Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-03 / 278. szám

1911 II. övíoiyarr:, 278. szám Vasárnap, december 3 IJzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Sieged, •—i Rsrona-utca 15. szár. 1=1 Budapesti szerkesztéses és kiadóhivatal IV., c=j Váresház-atca 3. szám c=s ELŐFIZETEM AR SZEGEDEK egész évre . K 24— félévre . . . K 12-— negyedévre . R 6-— egy hónapra R V— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETEM Ali VICEREN: egész évre R 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre . R V— egy hónapra R 2.40 : y Egyes szám ára 10 fillér. TEUroN-KMm Szerkesztőse, 305 czá, iíiadóhivatal 836 Interurbán 3»5 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Hegedűs Lóránt szegedi riadója. A magyar politikai és közgazdasági világ egyik legkitűnőbb tagja, Hegedűs Lóránt Szeged város vendége. Hegedűs Lóránt neve nem kiván semmi szokásos dicsérő jelzőt. Nem reklámpolitikus, aki beszéltetne magáról, nem is szavaló politikus, aki népszerűségre vágyik. Sokkal nagyobb kaliberű és vérbeli politikus ahoz, hogysem szüksége lenne olcsó trükkökre a személyi reputációja emeléséhez. Hegedűs Lóránt szivvel-lélekkel a közélet embere, még pedig nem a szóvirágos politikai demagógia értelmében, hanem a gyakorlat, a valóság értelmében. Hegedűsnek a személyét csak a munkásságából, a közgazdasági tevékenységéből ismerjük s ez ismeretség alapján benne az uj Magyarország egyik úttörőjét látjuk. Hegedűs Lóránt vasárnap A drágaság és szegénységünk cimmel fog a szegedi fiók-közgyülésen előadást tartani, amelyben először a drágaság általános okaival, a pénz értékének csökkenésével, a munkabérek emelésével, valamint a fiksz-fizetésü osztály tultengésével foglalkozik. Ezután áttér a drágaságnak azokra az okaira, amelyek vámpolitikánkban gyökeredznek. Igen részletesen és határozottan kivánok állást foglalni az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Gazdaszövetségnek múltkoriban a Gyáriparosok álláspontjával szemben kifejtett akciója ellen, — mondotta ma Hegedűs Lóránt. Majd igy folytatta: — Ki akarom azt mutatni, hogy az az állítás, mintha az 1905. évben inaugurált vámpolitika — amint a gazdák mondották — „alkalmas volna arra, hogy ezáltal Magyarország föltartózhatatlanul haladjon a gazdasági függetlenség felé", veszedelmes khiméra. Az 1905. év óta kereskedelmi mérlegünk mind passzívabb lesz. Ma már ott vagyunk, hogy 254 millió korona kereskedelmi mérlegünk deficitje ez év első hónapjaiban. Kétségtelen tehát, hogy ez a deficit az év végére 300 millió koronán felül fog emelkedni. Teljesen érthetetlen, hogyan lehetséges ilyen módon arról beszélni is, hogy a gazdasági függetlenség felé haladunk. Kereskedelmi mérlegünk passzivitását ez a mezőgazdasági ország ki nem bírhatja. igen erőteljesen fogom visszautasítani a Gazdaszövetségben elhangzott beszédeket, amelyek szerint „a gyáriparosok állásfoglalása osztrák érdekeket szolgált volna". Kimutatom, hogy épen ellenkezőleg áll a dolog. Beszédemben részletesen nyilatkozom jövendő vámpolitikánkról is. Véleményem az, hogy Közép-Európa nem fogja föntartani 1917-ben a mostani erős védvámokat és miután a mi vámpolitikánk okvetlenül a német vámpolitika hatása alatt alakul ki, az a program, amely előttünk áll, az, hogy miképen tudunk legjobban beilleszkedni a közép-európai helyzetbe? Ez pedig — nézetem az — csakis a Gyáriparosok Szövetségének ismeretes álláspontja szerint lehetséges. Érthető nagy érdeklődéssel tekint tehát Szeged közönsége Hegedűs Lóránt beszéde elé, mert annak tárgya és vonatkozása Magyarország gazdasági fejlődésének az utmutatása. Minden országban, különösen a fejlettebb kulturállamokban a vámpolitika az, amely minden osztályt leginkább érdekel. A kiviteli és behozatali vámok kérdése az, amely egy ország lakosságát, — tekintet nélkül más politikai és államéleti tradíciókra, osztály- és pártkülönbség nélkül egyaránt érdeklik és méltán, mert