Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-21 / 242. szám

1911 II. évfolyam, 240. szám Csütörtök, október 273 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=i Korona-utca 15. szám czn Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal c=3 Városház-utca 3. szám IV., ELŐFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24— félévre . . . R 12 — negyedévre . R 6'— egy hónapra R V— Egyes szám éra 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN;: egész évre R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre . R T— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEi'Oft-SZAM: Szerkesztőseg 305 — iuadóh.vaíal 8 6 interurbán 305 Budapest; szerkesztőseg telelon-száma 12 8- 12 Tisza igazságai. A Délmagyar ország pénteki számában a legrészletesebben foglalkoztunk Tisza István gróf aradi beszámolójával. Visszatérünk azonban a beszéd részleteire, mert az olyan országos eseménye lett politikai életünknek, hogy a mai helyzetet nagy mértékben tisztázni fogja s a kibontakozás útját egyengeti. A kisebbfajta országgyűlésnek, amely egy napra Aradon ütötte fel tanyáját, hogy szem- és fültanuja lehessen Tisza István beszédének, elsőrangú politikai és esztétikai gyönyörűségben volt része. Oly hatalmas beszédet hallott, amelynek hire és kijelentései bejárják az országot, futótűz gyanánt terjednek el mindenütt, ahol jóérzésű és nemzetünk sorsát igazán szivükön viselő magyarok laknak. Tisza beszédének gondolatmenetét csak a sasnak repüléséhez hasonlíthatjuk, oly magas szempontokból, az államférfiúi előrelátásnak oly magas régióiból rajzolta meg közállapotainkat. Az ő, nagy koncepciókra berendezett agyában, a magyar nemzet jelenének és jövőjének egészen más képe él, mint legtöbb honfitársának a felfogásában. Magát a hatvanhetet talán csak annak a megalkotói látták oly nagy nemzeti diadalnak, mint aminőnek ő látja. Ha Tisza a hatvanhetediki fordulatról beszél, történelmünk legragyogóbb korszakaihoz fordul színekért. Az Anjouk és a Hunyadi Mátyás korának feléledését látja a Deák Ferenc alkotásában. Ha annak a politikai súlynak és jelentőségnek a mását keresi, a mi a magyar nemzetnek a dualizmus révén jutott, régi, daliás magyar időkbe száll vissza a képzelete. A törpe nemzedék, amely Deák Ferenc nagy alkotását ködbe úszni látja, amely a szélbali frázisok hatása alatt, nem tartja azt oly sokra, mint az megérdemelné: Tisza beszédéből erőt és ihletet merit, hogy ugy nézzen a hatvanhétre, mint valami nagy magyar diadalra, melynek értékét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Ausztriában egész pártok táplálják azt a kedves törekvést, hogy alkalmas pillanatban, a magyar nemzet önálló államiságának, a monarchia sorsára gyakorolt befolyásának, szabad nemzeti fejlődésének tett koncessziókat visszacsinálják. Tisza beszédének derekát a katonai kérdések fejtegetése képezi. A nemzet teljes katonai felkészülését sürgeti, mert ily teljes katonai felkészülés nélkül, játéklabdájává válnék a magyar nemzet, a külpolitikai időjárás szeszélyeinek. A nemzetre zuduló csapások főokát abban látja, hogy a magyar törvényhozás tiz év óta nem teljesiti legelemibb kötelességét: a nemzet kaonai erejét nem épiti ki. Nem a dinasztiától és nem Ausztriától: — magunktól tagadjuk meg a nyugodt és zavartalan nemzetközi életnek a biztonságát. Az bizonyos, hogy későbbi korok történetirója a kezeit összecsapva áll meg ama furcsa jelenség előtt, hogy egy geográfiailag és politikailag exponált nemzet tiz évig semmit sem tett a maga katonai erejének gyarapítására. Erre alig van példa más országok történetében. Nézzünk csak Törökországra, amely pénzügyi és más okok miatt, nem tudta hadseregét a többi nemzetek hadseregeinek színvonalára emelni. Most értékes, gazdag tartományok elszakadásával kell megfizetni szegénységét és indolenciáját. Ennek a vérszerint is velünk rokon népnek a szomorú sorsától szivünk mélyéig megborzadhatnának mindazok, akik a hadsereg kiépítésének tiz év óta oly makacsul, annyi rövidlátással az útjában állanak. Most is három hónapja folyik az ellenzék küzdelme a katonai javaslatok ellen. Azok a férfiak torlaszolják el a