Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-14 / 286. szám

1911 il. évfolyam, 286. szám Csütörtök, december 14 Rfeponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, a Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETESI AR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre . R 24*— félévre . . . K 12-— egész évre K 28-— íélévre . . . R negyedévre. K 6*— egy hónapra K 21— negyedévre. K 7— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. 14"— 2.40 TELEPON-SZM: Szerhesztőseg 305 Aiüdóh.vatal 834 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Naturalista dráma. Ahogy a Kereskedelmi Banknál történt csalás szálai kibogozódnak, egy nagy naturalista dráma nézői vagyunk, mely lefoglalja magának figyelmünket, gondolatvilágunkat s amely ritka-biztos bepillantást enged az ember tetteinek, energiájának műhelyébe. Egy banktisztviselő, aki jó üzletnek minősiti azt a váltóhamisitást, amellyel a kenyéradóját több, mint egy negyedmillió korona erejéig megkárosítja1 egy ügynök, a másik csaló, akinek első dolga, hogy a bűnös uton szerzett pénzen szállodát vesz a bátyjának; egy anya, aki azt a tanácsot adja fiának, hogy lőjje főbe magát, igy talán megmarad a pénz, egy anya, aki gyöngéli a kéznél levő revolvert s erős, uj buldogot vásároltat az öngyilkossal; egy anya, aki három lépésről nézi Végig, mint röpiti a fiu a golyót az agyába: végül az öcs, aki a rendőrség előtt arra hivatkozik, hogy az ő tanácsa következtében lett öngyilkossá a bátyja s aki vérdijat csikar ki magának az árulás fejében. Hova sorozzuk ezt a társaságot? Shakespeare, Ibsen milyen drámájában, Montepin és Born melyik rémregényében találjuk őket. Ezeket az embereket az ő cselekedeteikkel, lelki világukkal az élet teremtette meg, amely jár a maga meg nem határozható utján és fütyül a törvényre, az erkölcsre, a világ rendjére, ahogy azt a gazdag emberek megteremtették. Szürke, köznapi emberek a dráma hősei, egyik sem bir tudatával annak, hogy nagyot, vagy különöset cselekedett, mindegyik ugy csinált, ahogy hasonló esetben száz és száz ember cselekedett volna. Ryhliczky Zoltán meggyőződött róla, hogy egy-két napon belül leleplezik. Szökni már nem tud, mert megfigyelik. Nem logikus-e, hogy főbe lövi magát? De a pénz még megvan, legalább ezt szeretné megmenteni a család, az anyja számára, akit nyilván szeret. Az öngyilkosság előtt tehát megirja utolsó és hazug levelét, melyben ártatlannak mondja magát 'és megátkozza főnökét, Sterk Emilt, amiért ráterelte a gyanút. Kollégái nem fognak vele kezet: ez az, ami halálosan fáj neki, a család bűnös voltát ellenben nem érzi. Az anyja belátja, hogy a fia úgyis veszve van, — de a pénz még jó helyen van. A pénz! Öt gyermeket nevelt fel a munka és nélkülözés között s mert jobb napokat is látott, utálta, gyűlölte a szegénységet. A pénz, a pénz, ami soha nem volt eddig, amiről azt hiszi az, akinek nincs, hogy mindenen, de mindenen segit, most ott volt előtte, csábos közelben, csak ki kellett érte nyújtani a kezét. A pénz bódulatában ugy látta, hogy egyedül a fia halála biztosítja számára a pénzt — nohát akkor haljon meg, legyenek legalább a többi Ryhliczkyek boldogak. Anya, kegyetlen, gonosz, irtóztató anya, mondják sokan. De értsétek meg emberek: a fiu úgyis el volt már veszve, de kivüle volt még négy gyermeke az anyának, ott volt ő maga szégyenben, szegénységben, nekik még kínálta magát az élét, a szebb, a jobb, mint eddig ... A lengyel anya négy fiát küldte a halálba a becsületért, ez egyet az életért, a többi gyermekéért. És a vérdijas Ryhliczky Kázmér! Edzett legény, nem újonc a botlások terén. Ha már az anyja befolyása révén el tudta magát szánni arra, hogy halálra ítélje élveszett bátyját a pénz érdekében, csak logikusan cselekedett, amikor látván, hogy immár a pénz is el van veszve, mentse meg, ami menthető, a vérdíjat. Ez az élet naturalizmusa, amely az ember állatiságával .azonos. Hiába templom, próféta, törvény és erkölcs, a legragyogóbb kultura és a legbuzgóbb hit alatt húzódnak meg ezek a paraziták, melyek a vérünkkel együtt támadnak s melyeket az élet körülményei nagygyá, rombolóvá növelhetnek. Igen, az élet körülményei! Ryhliczky Zoltán egy nagy banknál dolgozott. Háromezer korona volt a fizetése s egyszerű telefonálásra százezreket fizetett ki a bank a feleknek. A mások javát szolgáló pénz A nagyapa várkastélya. Irta Jókai Mór.