik el­A csákány nagyot koppant. Zengett, visszazengett, Lemászott a csákányért. Nem nézett a mélységbe. Vigvázva visszamászótt, Telje­józan és számító. jól megkapaszkodott, hátravetette a csá­kányt és számítva, nagy lendülettel ütött. Szept Erzsébet zuhanva, csörömpölve szét­futott. Rá fis hallott a fejére; behunyta a szemét. , mt tesz az? Bédagla a fejéti Sötét volt.'Csak a hold: *$ürődőtt át-a színes ablakokon, - kísértette-» ( Semmi. > i Öriáisi mélység és magasság. Belép áz élső párkányra. Ját-Le Ült már ember? S; •ilyenkor? A' finoman Szőtt félhomály elfogja a lelkét, A fenyőforma kőiivek egymásra­borulnak, A fekete pillérek dus lába ködbe1 vész. Rejtelem, rejtelem. Az oszlopok ár­nyai uj oszlopok, elfeküdt oszlopok. A kő-' erdő nesztelen. Mily kicsiny az ember. íme, egy befalazott végtelenség. A legszebb, a legszebb . . . Ah, szűz Mánia, segíts! Nem volt ő már egyszer (itt? Ült ő már egyszer ezen a pár­kányon, nézett a homályba. Álmában. Ült ő máir itt Borzasztó. Ha lebukna! Majd feláll, lassan jár, támaszkodik a fal­ihoz. Ott csillár: a párkányszegletről'át lehet mondani, hogy a trónörökös mennyire köz­vettfen szeretetreméltó társalgó, nem tud­ják eléggé megmagyarázni. Én csak azt mondom, hogy ugy lehet Vele beszélni, mint ahogyan én most önnel beszélek. Sőt csakis igy lehet, csakis teljesen nyíltan és őszintén. Ott a budai várlak fényes tánctermében, ahogy a trónörökös katonai egyenruhában a megszólított politikusokkal szemben állott, mind az látszott, mintha ők egyenként mind nagyobb urak lennének, mint Ferenc Ferdi­nánd. Nagyon bajosan tudnám másképen meghatározni az észleletet, mint azzal, ha azt mondom, hogy ugy tűnt fel, mint amikor egy nem nagyon magasrangu tiszt, mondjuk egy térparancsnok, beszél a maga területén clivM urakkal. Ilyenkor tapasztalni lehet, hogy a katona borzasztóan ügyel arra, ne­hogy ő hatalmasabbnak látszódjék, A trón­örökösnél azonban a kimért udvariasság szinte teljesen hiányzik. Arckifejezése is inkább egy gazdaságban élő emberé, mint egy katonáé. És egy családias életet élő gazdaember, aki a gyermekei ügyes-bajos dolgát meghallgatja, tanítgatja őket, elviszi a gyermekeket a városi cukrászdába és maga fizeti ki az uzsona árát. A trónörökös tudta, hogy mennyi pénz száz korona, de még azt lis tudja, hogy mit lehet venni egy koronáért. Nevelése ebben a tekintetben egé­szen más volt, mint a királyé, akiről feljegy­zik, hogy abszolúte nincs érzéke a pénz iránt. A szertartások béklyóitól való szabadulás egy önkénytelen mozdulatát árulta el ezelőtt több évvel egy szintén nevezetes udvari bá­lon, melyen leginkább politikai egyéniségek voltak jelen és melyre hivatalos volt a kép­viselőház minden tagja Budára, a királyi várlakba. Akkor volt először Ferenc Ferdi­nánd trónörökös magyar politikusok között udvari bálon. A termekben tömegek hullámoztak. A díszmagyar ruha nem a legkönnyebb báli vi­selet és a csizma sem -valami nagyon alkal­matos a sírna parketthez. Az urak, ahogy a ceremóniák bevégződtek, kezdtek oszla­dozni, ki erre, ki ar.ra, a fáradtabbak haza­mentek, de mindamellett egy sereg ott ma­radt és a királyi jtíuffet remekeit kóstolgatta mentésen, kardosam A táncteremből jobbra kisebb termek nyíl­tak a főhercegek :és családjaik által elfog­lalt terem mellett. Egy. ilyen kisebb terem sarokasztalához leült egy társaság. Ott volt Széchenyi Gyula gróf, a király személye kö­riili miniszter, Leidenirost Látsa'ó, akkor kor­mánypárti képviselő, Justh Gyula és V7­sontai Soma. A lakájok pezsgőt töltöttek és az urak jól érezték magukat a nagy hőség után pihenve és poharazgatva. 