Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-03 / 252. szám

1911 november 1 DÉLMAGYARORSZÁG 9 rás. Erre aztán körömszakadtáig tagad ő is, meg Csányi Zsóka is, akinek különben sem volt szüksége ez irányban buzdításra. Grütiberger olyan színben akarta föltün­tetni a rendőrségnél tett előbbi vallomását, mintha azt a rendőrség sugalmazására tett volna, s ő már előzőleg megbizást kapott agent provocateur-i szolgálatra, hogy Csányi Zsókát a bűntett elkövetésébe beugrassza. Be voltak idézve tanúnak a szegedi rend­őrség majd egész bünügyi osztálya. Somogyi Szilveszter dr főkapitány. Szakáll József dr alkapitány, Borbola és Schweiger osztály­jegyzők és detektívek, akikkel Szemben a vádlottak egész -sereg alibi-tanut jelentett, akik közt azonban alig volt büntetlen előéletű és akik közül többet a börtönőrök kisértek fel az ügyészség fogházából, köztük a hires­neves Kalmár Jóskát, aki egy rendőrt szur­kált meg az éjben s ezért ül most az ügyész­ség fogházában. A vádlottak tanúin nagyon meglátszott az igyekezet, hogy hasznára legyenek a vád­lottaknak s különösen gyanússá tette vallo­másukat az. hogy az év elején történt egyéb­ként jelentéktelen esetek naptári dátumára is pontosan emlékeztek. A törvényszék ma délután öt órakor hir­dette ki az ítéletet, mely szerint Csányi Zsóka Istvánt egy rendbeli lopásért három évi fegyházra itéíte. A török meglopásának vádja alól tárgyi bizonyíték hiján fölmentet­ték. Grüubérger Jánost összbüntetésül más­fél évi börtönre Ítélték. Vele szemben mind a két rendbeli looás bűntettében megállapí­totta a bíróság a bünrészességet, amennyiben azt a rfndőrség előtt beismerte s igy vele szemben a török meglopásának bűntettében is meg lehetett állapítani a tulajdon elleni ki­hágást. Az elitéltek büntetéséből négy és fél hóna­pot a ."/sgálati fogsággal kitöltöttnek vett a bíróság. § Két független szavazat. Csalárd szavazás vétségével vádolva állottak ma a szegedi királyi törvényszék büntető tanácsa előtt Kardos Péter és Kasza Ferenc Hódme­zővásárhelyi földmivesek. A vétséget, melyért ma törvény előtt állottak, az 1910. évi vá­lasztások alkalmával követték el Hódmezővá­sárhelyen, Kun Béla függetlenségi párti kép­viselőjelölt érdekében buzgólkodtak oly igen a függetlenségi párt hivei, hogy nagy buzgó­ságokban elvetették a határvonalat, mely a tisztességet — a becstelenségtől elválasztja. A választás után beadott, de később vissza­vont peticióból kitűnt, hogy Kun Bélára na­gyon sokan liamis szavazólappal szavaztak. A választásokon Kardos és Kasza más ne­vek alatt akartak szavazni, de nem sikerült nekik, mert egy bizalmiférfi fölismerte őket. A bíróság ma a két független magyar nyolc­nyolc napi fogházra ítélte. - ra"egoyilt| K Nyolcvan szoba. Központi fűtés. 8 ^ Minden szobában vízvezeték! V Mérsékelt árak. Tulajdonos g « Dávid Sándor vasúti vendéglős. IOTO Megnyilt Költözködőknek ajánljuk ellsriiert legnagyobb vá­lasztékú szőnyeg, függöny és egyéb akberendezési c kkeinket kész­pénz vagy részletfizetésre. 1029 Perzsa szőnyegek legdúsabb választéka. Domún Mihály és Fia ágVremti gyárciM és szönyegnágy­nagykereskedők. Szeged­VASS Peketesas-utca mozgókép szinház uj Wagner-palota. Csak felnőtteknek! Asta Nilson a főszerepben. Pénteken, Szombaton, Vasámáji erkölcsdráma 4 felvonásban. Ezen a három napon katona, diák és gyermekjegyek nem adatnak ki Csak felnőtteknek! 2276 KÖZGAZDASÁG (—) Szabadba a szegcdi kamara ketté­választásáért. A szabadkai kereskedők egye­sülete: a Lloyd, akciót indit aziránt, hogy a szegedi kereskedelmi és iparkamarát két részre oszszák. Az uj kamarai székhely Sza­badka lenne, a kamara körzetét pedig Bács­megye területe alkotná. A terv megvalósítá­sát előmozdítja az, liogy a szegedi iparkama­ra, amely a legnagyobb kamara az egész or­szágban, állandóan tul van terhelve és szét­tagolt területe az adminisztrációt megnelie­ziti. A szabadkai kereskedők akciója széles körben nagy tetszéssel találkozott. A Lloyd terve legközelebb konkrét formát ölt s nem­sokára megkezdik a mozgalmat az egész me­gyében az iparkamara érdekében. (—) Az államvasút forgalmi bajai. Azok a tarhatatlan állapotok, amelyek a ma­gyar királyi államvasutak