katonai javaslatok parlamenti elintézésének útját, akik felelős állásban élték át Bosznia és Hercegovina annektálásának szörnyű pillanatait, amikor egy európai háborútól alig egy hajszálnyira, magukba szállva, rá kellett eszmélniök, hogy a monarchia katonai készületlenségének ódiuma az ő leikükön szárad. Bár Tisza István lelke tele van hazafias keserűséggel, mikor egy sivár, lelketlen obstrukció karmai között látja vergődni közéletünket: az aradi beszéd a rettegett erőszakot nem jelenti be. Akik Tiszától ezt várták, azokat bizony csalódás érte. Ellenkezőleg: Tisza beszéde bizik a békében és szeretné a békét; de csak a becsületes, a célhoz vezető békét, amely nem Fekete kristály. Irta Catulle Memlés. i. Ormuz király leánya, aki hetedhét országon a legszebb leány vala, pedig akkor még csak szép hölgyek jártak a földön, — a csúnyák sötét erdőben, barlangok mélyében húzták meg magukat, — mondom, Ormuz király leánya illatterhes nyári délután kiment az erdőre egy apród kíséretében, ki uszályát vite. Olyan pompás volt a ruha, — sárga szatin aranyos mouselin-nel s a sok drágakő, — hogy kisaszonnyá változott napsugárnak hihette az ember. Azonban a kis apród meg sem is látta a gyémántokat, a gyöngyös diszitést. A szőke fürtök alól kacérkodó rózsás nyakat nézte csak s az aranyos topánba bujtatott finom, pici lábakat, melyek ki-kivillantak a magasra emelt szoknyácska alól. Nézte és sóhajtozott, hogy megindult vón a kő is. Mert szerette végtelen imádattal Ormuz király leányát s bizonyára kellemes, de kegyetlen dolog is szerelmes szemekkel nézni egy ici-pici kis lábacskát, melynek folytatása örökre rejtett kincs marad előttünk, a fürtös fehér nyakat, amely sohase lesz fészke az ajkunkra toluló csókóknak. Sóhajtozott szegény fiu, hogy melankólikusak lettek tőle az útszéli rózsák s a galamb igy szólt a párjának: — Ez igazán a legszegényebb fiu a világon. Csak a hercegnő nem sajnálta meg. Mit törődött ö a kis apróddal, ki mögötte járt s az uszályát vitte, mikor most is négy uralkodó versengett kis kezéért: Mataquin király, a tündérek kegyeltje, Trébizonde császár, aki hogy méltóan fogadhassa, olyan palotát építtetett, melynek minden oszlopa egy darab rubintból készült s gyémántból a padlója; Bagdad herceg, akinek kertjében rózsa s jácint helyett csillagok ragyogtak, miket szellemek hoztak le esténként az azúrból s azután a visanouri raj ah, a legszebb férfi messze földön, kinek trónját hófehér elefántok vitték. Melyiket választja a négy közül? Az ötödik dúsgazdag kereskedő szót sem érdemel, ámbátor elhozta keletről Aladin lámpáját s a Salamon gyűrűje is övé volt, ami szintén érthető bizony, ha sajnos is, hogy ily kérők mellett napsugár hercegnő nem törődött a kis apróddal. Mi lesz szegényből? Nos, megmondom. A nász napján vinni fogja a hercegnő uszályát, virágok s drágakő között . . . II. A leány kevélyen lépdelve, a fiu sóhajok közepett, nagy tóhoz értek. Kék volt a vize s oly tiszta s átlátszó, mintha nem is viz, hanem égboltozat egy leesett darabja lett volna. S mivel fáradt vala az úttól s a nap hevétől, Ormusz király leánya leült a fűbe, egész közel a vizhez, ahonnan üde szellő legyezgette. Később — ugy mondják a krónikások — Trébizonde császár, akihez nem ment feleségül a hercegnő, aranyos vázákban vitette el a part egész pázsitját, s rajta heverészve álmodozott az elveszett boldogságról. A parton elnyújtózva, napsugár kisasszony a kék vizre bámult s amint nézegette, végtelen vágy fogta el, hogy megfürödjék benne. Mivelhogy hasonlított az égboltozathoz, méltó volt rá, hogy csillag ragyogjon benne. Mily szép fehér csillag lenne a viz árnyában. Nem is habozott volna talán, ha ott nincs a kis apród. Az ember, ha hercegnő, végre is nem vetkőzhetik le egy olyan személyiség előtt! S aztán jó nevelésben részesülvén, valószínű, hogy nem tette volna még meg a legelőkelőbb nagyúr előtt sem. Elküldje az apródot? Gondolt rá. De csak nem mehet vissza egyedül a palotába? Le is mondott volna talán a fürdésről, de a parthoz közel egy nagy fekete szikladarabot pillantott meg. Tapsolt örömében s odaszólt az apródnak: — Kis apród, azt hiszem meg fogok fürdeni