Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-12 / 284. szám

V 1911 II. évfolyam, 284. szám Kedd, december 12 aOzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, •—• Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 5=3 Városház-utca 3. szám cj ELŐFFZETESI AR SZEGEDED ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 24-— félévre . . . K 12'— negyedévre . K 61— egy hónapra K 2*— Egyes szám ára 10 fillér. egész évre K 281— félévre . . . K 14'— negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAM: Szerkesztőseg 305 c=_< Kiadóhivatal S36 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 A Dardanella-kérdés. Oroszország egy ideig abban a tévhitben élt, hogy a mostani olasz-török háború, s a hármas entente épen a legjobb alkalom arra, hogy a Dardanella-kérdést most megoldhassa, még pedig ugy, hogy örök időkre vezető hatalomra tegyen szert Konstantinápolyban. A Dardanella-kérdés százéves. Mikor Napoleon Egyptom meghódítására ment, útközben elfoglalta Máltát. Ekkor I. Pál orosz cár, akit nagy szorultságukban a Johannita-rend tagjai a főmesterüknek választottak meg, a portával meg tudta értetni, hogy a franciák egyaránt ellenségei Törökországnak és Oroszországnak, hogy tehát a két birodalomnak össze kell fogni a franciák ellen. A porta ebben a tudatban a Bosporust megnyitotta az orosz hadihajók előtt, s azóta állandóan ide-odajártak a Dardanellákban az orosz hadihajók, s a török flottával együtt operáltak az adriai tengerben. Mikor az orosz hadsereget Auszterlitznél Napoleon megverte, Oroszország tekintélye annyira sülyedt, hogy a porta vissza merte tőle vonni azt a koncessziót, amelynek súlyát kezdte érezni. Oroszország nem engedett, fenyegetőzött, sőt Anglia js, amely akkor szövetségesi viszonyban volt Oroszországgal, a porta Az „Élő halott" s a holt Toistoj-kultusz Szegeden most mutatták be Tolstoj hátrahagyott munkáját, az Élő halottat. Ez a zsinmü lett a próféta hirhedt munkája. Egyik müvéről sem irtak ugyanis annyi smoncát, mint erről. Kegyelettel nyúltak hozzá, — igy kíméletlen felületességgel és kriptaszagu elfogultsággal bántak el vele. Amikor kezdetben fölhangzottak egyes szavaik, hogy: talán nem is Toilstoj irta, — talán gyönge müvének tartotta az iró, amiért nem adta ki, — talán jobb volna csak. ugy elsuhanni fölötte, — hát a sok talánra prófétai álpáthosszal feleltek és Tolstoj lehirhedtebb munkájává tették az Élő halottat. Ellenben senkinek nem jut eszébe, hogy ha olyan végrendeletileg hátrahagyott termék az Élő halott, akkor illik annak a mélyire hatolni. Illik tanulmányozni alaposan is, illik kimutatni, hogy: mennyiben tolstoji ez a szinmü? — mik a kvalitásai? miért vált voltaképen olyan értékessé, hírhedtté? — lehetett-e az iró és próféta Tolstoj szempontjából világrahagyott végrendelet?! * * * Azzal kezdem, hogy lelkiismeretemre fogadom: — Tagadom, hogy az Élő halott Tolstoj Leo gróf munkája. Csak a felületesség és az általánosan közönségessé demoralizált Toistoj-kultusz tette lehetővé, hogy minden gondolkozás nélkül elfogadjuk Tolstoj munkájává az Élő halottat. ellen nagyon határozottan foglalt állást, s a dolog vége az lett, hogy az angol hadihajók is megkapták azt a koncessziót, melyet addig csak Oroszország élvezett. Nemsokára aztán kitört a háború s Konstantinápolyt fenyegették az angol ágyuk. Duchworth admirális vezetése alatt az angol hadihajók beeveztek a Dardanellákba, de a támadásra alkalmas pillanatot elmulasztották, s csak nagy veszteséggel tudtak ismét kimenekülni a csapdából. Az 1809-diki békében volt először a Dardanella-kérdés s a jnare clausum fogalma érintve. A békeszerződés 2. szakasza azt mondja, hogy „miután ősidők óta hadihajóknak tiltva volt a Dardanellákba s a Fekete-tenger szorosaiba beevezniök, s miután ezt a régi török törvényt a porta jövőben békeidőben is fenn akarja tartani minden hatalommal szemben, az angol udvar megígérte, hogy ez előtt török álláspont előtt meghajlik. Husz évvel később, az 1827—29-diki orosz-török háború után a péntervári kormány eltökélte ugyan, hogy Törökország integritását fentartja, de hogy