Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-17 / 289. szám

1911 december 12 DÉLMAGYARORSZÁG 3 méretűvé lett községeink alsóbb ' lépcsőfokain: az 50,000 lélekszámuaktól le a 10,000-ig. Jókora a lendület a két felső grádüson is: öt város helyett most tizenhárom jár ott versengő igényekkel. Megszaporodtak eléggé a 30 ezres városok is: liusz év előtt volt 9, most van 14. Csekélyebb a versengés a 20 ezresek közt: számuk husz év alatt huszonötről csak huszonhétre emelkedett. Annál hatalmasabb a mozgalom a 10 ezeres községek körzetében: 1890-ben csak 63 ilyen, ma van 81, az uj konkurrensek száma teliát 18 s ezek nemcsak a 9000 lélekszámú helységekből fejlődtek föl igy, hanem a 8000-es, sőt 7000-es típusból valók is. Nem is lenne e többlethez elég a husz év előtti 9000-es községszám, mely mindössze 14 helységre terjedt s igy a 10,000ig megnőtt további négy helységnek az alsóbb fokozatú 66-ból kellett fölfejlődni. A városok igy kialakuló rendszere nemcsak azzal a jelentőséggel bir, hogy kulturált társadalmunknak ád otthont, s megfelelő kereteket, hanem azért is súlyt kell rájuk helyezni, mert a városokban birjuk nemzeti politikánk hatalmas oszloprendszerét. A magyar városok óriási túlsúlya már husz év előtt leghathatósabb bizonyítékai s legérthetőbb kifejezője volt a magyar faj természetes prepotenciájának. Akkor a százöt városi község közt nyolcvanegy volt magyar jellegű s csak huszonnégyben mutatkozott másajku többség. Ma az arány még kedvezőbb lesz a magyarságra s a 146-ból bizonynyal négyötödrész illeti őt, mert az alsó lépcsőzetről felnövekedett községek tulnyomólag a magyar Alföldhöz számítanak, teliát fajmagyar jellegűek. Teljes bizonyossággal erről majd csak akkor győződhetünk meg, ha a népesség anyanyelvére vonatkozó adatok szintén közzététetnek. Ez a hatalmas városfejlődés persze nincs minden hátrány nélkül, ahogy a fénynek is kell, liogy mindig árnyéka legyen. Városaink evolúciója a többi vidék számlájára, a falu rovására megy végbe. A vidéki népességből nagy százalék lett mobillá ujabb időben s a városok felé áramlik, mert ott jobban boldogulni remél. Amijy módon telnek a városok, ugyanúgy ürülnek a falvak. De ez már az élet szigorú törvénye, egy szükséges rossz, ami a fejlődéssel vele jár. Az élet megtárgyalt, hol az egész hallgatóság szálmára vetett oda valami maszlagot. Igen ügyes volt ebben s noha csak törte a magyar szót, mindig eltalálta a helyes mondanivalót, mellyel felvillanyozta a habozót, a józanodót vagy a •kedvetlent. E végből egy kancsó bor és egy másik kancsó pálinka is állt az asztalon mint melléksegiitség, különféle apró szilkékkel és pirinyó bögrékkel. Egyiket, másikat megkínálta az italból, miközben gyakran ismételte, ugy látszik, az időközben érkezők kedvéért: — öt év hamar elszaladja ... Tyutyutyu hess, es mindjárt vege van. És szép munka, nagyon szép. Aranyt á'sni, nem sárt ásni. Minden hónap elsőn száz forint, utazás oda, mint egy herceg, mink fizetünk; öt év elmúlja, uitazás vissza, mint egy király, áztat is mink fizetünk. Benne van kontraktusban. Tess-ik itcssik ^ Ezek voltak a föltételek. Mikor én odaértem, már akkor hatan irtaik alá a szerződést, csupa markos, erőtől duzzadó emberek, huszonhat évtől negyvenig. Azon felül nem honorálta az emberi