Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-03 / 252. szám

191! Ü. évfolyam, 252. szám Péntek, november 3 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cza Korona-utca 15. szám crn Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám cza a ni a mm ••••• ni ELŐPjZEfESI AR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN;: TELE üh-SMM; .udóli.vata, 308 egész évre . K 24-— félévre . . . K 12 — negyedévre . K 6'— egy hónapra K V— Egyes szám ára 10 fillér. egész évre K 28'— iéiévre . . . K 14-— negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőseg 30} interurbán w Budapesti szerKesztíiseg •.euron-szám;. 12 8—12 államsegély a falvaknak. Az orvosságot, amely minden bajra használ, fölfedezték. A falvak betegségére is: a szubvenciót. Megy egy üléseken szóvá teszik már azt az igazságtalanságot, hogy az állam a városoknak ád segélyt, a falvaknak pedig nem, noha ,a falvak egynémelyikének, de majdnem legtöbbjének pótadója meghaladja a városok pótadóit, sőt van olyan falu is, amelynek pótadóját csak százasokban lehet kifejezni. Annál az örök igazságnál fogva, hogy a falu lakója ép olyan ember és ép olyan polgár, mint a minő a városbeli, s neki ép annyira megvan a természetes jogcíme mindahoz, ami a városi ember életét biztosabbá kényelmessé és tartalmasabbá főleg pedig hasznossá teszi, igazat lehetne adni a panaszoknak. Az is való, hogy a városok kulturális és gazdasági hivatása mellett egyre nagyobb fontosságot kap a községek szerepe, amelyeket sorsunkra hagyni, lekicsinyelni nem lehet. A községeknek tehát föltétlenül megvan a jogcímük az államsegélyre, de ez az államsegély nem pénzbeli .legyen. A városok államsegélye tulajdonképen kárpótlás és megtérítés azokért az állami funkciókért, amelyeket a városok eddig és ez időszerin a maguk erejéből végeznek: a közbiztonság fentartására, az iskoláztatás, a közegészségügy és a közlekedés. A falvak nagy részében azonban a község maga lássa el, az állam pedig nem végzi el helyette. Annál a pénzösszegnél, amelyet a községek államsegélye cimén a költségvetésbe lehetne illeszteni, sokkal, sokkal nagyobbnak kell lenni azoknak a tételeknek, amelyekkel az állam a községek legelemibb érdekei iránt tartozó kötelességét lerójja. És nehéz hamarjában megmondani, hogy melyik részén lenne a legsürgősebb, a legjobban égő hiányt pótló az állam segítsége. Ép Csongrádmegyére kell gondolnunk. Esztendők óta nem szaporodott annyira el a vaskosabb és véresebb büntettek száma, mint a legutóbbi időben. A csendőrség szaporítása segíthet ,a nőttön növekvő és egyre veszedelmesebb erkölcsi züllötségen, amely a falvakban terjed. Az iskoláztatás hiányait és szégyenfoltját bizonyítja a tápéi eset. Az analfabéták, az iskolázatlanok tekintetében nem győzik az orvoslást. Vajon szubvenció kell-e inkább és sürgősebben, vagy pedig — ötven uj állami iskola? * A közegészségügy államosítása nem kevésbé sietős feladat. Mot is megesik, hogy körorvosi állások hónapokig, sőt egész esztendőn át üresen maradnak, mert,az a silány jövedelem, amely az ilyen orvosi stallumokból folyik, alig csábithatnak diplomás embert a falu remeteségébe. De a községek, amelyek igy is száz percent pótadót fizetnek, ennél a kis, siralmas bérnél többet nem tudnak adni. Ezért az állam dolga, hogy a falvak kellő és jól díjazott egészségügyi szolgálatáról gondoskodjék és akkor, talán csökkenni fog az a mizéria is, hogy néha egy orvos nyolc-kilenc község betegeit és járványát kénytelen gondozni. És végül: az államsegély is csak a polgárok zsebéből, adójából telik. Ha nem is mindig ugyanazoknak az adójából, akik a községi közköltséget viselik, de az államsegélyek túlságos elszaporodása mégis azoknak az adóterhét növelné, akiket az államsegélylyel istápolni akarnak. A községeknek gyakran rendszertelen, szük látókörű gazdálkodása mellett pedig az államsegély sokszor nem is azokat a célokat szolgálná, amelyek erre a támogatásra jogcímet adnak. Az államsegély tehát adassék meg, hogy ugymondjuk, természetben. Az állam ne fizessen meg bizonyos állami