vonalain minden­felé tapasztalhatók és óriási károsodásokat okoznak az egész gazdasági életnek, együt­tes állásfoglalásra késztették az ipari, keres­kedelmi és mezőgazdasági érdekképviselete­ket. Az érdekképviseletek vezetői és kikül­döttei e tárgyban Matlekovics Sáhdor v. b. t. t. elnöklete alatt az Országos Iparegyesü­let fővárosi tanácskozó termében ülést tar­tottak, amelyen elhatározták, hogy a Máv. forgalmi bajainak kérdését tárgyalás alá ve­Szik és addjg pen) veszik le a napirendről, mjg azok orvoslására nézve megnyugtató Ígéretek és intézkedések nem történnek. Az ülésen képviselt egyesületek abban állapod­tak meg, hogy a kérdést állandóan széles­körű nyilvánosság bevonásával intézik. Az ülés több szakértő tagját felkérte, hogy egy­részt az államvasutak adminisztrációjának reformjára, másrészt a fennálló forgalmi ba­jok orvoslására vonatkozólag elaboráturnot dolgozzanak ki, amelyek a gazdasági élet egyetemének kívánalmait tartalmazzák. Nyomatékos és közös akciójukkal az egye­sületek vezetőinek az a céljuk, hogy a pana­szokat, pmplyek elszigetelve orvoslást nem találtak, meghallgatást biztosíttassanak és hogy a tarthatatlan helyzetnek, amely már­már valósággal fenyegeti a magyar gazda­sági életet, véget vessenek. Budapesti gabonatőzsde. A katáridőpiaeon az amerikai börzékről tegnap jelentett olcsóbb jegyzések következ­tében eleinte lanyhább, délfelé azonban fede­ző vásáriások folytán ismét szilárdabb volt az üzlet. Egy órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Buza áprilisra Buza októberre Rozs áprilisra Rozs októberre Tengeri májusra Tengeri augusztusra Zab áprilisra 11.91—11.9 10.33—10.34 8.54— 5.55 9.55—9.56 A budapesti értéktőzsde. November 2. A mai előtőzsde iránya meg­nyíláskor igenszilárd volt, mert külföldről kivétel nélkü igen szilárd jelentés érkezett, nevezetesen az a liir buzdította a spekulán­sokat, liogy Newyorkban az acéltröszt vál­tozatlan osztalékot űzet és remélhető, hogy a kormány energikus eljárásával szemben kellő intézkedéseket léptetnek életbe. Csak a magyar belpolitika zűrzavaros helyzete és az olaszok tripoliszi vereségének igazolása oko­zott gondot, ami utóbb az árnivó hanyatlá­sára vezetett, mert a bécsi piac magatartása, várakozás ellenére, igen kedvtelen volt. Igy történt, hogy áz árnyereség nemcsak a nem­zetközi, lianem a helyi piacon is elveszett, aliol a közúti részvény 5 koronás árhanyat­lása, amit a kulisz realizálásának a rovására kellett irni, rossz hatást tett. Ámde a zárlat az egész vonalon ismét javult. A készáru­piacon a Komerchank, a beacsini cementrész­vény ,ő a magyar villamossági részvény, az Auerfény-részvény és a Hermes-részvény né­hány koronával drágábban kelt. A zárlat igen barátságos volt. Magyar hitel 839. 840.50 Osztrák hitel 643.25—644.50 O. m. államv. 726.50—727.— Jelzálogbank 481.50—483.— Leszámító'óbank 571 75—573.— Rimaniurányi 700.25—704.25 Közúti villamos 804. 807.75 Városi villamos 417. 4<8.— Hazai bank 309. 310.— Magyar bank 717. 717.75 Viktória Pannónia Weitzer Beocsini Salgótarjáni Alt. kőszén Újlaki Ganz vasöntő Magyar villám. Atlantika 893. 897.­677. 679.­807. 812­420. .­4190. .­487. 489.­A déli tőzsde tartott volt, bár a berlini je­lentés nem elégitett ki teljesen. A nemzet­közi piac értékei kissé javultak és teteme­sen zárultak. A helyi piacon az árnivó keve­set változott. A készárupiac élnék volt. ^ A járadékpiac csöndes. A valuta és ércvá'ltó változatlan. A zárlat nyugodt. Kötöttek: Osztrák hitei C43.25-C43.75 Magyar bitel 839. 839.50 Jelzálogbank 4b2. . ­Leszámitolóbank 572.50—571.50 Rimamurányi 704.—705.— Közúti villamos 808. 805.75 Magyar bank Keresk. bank Beocsini Aszfalt Salgótarjáni Ganz vasöntő 717.50—716.50 4125 Dijbiztositás : Osztrák hitelrészvényből holnapra 4—5 kor­nyolc napra 8—10 kor., november végére 16—18 korona. A bécsi börze. A mai előtőzsdén a kötések a következők 643.50 .— Osztr. államv. Ostrák hitel - var hitel Magya­Anglo-bank Bankverein Unio-bank Landerbank 838.S0 .— 324. .— 541.50 .— 620.50 .— 540.50 .— Déli vasút Rimamurányi Alpesi Márka készp. Ultimóra 733.­111.25— — .— 703.50 .— 823.50— T-.— 117.83 .— . 117.82 .—

Next

/
Thumbnails
Contents