Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-25 / 271. szám

1911 II. ©vtolyam, 271. szám Szombat, november 25 ELŐF1ZETESI AR SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre . . . R 12"negyedévre . n 6 — egy hónapra R 2Egyes szám ára 10 fillér. Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=3 Rorona-utca 15. szám • Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., t=i Városház-utca 3. szám ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre R 28-— félévre . . . R 14 — negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEíON-SZAH: Szerkesztőseg 305 íaadóh.vatcl 308 Interurbán 3u5 Budapest szerkesztőseg teleíon-szám? 12 8- 12 Törvénytelenek divatja. A színházakban, különösen a fővárosiakban, csupa törvénytelen emberek problémájáról szóló darabokat játszanak. Mondhatjuk, ez a divat a színházakon kívül is hódit. Igy az anyakönyvi hivatal tanúsága szerint Szegeden és vidékén feltűnően szaporodik az olyan gyerekek száma, akik elfelejtenek apáról gondoskodni, mielőtt megszületnek. Ezt a könnyelműségüket az állam és az erkölcsi világrend azzal bünteti, hogy egész életükre törvényteleneknek bélyegzi őket. Még szerencse, hogy az irgalmas természet nem aggat rájuk valami elválaszthatatlan jelet, amely a született apátlanságukat elárulná. Azonban, ugy látszik, igy is kellemetlenek a társadalomnak, különben nem tartanák őket külön nyilván, s nem adna okot a tisztes és jámbor emberek fejcsóválására, hogy ime Szegeden, ahol a kultura növekedését minden egyébben oly örvendetesen tapasztaljuk, ép a törvénytelen gyerekek száma az idén növekedőben van. Vájjon igazán a műveltség rovására megy ez a jelenség? A falun, ahol a vadházasságok divatja nem akar alábhagyni, még el lehetne mondani. Ott azonban a törvénytelen gyerek nem is olyan jelentős valami, mint a városban. Falun, ahol talán rá nem érésből, talán az eskető költség hiánya miatt, talán azért is, mert egyegy hegylakó messze lakik az anyakönyvvezetőtől, vagy végül puszta öröklött megszokásból pap és törvény nélkül állanak össze a párok, az ilyen együttélés sokszor halálig tart, s a gyerekek fölnevelése ép oly módon történik, mint az elismert házasság sarjadékaié. Azok a gyerekek is törvénytelenek, de ezt az apjuk nem veszi tőlük rossz néven, és többnyire ők se tudják. Felnőnek, — s a törvényt adó állam annyira már nem tekinti őket törvényteleneknek, hogy be ne sorozza őket és hogy, ha lehet, adót ne szedjen tőlük. A városban azonban a törvénytelenek szaporodása mást mutat. A város emberei tudják az anyakönyvvezetőhöz vezető utat; a vallásos érzés se pusztul ki a legtöbbjéből annyira, hogy pap elé ne kívánkozhatnának. S itt jobban hallják, könynyebben veszik tudomásul a társadalom lenézését, kiközösítését, amely a törvényteleneket éri. Az apák lelkét itt inkább megmozdíthatja az a tudat, hogy az ő bűneikért, az ö mulasztásukért az a gyerek fog szenvedni, a porban maradni, aki elvégre az ő vérük, miért nem élnek ezek rendes házaséletet, olyat, amely az anyakönyvnél kezdődik, s ha a válópör ketté nem vágja, a sirig tart? Bizony, ez nem az erkölcsnek, a kultúrának kérdése. Egyébé: a drágaságé. A házas együttélés terheli egyre drágábbak lesznek; nemcsak a fényűző, reprezentáló, nyomorát takargató intelligenciában, hanem a legalsóbb héposztályokban is. Drága a lakás, a családi élet legelső kelléke: a munkás otthona, egyszobás menedékeért sokszor tiz-tizenkét forint havi bért kénytelen fizetni, ami az ő keresetéhez nagyon nagy ár. Azután megdrágult az élelem, a ruházkodás, minden egyéb. A szerelem még az alsóbb néposztályok romlatlan gyermekeinél *se olyan vak, hogy a házasélet jövőjének ezeket a kilátásait meg ne lássa. Ahol pedig a házasélet ritkább lesz, ott a futó viszony, a kötelesség nélkül való szerelem sűrűsödik el s szüli a gyermekeit. Mert a városban a törvénytelen gyerekek nagyobb része nem a „vad" házasságokban születik, amelyek vadsága annyira nem terjed, hogy a