'Különösen jól érezte ma­gát (a saját előadása szerint) Visontai Soma. Egyszer csak, ahogy Visontai javában mulat, észreveszi, hogy az ő asztaluk köze­lébe behoznak egy kis asztalt, poharat tesz­nek rá és az asztalnál megjelenik Ferenc Ferdinánd főherceg és Ottó főherceg. Visontai Somát elkapta a lelkesedés, nem is gondolt rá, hogy mit cselekszik, felkelt és fölemelvén poharát, .• a trónörökös felé for­dulva, hangos felköszöntőt mondott a trón­örökösre. Amint az asztalnál a többi urak észrevették, hogyvni történik, az első pilla­natban megdöbbentek. Széchenyi Gyula gróf halálsápadt lett. De 'a másik pillanatban lát­ták, hogy a trónörökös figyelve arrafelé for­dul és erre ők is mindhárman felállottak. (Hogy mi lesz, az mindegy, die bizonyos, hogyha már felköszöntőt mondanak a trón­örökösre, hát akkor fel kell állani.) A felköszöntő persze nem volt bosszú. Ha­nem amikor Visontai elhallgatott, akkor látni lehetett, hogy. a'trónörökös poharához nyúl és hogy fel akar; kelna". a helyérő!. Ebben a pil­lanatban Ottó főherceg megfogta a trónörö­kös atilláját és rh a II a ni tehetett, ahogy azt mondja: lépni a csillárra. Oünan majd látni a hajót, egészen. Szűz Mária ne hagyj él! Szent'Erzsébet, bocsáss még! Máért is jött ide? Valamit látni akart. A távolban, lent, rezgőn izzik az őrök mécs. Most . . , egy nagy lépés ... A nagy csillár meging . . . Hintáz , . .'Raul a csil­lárra, szétveti a combját, nf.nt a paripán. Letógatja a lábát a homályba. Az arany­zsinórba kapaszkodik; az-aranyzsinór nem szakadel.íHintáz. Í6. Halk zéne, finom fény. Mária, arany virág, megindul az óriás hajóban, Ká tudja honnan jött'S bová «iegy?r 'Ki meri kérdeni? (Amfot közelebb, közetebb; jön, a középre árad a fény. Nem éles fény,; oSak gyönge és édes, s az- ö isteni alakjából árad. "A-sarkok, a szögletek homályban ma­radiak. Halk, távoli zene hallatszik, gyer­mekhangok, s a homályból aptó artgyal­féjek ütik M magukat, alig észrevehetően, szárnyas gyemtekfejek. Artúr szive dobog s"a nagy csillár hintáz. Az angyalok királynéja jön, jön. Nem a lábával lép, csak teng, tova, leng a holdsar­lón. Ez egy fényes fénysarló, fényből a lába alatt. Halkan, haton leng az isteni álak. Magas és karcsú és szép, olyan, mint egy elefántcsonttorony. Halkan, haton suhan. A ruhája sötét és mégis fénylő és hosszú és lengő, eloszló. 'Sötét haja 'lágyan elömlik ­Enyhe dicsfény iböriti fehér homlokát. A hóMsugár keresZtültosul szövi a belső teret, de fö látja? 'Az- Izmos pillérek ütnyái eltűnnék. Mária, teaiger-csillaga, libeg a lapaüó Sö­tétség töitgéféh.ifíáíkiui fíbeg a pilléferídőbéh a színes, ives áíw^ófe között. Felhőbe'borii! fent az óriási 'tjóh. A padsorök titkos an­gyalkákkal telnek, A magas kóruson, az or­gona sípjai között, angyalfejek röpköd v# játszanak bújósdit, 'Az orgona fehér bilieü­:*yüki szent Cecilig átjátszó ujjai suhannak­Tfajlol az angyátelép. Mária, menyorvszág kapuja méltóságosan.; száll. Nagy fényes'keszkenő simán födi Asz­szopyunk vállait. *£fdó szemei ragyogó ab­lakok, • melyekem látrá. Hét tőr döfi szitát Mária, Magyarország véd­asszonya, szeret ettél mosolyog. Ah! a szószékígájambja szárnyait rez­zenti, haton csobban a fceresztmedeuee.. megelevenedik a szegények -bibliája, <a kTA szentek hódolni jőMek -Máriának. Mária, istennek ányia, karján tartja fiát. Fiát viszi és fiára rtéz a fájdalmas anya. Szl­vében hét tőr. De az isteni gyermdk fényes arca mosolyg. Mária' halkan, halkan előbbre -SZálI. '7. Artúr lovagotririásnap a kecskearcu, sáirta sekrestyés összezúzva találta a kövön, a nagy csillár alátt.

Next

/
Thumbnails
Contents