Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-07 / 255. szám

?9U fL övtoíyarri, 255. szám Kedd, november 7 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, a Korona-utca 15. szám •—• Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=3 Városház-utca 3. szám ELŐFIZETESI AR SZEGEDEM egész évre . K 24— félévre ... fi 12 — negyedévre . fi 6'— egy hónapra fi V— Egyes szám ára 10 fiiiér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN,': egész évre fi 28-— félévre ... fi 14'— negyedévre . fi V— egy hónapra fi 2.40 Egyes szám ára 10 fiiiér. 1

TELEFON-SZAK: Szerkesztőseg 305 u,adóhivatal 308 interurbán 305 g Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Kibontakozás. Irta Nemess Zsigmond országgyűlési képviselő. A béke rneghiusult és akadnak, akik tettetett naivitással kérdik: miért? Miért? Egyszerűen csak azért, mert akik ellenkeznek ezek egyöntetűen még azt sem tudják megmondani, hogy tulajdonképen mit is akarnak. Kivánják „a kilences bizottság programjának teljes végrehajtását". Értjük. Kivánják a „zászló és jelvény kérdés rendezését", még ezt is értjük. Ezek a véderő javaslattal kapcsolatosan tárgyalható konkrét kívánságok, de itt azután meg is kellene állapodni egy kissé, — nem pedig bele keverni olyan további egyebeket, melyek a kívánalmak komolyságát csak lerontják. Még az „anyagi" szempontokat is ki kell most kapcsolni, mert vagy feltétlenül és égetően szükséges a véderő gyökeres reformálása és teljes kifejlesztése — ekkor erőnket a végsőkig meg kell fesziteni, lévén salus rei publicae a suprema lex -— vágy elég jó az a véderő ugy amint van, ekkor maradjon meg minden a régiben. Ez utóbbit azonban senki sem akarja. Mindenki egyetért abban, hogy a véderő legvitálisabb érdekeinek kockáztatása nélkül mai elmaradt — hogy ne mondjuk — hanyatló állapotában tovább nem hagyható. És ez természetes is; mert ennek a hadseregnek, ahol a mi fiaink is munkálkodnak, az a hivatása, hogy a mi portáinkat is védje. Ergo ezt a hadsereget jelenlegi összetételében is támogatnunk, sőt egyenesen szeretnünk kell. Az is bizonyos, hogy házam nyugalmáért, gyermekeim életéét semmi sem lehet sok. Végül elvitázhatlan, hogy állami létünk épségét biztosítjuk azzal, ha a világi hatalmak soraiban számottevő tényezők maradunk. Hogy elbirjuk-e'? Előttünk a beterjesztett legutóbbi költségvetés. Ez hosszas tanulmány, gondos kutatás, komoly számiások alapján készült és azt mutatja, hogy az ország „teherviselési képessége" a katonai terheket igenis elbírja. Az „Ausztriának való kiszolgáltatásunkat" sem ez a javaslat hozza hirtelen. Ausztriának, ha ugy tetszik ki vagyunk szolgáltatva azóta, amióta vele összeszövetkeztünk. Ezt tehát most ne feszegessük. Nincs erre se mód, se ok, se eszköz. A „választó-jog!" Ez is egészen más lapra tartozik. Ehez a katonáéknak semmi köze. Ezt junktim nélkül és csak a legnagyobb nyugodtság közepette szabad majd megtárgyalni; mert ez sokkal nagyobb dolog ám, mint a véderőjavaslat. Van azután ezen kivül több más sürgős és fontos ügy még, ámde ezek négy hóI nap óta mind-mind fennakadtak. EgyszerII „rossz nő". Irta: Henri FaJc. Az enyhe, illatos juniusj estén Rigel, a regényíró cigarettával a szájában, mosolyogva lépett be barátjához, Hugón doktorhoz, hogy magával vigye ebédelni a Bois de Boulogne-ba. Hugón orvos a pamlagon ült, kalappal fején, annyira elméledve gondolataiba, hogy nem is vette észre a belépőt. Mikor Rigel vállán érintette, megreszketett. — Bocsáss meg, kész vagyok. Indulhatunk. S barátja aggódó pillantására csak ezt feleié: — Majd útközben mindent elmondok. Az avenuen hozzá is kezdett: — Ismerted Servannest, a festőt, aki tiz év előtt halt meg? — Hogyne! — És a barátnőjét, Rieux Lucile-t? — Magas, barna leány volt. Nem túlságosan szép. — Igen. Tegnap meghalt. Hadd mondjam el, ki volt ez a nő. Legalább valaki megemlékezik róla... Servannes Rennesben született, kereskedő emberektől. Négy gyermek, két fiu s