Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-17 / 289. szám

2 DELMAQYAROFoZAQ 1911 december 17 meg .a sokadalomból, a földmives pedig a berándulással napokat vesztegetett azért, hogy egy pár csizmát vásárolhasson. Serényi Béla gróf miniszter praktikus államférfiúi felfogására és mély szociális érzékére vall, hogy ez állapotok tarthatatlan voltát felismerte, s ezzel íjagyot korrigált elődeinek mulasztásán. Volt bátorsága is hozzá, hogy az állapotokra rámutasson, azokat kellő világítással jellemezze, s levonja belőlük az egyetlen észszerű konklúziót, hogy a vásár-mánia tultengéseinek ezentúl határ lesz szabandó, a kormányhatalom szükséges fékeivel s az ujabb vásártartási engedélyek megtagadásával. Reméljük, hogy a minisztert ez álláspontjában az országos közvélemény, maguk a községek is vidékenkint támogatni fogják. Mert nagyon megszívlelendő mindannyiunk javára a komoly intelem, mellyel beszédének a vásájokra vonatkozó részét végezte: „Ez egy nemzeti csapás — úgymond — s a kár milliárdokra megy." Igen, milliárdokra. Mert szegedi és környékbeli kisiparosok, kereskedők az év legtöbb napján tengődnek s amikor négy-öt vásári nap rájuk köszönt, látják, milyen csalódás jut igy is rájuk. Ne vásári humbuggal tartsuk iparosainkban, kereskedőinkben a lelket, hanem helyes közgazdasági, ipari és kereskedelmi állapotokkal. Amerika külkereskedelme. Netvijorkból jelentik: Knox államtitkár Underwood közgazdasági bizottsági elnökhöz intézett levélben Taft elnök fölhatalmazását kéri bizonyos tarifális intézkedésekre, liogv véget vessen annak a differenciád kezelésnek, amelyben egyes országok az amerikai bevitelt részesitik. Fölsorolja a többi között Németország, Olaszország, Ausztria és Magyarország, Portugália és Bulgária részéről történt ilyenféle intézkedéseket és retorziós vámok alkalmazását kivánja. Egyes esetekben 5—25 százalékig menő pótvám lesz szükséges. Súlyosabb esetekben beviteli tilalom is szükségessé válhat. Knox végül kijelentette, hogy javaslata elő fogja segíteni az amerikai külkereskedelem fejlődését. A magyar városok evolúciója. (Saját tudósítónktól.) Az uj népszámlálás egyik íegörvendetesebb eredménye, hogy Magyarországon a városok nagy nekilendülésben vannak. Ez evolúció nem szorítkozik arra, hogy megnöveszti a kereteket eddigi városaink körül, s a nagyobb népszámmal nagyobb anyagi erőt, több szellemi készséget a'd nekik kulturális hivatásuk teljesítéséhez. A lendület kiterjed oly községek felé is, melyek középstációban vannak ,a város és falu közt (a régi Magyarország mezővárosnak hivta az ily típust), de az élet megadta nekik, liogy erőteljesen kifejlődhessenek s máris komoly jelöltek a jövő város-állományába. Méltán közölte a hivatalos közlöny az ide vonatkozó statisztikát nyomatékosan, quasi esemény gyanánt. Kár, hogy adatai megálltak a tízezer főnyi létszámú községek körzeténél s nem terjeszkedtek ama középméretüekig, amiket nem sok választ el lélekszám dolgában a nagyméretű községektől. Városi hivatásra termett községünk, liol a lélekszám meghaladja a tízezret, ezidőszerint száznegyvenhat található hazánkban. Nagy haladás ez, csak a busz év előtti állapothoz képest is; mert akkor összes nagyméretű községeink száma százöt volt, a status tehát két évtized alatt negyvenegy várossá lett községgel gyarapodott meg. Még szembeszökőbb a fejlődés, ha a busz év előtti állapotot összehasonlítjuk a maival a lakosság effektiv számereje s a gyarapodás intenzivitása dolgában. Erről a következő táblázat igen beszédesen világosit föl: Lélekszámra 1S90. 1910. meghaladta a évben százezret 1 2 kilenevenezret — 2 nyolcvanezret 1 — hetvenezret 1 2 hatvanezret 5 ötvenezret 3 • 7 negyvenezret —• -—— 2 6 harmincezret 9 14 húszezret —• 25 27 tizezret 63 81 Együtt 105 148 Tul a százezren, közel a milliós állományhoz jár Budapest 880,000 lakosával, holott húsz év előtt csak 492,000 lakosa volt. Kétszereződjék meg igy a mai lélekszám a legközelebbi negyedszázad alatt, akkor a magyar székesfőváros a kétmilliós metropolisok sorához közeleg. Második nagyvárosunk: Szeged ma 118,000 lelket számit s mintegy nyolcadrészét teszi Budapestnek, de minden más városunknak jóval előtte jár. 20 éve még csak 80,000 volt, de a sorban akkor is versenytárs nélkül vezetett. Két alföldi nagyváros: Debrecen és Szabadka csaknem egyszerre szöktek most a harmadik helyre, amaz 92,000, einez 94,000 lakossal, tehát ez utóbbié, vagy egy orrliossznyira, az elsőbbség. Husz év előtt Szabadka 70,000, Debrecen meg csak 50,000 volt, a nagyobb eredmény pálmája tehát föltétlenül Debrecené. A negyedik helyért két ellentett fekvésű országtáj