Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

19.1 íl. évfolyam, 295. szám Vasárnap, december 24 ADzponíi o szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Horona-uica 15. szám a Budapesti szerkesztőség ás kiadóhivatal IV., cai Városház-utca 3. szám •—• ELÖF1ZETESI AR SZEüEDEft egész évre . R 24'— félévre . . . R 12'negyedévre . R 6 — egy hónapra R 2* Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28'— félévre . . . R 14*— negyedévre . R 7*— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELErun-MAn; Szerkesztősei 305 .— Riadóhivata! 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Szomorú karácsony. Irta Fái Dániel. A rendellenes időjárás következtében csendes karácsonyi vásár fejlődött ki üzleti körökben, főleg azoknál a kereskedőknél, akiknek felhalmozott téli árui nem voltak értékesíthetők. A nagyarányú drágaság az egész vonalon, a nyomasztó pénzviszonyok, a bizonytalan politikai helyzet, az olasz-török háború és a bizonytalanság ujabb nemzetközi bonyodalmak tekintetében megbénították a gazdasági élet menetét. Bármerre tekintünk, mindenütt panasszal találkozunk, csak a termelő gazda van fényes helyzetben, mert áruit háromszoros árban értékesiti. De ennek hasznát a közönség többi osztályai közül egyik sem élvezi, mert a gazdaközönségnek szükségletei legminimálisabbak, összegyűjtött pénzét vagy földbe fekteti, vagy takarékba viszi. A régi nagy takarékpénztárak igy jutHak hatalmas, olcsó betétekhez és miután konzervatív irányban működnek, jelzálogkölcsönök és folyóhitelek kiadásával foglalkoznak, elzárkóznak mindennemű, legbiztosabb kilátást nyújtó iparvállalat támogatásától. Pedig ezekre a pénzintézetekre valóságos nemzeti misszió várna. Össze kellene fogniok a délvidéki intézetekkel és néhány hatalmas intézet vezetése mellett olyan egyesülést teremteniök, amely iparvállalatok alapításával foglalkoznék és ezzel elérné azt, hogy az ország déli részében lomhán heverő pénz jól lenne használható, a külföldi tőke pedig bizalommal állana rendelkezésre az ilyen megbízható nagy intézménynek. A karácsonyi nagy ünnepek lezajlásával néhány nap és az 191 l-es esztendő lezárul anélkül, hogy kereskedelmi forgalmunk egy lépéssel is előrehaladt volna. Mindenfelől csak az a kérdés merül föl, hogyan lehetne segíteni a szegedi pangó kereskedelmen és iparon. Városunk kihalt, szép palotáink között alig van élet a néhány hetivásáros nap kivételével. Ezen a nagyfontosságú bajon első sorban a városnak kellene segítenie, annál inkább, mert a majdnem bizonyosnak vélt egyetem megvalósitásátói teljesen elestünk, sőt kilátásunk sincs arra, hogy más intézménnyel kárpótoljanak, ha csak Lázár polgármester közismert nagy energiája, Gerliczy báró hatalmas támogatása mellett a közgazdasági egyetem elnyerésével nem diadalmaskodik. De ennek a győzelemnek múlhatatlan előfeltétele az, hogy a város ne zárkózzék el az iparvállalatokban való részvételtől, mert a fejlődésnek ez a két iránya egymást egészíti ki. Arad és Temesvár majdnem minden vállalatban mint alapító és főrészvényes szerepel, a több millióval rendelkező Szeged egyetlen egy iparvállalatban sem érdekelt a legkisebb összeg erejéig sem. Ahoz kevés bizalmam van, hogy ez a gyors fejlődés mihamar elérkezik, mert nálunk a tervek megszületése és azoknak megvalósítása között oly nagy idők telnek el, hogy a szép tervek vagy feledésbe mennek, vagy csak részben lesznek megvalósítva. Igy állunk a nagy kórház építésével is, amit nem lenne szabad elodázni azért, mert egyetemet nem kaptunk. Nem épül a vásárcsarnok sem, ami ugy a kereskedelem, mint a fogyasztó közönség érdekében halaszthatatlanul szükséges. Az uj városháza építésével ugyanígy vagyunk, tervei és irásos előkészületei valamelyik iróasztalfiókban vagy irattárban szenderegnek csendesen. Szép terv hangzott el a központi pályaudvar felépítéséről is, jól tudjuk, hogy megvalósításának útját a helyi viszonyok mellett az országos politika áilja, amely nem konszolidálódhatik az ellenzék badar politikája miatt. Pedig ez az intézmény városunk fejlődése érdekében nagyon nagy jelentőségű volna. A tanyai vasút a közforgalom előmozdításának fontos tényezője és ennek üzembehelyezése is — ugy látom — legföljebb tiz-tizenöt év múlva következik el. Érdekes terv merült föl a tiszai strandfürdő megvalósításában, s remélhető, hogy a hatóság és a város közönsége támogatáKarácsonyi Madonna. — Regényes legenda. — Irta Babits Mihály. 