Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-03 / 252. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 november 4 A parlamenti helyzet. — Nem tudja az ellenzék, mit akar. — Nyilatkozik Návay Lajos az elnökválságról. — A kormány taktikája. — (Saját tudósitónktól.) A béketárgyalás meghiúsulásának eseménye uralkodik a lelkeken. Uralkodik, ámbátor sokan voltak a szkeptikusok, akik kezdettől fogva nem igen reménykedtek benne, hogy egyöntetű tárgyalási alapot lehessen találni egy tárgyi és személyi ellentétek által több részre osztott, külön utakon járó és külön taktikát követő ellenzéktől. Ám azért a legkétkedőbbekben is élt a bizakodásnak bármily csekélyke sugara, hogy az ellenzék hazafiassága, de sőt saját érdekének felismerése is, végre megfontolásra fogja birni azokat is, akik obstruálnak, azokat is, akik obstrukcióellenes elvük dacára hallgatásukkal azt támogatni látszanak. Hiábavaló volt. Megfontolásra, belátásra, vagy a legelemibb politikai ösztönre való épités nem vált be. A politikai gyűlölet és szenvedély legjellemzőbb vonása, hogy amidőn nagy érdekeket veszélyeztet, kárt tesz egyúttal önmagában is. A törvényhatóságok elitélő szava, egyesek és testületek nyilatkozata, az egész közvéleménynek nemcsak hűvössége, hanem egyenesen ellenszenve az obstrukció ellen nem téritette jobb útra azt a csoportot, amely az ellenzék számos tagját is szinte rákényszeríti az obstrukcióban való részvételre. A maga helyzetének fel nem ismeréséből ered az a makacoság, amely lehetetlenné tette azt, hogy az ellenzéki pártok közös eljárásban megállapodjanak. Nem tisztünk a tárgyalások tartalmát nyilvánosság elé hozni. Ha majd szüksége mutatkozik, megteszik majd azt az illetékes tényezők. De egyet meg kell állapitanunk: azt, hogy nem csak oly propozició nem került a tárgyaló Házelnök elé, amely az összes ellenzéki pártok közös kívánságát fejezte volna ki, hanem még olyan sem, amely akárcsak egy pártnak osztatlanul kifejezett állási pontját jelentette volna. íölhabzsolja az egész munkás-mozgalmat Európában, Amerikában tönkretesz minden tömegkultúrára törekvést,, ha rászabadítják a kinai aratókkal fenvegetődző európai földesurak és kinézel gyári munkásra spekuláló amerikai katpitajisták?! Ésf mit jelent most az a kilátás, hogy egy győzelmes forradalom utat nyit magában Kínában az igényt növelő pírnak, európai betűnek, amely iskolát épit és pagodát rombol?! Mert bármilyen célzattal folyik is ez a végtelen jelentőségi) forradalom, bizonyos, hogyha győz, hatása nem marad el a tömegek igényeinek, kultúrájának növelésére. A kinai forradalom a mozgalmas utolsó évtizedek legnagyobb jelentőségű kulturmozgalma, a „sárga veszedelem" kísértetének a valóság tömjénével kifüstölője és innét messziről is gyönyörű látvány minden kulturembernek. Az a néhány Kínából érkező zavaros telegramm az egész civilizációt fenyegető veszedelem elhárulásáról ad hirt. A kinai óriás ébredése annyit jelent, hogy az emberiség egyharmada lép az emberi' kulturközösségbe és az egész társadalom nagyot lépett előre mérföldlépő csizmájával. A sárga forradalom ügye a kultura ügye: a mi ügyünk is. Ez a parlamenti béke lehetőségéről való tájékozódásnak nevezetes és megdöbbentő tanulsága. Vagyis az, hogy a békéről való tárgyalásnak ugy szólván semmiféle szubsztránuma nem kínálkozott. Az ellenzéki pártok, amelyek a legkülönbözőbb rokokból nem birnak együtt menni a harcban és kiváltkép az obstrukció legalantibb fajtájában, nem birnak együtt menni a békében sem. Sőt külön-külön önmagukban sem feltétlenül egyöntetű az egyes pártok álláspontja. Ha ilyformán a tárgyalásra való legelemibb előfeltételek teljes hiányához ugy az összes ellenzék, mint az egyes pártok részéről a garanciának teljes hiányát hozzáveszszük, akkor tisztán áll mindenki előtt, akit pártérdek az elelnkezőnek hirdetésére nem kényszerit, hogy kit és kiket terhel a felelősség a házelnök jószándékának meg nem valósulásáért. Hasztalan minden kísérlet a felelősségnek a kormányra s a munkapártra való áthárítására. Hasztalan minden kísérlet ellentétről kiabálni, amely állítólag a munkapárt tagjai között, vagy kiváló egyéniségeinek nyilatkozatai között fennállana. Azt a tényt, hogy az ellenzéki vezérek egymás közt és pártjaik közt megállapodást létesíteni nem tudtak, semmiféle félremagyarázással és hamis híreszteléssel elütni vagy elleplezni nem lehet. Hisz ha az ellenzéki pártok között lenne olyan a hangulat, mint a munkapárt tagjai között; az ellenzéki vezérek egymáshoz való viszonya olyan, mint a munkapárt vezérének és kiváló férfiainak viszonya, akkor ma fölösleges lenne a vádaskodás, a felelősség-áthárítás és minden efféle jóhiszeműség nélkül való fogás, akkor az ellenzéknek már rég meg volna a közös tárgyalási alapja, s akkor talán