középpontja verseng: nyugaton Pozsony 78,200, délvidéken Temesvár 78,5001akossal. az előny — alig egy hajszálnyi distanciával — Temesváré, mely azonban nagy diadalt is jelent neki, mert busz év előtt még csak 40,000-es város volt, Pozsonynak ellenben 52,000 lakos jutott. Pozsony gyarapodása tehát mintegy 50 százalék, Temesváré ellenben 96 százalék. Öt vidéki városunk az ötödik hely dicsőségéért vetekedik: élükön Kecskemét jár, közel 68,000 lakossal, utána következnek: Nagyvárad, Arad, Hódmezővásárhely is, — leghátul — kincses Kolozsvár. Mindezek két évtized előtt a 30,000 és 40,000 közt tartottak, fölvirágzásuk tehát szintén örvendetes, ha a tempó nem egyforma is. Ugyanily gyarapodás példáit látjuk nagyaz amerikai kivándorlásról lévén szó, pipaszó és k vaterka mellett (mert hát nagy téma az falun). — Nem 'használt semmit, azért mégis csak azt hajtották az én falusi látogatóim: — A kormánynak kellene tenni valamit. — De ha a természeti erőktől függ . . . Íriszen kifejtettem. — Nem ér semmit. A kormánynak tudni kell a kötelességét . . . — A kormány nem ér rá, — védelmeztem — annyi haja van szegénynek, hogy azt se tudja, melyikhez nyúljon. — Hát ugyan mi a baja? — kérdezte az egyik, aki koalíciós volt. — Hiszen erős, hiszen szépen eligazítottuk a dolgát itt a vármegyén. Azóta is már a második üdvözlőtelegrammal erősítjük. — Voltaképen az elején hibázta el, még vezérilőbizottság korában. — Az elején? Mivel? — kérdi az én emberem hitetlenül. — Hát tudjátok, Kemény Zsigmondnak volt egy kedvenc hasonlata a siracuasi patríciusokról, akik egy nagy, hatalmas bordájú hajót csináltattak, egész Siracusa tombolva tapsolt a roppant méretű, pompás alkotásnak, mindaddig, mig kisült, hogy a hajót 'lehetetlen a siracusai kikötőbe bevontatni, mert a kikötő kicsi hozzá. — Mit akarsz ebből kihozni? kérdé a másik vendégem, hajdani szabadelvű. — Azt. hogy a vezérlőbizottság is olyan nagy hajóval indult meg, amelyet nem birt a kikötőbe vontatni. — Hm ... — morgott a koalíciós a tarkóját vakarva. — Kénytelen volt hát — folytatám — kiszállni belőle s beleülni a hatvanhetes csónakba. — Nem olyan nagy szerencsétlenség — szólt közbe a szabadelvű. — Ugy, de a csónakokat olyan .sokáig lövöldözték megelőzőleg épen ők, hogy teljesen megrongálódtak és most valóságos istenkísértés evezni rajtok a zátonyok közt. Ennyire jutottunk a politikai diskurzusban, mikor kopogás hallatszott az ajtón és belépett a kocsisom, Szuioki'Gyurka, erős, tagbaszakadt ember, aki sáros időben ölben hozza ki a vályúhoz megitatni a négyhónapos csikót. — No, mi baj, Gyurka? — Nagy sor van kérem alásan. M-egyek ki Afrika országába. Azt jöttem alásan jelenteni. — Be vagy te rúgva, Gyurka. Valld be, hogy ittál. — Már amennyit adott a német. — Miféle német? — Az afrikánus német, akinek a véremet aláirtam, de csak öt esztendőre. Sehogysem értettem eleinte, csak lassan fogdostam ki a szavaiból, hogy egy ügynök van a faluban, aki munkásokat toboroz a délafrikai bányákba, Szuioki már aláirta a szerződést és most azt kéri tőlem, tekintsek; el attól, hogy nálam a felmondást elmulasztotta kellő időben. — Merre van az az ügynök, te szerencsét— Kojtor Jánoséknál van megszállva. Ott irják a kontraktusokat a falusiak. Valóságosan fölizgatott a dolog, pedig egyébként flegmatikus ember vagyok. Megkértem a vendégeimet, szükség törvényt bont, engedjenek elmennem egy percre, megnézem miféle manipuláció folyik. Hát csakugyan tele volt a szoba Kojtoréknál, mintha Jakodalom volna. Alig fértem be az ajtón a szorongó sokaság mliatt; bent aztán nyitottak volna utat, de intettem nekik, hogy hagyjanak, jobb szeretem, ha észre nem veszi az ügynök a kabátos embert csendesen meglapultam hátul a banyakernence mellett. Az asztalfőn ült az ügynök, egy negyvenen túli, jól táplált, leberetvált szakállú és bajuszu, hamuszinhaju ur, kicsattanó piros, kövér orcákkal, mint egy prépost, nagy, kampós orrán egy aranyfoglalatu pápaszem ült, melyet minduntalan levett, megtörülgette a kendőjével, majd a szemeit majd az üveget, ugy, hogy nem lehetett tudni, melylik piszkolódik el a másiktól. Mellette egy Stroff nevü, állítólag ipojyságd ügyvédi írnok, ki tolmács gyanánt is szolgált, irt egy halom papiros egyikére, mig az ügynök ur az asztal körül tolongó fiatalabb parasztokkal tárgyalt. Az öregek hátul állottak, inkább csak mint közönség. A két ablaknál (minthogy nyitva voltak a nagy pipafüst és ködmenszag szabadonereszitése miatt) kandi menyecskék pipiskedtek. Némelyik be is dugta a mosolygós pofácskáját. Egy-egy anyóka aggodalmas arca is megvillant az üde fejek közt. Az ügynök ur felváltva hol egyeseikkel