Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-19 / 290. szám

1911 II. évfolyam, 290. szám Kedd, december 19 DÉLMAGY, ámrnmmmmmmmmmsmmsmmm központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, t=3 Korona-utca 15. szám Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., f^g Városház-utca 3. szám ca ELŐFIZETES1 AR SZEGEDEM egész évre . K 24— félévre . . . R 12'— negyedévre . K 6'— egy hőnapra R 2'— Egyes szám ára 10 Bílér. ÍSSlSSSsS ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28-— félévre ... Sí 14-— negyedévre. K V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. SZÁG TELEFON-SZAM: Szerkesztőset 305 1=3 iíiadóhivats; 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 12S-12 Angol és magyar „Scoíus Uiaior '-ok. Az államférfiúi felfogásnak, a felelőségét minden irányban érző politikának a legelemibb követelményeibe ütközik az a mód, ahogy az ellenzéki politikusok és az ellenzéki sajtó egyrésze beléavatkozik a horvátországi választásokba. Megállapíthatjuk, hogy a mai ellenzék se mint többség, se mint kisebbség, nem volt szerencsés kezű a horvát kérdés intézésében. Mint többség, a gyűlölet pillanatnyi sugallatára hallgatva, segitett a hatalomtól megfosztani azt a megbizható, unionista tábort, amely sokszor igen nehéz viszonyok között, a Magyarország és Horvátország közt való jóviszonyt igyekezett megóvni és fenntartani. A magyar koalíció a maga képére és hasonlatosságára, koaliciós uralmat etablirozott Horvátországban is. Könnyelműen és meggondolatlanul oly politikai társaság uralmát szabadította rá a két évtized óta teljesen pacifikált horvát földre, amely társaság magyarbarát érzéseit lemosta a legelső zápor: a vasúti pragmatika kérdésének a felvetődése. Ami ma Horvátországban folyik az nem egyéb, mint annak a horvát-szerb koalíciónak a deposszedálása, amely Horvátországnak Magyarországhoz való viszonyát annyira elmérgesitette és megrontotta. Az a politika, melynek képviselője a jelenlegi horvát bán és Magyarország jelenlegi miniszterelnöke s amely politika mindenekelőtt egy erős és megbizható unionista többség megteremtésén fáradozik, a koalíció hibás és veszedelmes politikai baklövésének a következményeit iparkodik elhárítani. Ha valakinek, ugy a koalíció volt pártjainak és politikusainak állana első sorban érdekében, hogy a mit ők teljes mértékben elrontottak, azt minél hamarább és minél gyökeresebben megorvosolja. Ehelyett mit látunk? A koalició, amely amig hatalmon volt, a horvát kérdés minden behegedt sebét felszaggatta, most mint kisebbség, nehéz köveket gördit azoknak az útjába, akik az ő kormányzati hibáinak, sőt bűnének a megkorrigálására vállalkoznak. Vesztét érezve, a szerb-horvát koalició arra törekszik, hogy elsőrendű temetésben legyen része. Összecsőditette tehát e gyászos alkalomra a sirató asszonyok egész légióját. Még Scotus Viatort is meginvitálta, a magyar nemzetnek, Magyarország nemzeti törekvéseinek ismert nevű angol ellenségét. Scotus Viator minden epés és gyűlölködő jelentése nem ér fel azzal a lovagi szolgálattal, amit a magyar Scotus Viatorok a szerb-horvát koalició ügyének tesznek. S ha egyik ellenzéki újság azt irja, hogy „ellenségeink gondoskodnak arról", hogy a horvát választások ügyét európai botránynyá fújják fel; ehez mi fájdalmas érzéssel hozzá fűzzük, hogy „ellenségeink" fél akkora kárt nem tesznek bennünk, mint például az az ellenzéki interpelláció, amely a képviselőházban elhangzott; s azok a célzatos és kiszínezett választási jelentések, amelyekkel a horvátszerb koalició telekürtöli a világot, s melynek a „magyar" és „nemzeti" érdekek szolgálatában álló lapjaink minden szavát készpénzül veszik. Amennyire a helyzet képe, szűkszavú, de hitelt érdemlő jelentésekből megállapítható: az eddig lefolyt hetven választásnak egy pozitív eredménye már is van. Pozitív eredménye a tüzes tusának, hogy az unionista, tehát magyarbarát-párt, számbelileg is legerősebb pártja lesz az uj tartomány gyűlésnek. Pozitiv eredménye még az is, hogy az eddigi többség, a horvát-szerb koalició, a legkisebb pártja