Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-15 / 237. szám

1911 október 15 ÜELMAu Y ARÜRSZ AÜ 15 A jövő polgársága. Berlin, okt. 5. A világol ma csak a háburu érdekli és a harci zajban majdnem teljesen visszhang nélkül maradt a harmadik nemzetközi középosztály-kongresszus, mely e napokban volt vendége München városának. Talán más időkben valóságos békeünnep számba ment volna ez az érdekes gyülekezet, melyben egymás mellett ültek a német, a francia, a belga, a magyar, az olasz és osztrák kormány képviselői és minden politikától menten vitatták meg a kérdéseket, amelyeknek megoldásától függ az európai országok polgárságának jövendője és fejlődése. Ime, a modern világ egyik jelensége: a kormányok nemzetük, hazájuk egyik erősségét a középosztályok anyagi és szellemi emelésében látják és kapcsokat, összeköttetést keresnek a közös munkára. Három nagy probléma foglalkoztatta a tudós értekezletet: az iskola, az áruházak és szövetkezetek, végül természetesen a mai drágaság. Mind a három kérdésben az előadók élesen elitélték a mai állapotokat. Erős, szellemes, nem egvszer az élet igazságaiból fakadó fegyverekkel. De csodálatosan, szavuk hatalmas ellentmondásra is talált és mert érvek érvek ellen csoportosultak, a döntés elmaradt. Az anyag azonban, melyet a külföldi vendégek hazájukba visznek, oly gazdag, hogy talán még a legközelebbi kongresszus sem lesz abban a helyzetben, hogy véglegesen állást foglaljon. Az iskola dolgában az előadó Bajorország egyik legkiválóbb tanügyi szaktudósa. Kerschensteiner dr volt. Már első szavaival rámutatott az igazi bajra: a népiskola az ifjúságot nem készíti elő a praktikus életre Az ifjúnak tehát, aki elemi tanulmányaiból meriti egész tudását, amikor az iskola falait elhagyja, voltaképen sejtelme sincs a jövő föladatairól. Ez az oka annak, hogy az ipari és kereskedelmi pálya tömve van értéktelen, oda nem való elemekkel. Ezt a tömeget azután utólagosan a hivatásos iskolákban szellemileg továbbképezni majdnem lehetetlen, mert nincs meg hozzá az idő, nincs meg hozzá nem egyszer a munkaadók jóakarata, sokszor a szakértő tanítóság. Addig, amig a népiskola oly emberanyagot nem szállít, amely képes tudása alapján a maga jövendőjét kedvének, tehetségének megfelelően megválsztani, a mai helyzet javulásáról még beszélni sem lehet. És még nagyobb kérdés, vájjon lehetséges lesz-e a nagy cél érdekében a mai népoktatás meggyökeresedett tévedéseit kiirtani és utat törni a modern törekvéseknek, amelyek ezer tapasztalatra hivatkozva hirdetik, hogy nemcsak elméleti, hanem gyakorlati munka is alkalmas a lélek nevelésére, a szellemi erők fejlesztésére. Az iskotának nemcsak ügyességre, hanem megfigyelésre, körültekintésre, tisztességre, becsvágyra, munka és alkotókedvre és szociális erényekre, mások segítésére, önzetlenségre is kellene oktatnia. Addig is, amig e szép álom elkövetkezik, Kerschensteiner dr a már pályaválasztott ifjúságnak is uj utakat akar mutatni a helyes irányba való fejlődésre. Minden törekvésében csak az a gondolat vezeti, hogy az ifjú a maga szemével lásson és ítéljen hogy mindig a társas közösség egyik tagjának tekintse magát, akinek kötelessége a mások jogait érdekeit is figyelembe venni és teljes erővel hozzájárulni a soha sem szünetelő nemzeti munkához. Három iskola kell szerinte e célra, egy az inasok és tanulók, egy a legények és egy az önálló mesterek számára. A legfontosabb természetesen a kezdők oktatása és az uj idők szellemének megfelelően már a mestereknek is helyet kellene foglalniok a