erőt. — Ember olcsó, — küá'Ltott fel egyszermásszor üzleti pátosszal — arany drága! Néha kihúzta az óráit — mert kettő volt, minden mellényzsebében egy, vastag aranyláncokon. Megnézte az időt az egyiken, majd a másikon. Mindfez roppantul imponált az egybegyűlteknek. Meglökték egymást. Ez aztán ur. Két helyen nézi az időt. Ezt nem lehet megcsalni. Ilyet még az orosz grófnál se látni. Egy arany szelencéje is volt, amely csodáteremti a maga igényeit s kielégítésének módját: ez a kultúrtörténet irányzata, fejlett civilizáció nem éri be a falusi miliővel és nyerstermeléssel; szüksége van civitásokra, iparosságra, forgalomra s az élet raffináltabb kényelmére, öröméire. Ezeket csak a városok nyújthatják általán, azért van nekik vonzó, kecsegtető erejük a falusi népesség ama részére, mely otthon elhelyezkedni nem tudott, boldogulni nem birt s más, konjunktúrák közt keresi az alapot önferitartásáboz. Magyarországon a városok evolúciója népünk civilizálódását jelenti, mely annál üdvössebbé válhat, mentül biztosabb regulátort talál városi intézményeinkben. Fiaskóval végződött a karácsonyi vásár. — Megnyitás közönség nélkül. — (Saját tudósítónktól.) Szombaton délelőtt nyílt meg a Szegedi Magyar Iparpártoló Szövetség által rendezett karácsonyi vásár. Nagy reklám előzte meg a megnyitást és most, bármennyire elismerjük is a rendezők ügybuzgóságát, megdöbbenéssel kell megállapítanunk azt, hogy a karácsonyi vásár teljes fiaskóval végződött. Ekkora részvétlenséget még nem láttunk sehol és példának elég fölemlíteni azt, hogy a megnyitáson a kiállítókon és a hivatalos személyeken kivül senki sem volt ott Egyetlenegy érdeklődő sem jött el megnézni mit produkálnak Szeged iparosai, akiiik közül nagyon sok ígérte meg, hogy részt vesz a karácsonyi vásáron, de nagyon kevés állította ki készítményeit. Akik ezt megtették, azok is bánják. A kiállítók nagy költséggel igazán szép ipartermékeket állítottak ki, de a szűk helyen anynyira össze van zsúfolva minden, hogy a fölhalmozott szép és értékes árucikkek nem érvényesülhetnek. Két, egyenkint hat láb széles és öt láb hosszú szobában van a karácsonyi vásár. latosan villogott, akár maga a napfény. Azt maga elé tette, néha kivett belőle egy csipetnyi burnótot, szippantott, aztán ismét a szelencével játszogatott, mire megjegyezte hamiskás szemhunyoritással: — Ez arany. Termett mienkben bányában, akibe magok dolgozni fogják. Most már csak azon tanakodtak egymás közt a tudálékosabbak, hogy mindjárt igy pixisnek termett-e a bányában, vagy csak azután a lakatos formálta ilyenre? Az aláirottak közt volt egy Fileci nevü erdőcsősz ás, aki azt a kérdést intézte az ügynök úrhoz, nem vihetné-e magával a feleségét is? — Majd miit! — pattant fel a kövér ur. — Hova gondoja? Asszonyt Burországba? Ostoba költség. Tengerbe sót vetni, mézbe cukrot tenni, asszonyt Burországba vinni. Hiszen már mondtam, hogy asszony van sok. Borzasztó sok. Nem győzíi az ember. És milyen szépek! Jajajaj! (A nyelvével csettintett.) Kontraktust csinálták öt évre és ugy van. Stroff! Ez felszólítás volt a tolmácsnak, hogy most ő beszéljen. A kócos, vékony dongaju Stroff erre letette a pennáját s megmagyarázta értelmesen (de ugy vettem észre, nem első Ízben), hogy a bur harcokban elestek a férfiak, még a gyerkőcök