*) A terémszettudósok följegyzései nyomán találunk egy sajátszerű tengeri állatot, amelynek neve „Salpa". Ennek az ivadékai a tenger mélyében ugy világítanak, mint egy uszó lángtömeg: az egyik hengeralaku, a másik csillagforma, meg másik ollót miimel, vagy ág-bogas meduzafőt. A hajósok könnyen elfogják őket hálóval s aztán tengervízbe téve, tovább tenyésztik. Hát ezeknek az a különös sajátságuk, liogy a fiak nem hasonlítanak az apákhoz, hanem mindig az unokák a nagyapákhoz: a csillagsalpának négyszög fia lesz, hanem aztán megint csillag unokája. Hát ilyen szárazföldi salpa volt az én kedves barátom. Budamér, akinek sok kiváló tulajdonságaihoz járult még az is, hogy nagy arisztokrata volt. Azt tartotta magáról, hogy ő „fertály". Pedig hát nem az ő nyaja volt a grófnő, hanem az apjáé. Ő rendes pirosvérü apától, anyától származott, akiket szintén igen jól ismertem. Az atyja a legdemokratikusabb jellemű férfiú volt azokban a régi időkben, amikor még a demokráciát csak a patikából lehetett hozatni orvosi ve vény mellett; velünk együtt küzdött az emberi jogok általánossá tétele, a nemesség megszüntetése, a köztehervise*) Az Olcsó Jókai cimii kiadásból. lés mellett: a szabadságharcot is végigküzdötte; képviselő is volt és mindenkit tegezett s e tekintetben a viszonosságot is követelte. Volt „méltóságos" ur is: főispán; de azt hamar otthagyta s visszajött tekintetes urnák. Az egyetlen fia, Budamér, pedig teljesen ellentéte volt az apjának. Tetőtől talpig gentleman, aki a burgert lenézi, a parasztot pedig meg sem látja s a zsidónak nem köszön. Jó fiu volt: szeretett traktálni, minden görbe szóért duellálni, a pénzt elszórni s a ködcsönveittre nem emlékezni. Vidéki Városban az ilyenfajta fiatal ember imponál: ahogy mondják, ő adja a tónust. Az ő szava dönt, hogy kit hijjanak meg a kaszinóbálba? Ki legyen a lady patronesse? és pro coronide, hogy ki nyerje el a bálkirályné pálmáját? azaz, hogy kaméliacsokrát. Ez pedig nagy horderejű kérdés! A bál királynéság olyan, mint a pünkösdi királyság: csak egy esztendeig tart. Aki az idei farsangon bálkirályné volt, az már a jövő farsangon nem lehet az. Annak férjhez kell menni. S minthogy bálkirály is van: tehát nagyon könnyű kitalálni, hogy kihez? Ez az eljegyzés per procura: ahogy uralkodó családoknál szokás. Pedig hát erős volt a versenv! A polgári elemnek is volt kanditátusa, a dzsentrinek is. Amannak a neve . . . „stein"-on végződött, emezé „burg"-on. Furcsa véletlen! Mondhatnám: szójáték a sorstól. Egy steip, -meg egy burg! Amaz egy tekintélyes szeszgyárosnak a neje volt, emez egy főrangú nemesé: egy báróé. Derék, tekintélyes ur volt mind1 a kettő. A városban mindenki ismerte őket; az egyik kicsinyben kezdte s aztán mindig följebb vitte a vagyonosodás'ban, a másik nagyban kezdte s aztiáin folyvást alább szállt. Kérdés, hogy melyik a nagyobb dicsőség? Már mindenesetre nagyobb dicsőség, ha az ember magasból lebegett lefelé; mert akkor a fejét hátravetheti; mig aki alulról hág fölfelé, annak a fejét le kell hajtani. Ez volt Budamér barátomnak a nézete is. Az apja pedig szerette volna más meggyőződésre bírni. — Ejh, ejh, fiacskám! De jobban tennéd, ha a Mariska körül taposnád a földet, mint hogy a Clatinda baronesse körüli tolod a szelet. — Ha ez nekem jobban tetszik. — Gusztus dolga. Én rnáir csak a Mariskához állnék. Kapitális egy leány! Olyan piros minit az élet! Tűz a szeme, karcsú termete. Én nem értem, miit tudsz szeretni azon a soványságon? — Azt az elegáns „pli"-t. Azt az utánozhatatlan előkelő vqr!á»st. — De négy ,es.z,tendő\el idősebb náladnáf. — Az istennőnek, nincs életkora. — Hogy nem raeut hát eddig férjhez? — Mert nem találta fel az eszményét. Ha ismerné az apám a szép tulajdonait . . .