tanítótestületben. Igy talán a munkaadók több időt juttatnának alkalmazottjaiknak a szellemi dolgokkal való foglalkozásra. Kerschensteiner dr, akinek előadása után érdemei elismeréséül II. Vilmos császár nevében egy porosz rendjelt nyújtottak át, München városában már megpróbálta eszméi megvalósitását. A bajorokat e téren csak a franciák szárnyalják tul, akik már oly ipariskolákat szerveztek, amelyekben a mesterek tanítanak. Lambrecht dr, a belga kereskedelmi minisztérium képviselője, aki az áruházakról és a fogyasztási szövetkezetekről tartott előadást, már nem tudott ily nagy tetszést aratni Már csak azért sem, mert ezek á kérdések már szenvedelmes vitára adtak alkalmat az egyes országokban, anélkül, hogy megoldásukra elfogadható eszmék merültek volna föl. Hogy az áruházak és itt-ott a fogyasztási szövetkezetek a kisember boldogulását megnehezítik és nem egyszer teljesen lehetetlenné is teszik, a tapasztalati életigazságok sorába tartozik. A vszedelem azonban lassan még nagyobbá válik, mert az áruházak mint vevők kényszeritik a termelőket áraik mérÖreg klastrom. öreg klastrom hófehér falát Körülfogja a bodzafaág Ablakára szállva csicsereg A fecske-sereg. Fehér apáca bus szemében Csillog a könny ezüstfehéren, Mikor egy-egy boldog fecskepár Messze útra száll. Velők együtt elszáll a lelke Aranyködös szép napkeletre. Hejh, ahol csupa nótatermő A föld, az erdő ... Dalok, miket rég elfelejtett Ott sirnak föl a szive mellett S mintha mégis mosolyra válnék Az Őszi árnyék. t Akkor is ősz volt. Szállt a fecske Fehérfodros távol vizekre, De a lombos almafák alatt Még virág fakadt. Mig egy reggel bus hajnalára Nehéz köd ült az almafára, Pedig akkor volt legszebb álom Tán a világon. A vig, pajkos szerelmi nóta Nem csendült meg soha azóta, Jöttek a hideg, hűvös esték . . . Szálltak a fecskék . . . Nem szállhatott egy útra vélek Nem hitt többé a csalfa fénynek, Itt maradt, mint virág a réten, Tisztán, fehéren. Vándor fecske indul útnak . . . Emléke zsong egy drága múltnak S hull titkon a klastrom falára Ezüstös pára . . . Kató József. Tiz anyám. Az én anyámnak nincs most senkije, Csak olykor-olykor, lia rá gondolok Megédesül kezein a dolog És boldog is tán nagy időben egyszer, Mint egv magában élő áloe. rga . i j, . ,, T.S.-ISIVS 1 Ó mér nincs számára olyan vegyszer Mely visszahozná elhullt ifjúságát És elverné a kort, mely kéjjel visz át, Mindent, mi szent: arcának régi ékét, Hajának hamvát s szemén égi békét. Szegény, alig, hogy egyet-kettőt lépett, Nem vette észro- hogy elszállt az élet És utoljára semmi sem maradt, Csak a szarkalábok a szeme körül. ... De most rám gondol s a lelke örül S mig üres szobáiban valahol, Borongva járkál, Valami csodát vár: Tán, hogy majd egyszer a dívány alól Mikor nem várja, előpattanok És mondom néki: no játszunk tovább Előbújtam és megint itt vagyok. Ambrus Balázs. Sok szép iffuziem. Illúzió nékem már mindenem: Két bámuló, félős szemem S a hajam s a szám. Illúzió ez a kinos világ S a ragyogó, a hunyt, hamus tűzláng. t Illúzió a reális, vad élet, Én pedig a romantikának élek. A romantikus lelkeket imádom, Az ilyenek sóhajos végét várom . . . Érzem, a világ milyen járom. Bárhova fordul az ember Csak végzete vezetheti el. És gyakran felkiált^, sirva: — Ha valaki jönne ugyan mi is volna? És egyszer az ábrándom valóra vált, — Vagy csak valóra látszott válni, — Szerettem volna valakit látni, Kinek lénye itt van a szivemben, Én véremben, én lelkemben, Megálmodtam ezt már előre Emlékemben tartom őt örökre: Örökre, örökre. Vészi A(