is, a hajadonok, menyecske-özvegyeik ellenben élnek s olyan szemrevalók, mint a kinyílott rózsák, s olyan hajlékonyak és ártatlanok, mint a kerti liliomok. A férfi nagy ritkaság ott, olyan mint a gyémánt, a fehérnép égő epedéssel várja az uj szállítmányokat. Ami pedig a doÜresen álló boltheiyiségben rendezték az eredetileg kiáliitásnajk .tervezett vásárt, azért, mert másutt nem kaptak helyiséget. Szegeden nem adtak át egyetlen középületet sem a kanácsonyi vásár céljaira. Sem iskolák tornaitermeiben., sem másutt nem volt hely arra, hogy Szeged iparosai készítményeiket kiállíthassák. Hogy ennek mi az oka, azt mi nem keressük, nem kutatjuk. Konstatálni kívántuk csak azt a mindenként elszomorító tényt, hogy Szegeden a karácsonyi vásárt két üres boltban rendezték, olyan két szobában, amelyek egy kisebb kereskedelmi irodának sem felelnek meg. Pataki Simon tanár, az egyesület főtitkára, nyitotta meg a vásárt. Beszédében sajnálta, hogy a helyiség kérdése miatt nem lehetett más kiátliiitást rendezni. A megnyitáson egyetlen érdeklődő sem volt ott. A kiállítókon kivül. megjelentek a helyiségben Farkasházi Fischer Vilmos, a minisztérium által kiküldött agyagipani vándortanító, továbbá a zsűri tagjai: Benedikt Ferencné, Székely Gáborné, Lichtenegger Gyuláné, Pataki Simonné, Kiss Arnold és Deutsch Lipót. Összesen tizenegy iparos állította ki termékeit. Meg kel! állapítani, hogy az egyes; ikiáiilitott tárgyak díszére válnak a szegedi iparnak. Nagyon szép a Kulinyi Simon és Spitzer Sándor által kiállított leányszoba, a mely minden izében Ízléses és nagyon megnyerte a zsűri tagjainak tetszését. Rajtuk tóvül kíiá'Miitottak még: Sebők János, Kovács Gyula és Tóth Imre agyagiparosok, Csecs Mihály szövőiparos, Csányi Oszkár gyermekjáték készítő, Deller Sándor és Dosztig Ferenc késesek, Varga Sándor asztalos és Fogel Ede bádogos. Az agyagiparosok készitményein meglátszik, hogy a készítők részt vettek a Farkasházi Fischer Vilmos áltail rendezett kurzulog gyakorlati részét illeti, az ember kiválaszt egyet, szerződést köt vele bizonyos, •időre, s mikor a szerződés utolsó napja letelik, az asszony megy jobbra, a férfi megy balra és azt se mondják egymásnak, hogy: bikkmag. Ezt ennek a paradicsomi országnak a törvényei megengedik. — Becsületes törvények — bólintott a kisbiró, ki az edényekbe töltögetett és akinek öreg felesége van. Ez már most mind el lett volna jól végezve, de egy akadékoskodó hang hasította meg a fülledt, sűrű, szinte lilaszin levegőt. . — Hát a gyerekekkel mi lesz? Az ám, a gyerekekkel! Ohó! Hiszen persze. Erre nem is gondoltak s most egyszerre moraj támadt a parasztok közt. Lám, lám, hm, itt a bökkenő. — Miféle gyerekekkel? — Kérdi Stroff — Akik a házasság alatt születnek — felelték egyszere négyen is. — Valami rendezés kell, hogy legyen velők szegényekkel. Stroff zavartan kapkodott a tekintetével, de résen voM az ügynök s vidám mosolygásra hasadó ábrázattal sietett világosságot önteni a hirtelen felmerült kényes kérdésben. — Nos hát a leánygyerekek maradja anyjánál öt év után és punktum. — És a fiugyerekek? Erre a kérdésre még napfényesebb lett az ügynök arca, még a tokája is ragyogott, mialatt fol-fölhajitotta jó kedvében az aranypixist a levegőbe, mint a labdát szokás és megkapta leesőben. . i