funkciókat, amelyek, sajnos, úgyis rosszul, vagy egyáltalán nincsenek ellátva a községekben, hanem lássa el maga ezeket a funkciókat: teremtse meg a falvak teljes biztonságát, gondoskodjék azok kellő iskoláztatásáról és közegészségügyek alapos rendezéséről. Ennél a háromnál alig lehet kívánatosabb és üdvösebb szubvenció a falvak számára. A sárga forradalom. Fölébredt a sárga óriás. Nyújtózik egyet s az egész föld rendül meg belé. Kitörli a szeméből évezredes éjszakájának álmát, fölül az ágyán, amelyet már ravatalának szántak, körülnéz és — dolgos törpéket lát maga körül. Most pedig föl akar állni, hogy maga is szerszámot vegyen a kezébe és rengeteg pihent erejével, gyakorlott, örökölt ügyességével neki akar látni a munkának: a versenynek a törpékkel. Kina fölébredt hosszú ópium-álmából: az európai kultura addig lármázott zárkózottságának hálószobája köriil, addig feszegette az ajtaját, addig dobálta be az ablakán a holmiját: vasát, szerszámát, könyveit, mig föl kellett ébrednie a zörgésre. A kinai forradalom: ráébredés az európai kulturára. Vasutak épülnek, hogy utat találjon a tenger felé az a rengeteg szén és vas, amely nyugati Kínában szinte a föld színén hever. Szakértők sejtik, hogy Kina vas- és széntelepein, amelyeket eddig nem is próbáltak még kiaknázni, nagyobb a készlet az iparnak ebből a két mindennapi táplálékából, mint Angliában és az Unióban együttvéve. Ez a rengeteg kincs csalogató a külföldi tőkére: épül tehát Kínában vasút, rendeződik a posta, készül a távíró és — özönlik az országba a külföldi áru. A kézműipart, amely eddig százmillió embernek is adott ott sanyarú munkáért megélhetésre való lehetőséget, fojtogatja az európai és amerikai gép. 450, talán 500 millió ember is él Kínában, — még meg sem számolták őket pontosan, — s ebből legalább négyszáz millió állandóan éhes. Több a kincs Kina földjében, mint a világ két leggazdagabb országában együtt véve — és négyszázmillió fia mégis éhezik. Európában talán még barlangot, meg cölöpépitményt lakott a félig meztelen ember, amikor Kínában már irni tudtak, finomművű csodavázák készültek ott, amikor még Európa barbárainak csak vakmerő föníciai hajósok szállítottak durva üveget. A Si-king és az I-king szentkönyveinek évezredes hagyományait százados könyvek őrizték irásba jfoglaltan már akkor, amikor a; homéroszi görögségből kultúrnép kezdett lenni és a sémita tanítótól tanult aleph-et először rótta nagynehezen fába, kőre alphá-nak a görög tanítvány. A kulturális élet ezer testi kényelme ismert volt már náluk akkor, a konyhaművészet évezredes hagyomány volt náluk már akkor, amikor a magyarság ősei még Középázsiában falták a nyereg alatt puhított hust és az ősgermánok félig nyersen rágták a bölényhust. Az igények szerzésének elméleti lehetősége régibb Kina népénél, mint bármely más nemzetnél — és négyszázmillió kínainak ma még sincsen meg a napi marék rizse sem. A gazda Kina éhes, mert nem tudja kihasználni a gazdagságát, tehát — meg akarja tanulni ezt a mesterséget, uj kulturát akar, uj intézményeket, uj ipart. Abszolutizmus helyett: parlamentet. Apró kis selyemfonó, lakkmunkát készítő műhelyek helyett: gyárat. Pelankin helyett: vasutat és automobilt. Mandarin helyett: mérnököt és orvosdoktort. Speciális képződésü feudalizmusa helyett: kapitalista berendezkedésű társadalmat. Nemcsak a Mandsu-dinasztia ellen és nemcsak nemzeti köztársaság végett folyik a kinai forradalom, hanem az elmaradt termelő rend kereteit tördeli ott a kapitalizmus. És ez teszi jelentőségesebbé a távoli kinai forradalmat az emberi kulturára. Ezért kell egyszer-máskor elgondolkozni azon, mit jelent az a néhány össze-vissza távirat, amit most Kínából kap lapja révén az európai olvasó. A világon élő 1600 millió emberből 500 millió kinai. A földön élő emberek közül majdnem minden harmadik ferdeszemü kinézer. Tessék megereszteni egy kicsit a fantázia fékét: mit jelentett volna az, ha ez a rengeteg embertömeg kisigényű kuli marad, marék rizs-evő, éhes, kulturátlan, ötszáz szavú bérleszoritó csorda amely egyszerűen