két leány közül ő volt a legfiatalabb. A bátyja jegyző lett, őt kereskedői pályára szánták, de Párisba szökött... Egyik hires festőművész érdeklődött sorsa iránt, de eleinte nem tetszett eredeti tehetsége. Megismerte a nélkülözést, majdnem a nyomort is s a kétségbeesést. Nyomorúsága tetőpontján a Louvreban megismerkedett egv fiatal leánynyal, ki ugy látszott, müvészlélekkel birt. Feltárták egymás előtt lelkeik. A fiatal árva leány nevelőnő volt s tanítványai apja egy este elszédítette és elcsábitotta. Asszonya természetesen elűzte a „rossz leányt" s ő nem birva elég bátorsággal, hogy törvény utján üldözze csábitóját, leckeadással tengette életét. Négy évvel volt idősebb Servannesnél. Megszerették egymást és együvé költöztek. Midőn a családja Rennesben megtudta, hogy Servannes „összeállt egy rossz leánynval", felháborodásuk leírhatatlan volt. Valósággal inzultáló levelekkel rohanták meg. öt pedig uj élete teljesen megváltoztatta. Komor egyedüllétének vége szakadván, lázas munkakedv fogta el. Igaz, ihogy sokáig tartott a küzdelem, tiz esztendeig... De Lucile soha sem hagyta el. Egy napon a zseniális művész eiőtt felnyíltak a Sálon ajtai. Az ő felséges „Don Quehote"-je, „Viliik tánca" — hiszen ismered ... Elnyerte az első dijat. S ekkor meg akarta valósítani azt, ami tiz év óta legszebb álma volt, feleségül venni Lucilet. Csak arra várt, hogy bizonyos exisztenciát teremtsen. Párisban ugyanis mindenki házastársaknak tartotta őket, mert mindig „feleségének" nevezte Lucilet. Ugy határozták, hogy nyáron leutaznak re csak megálltunk. Bele jutottunk egy tarthatatlan, egy lehetetlen, egy összekuszált, végzetes helyzetbe. Ebből ki kell bontakoznunk, sürgősen és minden áron. A nemzet a maga életének, vagyonának és becsületének megőrzésére legjobbjait -— választott képviselőit — küldte az ország tanácsházába; teljesítsék tehát a vállalt kötelességet becsületesen, férfiasan, legbensőbb meggyőződésük szerint. Az a feladatuk, hogy az ország dolgait megtárgyalják oly célból, hogy annak alapján határozat létesüljön. Céltalan időfecsérléssel a nemzet ideje pusztitódik; ez pedig drága és értékes, nem türi a megállást. Sok itt a teendő. A teljesítendő munka programja nagy kereteiben ma körülbelül igy mtuatkozik: véderőtörvény, költségvetés, választói törvény, házszabály revízió. Ebbe beillesztődnek természetesen még mindazon sürgős kulturális, szociális és gazdasági törvényhozási alkotások, melyek az állami élet mindennapi szükségletét képezik. Állapítsanak meg tehát valami sorrendet és fogjanak bele végre valami munkába. Dolgozzanak, ne csak folyton szavaljanak. Ez a mindig csak szvazás és négy havi egy helyben állás, kivételes állapotot létesített; ezen tehát máskép nem, csak kivételes eszközökkel lehet segiteni. Álljanak ki az ország legjobbLucile szülőfalujába s ott egész csendben egybekelnek. Emlékszel, minő óriási megdöbbenést keltett itt a festő halála. Én épen uton voltam s csak hazatértem után hallottam betegségéről. Lucile pedig tovatűnt. Senki sem tudott felőle. De nem is sokat törődtek vele. Azt is megtudták egyébként, hogy nem voltak egybekelve. De azt már nem tudták, hogy ezt az egybekelést Lucile utasitotta vissza. A betegség ugyanis rohamosan támadta meg Servannest s az orvosok csakhamar elveszettnek nyilvánították. Állapota csak rosszabbodott akkor, midőn Lucile, ezt kötelességének tartva, családját is elhívta betegágyához. Lucile fogadta az érkezőket, a testvéreket s a fivért s a legóvatosabb kíméletet ajánlotta figyelmükbe. A két nő sárgán, lebiggyesztett szájjal, mintha levegőnek nézte volna őt, a férfi pedig valósággal rákiáltott: — Nemcsak Parisban tudják, asszonyom, hogy mi a finom érzék. Mikor a rokonok beléptek, Lucile diszkréten kisuhant. Ezek pedig nekitámadtak a betegnek. A nők szemrehányásokkal halmozták el, a bátyja egyenest faggatta, végrendelkezett-e? A haldokló pedig rájuk hörgött: — Takarodjatok ... s többé soha se lássalak!