lett az uj törvényhozásnak. Ez az eredmény nem jelenti ugyan teljes győzelmét a magyarbarát politikánakde haladást jelent; előrelépést a viszonyok jobbrafordulásában. A miniszterelnök az ő udvarias, diplomatikus modorában erős leckét adott mindazoknak, akik a tények ismerete nélA vénülő zenész. Irta Ernest Gaúbert. — Tessék, uram, lépjen be s Várakozzék egy keveset a kis szalonban. Asszonyom nemsokára itthon lesz s bizonyára fogadja .. És Juana Molieri-nek az avenue du Bois-n épült kis palotája előcsarnokából, a fcékbársony-libériás, arany paszomámttól ragyogó lakáj nesztelenül kisuhant. A szobában, hol félszegen és mogorván Paul Verlier helyet foglalt, a lebocsátott redőkön beszivárgó parányi fény csak sejtetni engedte a berendezés csodáit: a hófehér szobrocskákat, vésett gemmákat, japán szelencéket, váziákat és aranyedényeket. Fényűzést lehelt még az illatszertől terhes levegő is, mely hullámokban látszott kiáradni ebből a hallatlan, nyomasztó gazdagságból. Rá volt öntve, majd hogy ki nem csordult, az ajtókra, a szőnyegekre, a bútorokra, még a virágokra is. Paul Verlier egy pillantást vetett a nagy velencei tükörbe s fanyar mosollyal nézte benne szilhuettjét. Minek is jött ide, ő, a szegény, elkeseredett, már-már vénülni készülő zenész: a hercegi vágyak áldozati ajándékai közé? Meg nem értett, magányosság után sóvárgó, dacos lelke, mely egy büszkeséget ismert, hogy az igazság prófétája és vértanuja volt, minek is jött ide elernyedni e pazar környezet langy légkörébe, hogy térdet hajtson a cselszövény diadala előtt? Gyengesége csak még jobban kiemelte az igazságtalanság győzelmét. Fölkelt, hogy távozzék; szégyelte, hogy 'ennyire lealázta magát. De e percben már belépett Molieri kisasszony s kezet nyújtott néki. — De hisz nem is látom, oly sötét van itt! — kiáltott fel. Odasietett az ablakhoz s feltárta a redőket. A tavasz vakító tündöklése, a pázsitok zöldjének enyhe visszaverődése, az orgona ibolyaszín fürtjeinek édes illata egyszerre tódult be s elárasztotta az énekesnő alakját. Paul Verlier már csak arra a véznácska és dölyfös leánykára emlékezett, aki tizenöt évvel ezelőtt nem volt hajlandó szinigazigatójának ajánlani, mert semmiféle lyrai adományt nem fedezett föl benne. Akkor kezdett feltűnni a csillaga, mely egy ideig, oh! nem sokáig, fényesen ragyogott. Lais-ának világos, nemes ihletű, mély, s minden izében francia zenéjét elragadtatással üdvözölte a kritika s a kiválasztottak kisded serege, de a nagyközönség nem szentesitette sikerét. Józansága, ereje, világossága, nem voltak akkor divatban. Egyetlen klikk, egyetlen táncosnő, egyetlen szalon nem karolta fel a fiatal tehetséget. A fiatalság egy mathematikaibb zenéért lelkesedett. Ö pedig többre becsülte a szép könyveket a nagyvilági estélyek léha fecsegéseinél. Megnősült s kint lakott Paris környékén. Operája sorvadozott s mihamar lekerült a színpadról. Elkeseredve mit se tett, hogy megmentse. Lais végleges elmerülése előtt egy fiatal nő, ki kitűnő hirnek örvendett a kozmopolita félvilágban. Juana Molieri, eljött hozzá, hogy szerepet kérjen tőle. S ő, miután meghallgatta, nyersen azt felelte neki: — Igyekezzék szép maradni, de hangját ne igen koptassa. Ma, nvomorba jutva, egv beteg asszonynyal s kis iskolás fiával a nyakán, esedezve kérte a Grand Lyrique igazgatóját, hogy Lais-át ujitsák fel. . — Szi vesen megteszem, mert elismerem tehetségét. De üres házak előtt nem adhatom. Kérje meg Molieri kisasszonyt, hogy lépjen fel Lais-ban s előre biztosithatom önt a fényes sikerről. S most ott állt a művésznő előtt és még mindig tétovázott. Oh, mily kevéssé hasonlított róla való emlékeihez s még kevésbé hirnevéhez. Ez volna hát az a kis leány, akinek az arca, a ruhája, mindene egy midinett-re emlékeztetett s aki ma a viliágnak egyik 'leghíresebb s leggazdagabb énekesnője és kurtizánja! Még csak csinosnak se lehetett mondani; arcán nyoma se volt a szelid bájnak; vonásaiból csak a törhetetlen akaraterő tükrözött... Egész valójában mi sem keltett érzéki vágyakat. — Oh! kedves mester! Hát megváltozott