a gazdaságilag fejlettebb országok lakosságának a jóléte tisztára a vámpolitikától függ. Más müveit országokban már nem vitatkoznak azon, hogy mi fontosabb: a mezőgazdaság avagy az ipar és kereskedelem. Más, müveit országokban tudják, hogy nem szabad e két termelési ágazat között erősen disztingválni, mert mind a kettő egyformán fontos. Akik e fölött vitáznak, azoknál nem az ország, — hanem csak a maguk önös osztályérdeke a döntő, Az eltűnt erdők*) Irta Jensen Vilmos. Korra volt a neve egy férfiúnak, aki földmiveléssel foglalkozott. Miikor egy kevés pénzt megtakarított, elment a városba, hogy egy rabszolgát vegyen magának. A kereskedő sókat mutatott neki, de Korra nem tudta magát elhatározni. — Azt akarod talán, hogy minden rabszolgát idehoizzak neked? — gúnyolódott végül a kereskedő. — Déltájban volt, a rabszolgák aludtak. — Elmehetek egy másik kereskedőhöz, — szólt Korra. — Jó, jó! — a kereskedő megcsörgette a láncokat és Korra végignézte az egész választékot. Mindegyiket gondosan megvizsgálta. — Tapintsd meg ezt — szólt a kereskedő és egy rabszolgát tolt előre — hé? Láttál már ily hatalmas mellkast? Kopogtasd meg. És fogd meg a karjait. Az izmok ugy feszülnek, mint a hegedühurok. Nyisd ki a szádat! A kereskedő egyik ujjával benyúlt a rabszolga szájába és a világosság felé fordította: —Mit szólsz ezekhez a fogakhoz? *) A napokban elhunyt, világszerte ismert Írónak egyik jellemző novellája. És gyorsan végighúzta egy kés hátát a rabszolga elülső fogain. — Látod, jó ember, ez, olyan, mint az érc. Ezek a fogak a szöget is\ keresztülharapják. Korra gondolkozott még egy darabig, alaposan megtapogatta a rabszolgát, ujja hegyével megnyomogatta az izmait, hogy milyen kemények. Végre elhatározta magát, a rabszolgát eloldozták és miután savanyu arccal megfizette, hazavonult vele. Néhány nap múlva a rabszolga megbetegedett. Mert most, miután nem volt az üzletben és idegei nem voltak ugy megfeszitve, honvágy fogta el a hazai erdők után. Korra megértette ezt a betegséget és jó jelnek vette. Leült a rabszolga mellé, aki hanyatt feküdt és meg akart halni és beszélt vele. — Vissza fogsz menni az erdőidhez egészen biztosan — mondta. — Megigérem neked és bizhatsz a szavamban. Te még fiatal vagy ... Ha földemet öt évig jól és becsületesen müveled, — hiszen én megfizettelek tégedet, de ettől eltekintve, — akkor visszakapod a szabadságodat. Öt év múlva. És a rabszolga teljes erejével nekiáliott a munkának. Mind egy ördög, olyan gyorsan végezte napi munkáját. Korrának nagy kedve telt abban, hogy az ajtó előtt ült és nézte, amint a barna izmok a bőr alatt emelkedtek és dagadtak. Nem volt számára kellemesebb időtöltés, mint nézni rabszolgájának munkáját, mert kezdte látni, hogy az ember nagyon :.áo alkotás. Öt év alatt, — a rabszolga kiszámitotta, — öt év alatt épen annyiszor fordul a nap, ahány ujja a kezén van. Tiz napfordula; lesz,. Minden este látta a napot lenyugodni és jeleket csinált a köveken és fákon, hogy az idő múlását követhesse. Mikor a nap először fordult, akkor a jobb kéz hüvelykujját nem számította többé. A második napfordulás után — bár keservesen hosszú ideig tartott — a mutatóujja is szabad lett. Ezt a két ujját sokkal jobban szerette a többinél, amelyek előtt még hosszú idő állott. Ez a nagy számadás lett a rabszolga vagyona, legsajátabb tulajdona, amelyet senki el nem vitathatott tőle. És miközben a napok multak, mind nagyobb terjedelmű lett a számadás, mind mélyebb érzéssel számolt. Az évszakok, mint nagy, határtalan idők, vonultak el, amelyet nem tudott fölfogni. De minden alkonyainál uj reményére gondolt. Az idő, mely oly rövidnek látszott, míg előtte állott, végeláthatatlannak tünt, mikor már elmúlt. A további idők pedig alig vánszorogtak. Ilyen módon elmélyült a rabszolga gondolatvilága. Mialatt vágyait a mult idő folyton táplálta, gondolatvilága is bővült. Minden elérkező este mélyebbé és mélyebbé tette.