rendszabályokról gondoskodik, nehogy Törökország összeomlása esetén a Fekete-tegerbe vezető ut más hatalom kezébe kerüljön. Ebből a célból küldött néhány évvel utóbb Miklós cár Csak a felületesség s a tlemoraíizálási hajlam teszi lehetővé, hogy kegyeletes jelzőkkel temessék ezt a müvet is a Toistoj-kultusz mauzóleumába. S ez a cim: Élő halott, — a leggunyosabb szimbólum annak a jellemzésére, milyen holt valami a világon a Toistoj-kultusz. Beismerem, sőt abba kapaszkodom, hogy: a TolstojJáz volt a világ legerősebb szellemi áramlata, amióta Tolstoj meghalt. Tudósokat, államférfiakat (kivéve a magyar politikusokat), zseniket és analfabétákat megcsapott egy kis Toistoj-kultusz. Épen ugy beszéltek róla, mint a világ másik hódító áramlatáról, a drágaságról. Igen, mindenki tudja, mi a Toistoj-kultusz. Aminthogy mindenki fenomenálisan érzi, mi az a drágaság. Ellenben senki sem hatol a Toistoj-kultusz mélyire, senki sem nézi saját agyával Tolstoj életcéljait, s nem mutatja senki az ő filozófiájának további utalt. Hanem csak ugy beszélnek róla, mint a — drágaságról. Általánosságban és minden országban ugy. Sőt: majdnem mindenütt egyformán is. Csak néha, ha akad valaki, aki rámutat, milyen utakat kell vágnunk, hogy végre fordítsunk valamit a drágaságon. És csak néha, ha akad pusztában elvesző szó, ki a Toistojkultusz holt ideáját élővé glóriázza. Közönségessé, unottá, — tehát ideátlanná és céltalanná demoralizálták a Tolstoj-kultuszt. Nemcsak nálunk, de a Nyugaton szintén. Sőt kivételesen Keleten is. Oroszországban elsősorban. Csak ebben a legszegényebb atyuska-birodalomban tudnak több közönegy flottát és szárazföldi csapatokat a Boszporuszhoz, hogy megvédelmezzék Konstantinápolyt Ibrahim pasa ellen, aki legyőzte Egyptomban a törököket, s Kisázsián keresztül Konstantinápoly ellen vonult. Ekkor Oroszország hallgatólagos engedélyt kapott arra, hogy hadihajói szabadon közlekedjenek a Dardanellákban. Nem csoda, hogy ez ellen Anglia és Franciaország a leghevesebben tiltakoztak: végre létrejött az 1941. julius 13-diki londoni egyezmény, melyben az akkori öt nagyhatalom a Dardanellák elzárásában beleegyezett. A krimi háború után, az 1856-diki párisi béke ezt a tilalmat ünnepélyesen megerősítette, de a szulán fenntartotta magának a jogot, hogy könnyű hajóknak megengedhesse a Dardanellákba való behajózást. Az 1871. március l3-iki londoni béke, mely Oroszországnak ismét megengedte, hogy a Fekete-tengerben nagy hadiflottát tartson, ezen a helyzeten nem változtatott, s az 1878-diki berni béke is kimondottan a régi szokást tartotta fenn. De a berlini kongresszuson azért nagyon fontos nyilatkozatok történtek. Mig ugyanis lord Salisbury az angol meghatalmazott azt mondta, hogy a Dardanellák elzárása Angliát csak a szultánnal séges dolgot mesélni a Tolstoj-kultuszról, mint a drágaságról. Másutt legalább fordítva van már . . . * * De visszatérek arra a mondatra, amely miatt ez az egész íródott. Tudniillik, hogy: tagadom, hogy az Élő halottat Tolstoj Leo gróf irta. Ennek világossátételére idézem azt, milyen körülmények között Íródott a végrendeleti vagy milyen szinmü. Tolstoj Leo életében nem hozta nyilvánosságra az Élő halottat. Ennek a — Tolstoj életében — páratlan esetnek ugy adják a magyarázatát, hogy Tolstoj folyton (tiz évig) simitgatott a „kedvenc" müvén és nem volt ideje a nyilvánosságra hozni. Hiszen ismeretes a halála és rövid, szenzációs előzménye. Igy magyarázzák. De ez a hosszú magyarázat tulrövid ahoz, hogy el is higvjük. Mert aki Tolstoj t és az ő szellemi meggyőződését ismeri, annak tudnia kell, hogy Tolstoj végrendeletileg nem egy vagy több müvet hagyott és akart hagyni a világra, hanem csak a filozófiáját, azt az egyszerű, szimpla lesziirődést, mely írói föllépésekor is meg volt már és amely élete végéig semmiben sem változott, hanem olyan egységes és hódító maradt mindvégig, mint — például — Keresztelő János hite. Aztán: Tolstoj minden befejezett munkáját rögtön nyilvánosságra adta, — mert nem a technikai egység, nem a mondatcsiszolás végett irta azokat, hanem az agitálás és prófécia céljából. Nem az irói