már meg is lenne a béke. A parlamenti helyzetről, az elnökválságról nyilatkozott egy újságíró előtt Návay Lajos, a Ház alelnöke. Többek között ezeket mondta: — Berzeviczy Albert lemondásáról elterjedt hirekből semmi se igaz. Az én meggyőződésem szerint semmi konkrét eset fel nem merült, ami az elnököt eddig lemondásra indíthatná. Az, hogy a házszabályok mikép magyaráztassanak és minő szellemben kezeltessenek, kizárólag az elnök belátásától függ. A házszabályok magyarázata vagy kezelése tekintetében az elnök sem a kormánytól, sem a többségtől, sem az ellenzéktől utasítást, pláne előre, el nem fogadhat. A házszabályok kezelését tisztán az elnök belátása irányítja és a Ház többségének vagy az egész Háznak csak utólag áll módjában az elnök eljárását kritika tárgyává tenni, illetve annak helyes vagy helytelennek vélt házszabálykezelése felett vitatkozni. Ismétlem, hogy Berzeviczy lemondására nincs semmi ok, sőt az én szubjektív érzésem szerint ma még van reménv arra, hogy a Háznak ezen igazán érdemes és értékes tagja továbbra is megmarad az elnöki székben. Nem hiszem, hogy lemondjon. Szerintem az .ellenzéknek semmi körülmények között nem lehet az a célja, hogy a Ház működését tegye lehetetlenné. Más elbírálás alá esik az az obstrukció, amelv e?-T törvénvjavaslat elfogadását kivánja megakadálvozni mint az, amelyik a Ház egész gépezetének funkcionálását próbálja meg lehetetlenné tenni. Ennek a képtelen szituációnak felidézését iparkodunk elkerülhetővé tenni én és alelnöktársam azzal, hogy megmaradunk az alelnöki székben. Eddig Návay Lajos nyilatkozata. De nyilatokozott Andrássy Gyula gróf is. Többek között igy: — Gyerekjáték lenne az elnökválasztás megobstruálása. Egyáltalán nem vagyok hive semmiféle obstrukciónak, annál kevésbé egy ilyen obstrukciónak. Szerintem rossz lenne az a taktika, melyet egyesek hangoztatnak és várnak, hogT- tudniillik párhuzamos üléseket tartat a kormány. Mert mit jelentenének a délutáni ülések? Azt, ugv-e, hogy az ülések idejét meghosszabbítaná a kormány; ezzel pedig csak azt érheti el a mostani viszonyok között, hogy több időt bocsájt az ellenzék rendelkezésére. Ez kétségtelenül rossz taktika volna. Budapesti tudósítónk telefonálja: A Kossuth-párt klubjában tegnap ese a szütne dacára sok volt a képviselő. Csak a fővezérek hiányoztak: Kossuth Ferencnek vendége van, Kossuth Lajos Tivadar, Apponyi Albert gróf pedig Eberhardra utazott. Természetesen, élénk beszélgetés folyt a békéről, háborúról, erőszakról, meg más ilyenféle témáról. Harcos volt a hangulat, amikor a klub társalgótermébe belépett Baross János képviselő. Idegesen odalépett Sághy Gyula alelnökhöz, aki újságot olvasott a nagy asztalnál : — Szépen felborítottátok a békét! — fakadt ki Baross. — Én mindezt azért az ostoba választójogért! Meglepett csend lett a teremben. Sághy a haragtól kivörösödve ugrott fel a helyéről: — Eddig nem szóltam semmit — mondta. Hallgattam. Néztem az okvetetlenkedéseket. Most azonban annyit mondok: akinek nem tetszik a magatartásunk, az lépjen ki a pártból. A függetlenségi pártnak régi tradiciója a választójogi reform. Hiven ragaszkodunk is hozzá. A szóváltás kínos feltűnést keltett a klubban. Baross kijelenette, hogy a nagy kárnak tartja, hogy a béke meghiusult. A Neue Freie Presse a következőket irja: Beavatott politikai körökben azt beszélik, hogy Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök a Ház hétfői ülésén fel fog szólalni és feleletei nem lesznek elutasítóak. A szegedi műegyetem. - Mérnökök, műépítészek ngilatkozatai. — (Saját tudósitónktól.) Ismeretes, hogy Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a képviselőház pénzügyi bizottságának ülésén nagyon melegen nyilatkozott a szegedi műegyetemről. Azt mondotta, hogy a kormánynak Szegeddel szemben kötelezettségei vannak és a második műegyetemmel kapcsolatban elsősorban Szegedre akar figyelemmel lenni. A miniszternek ez a nyilatkozata örömmel és megnyugvással tölthet el mindenkit. A Délmagyarország mindig azt irta, hogy a szegedi egyetem ügye nem áll rosszul, ezt irtuk akkor is, amikor mások már a szegedi egyetemért indított akció bukásával beszéltek és ez a nagyfontosságú nyilatkozat arról tesz bizonyságot, hogy azok, akik bennünket informáltak az egyedül illetékes helyről szerezték értesüléseikét. Megirtuk azt is, sőt ezt hangsúlyoztuk, hogy Szeged egyelőre egy fakultást kap, ami alapja a teljes egyetemnek. Amint a tények bizonyítják, Szeged tényleg kap főiskolát: műegyetemet és ez a körülmény megnyugvással töltheti el azokat, akik dolgoztak, küzdöttek a szegedi egyetemért. Megkérdeztünk néhány nevesebb szegedi! műépítészt és mérnököt, miként vélekednek a szegedi műegyetemről. A nyiltakozatokat itt közöljük: (Ligeti Béla.) A vasutas palota és több monumentális