gyerekekről ne gondoskodnának, azt békés együttélésben föl ne nevelné. A város törvénytelenjei többnyire az apától elhagyott, vagy eléggé nem gondozott hajtások, akiket vagy az anyának nagyobb energiája és szeretete nevel föl, vagy az állam, a város nyakába szakadnak. A vadházasságok gyerekei rendes foglalkozást üző emberek, a falu közönséges népe lesz; a város törvénytelenjei, ha idejében szerető kezekre, vagy az állam fölkarolására nem akadnak, a bűnre zuhanók tömegét szaporítják. Ép ma: idézi valamelyik német újság Wilhelm Busch-nak, a pazar humoru német versirónak bókversét: ,,Vater werden „Kelts fel holnap!" Irta Henry Lavedan. D& Plomby báró 30 éves, kövéres ember. Pierre Mandolin 20 éves, szőke, gyengéd, félénk. Louis, a báró szolgája. (Dél, Plomby bárónál, aki még alszik. A függönyök szétnyitva és Louis privátlevelezését végzi urának Íróasztalán. Kopogtatnak.) Mandolin (Louishoz): Alszik még? Louis: Mit is tegyen ilyenkor? Nézzen csak rá! Milyen különbség e viziló és ama sikkes ur között, ha felöltöztettem. Mandolin: Mégis csak fel kellene kelteni. Louis: Próbálja meg. Mandolin: Tegnap este igy szólt hozzám: Remélem, hogy holnap velem fogsz ebédelni. Marivauxnál. De ne felejts el korábban jönni és kelts fel. (Kiabálva.) Plonfim halló, Plombv! Valóban olyan dolog ez, mintha Chambord grófról beszélek neki. És mindennap ugyanez a história. Louis: Én az ön helyében abbanhagynám az egészet. Mandolin: Nem lehet, hiszen megígértem. Inkább jöjjön és segítsen. Louis: Sajnálom el vagyok foglalva. Mandolin: Maga az ő levélpapírját használja? Louis: Igen, ennek nagyobb az affektusa. Ez áll rajta (olvassa): Semper vigilo . . . Mit jelent ez? Mandolin: Azt jelenti, mindig ébren vagyok. Louis: Milyen vicces, éppen illik rá. Mandolin (megragadja a barátját): Plomby, kedves Plomibvkám! Louis: Csak pocsékolja az idejét. Mandolin: Nem, hiszen már mozdul. (Plomby ásit és ismét elalszik.) LouiS: Az áldóját, rázza meg jól. Húzza le róla a takarót. Mandolin: Ah, köszönöm, Hogy megint pofont adjon, mint a múltkor. Hiszen tudja, hogy milyen. Louis: Hogyne tudnám. S ilvenkor még a nagyapját sem sajnálná. Mandolin: Csak azt szeretném tudni, miért épen én vagyok az, akinek minden reggel fel kell őt költeni! Miért van akkor maga itt? Louis: Ez nem az én kötelességem. Mandolin ur az első hetekben ugy tettem, mint ön. Felhasználtam mindent, türelmet szelídséget, nyakasságot, hogy a báró urat kellő időben felköltsem .Minden alkalommal valóságos küzdelem folyt köztünk. És ha végre sikerült talpra állitanom, ugy tombolt, mint az őrült, összeszidott, mindenféle tárgyat a fejemhez vágott, amikre egyáltalán nem voltam elkészülve, igy a lámpát, a teáskészletet és a poitiers-i hölgy szobrát. Természetesen mindig eltévesztette a célt. De ez azért mégsem olyan kellemes. Egvszer igazán megijesztett. A párnája alá nvult revolveréért... Mandolin (meghökkenve): Igazán? És ma? Louis: Mit ma? Mandolin: Ma is ott van a rev . . .? Louis: Nem tudom. De nekem különben mindegy. Egy este felmondtam három hét múlva. Persze hallani sem akart róla. Este nagyon kedves. „Bolondság Louis — mondta. Nagyon meg vagyok magával elégedve és nem engedem el." „Jól van — válaszoltam — de csak egy feltétel mellett maradok: Én többé fel nem költöm a báró uratí Mert ez ismét szétválasztana minket." Eleinte dühöngött, azután jobb belátásra jutott. „Rendben van — válaszolta — Mire valók lennének a barátaim? Ezentúl ők keltenek fel." Ettől a naptól kezdve nekem igazán olyan mindegy, hogy fel kel-e vagy sem. Mandolin: Hát ki keltette fel? Louis: A barátai. Mandolin: Milyen barátai? Louis: Hát valamennyi. Természetesen sorjában. Az első — ennek már két éve — mossieur Catalpas volt. Hét hónapig viselte ezt a tisztséget, azután megelégelte. Catalpas és a báró azóta halálos ellenségek. Azután Membrelle ur jött. Három hónapig tartott. Ö is, mint ellenség távozott. Erre Sostróy Pál jött, de csak két napig; Cambert