1. Hármat fordult a nagy kulcs visszafelé s a íakófáju vasas kapu a kőapostolok alatt meg se rengett; s a kecskearcu sekrestyés elbicegett a téren. Gyönyörű éjszaka volt; a csillagok azzal a hideg tisztasággal lobogtak, mellyel csak télen tudnak. A nagy góttorony kfiválncsian nyújtotta nyakát, mintha tekintetével követné a belőle távozó kucsmás alakokat a szük mellékutcákba. A levegő üvegből volt és minden átlátszó ® az óraütés hangja mint a kristály csengett. Karácsony éjjele volt. 2. Artúr lovag házából tivornya zaja hallatszott, döngött a hordó, céda lányok sikolya, duzzadt potrohok nevető rengése. Ezüst serlegek csengése karcolta az éji levegő hűvös üvegét. De a szent percek egyházi illata bejárta a részeg lelkeket és a lármás csarnokokban theológliai vita folyt. I — Mi történhetik most a zárt egyházban | és mi érheti ha kii azt meglesné? — No ott most öregapád táncolhat halottas i gúnyában, ha ugyan felnyomhatja levéznult karjával az ormótlan követ, amire Gerhar- ' dus mester olyan hülyének véste rá az arcát. — Addig igyál hát, mig téged! Is a kő alá nem dugnak. — Ordít egy kicsattanó hatorru levente. —Bizonyosan tudom, — mondta Páter Lucentius, a házi pap — és megtágította cingulusát — bizonyosan tudom, hogy ilyenkor asszonyunk Mária jár egyedül a dómban és a kis fiát viszi fényes karján és mennyei világosság tölti be a hajót. Párisban, hol az isteni tudományt hallgattam, a halhatatlan Abelardus mester a legmélyebb titokba is beavatott. Szűz Mánia jár a templomban ilyenkor egyedül. 3. Borfoltok a vastag asztalon, hányásfoltok a lócákon és padlón. — Én — mondta Artúr lovag —én szeretném látni Miasszonyunkat, amint a templomban jánkál, egyediül. — Azt pedig aki látja, — mondta Páter Lucentius — azt pedig aki látja, élve nenf marad! — Majd jön öregapád, — szólt egy másik vitéz, — majd jön öregapád, halotti köntösében és magával hiv. — Most azért is elmegyek, — felelt Artúr lovag — és megnézem. Mert csüggednek a gyertyák és 'homály szövti be pókhálóval a boltozatot. Ott azonban most égi fény-ragyog, azt mondja a barát. Tii pedig disznók vagytok és nem méltók, hogv veletek egyek. És én nem félek semmitől, az öregapámtól legkevésbé, mert ö pipogya volt addiig is, amig élt. — Részeg vagy öcsém, — szólt egy nagybaj uszu. — De nem fog bejutni, — bizonyította folytonosan Bor vitéz. — Nincs ember, aki e szent éjszakán megint kinyissa a templom ajtaját; nincs ember, aki ne félne istentől. — A rossz lélék szállt belé, jegyezte meg Páter Lucentius. Jöttek a szolgák lobogó fáklyákkal. S a lankadt vendégsereg Artúr nyomában, kivonult a ihüs levegőre. A leányok sikoltoztak és fáztak. Az izzadt lovagok támolyogtak és félrementeik. Csak Kádár vitéz, aki már nem tudott járni, maradt a teremben. Nem lelte az ajtót s a falnál belefogózott egy hős üres fegyverzetébe; azt hitte, hogy pajtás. A rozsdás vassal falba ékelt vasbábu nem birta a részeg ember súlyát s vele együtt zajjal a földre terült. Kádár csókolgatta a homlokát hűtötte a hűs vason s beronditotta rondaságaival s fetrengtek mint két disznó. S a koppantatlan gyertyák hanyatló világa hosszú, rémes fénysávokban táncolt ez idilli képben. A nagy feszület elborult a falon. 4. — Hé, sánta ördög, pokol sekrestyése, szakadna rád az öregpillér, tudom felébrednél.